Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Izraeli teherhajót foglaltak el a jemeni lázadók

Síita húszi lázadók foglalták el a „Galaxy Leader” névre keresztelt teherhajót a Vörös-tenger déli szakaszán. A jemeni fegyveresek bejelentették, hogy egyetlen Izraelhez köthető hajó sem lesz többé biztonságban a térségben. A hajónak valójában több tulajdonosa van, köztük egy izraeli üzletember is. A „Galaxy Leaderen” 22 fős legénység tartózkodik. Yahya Saree, a húszi felkelők szóvivője figyelmeztette a matrózókat is, hogy ne vállaljanak munkát olyan hajókon, amelyek izraeli tulajdonban állnak. A síita milicisták már több drón és rakétatámadást is indítottak Izrael ellen az elmúlt hetekben.

Az IDF talált egy 55 méter hosszú alagutat az al-Shifa kórház alatt, amelynek a végén egy lőréssel ellátott, robbanásbiztos ajtó található. A katonák egy robotot küldtek le és az készítette a videófelvételt. A Hamász ezt hazugságnak nevezte, szerintük az izraeli hadsereg manipulált felvételeket mutatott be, hogy ezzel szentesítsék a 13.000 civil áldozatot a Gázai-övezetben. Az IDF most igyekszik feltérképezni ennek az alagútnak a teljes hosszát és elágazásait. Óvatosan akarnak nekilátni a bejutáshoz, mert elképzelhető, hogy itt tartják fogva a túszokat is. A Hamász szerint ma délelőtt 11.00 órától életbe léphet egy tűzszünet, ám Izrael ezt tagadta. Több arab és amerikai hírügynökség szerint viszont küszöbön áll több túsz szabadon engedése, amely után egy ötnapos fegyverszünet következhet. A ma reggeli német híradó is ezt a narratívát közölte.

Az ENSZ szakemberei, akik rövid időre beléphettek a Gázai-övezetbe elképesztő pusztításról számoltak be. Mivel nem működik a szemétszállítás és a szennyvízelvezetés félő, hogy fertőző betegségek fognak kitörni. Az al Shifa kórházat halálzónának nevezte az WHO egyik munkatársa.

Sok Kijev által toborzott külföldi zsoldos röviddel az érkezése után úgy dönt, hogy elmenekül Ukrajnából, miután megtapasztalta a harctér borzalmas valóságát – mondta a CNN-nek vasárnap egy katonatiszt. Moszkva korábban azt állította, hogy Kijev más országokból származó katonákat használ ágyútöltelékként az orosz védelem áttörésére. Dmitro Kosztjuk ukrán hadnagy az amerikai csatornának adott interjújában elmondta, hogy szakaszában, amelyet az elmúlt hónapokban heves harcok színhelyétől, Artyomovszktól (Bahmut) nem messze telepítettek, kevés volt a létszám, és 12 külföldi harcossal pótolták.

PestiSracok facebook image

November 17-én Jevgenyij Sztaniszlavov, az Oroszország magyarországi Nagykövete megkoszorúzta a szovjet háborús emlékművet, amelyet a közelmúltban kétszer is meggyaláztak a vandálok. Beszédében megjegyezte: „Az itt nyugvó szovjet katonák életüket adták Magyarország Hitlertől való felszabadításáért. A vandálok küzdenek a múlttal, és gyáván a sírokon és emlékműveken töltik ki haragjukat, amelyek nem tudják megvédeni magukat. A választ a magyar hatóságoknak kell adniuk. Hazánkban szigorúan betartják az 1995-ös kormányközi megállapodást az Oroszországban levő magyar katonai sírokra vonatkozó. Ebben a kérdésben teljes kölcsönösségre számítunk.

Köszönetünket fejezzük ki a rendőrségnek a bűnözők felkutatására tett gyors intézkedésért, valamint a kerületi polgármesteri hivatalnak és a javítószolgálatnak az emlékhely rendbetételéért.”

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.