Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Már ötezerre emelkedett a földrengés áldozatainak száma, terroristák szöktek ki a börtön romjaiból

Ankara szerint már az ötezerhez közelít a földrengés halálos áldozatainak száma. Óriási a nemzetközi összefogás, Magyarország kormánya is küldött speciális mentőalakulatokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítására, de Izraelből és Németországból is számos mentő- és orvosi csapat érkezik a katasztrófa sújtotta övezetbe. A Máltai Szeretetszolgálat is azonnal kapott 50 millió forintot a kormánytól, hogy orvosi segítséget nyújtson a térségben - jelentette be ma reggel Szijjártó Péter Facebook-oldalán.

Oroszország kormánya is bejelentette, hogy a Szíriában állomásozó orosz csapatok részt vesznek a kutatásban és mentésben. Moszkva egy mobilkórházat is útnak indított Törökországba 40 orvossal. A felszerelést négy szállító repülőgép vitte. Az izraeli kontingens 150 főből áll, nagyrészt katonák és a legmodernebb felszerelést hozták magukkal, olyan detektorokat, amelyek képesek a szívverést is észlelni a romok alatt. Fontos a gyors beavatkozás, mivel átlagban 72 órát képes egy ember túlélni a romok alatt, amennyiben nincsenek súlyosabb sérülései, amelyek vérzéssel járnak. Kína is azonnal egy 5,5 millió eurós pénzügyi segélyt küld Törökországnak, ezen felül mind a török, mind a szír vörösfélholdnak egyenként 185.000 eurót ajánlott fel a kínai vöröskereszt.

Ausztrália és Új-Zéland is komoly anyagi segítséget különített el az érintett régiók megsegítésére. Szeizmológusok szerint utórengések is várhatóak a térségben, mivel itt találkoznak az anatóliai és az arab földtani lemezek. A kár nagyon jelentős, mivel a víz-és gázellátó rendszer is sérült, nincs áram és nem működnek a benzinkutak sem. A német kormány Szíriának is szeretne segíteni, ám a két ország között nincsen diplomáciai kapcsolat így nem biztos, hogy a segélyszállítmányok és speciális mentőalakulatok eljutnak Észak-Szíriába. Ez a térség amúgy is kiszámíthatatlan, mivel iszlamista felkelőcsoportok, kurdok, a török hadsereg és amerikai különleges erők is operálnak a térségben. Itt található, közel a török határhoz a Rajo katonai börtön, amely szintén komolyan megsérült a földrengésben. Itt 2000 rabot tartanak fogva, közölük 1300-an az Iszlám Állam nevű terrorszervezet katonái voltak, és a földrengés után azonnal rátámadtak az őrökre és 20 dzsihadistának sikerült megszöknie.

Elegük volt a berlini autósoknak az őket most már napi szinten terrorizáló klímaaktivistákból. Az „Utolsó Generáció” nevű radikális szervezet tagjai ismét blokkolták a berlini utcákat a reggeli csúcsforgalomban, ám az autósok kiszálltak és elvonszolták őket. A német állami tévé, a ZDF, bojkottra hív fel Joanne Kathleen Rowling ellen, mivel a Harry Potter könyvek írója elutasítja a transzgender őrületet. Egy interjúban azt merte mondani, hogy ne beszéljenek „emberekről, akik menstruálnak”, hanem nevezzék nőnek őket. Erre a német csatorna rögtön kirekesztőnek és transzfóbnak nevezte az írónőt.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.