Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Papírdrónokkal támadnak az ukránok

A fronton ismét jelentős dróntámadás volt tapasztalható mindkét háborús fél részéről. Az ukránok részben vízi drónokat vetettek be a Kercsi-híd ellen, amely Oroszországot köti össze a Krím-félszigettel, valamint határmenti települések ellen vetettek be kartonpapírból készült könnyű drónokat, amelyekbe robbanóanyagot helyeznek el. A karton drónokat nem érzékelik a radarok, mivel csak egy kisebb motor az egyetlen fém alkatrész bennük. A Donbaszban tett látogatásom során magam is fogtam a kezemben egy ilyen, Olaszországban készült kis robotrepülőgép maradványait.

Az ukránok állításuk szerint Zaporizsja környékén áttörték az orosz erők első védelmi vonalát és előre nyomultak. Az ukrajnai Odessza kikötőjét pedig orosz cirkálórakéták találták el és komoly károkat okoztak a létesítményben. Oroszország ezzel is az ukrán gazdaságot gyengíti, mivel Odessza az ország legnagyobb még működő kereskedelmi kikötője és például a gabonaszállítás is innen történik értelemszerűen az is cél, hogy ukrán hadihajók se tudják a kikötőt katonai célokra használni.

Zelenszkij elnök felszólította az orosz kormányt, hogy harc nélkül adják át a Krím-félszigetet, mivel így sok orosz katona életét tudnák megkímélni. A politikus ezenfelül azt üzente nyugati szövetségeseinek, hogy 160 darab F 16-os vadászgépre lenne szüksége a háború megnyeréséhez. Eközben az ukrán erők ismét civil célpontokat támadtak Donyeckben és egy hatéves kislány az életét vesztette, amikor egy bevásárlóközpontot támadás ért. A polgármesteri hivatal szerint az ukránok 15 rakétát lőttek ki Donyeck belvárosára a hétvégén.

Donyeck környékén az oroszok lecsaptak egy ukrán lőszerszállító szerelvényre és megsemmisítették azt. A támadásban harminc ukrán katona is életét vesztette.

PestiSracok facebook image

A Pentagon bejelentette, hogy az Abrams típusú harckocsikkal együtt szegényített urániumtartalmú páncéltörő lövedékeket is szállít Ukrajnának. Mind a Szerbia elleni NATO támadás után, mind pedig az USA Irak-ellenes offenzívája lezártával komoly természeti és egészségkárosító hatást észleltek azokon a területeken, ahol ezt a lövedéktípust bevetették. Az orvosok a rákos megbetegedések magas számát regisztrálták az érintett régiókban.

Egy francia újságíró videófelvételt készített egy ukrán temetőben, ahol friss sírok ezrei látszottak. Ezt Kuleba külügyminiszter élesen bírálta mivel szerinte az ilyen hírek aláássák az emberek győzelembe vetett hitét. Ennek ellenére Kijevben sok ezer ember tüntetett a háború ellen. Hősi halált halt családtagjaik fotóit vitték magukkal és követelték a tűzszünetet és a tárgyalásokat. Sajnálatos módon náci szimbólumok még mindig láthatók voltak a tüntetők egy részénél.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette: 7000 milliárd forintnak megfelelő összeget különítenek el a négy elcsatolt megye fejlesztésére.

– mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ez a nagy összeg is azt bizonyítja, hogy Moszkva nem fogja visszaadni az elcsatolt területeket.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.