Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban arra tett ígéretet, hogy jövő év elején, február 15-éig kifizetik az szja-visszatérítést. A NAV már hetek óta dolgozik azon a fejlesztésen, ami ezt lehetővé teszi. A kormányfő beszélt a novemberben várható nyugdíjprémiumról is, amely akár a 100 ezer forintot is elérheti. Ezen kívül a földgázbeszerzésről, a haderőfejlesztésről és a járványhelyzetről is kifejtette véleményét a miniszterelnök.
A Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában Orbán Viktor bejelentette: mivel az 5,5 százalékos gazdasági növekedést elértük, ennek köszönhetően nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiumot fognak kapni a nyugdíjasok novemberben. Lesznek olyan nyugdíjasok is, akiknek az infláció korrekciójának köszönhetően százezer prémiumot utalnak – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban pénteken reggel.
Idén jó híreink vannak, mert a gazdaság csak a legmerészebbek álmát teljesítő módon dolgozik. Nyugdíjprémiumot fogunk fizetni. Mindenkinek ki tudjuk fizetni a nyolcvanezer forintot
– hangsúlyozta a kormányfő, aki azt is kiemelte, hogy az év második felére eső infláció miatt is korrigálni kell a nyugdíjakat.
Ezzel együtt már lesznek olyan nyugdíjasok, akik a korrekcióval együtt százezer forintos prémiumot kaphatnak
– tette hozzá a miniszterelnök. A kormányfő emlékeztetett rá, hogy 2010-ben azt vállalta, hogy kijavítják a Gyurcsány-kormány hibáit. Mostanra sikerült úgy átszervezni a magyar gazdaságot, hogy a következő év elején kétheti plusz nyugdíjat ki tudnak fizetni, de ha sikeres lesz a kormány gazdaságpolitikája, akkor február elején akár a teljes 13. havi nyugdíjat ki lehet fizetni. A járványhelyzetet értékelve a kormányfő elmondta:
A negyedik hullámra készültünk, felhalmoztunk annyi vakcinát, hogy 2–3-szor be tudjuk oltani az egész országot. A vírus nem megy el, akik nem oltották be magukat, nem reménykedhetnek abban, hogy majd a vírus el fog tűnni, ha magas a beoltottak aránya. Ennél a vírusnál azonban nincs nyájimmunitás, mindenkit meg fog találni.
Mindenkit arra kért: vegye fel az oltást.
Korábban azt hihettük, ha a NATO tagjai vagyok, akkor kisebb hadseregre van szükség, de ez teljes tévedés. Nekünk is mindent meg kell tennünk a saját védelmünkért. A veszélyek korát éljük, a határvédelemet nem tudnánk a katonák nélkül megoldani. A hadsereget hosszú évek alatt lehet felépíteni, de ez nem a vasakról meg a fegyverekről, hanem főleg a katonákról szól, akiket ki kell képezni. Áttekintettük a hadipar építését, a technológiai aspektusokat. Hoztunk döntéseket a magyar haderő fejlesztéséről
– mondta Orbán Viktor, hozzátéve:
A veszélyek korát éljük, a határvédelemet nem tudnánk a katonák nélkül megoldani. A hadsereget hosszú évek alatt lehet felépíteni, de ez nem a vasakról meg a fegyverekről, hanem főleg a katonákról szól, akiket ki kell képezni. Áttekintettük a hadipar építését, a technológiai aspektusokat. Hoztunk döntéseket a magyar haderő fejlesztéséről.
A rezsiárak kapcsán kijelentette: nincs elég földgáz Európában, és nagy áremelések vannak most a gázárakat tekintve.
Az alacsony gázárhoz gáz kell, az oroszokkal meg kell egyezni, mi megegyeztünk 15 évre. Valamivel olcsóbban egyeztünk meg velük most, mint az előző 15 évben, miközben az egész világon emelkedik a gázár
– mondta a kormányfő.
Nagy vita volt arról, ha sikerül az, amit Matolcsy György kanyarban előzésnek hív, hogyan lehet azt biztonságosan és igazságosan elkölteni. A pandémia a családosokat viselte meg legjobban. Ha lesz ilyen gazdasági előnyökből származó bevétel, és lesz, akkor az adót fizető gyermeket nevelők kapjanak pénzt. Össszsségében 1,9 millió ember visszakapja a befizetett szja-ját
– fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: február közepéig kellene ennek megtörténnie. Ez hatalmas erőfeszítést igényel az adóhivataltól, hetek óta dolgoznak ezen; van esély arra a digitalizációs fejlesztésre, amely lehetővé teszi, hogy legfeljebb 15-éig kifizessék.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Rolo
2021-10-01 at 15:11
TalEle2021-10-01 at 15:06
Milyen egyszeri?
Komolyan már téged is megfertőzött ez balos vírus!
TalEle
2021-10-01 at 15:06
Tök jó, de Orbán óriásit téved, ha azt hiszi, hogy innentől kezdve, az egyszeri, 2022-re vonatkozó, „jóléti” intézkedések után, elég lesz csak „öszödi beszédeznie”, migránsokkal, meg azzal riogatni, hogy Soros tanítja majd maszturbálni a magyar óvodásokat! Vajon, mi várható, mondjuk, 2023-ban? Ha Orbán valóban nyerni akar jövőre, akkor mindenképpen, attraktív ellen ajánlatot kell kínálnia a választóknak, többek között a tervezett kedvezmények miatti jövedelemfeszültségek elkerülése végett is… Például: a régóta ígért, de valahogy sohasem megvalósuló, „egyszámjegyű” SZJA bevezetését, a családtámogatási rendszer kiterjesztését! Ilyen, pl: a nők 40 éves korhatárának eltörlése, a gyermeküket egyedül nevelők diszkriminálásának megszüntetése, a beteg vagy fogyatékkal élő hozzátartozók otthonápolásának támogatása… Különben, feltöltött államkincstár trezorkulcsát fogja átadni a Gyurcsánynéhoz hasonló, „farkas éhes” profi tolvajoknak jövőre!
Orientál
2021-10-01 at 14:12
Csány Ti gyurcsányisták utaljátok a muszlim gazdasági migránsaitoknak.
Leopárd
2021-10-01 at 14:10
Csak olyant engedjenek Fidesz részről vitázni pszichopata ellenzékivel, aki olyan vagány, mint amilyen pl. -filmekben-pl. Belmondo volt-polgáriasan jámbor erre nem alkalmas.
No Komment.
2021-10-01 at 14:06
Leopárd2021-10-01 at 14:00
A caps lock bekacsolva maradt? Ha kisbetűvel írsz azt is megértjük.
Leopárd
2021-10-01 at 14:06
AZ IS INFANTILIS ÖTLETNEK TŰNIK, HOGY A RENDKÍVŰL KULTURÁLT-DE UGYANAKKOR TÚLFINOMÚLT-ERÉLYTELEN GUNDEL T. VEZESSE AZ ÚN. VITÁT-A MOMENTUMOS VÉGIG KÖZBE FOG PO..ÁZNI, FOLYAMATOSAN SZOCIÁLIS DEMAGÓGIÁT FOG NYOMNI-F BALÁZS PEDIG MÉG KÖZBEVÁGNI IS ALIG TUD MAJD.FINOMAN FOG MOSOLYOGNI-ÉS ENNYI-A HAZUDOZÓ MOMENTUMOS SZÉTVERI .ÁLLÍTSÁK LE.A SZEMÉLYISÉGE MIATT SEM ALKALMAS ILYEN VITÁRA.
Joris
2021-10-01 at 14:05
Tisztelt Witness of History és G. A.
Szerintem, ahogy megírta a Ludas Matyi is, Csányi úr a vályú mellett tülekedő hittársai körében kemény munkával kampányol hogy a különböző kapott támogatásokat (CSOK, rezsicsökkentés, családi autókra, gyermekek után járó adókedvezményeket, stb.) felvételét a jövőben kategórikusan tagadják meg. Nekik ilyen júdáspénre nincs szükségük. SŐT! Mindenki fizesse vissza az államkincstárba kamatostól, merthiszen a betyárbecsület is ezt kívánja! Különben állítólag ezt minden miniszterelnök-jelölt jelölt testületileg is támogatja!
Hiszen ők nem akarják hogy az állam eladósodjon (távol legyen), ők egy olyan autóba bele nem ülnének, egy olyan házba bele nem költöznének, télen be nem gyújtanának, ott dideregnének a kályhák mellett füles usankáikban, cobolyprémes bundáikban. De komolyan: ők verejtékesen megdolgoznak minden fillért.
Lásd Jakab parlamenti sine cura elvtárs és a földmunkagép szürreális találkozását a műtőasztalon.
Leopárd
2021-10-01 at 14:00
SZERINTEM DÖBBENETES ÖTLET, HOGY F BALÁZS ÚGYMOND VITATKOZNI SZERETNE PL. A MOMENTUMOS HAJNAL MIKLÓSSAL.–2006-OS TAPASZTALAT, HOGY EZ HOVA VEZET. UGYAN MIT TUD MAJD F BALÁZS KEZDENI EGY BETEGES HAZUDOZÓVAL? LEDÖBBEN, MINT-X-2006-BAN?–EZ NEM MEGFELELŐ MŰFAJ-INKÁBB TARTSON SAJT. TÁJÉKOZTATÓT-AHOL TÉNYEKET ISMERTET-ÉS MEGHATÁROZOTT KÖR KÉRDEZHET. MIÉRT KELLENE EGY MOMENTUMOSSAL, VAGY DK-SAL VITÁZNI?-A FÖLDBE FOGJÁK DÖNGÖLNI A HAZUDOZÁSAIKKAL.
Leopárd
2021-10-01 at 13:54
A LOKÁLIS SZDSZ 2010-RE SZINTE FELSZÁMOLTA A HAZAI GAZDASÁGOT-HÁTRÁNYOS FUTAMIDŐVEL, KATASZTROFÁLIS TULAJDONOSI HÁTTÉRREL ADÓSÍTOTTÁK EL AZ ORSZÁGOT-A NEMZETI BANKOT ALÁRENDELTÉK A SPEKULÁNSOK ÉRDEKEINEK, ETC, ETC-ELADTÁK A TŐZSDÉT, A BANKOKAT, STB-INNEN LETT KIEMELVE AZ ORSZÁG-PÉNZÜGYI STABILIZÁCIÓ, ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉS-SZERÉNY-KÖZEPES SZINTRE-EZ CSAK AKKOR HALADHATÓ MEG HA MARAD A FIDESZ KORMÁNY. VISZONT A FIDESZ-KOMMUNIKÁCIÓ KATASZTROFÁLIS-KÜLÖNÖSEN RÉMES A BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓJA-AZ NULLA. EZER MILLIÁRDOKAT KÖLTÜNK B.PESTRE-NULLA POLITIKAI HASZONNAL. VÁLTSÁK LE A FELELŐSÖKET.
angelblind652
2021-10-01 at 13:18
Csányi! Tűnjél el erről az oldalról, ha nem tudsz konstruktívan vitatkozni. Talán nyugdjías vagy, talán nem, mindegy is. Gyurcsányéktól, amíg dolgoztunk mi semmit nem kaptunk, ismétlem SEMMIT.
Kaptunk viszont áremeléseket, verést, kisemmizést, lenézést…..
Királytigris
2021-10-01 at 13:13
Csányi!
Mi a helyzet a 167 milliárdos metrómutyitokkal?
Királytigris
2021-10-01 at 13:11
Csányi!
Tegyél feljelentést! Persze akkor a bizonyítékokat is mellékelni kell. Nyílván, ha nincs bizonyíték, akkor az eljárást beszüntetik.
Miért nincsenek tőletek olyan leleplező cikkek, mint amit a PS oknyomozó újságírói írnak?
angelblind652
2021-10-01 at 13:03
MI VAN CSÁNYI??? FÉLTEK, HOGY NEM MARAD KONC, AMIN VEREKEDHETTEK????
Remélem nem marad, akkor mehettek nyugatra, mert ott jobb, szebb olcsóvv az élet!!JA NEM???
Orientál
2021-10-01 at 12:59
Csányi Már nem csak az eu-s lopásokat vizsgáló szervezet is az mszp-s Göncz Kingádék 12 milliárdos eu-s pénz ellopásukat de a momentumos Cseh Katalinodék által ellopott 4,8 milliárd eu-s pénzek ellopását is vizsgálja ,nyomozza.
nemzeti
2021-10-01 at 12:34
Ellenzéknek ennyit ér a tudománya.
Dobrev Klára elmehet a bús picsába
Hajrá Magyarország!
Leopárd
2021-10-01 at 12:32
MIVEL ITT VOLT A LEGERŐSEBB AZ UN. LOKÁLIS SZDSZ-AZ ORSZÁG GAZDASÁGA 2010-RE CSAKNEM MEG LETT SEMMISÍTVE-PL. CSEHORSZÁGGAL ÖSSZEVETVE. EBBŐL A HELYZETBŐL SIKERŰLT VISSZAJÖNNI EGY KÖZEPES SZINTRE. UGYANAKKOR A FIDESZ KOMMUNIKÁCIÓ RÉMESEN GYENGE. FŐLEG BUDAPESTEN-ITT EGYFELŐL MEGY AZ UN. VÖRÖS-RONGYOZÁS-ILLETVE A NÉMA-CSEND-STRATÉGIA.VÁLTSÁK LE A FŐVÁROSI KOMMUNIKÁCIÓÉRT FELELŐSÖKET.
Witness of History
2021-10-01 at 12:14
G. A.2021-10-01 at 11:41
Köszönöm szíves válaszát.
Ezek után az a nyögdíjas, aki nem a Fideszre szavaz jövőre az egy önsorsrontó kreténbaromállat.
G. A.
2021-10-01 at 11:41
Witness of History
Megmondták, aki idén ment nyugdíjba, az is kap.
Leopárd
2021-10-01 at 11:05
CSAK ORBÁN ALKALMAS AZ ORSZÁG IRÁNYÍTÁSÁRA-AZ MÁS KÉRDÉS, HOGY TÚL VAN DÍCSÉRVE-LÉTREJÖTT EGY OLYAN KÖR, AMELY TÚLDÍCSÉRI. IDŐNKÉNT KRITIZÁLNI KELL. DE NICS MÁS VEZETÉSRE ALKALMAS SZEMÉLY. AZ ELLENZÉK SZÜRREÁLIS-MAGA A TÉBOLY-CSUPA BOLOND.
Leopárd
2021-10-01 at 11:01
CSÁNYI A BIZONYÍTÉK ARRA, HOGY NINCS MEGFELELŐ PSZICHIÁTRIA NÁLUNK-ENNYI BETEGES HÜLYESÉGET ÍRNI , MEGFELELŐ ELMEORVOSI ELLÁTÁS MELLETT NEM TUDNA.EZ IS A FIDESZ EGYIK MULASZTÁSA.
Leopárd
2021-10-01 at 10:59
AZ –EURÓ VONATKOZÁSÁBAN-AZ A RACIONÁLIS AMIT MATOLCSY GYÖRGY KIFEJTETT-AMIT A HÜLYE ELLENZÉK AKAR-PL. MARKYZAGY-AZ BAROMSÁG.A IDESZ UNIÓS POLITIKÁJA MEGFELELŐ-NEM ENGEDHETJÜK MEG , HOGY A DÉLI ÁLLAMOK ADÓSSÁGAIT RÁNK HÁRÍTSÁK. A NYOMORULT KARIGERI EZT KÉPVISELI.
Joris
2021-10-01 at 10:58
Csányi és itt a Tisztelt többség is,
“Tökmindegy”, hogy a 100. havi nyugdíjat ad is Orbán avagy nem ad egyet sem! Gondolkozzanak már. Aki lefizetné Önöket, azoknak gyermekeiket, unokáikat kiszolgáltatnák az LMBTQ, gender, szivárványlobogós hordának?
A hazát, melyet 1000 (!!!) évig őseink ingyen, szeretetből őrizték meg nekünk, mai magyar embereknek, édes hazánkat, ha megfizetnék odadobnák az illegális migránsoknak?
Krisztushitüket 30 ezüstért megtaposnák akármilyen szedett-vedett bálványimádók kedvéért?! Semmivel sem lennénk különbek Iskarióti Júdásnál, aki 30 ezüstért gondolta, hogy jó üzletet csinált. Mára az egyetlen valaha volt ember, akiről biztosan tudhatjuk, hogy a pokolban szenved az örökkévalóságig. Itt messze nem a pénzről, nyugdíjról van szó! Higgyék el, ezeket minden áldáson felül a hívőknek meg fogja ADNI a Jó Pásztor.
Leopárd
2021-10-01 at 10:54
VANNAK TÉNYEK-PL. A NEMZETKÖZI PÉNZVILÁG, ÉS A HITELMINŐSÍTŐK REAKCIÓI-EZEK KEDVEZŐEK. ERGO BAROMSÁG -PÉNZSZÓRÁSRÓL HADOVÁLNI. AZ IS TÉNY, HOGY AZ ÁLLAMCSŐD KÖZELI HELYZETBŐL A GAZDASÁG ELÉRTE AZ UN. KÖZEPES FEJLETTSÉGI SZINTET. DE MIVEL A FIDESZ KOMMUNIKÁCIÓ RÉMES-EZT A LAKOSSÁG MILLIÓI NEM FOGJÁK FEL.KÜLÖNÖSEN PRIMITÍV ÁLLAPOTOK VANNAK ILYEN KONTEXTUSBAN PESTEN-ITT TULAJDONKÉPPEN NINCS IS FIDESZ KOMMUNIKÁCIÓ. A KRETÉN KG KAP EZER MILLIÁRDOKAT-MAJD HAZUDHATJA, HOGY NEM KAPOTT SEMMIT-HA FEJLESZT-AZT ÖNERŐBŐL TESZI. EHHEZ AZTÁN STATISZTÁL AZ ISMERT ILLETÉKES.
Leopárd
2021-10-01 at 10:46
Az MNB elemzései a lényegesek, illetve a nemzetközi hitelminősítők reakciói.Utóbbiak jónak ítélik ezt pénz -és gazdaságpolitikát-az MNB pedig világosan kifejtette, hogy egy un. közepes jövedelmi szintet sikerűlt elérni-az államcsőd közeli helyzetbők indulva. KI LETTEK JELÖLVE AZ ÚT TOVÁBBI LÉPÉSEI-MIKÉNT LEETSÉGESEK A MINŐSÉGI FEJLESZTÉSEK-EHHEZ A KELLŐ SZELLEMI KAPACITÁS IS ADOTT. Ami a kommunikációt illeti: valami rémes.Akár csak közepes szintű kommunikációval is -legalább 10-15%-os Fidesz vezetés lehetne.Rengeteg a hülye a Fideszben-kommunikációs vonalon.A legrosszabb a fővárosi kommunikáció.ITT ANNYI AZ EGÉSZ, HOGY ÖNTJÜK NEKIK A 100 MILLIÁRDOKAT-DE MINDEN POLITIKAI HASZON NÉLKÜL.
Solaris
2021-10-01 at 10:45
Megvan az átlagnyugdíjas árfolyama.
Köhögős, írástudatlan nustyu és Újfiú, lehet átkozódni, halált-kívánni.
Mi is szeretünk Benneteket.
Leopárd
2021-10-01 at 10:39
MEGALAPOZOTTAK AZ EMELÉSEK-NEM PÁNIKREAKCIÓK.ORBÁN NINCS PÁNIKBAN-MINDEN EMELÉS MEGALAPOZOTT-BIZONYÍTJA EZT AZ ORSZÁG HITELMINŐSÍTÉSI BESOROLÁSA.
Leopárd
2021-10-01 at 10:37
A Gazdaság további fejlesztése csak Fidesz kormány esetében történhet meg. Elértük az un. közepes fejlettségi szintet-még javítani kell a mezőgazdaság termelési szintjén-bizonyos örökőlt fragmentáltságát felszámolni, etc, etc. De megvannak a pénzügyi alapok-ez vitathatatlan-a hitel felvétele nem rontotta az ország pénzügyi megítélését-ellenkezőleg-a Moody’s felminősítette. A szellemileg nyomorult Budapest besorolása sem romlott-vagyis a szociopata Karácsony egy hibbant hazudozó. Az szokás szerint sajnálatos, hogy a Fidesz kommunikáció -főleg pest vonatkozásában –NULLA-EZÉRT AZ OTTANIAK SEMMIT NEM FOGNAK FEL A REALITÁSBÓL.
Leopárd
2021-10-01 at 10:31
Az uniós pénz is–kölcsön-lett volna-az amit a kormány vett fel messze jobb.Még szerencsés is , hogy így alakult. Ha 2022-től is Fidesz-kormány lesz folytatódhat pl. a kis és középvállalkozások fejlesztése-un. hozzáadott érték vonatkozásában-a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelése, és lehet végre az MNB elképzelése szerinti preventív egészségügy.
Witness of History
2021-10-01 at 10:28
Gyalázatos ez a pongyola újságírás (nemcsak a PS-en, hanem az összes felületen, minden újságíró egy felületes, szenzációhajhász, lusta kretén).
A lényeget nem írják: azt, hogy kik, milyen nyugdíjasok kapják, vagy nem kapják ezt a pénzt?
Én úgy tudom – civilként -, hogy aki ebben az évben ment nyögdíjba, az pld. nem kap.
És ki nem kap még???
Nyugodtan javítsanak ki, ha tévedek, én örülnék a legjobban, gondolom nem kell magyaráznom, miért?
Nick Rivers
2021-10-01 at 10:28
Csányi baxdmeg térjél már észhez lendülj túl a segély alapú életvitelen. Ne keverd össze a dolgokat. Ez nem az a kormány amelyik csődbe vitte az országot és mindent megígert az IMF-nek.
7%-gazdasági növekedésre nem szoktak likviditási hitelt felvenni. Nektek bolsevíkoknak ismeretlen az a szó, hogy befektetés. Nézd meg a peldaképeidet. 2019-óta regnálnak a fővárosban 2021-re csődbe juttatták a lúzerek. Ezt tudják ehhez értenek.
Ujházi László
2021-10-01 at 10:22
Személyem szerint jó döntést hoztak A 2022 ben meg a gazdaság és bizonyos pénzügyi helyzetre figyelve lehet a Fidesz kormánynak arról dönteni , hogy a 13. havi nyugdíjat miként fizeti ki amit meglebegtettek Két havit biztos a 3. és 4. utána választás utáni támogatssal miként fizeti ki akár év közben. Nem kevés összegek ezek .
Én
2021-10-01 at 10:20
bezzeg klárika mindenkinek lopott volna egy villát a sajátja mellett
Greg
2021-10-01 at 10:17
Ez a csányi az ország legnagyobb bohóca, ennél tökéletesebben senki nem csinál hülyét magából.
Nagy tapsot érdemel, kár hogy nem hallja…
szemet szemért
2021-10-01 at 10:11
Csányi! Kiengedtek a gyogyóból.
Rolo
2021-10-01 at 10:09
Csányi2021-10-01 at 10:00
Még mindig itt vagy :)))
Látom te rettegsz a legjobban hogy még mindig itt vered a farkad:))…na szaladj,elqró slicce le van húzva,köldökzsinór szabad…szaladj szaladj eddig is rengeteg mindent kaptál tőle:)))
khm
2021-10-01 at 10:03
Mondtam,hogy takarodj az anyádhoz? Na akkor igyekezz!
Soros hodorovszkij
2021-10-01 at 09:46
Csányi te megértél a gyogyóra ! Az egész világon gond az infláció !Eredj már a hülyeségeddel .Mi Fideszesek örülnünk hogy ilyen kevesen mentek szavazni a bohócra a mormon szektásra, meg a lila álmokat kergető francia ügynökre .Második forduló fele sem megy el akik ezekre szavaztak !Jövőre meg szopóálarcot felveheti a Soros banda !
khm
2021-10-01 at 09:45
A gyurcsányitól,csak államadósságot kaptak volna a nyugdíjasok.
khm
2021-10-01 at 09:43
3,14csányi
te nem vadászni jársz sem az erdőbe,sem ide!
Na igyekezzél a kamionparkolóba az anyádhoz.
molnar
2021-10-01 at 09:39
@Csanyi
legyen annyi gerinc és szar a gatyádba meg többi sivalkodóknak, hogy te és a bolsevik parazita fajzatod ezt az “alamizsnát” vissza útalja az államkasszába!
De éhenkorász te leszel az első aki az utcasarokon várja a postást!
Bezzeg németország..
2021-10-01 at 09:30
A bal agyhalottaknak!
A gazdag németeknél 28 év ota a most legmagasabb 4+ % az infláció!”€” ban!
A német Bankok bevezetik a (-) kamatot az összes 5000€ feletti megtakarításra!
Te fizetsz büntető kamatot a banknak ha tőbb mint 5000€ tárolsz a bankban!
Dániel Irén Viola
2021-10-01 at 09:29
Csányi, az előválasztási részvételi számtól???? 600000 ember úgy hogy egyesek, de zömmel 3 vagy4- szer is szavaztak??? csak a hozzád hasonló félkegyelmű ijedt meg, nem az Orbán Viktor. Az előválasztás a Dobrev apró fajzat nyereségével, egy teljes csőd!!!! Csak ennyit tudnak a” balfaszok”?? Egy bulgár banyára futotta az eszük szerint???Akkor lesz Dobrev miniszterelnök amikor én!!!Köszönjük a magyar emberek szorgalmának és az Orbán kormány hozzáértő irányításának a nyugdíjprémiumot amely páratlan teljesítmény és köszönjük, hogy visszakapjuk a Gyurcsány által eltüntetett 13. Nyugdíjat. Hajrá Magyarország, hajrá Orbán Viktor!!!
Joris
2021-10-01 at 09:29
Tisztelt Csányi,
Ön úgy látszik gondolatolvasó esetleg clairvoyance (legalábbis magát emígyen tarthatja számon).
Ellenben, hogy gondolatmenetét – de sokakét itt is – kissé helyrezökkentsem:
NEM CSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER!!!
Máskülönben honnan volt az erő és bátorság a MAGYAROKNAK (s nem a Hegedűsöknek, mint Ön is…), a ppzsonyi csatában, Eger stb. várak védőiben, Rákóczi és Kossuth talpasaiban, a két világháború poklaiban, 1956. reménytelen és magyar fiataljaink színe-javát elemésztő halálthozó küzdelmeiben a helytállásra. Miértünk harcoltak – akik végre nem egy felheccelt semmirevaló, agymosó és gerinctelenül vergődő poloskahad agyrémeit követi! Gondolkozzon. A maga ősei kinek az oldalán voltak?!
MERT NEM CSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER!!!
gyozo2018
2021-10-01 at 09:26
NoKomment.
2021-10-01 at 08:31
-Ne fogadd el.
-Ha elfogadtad, add a hajléktalanoknak, akiket megint kibasztatok az utcára, holott ott vannak a konyhával, melegedővel, orvosi ellátással, ingyen étkezéssel, ágyakkal, tisztálkodási lehetőségekkel, szakmai képzéssel, munkahely-keresési támogatással ellátott hajléktalanszállók.
De neked a megszálló barbárok kellenek, akik miatt majd téged basznak ki az utcára, mert nem tudod fizetni a havi 30 ezres gázt, a 20 ezres villanyt, a 10 ezres vizet, a 30 ezres közös költséget, a havi 20-30 ezres ingatlanadót,
a fizetős orvosi alapellátást.
Mert kell a lakásod, házad, hogy betelepítsék oda őket!
Kerekferke
2021-10-01 at 09:20
Bravó!
DR. ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK FELELŐS ÁLLAMFÉRFI:
-a gyermeket nevelő családokat
-a kis- és középvállalkozásokat
-a nyugdíjassokat
tehát a legveszélyeztetettebb rétegeket kompenzálja.
Korlátol, együgyű, bta, műveletlen hülyék kedvéért:
ami a családokhoz, vállalkozókhoz, nyugdíjasokhoz visszakerül, az javítja az életminőségüket, átsegíti őket a pandémia miatti élelmiszerár-emelkedések miatti nehézségeken, az a kereskedelmen és szolgáltatókon keresztül adóként visszaszármazik az államkasszába, pörgeti a vállalkozásokat, munkát ad.
Megelőzi a vállalkozások, családok lesüllyedését, bedőlést.
Rezumés, liberálcsökött elvtársak?
Patriota
2021-10-01 at 08:56
Durkó Éva!
Szívemből szólt! Hagyjuk is az ide tántorgott dobrev klános bér kommentelőket! Nyugodjon meg: EZEK nem fogják visszaküldeni a kapott pénzt, csak vért hörögni tudnak!
jános
2021-10-01 at 08:54
Csányi!-ha nem tudsz valamit, nézz utána!-ez a hitel kedvezőbb, mint az EU-s pénz, és egyben áthidaló míg, végre hajlandók utalni( kötelezőt!, nem adomány! EU-s pénzt)
Durkó Éva
2021-10-01 at 08:44
Akinek a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjprémium választási kenőpénz, az küldje vissza! Aki úgy gondolja, hogy hitelből van: ne vegye át! Aki úgy véli megijedt a Kormány, az nem ismeri Orbán Viktort! Nem olyan legény ő, aki bárkitől vagy bármitől megijedne!Ami pedig a kormánybuktatást illeti: soha ilyen kormányunk nem volt, amelyik ennyit tett volna a gazdaságilag lerombolt Magyarországért! Nem hagyjuk visszatérni a nagyszájú, csak igérgetni képes, tehetségtelen kommunista utódokat! Stop Gyurcsány!Elég volt belőled!
NoKomment.
2021-10-01 at 08:31
Miért nem mondják inkább egyértelműen, hogy mi is ez pénzt. Választás előtti kenőpénz.
Horváth Piroska Rózsa
2021-10-01 at 08:27
‘Hajrá Gyurcsány’, hazudott reggel, éjjel meg este, és lószart se kaptál tőle Csányi.