Vasárnap sorsdöntő választásokat rendeznek Németországban, azonban úgy tűnik, vannak olyanok, akik már az eredményeket is tudják.
A német ARD regionális közszolgálati médiumokat tömörítő társaság országos főadója, a Das Erste egy kvízműsor során betekintést engedett a jövőbe a nézői számára, ugyanis a képernyő aljában letolták a még meg nem történt választások várható eredményeit. A felirat szerint a Szociáldemokrata Párt (SPD) legyőzte a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és annak bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) konzervatív szövetségét. A két fő rivális a német parlamentben a szavazatok 22,7%-át, illetve 22,1%-át kapta meg. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) 13,2%-kal a harmadik lett, és ha hinni lehet az ARD jósainak, akkor a Bundestag harmadik legnagyobb pártjaként leváltotta a bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) pártot. Az AfD elmaradt a 2017-es eredményétől. A hibáért az ARD bocsánatot kért, azt állítják, hogy az adatok közzététele egy teszt volt és véletlenül került adásba – írja a 888.
Forrás: 888; Fotó: ARD/Képernyőfotó
naná
2021-09-26 at 12:42
@navisos
Most is demokratikus szavazás van, mert szavazhatsz a bicikli tolvaj fiára, a kommunista tömeggyilkos unokájára, és a megyei tanácselnök unokájára is, csak nem érdemes.
De ha ezekre nem akarsz szavazni, mert nem érdemes, akkor valójában csak egy marad, az MSZMP párttitkár fia. De az legalább normális.
navisos
2021-09-26 at 12:36
Hadd irjam le hogyan éltem át egy az átkosban lefolytatott választást. Persze csak egy párt volt, de több képviselőjük szerepelt a vokscédulán. Mint választó, ha elfogadtad a vokscédulát, akkor csak össze kellett hajtani és bedobni az urnába. Ha viszont nem fogadtad el, akkor odamentél egy kis fülkébe, áthuztad a vokscédulát és bedobtad az urnába. Mindenki, kivétel nélkül (engem is beleértve) összehajtotta a vokscédulát és bedobta az urnába.
Csodák-csodája: 98% az egyedül létező pártra szavazott.
Persze ez is agy “demokratikus” választás volt, nemde?
naná
2021-09-26 at 10:57
Merkel megy, Merkely marad!
Ha a németek észhez térnek, Merkelt bíróság elé állítják, amiért harakiri üzemmódbe állította Németországot, ahogy esz Kancsal Maris mondta a Bayer show-ban találóan.
w
2021-09-26 at 08:48
Egy igazi liberális demokráciában mindegy hogy szavaznak a választók, a végeredményt nem bízhatják az érzelmi alapon szavazókra, a szavazatszámláló szoftvereket előre beállítják arra a végeredményre, aminek ki kell jönnie! A többi a szoftver dolga.
Terka
2021-09-25 at 22:30
moliere !Első olvasásra amit gondolsz az Afd -ről hogy estleg 30-40vagy akár 50%-a is lehet nekem nagyon soknak tűnik.
Álljanak össze és állapodjanak meg hogy mindenki aki az Afd-re szavaz Az ausweis
-ét rárakja a szavazólapra majd lefotózza .Majd beküldik a párthoz összeszámlálásra ha ennyire nyílvánvaló csalások vannak.Talán így lehetne bizonyítani a támogatottságot.
Szerintem már legalább 1 évtizede csalnak .online szavazatokkal levélszavazatokkal,óriási csalásokra ad lehetőséget.
Ausztriában is csaltak szerintem pár éve a kormánypárt a levélszavazatokkal ,mert észrevétlen fel lehetett bontani a leveleket majd vissza hajtogatni.
Ha jól emlékszem meg is kellett ismételni a szavazást.
Ezért nem szabad bevezetni az online és levélszavazatokat,és a számlálást a szavazás végetérése elött.(USA)
Aki nem tud elmenni a megadott napon az nem fog szavazni,4 évente van oldja meg mindenki aki akar szavazni ,Demokráciára meg jogrs hívatkozva nem szabad megengedni az online szavazást,aki külföldön van annak regelni több héttel elötte és ott szavazhat.
úgyahogyvan
2021-09-25 at 22:21
ez egyáltalán nem baki-sugalmazás,szugerálás,manipuláció-ahogy soros cipolla-médiájához illik
Namond
2021-09-25 at 20:07
Baki?
A választás után kiderül.
Gudnar É. Johanson
2021-09-25 at 19:17
Így igaz teszt volt. Tesztelték, hogy mennyire hülyék a németek. Kiderült, hogy nagyon.
moliere
2021-09-25 at 19:15
Teljesen nyilvánvaló minden AfD szavazó számára, hogy “összpolitikai” mondhatni “ötpárti” konszenzus van abban, hogy ők nem tekinthetnek bele a mi mennyi című kérdésbe. Így az is nyilvánvaló, hogy a német választások egy kérdésről szólnak: legyen-e beleszólása a németeknek NÉmetország sorsába, vagy a CDU/CSU/SPD/DG/DL/FDP/ZDF/ARD/DW/FAZ/SDZ/NATO/USA koalíció döntsön az életükről.
Azaz teljesen nyilvánvaló, hogy előre meg van komponálva minden választáson, hogy mennyit fognak nyilvánosságra hozni, mint AfD eredményt. Azaz teljesen nyilvánvaló, hogy az a kérdés, hogy a valóságban valahol a 20-30% között, vagy valahol a 30-40% között, vagy netán esetleg az 50% közelében van az AfD.
.
A helyzet az, hogy abszolút AfD szimpatizánsként is azt mondom, hogy nem bánom, hogy ezt csinálják, mert
– a 20-30% esetében olyan nagykoalíciós kényszer jönne létre, ami a kormányozhatatlanságot jelentené, és az Németországnak rossz, nekünk a gazdaság miatt rossz lenne, és a média még inkább elszabadulna.
– a 30-40% AfD nyilvánosságra hozatala azt jelentené, hogy olyan brutálisan erős nagykoalíciós kényszer érvényesülne, amit már “népfront” kormánynak neveznének, és kötelező lenne az antifa és leftiszt fasság, amit nagyon megsínylenénk.
– az 50%- körüli AfD eredmény nyilvánosságra hozása pedig polgárháborút is jelenthetne, talán nem kéne (habár a buzi és muszlim uralomtól, és az antifáktól békés úton nem lehet megszabadulni. mégsem vágyom éltem idejére tömeggyilkosságokra).
50% fölötti eredményt (valójában 30) pedig nem is tudna elérni az AfD egy ilyen pina férfitársadalomban és f.sz nőtársadalomban, mint NÉmetország. A német németek sem németek többé. Pedig csak gyenge többséget alkotnak. Nem baj. Szép tájak vannak arrafelé, szebbek lesznek majd száz év múlva ember nélkül. A történelmi városok úgyis eltűntek, lebombázták vagy lebontották a házakat. Németországot igazából csak múlt időben szabadna használni.
moliere
2021-09-25 at 17:56

Habcsók
2021-09-25 at 17:07
Amerikában is a sajtó hirdetett győztest az elnök választáson. Németországban is a sajtó hirdetett győztest a választáson.
Magyarországon is a sajtó fog 2022-ben győztest hirdetni? Ha igen, akkor Akkor a PS legyen aki győztest hirdet! Siessetek PS Fiúk!
hivő
2021-09-25 at 16:44
Das Erste hű akart
maradni a nevéhez,
igy először akarta
közzé tenni az eredményt,
ami valoszinüleg már a
ugyis megvan.Minek feleslegesen
terhelni a szavazokat
azzal hogy gondolkozni kényszerülnek.
Egyszerű Polgár
2021-09-25 at 16:24
Csak nem a 9/11 (7-s épület összeomlása) európai, német változata van folyamatban? Előbb van a végeredmény mint a kiváltó ok?! Előbb a reakció és utána az akció? 😀
Eva-Anna
2021-09-25 at 15:42
Nem a végeredményt, haben az ugynevezett ” Hochrechnung”-ot.
Ezt a szavazofulkébol kijott emberek megkérdezése alapján kalkulálják. Es a szavazás befejezése után, ca 18.10 Kor vasárnap ismertethetik.
Igy is elég mocsok dolog.
gyozo2018
2021-09-25 at 15:34
Majd azt hazudják, hogy véletlen egybeesés.
Terka
2021-09-25 at 15:32
Merkel céljai megvalósulni látszanak.A leghülyébbet választotta (mert ezt monták neki a sorosék)kancellárjelöltnek nehogy megnyerjék a választásokat,így kinyírva a keresztény conservatív erőket,előkészítve európa tönkretételét,migránsok jogszerű betelepítését.Németországban gyakorlatilag nem létezik ellenzéki médium,minden a liberálisok kezében van.
Semmi jóra nem számíthatunk!
a fényességes Ny... áá hagyjuk
2021-09-25 at 15:26
A németek továbbképzésen voltak az amerikai Demokrata Pártnál? Vagy az amerikaiak tanulták el a választási csalás képességét a németektől?
Igazából mindegy, mert tőlünk Nyugatra soha a büdös életben nem volt demokratikus szavazás. Igaz tőlünk Keletre sem. A hatalommániás globalista elit sosem adná át a döntés jogát a nép(ek)nek. Minket is azért ostromolnak, üldöznek, mert itt még nagyjából demokrácia van, bár a Vörös Polip gondoskodik arról, hogy ez 2022 után megváltozzon.
wittzesch
2021-09-25 at 15:21
Kitehetnék a mi kis ’22-es adatainkat is, ha már így belejöttek.
Feri
2021-09-25 at 14:55
Alig szándékos ?
Az amcsik is előre kihirdették, ki győzött és talán a németeknek is bejön. Van rá esély, mert ugyanúgy el lettek hülyítve.
Nálunk ugyanezzel fognak próbálkozni vagy legfeljebb azt mondják: a Zorbán csalt. Sőt, ezt már most mondják!!!
khm
2021-09-25 at 14:50
Tesztelték,hogy az EREDMÉNYT meglátva mi lészen a reakciója a nézőknek?
Polgar
2021-09-25 at 13:49
Minő veletlen! Majd meglatjuk!
Polgar
2021-09-25 at 13:46
Ez csoda? DDR, a mi komcsijaink? mi ismerjük, előbb az itelet, majd a targyalas! Lehet, le kellene nekik vetiteni a Tanu c filmet, talan mar ertenek ott is!
Batman
2021-09-25 at 13:44
Valami zavar volt a Mátrixban. Klára asszony is furcsán viselkedett. Kari Geri meg tesztoszteron injekciót kapott es férfias jeleget öltött.
pityu
2021-09-25 at 13:14
“Bocsánat, Bástya elvtárs, ez már az ítélet”
Torockó
2021-09-25 at 13:05
Széles, diktátori eszközrendszerrel manipulálnak az anarcholiberálisok, vagy eredeti nevükön liberálbolsik Európa-szerte.
A gyűlölet és az intolerancia, hazugság árad belőlük.
GSO
2021-09-25 at 12:58
“Helmut, a vasárnapi adáshoz rakjál már át egytized %-ot az SPD-től az Unionhoz, meg az FDP-től a Linkéhez, hogy ne legyen gyanús!”