Majd elfeledtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? – republikánus felbuzdultságában így gúnyolódott Petőfi a győri csatában vesztes magyar nemeseken. Ironikus, hogy a vereség felelősségét a magyarokra kenő osztrák hazudozást éppen az osztrákokat finoman szólva nem kedvelő költőnk terjesztette el. Valójában ez a történet jóval a magyar nemesi felkelők – pontosabban inszurgensek – fölött dőlt el: I. Ferenc császár és király belement egy megnyerhetetlen háborúba a franciák ellen, Laval Nugent osztrák vezérkari főnök benézte az erőviszonyokat és csatát javasolt a túlerő ellen, a parancsnok, Habsburg János főherceg pedig végzetes hibákat vétett a csatában. Az osztrák–magyar reguláris had a kiképzetlen magyar területvédelmi erőkkel, az inszurgensekkel kiegészülve is alig-alig érte el a franciák létszámát. Mozgósításból és logisztikából kiválóan vizsgáztunk, ám a mai fogalmaink szerint afféle nemzeti gárdának megfelelő nemesi felkelésünk ugyanúgy esélytelen volt az akkori világ legjobb hadserege ellen, ahogy a császári–királyi hadsereg. János főherceg azonban első ijedtében gyorsan a magyar inszurgensekre kente a vereséget, ez a legenda pedig azóta is mérgezi a magyar önértékelést. Nagy-Luttenberger István történésszel tisztáztuk, hogy kiknek a lelkén száradt a vereség.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS