Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Negyven iszlamistát vettek őrizetbe

A moszkvai merénylők vallottak és felfedték egy törökországi terroristaközpont helyét, ahol a fegyveres kiképzést kaptak. A török terrorelhárítók azonnal léptek és hétfőn 40 radikális dzsihadistát vettek őrizetbe. A felszámolt csoport Putyin elnök sajtótájékoztatója szerint az Iszlám Állam egyik szárnya volt.

Vlagyimir Putyin egyértelműen a terroristákat nevezte meg elkövetőként, ám még mindig folyik a nyomozás a felbujtók, illetve megbízók iránt. Az elnök ismét feltette a kérdést, hogy a merénylők miért Ukrajna irányába menekültek és kik várták volna ott őket. Eközben Moszkvában is folyik az információgyűjtés és a sajtóhírek szerint a merénylők több segítőjét vették őrizetbe, így azt a tádzsik férfit is, akitől a Renault típusú gépjárművet vásárolták. Vlagyimir Putyin szerint a radikálisoknak igazából nincs okuk támadást indítani Oroszország ellen, hiszen pont a Kreml igyekszik igazságos megoldást találni az arab–izraeli konfliktusban. Ezért is képzelhető el egy külföldi megbízó, aki a merényletért cserébe pénzt és fegyvereket adott a szervezetnek.

Mivel az ukránok már több pokolgépes merényletet hajtottak végre Oroszországban, például Darja Dugina politológusnő és Vladlen Tatarszkij újságíró/blogger ellen, sok szakértő nem zárja ki, hogy az ukránok a háborús sikertelenséget terrorral akarják ellensúlyozni. Eközben már 139-re emelkedett a terrortámadásokban elhunytak száma. Egyértelmű, hogy a merénylők a 2015. november 13-i párizsi merényletet másolták le, amikor az Iszlám Állam terroristái 90 bulizó fiatalt mészároltak le a Bataclan klubban.

Több kárpátaljai településen is tüntetést tartottak hétfőn a helyiek a kényszersorozások ellen. Beregrákoson és Beregváron nők és idősek zárták le a Kijev–Csap főútvonalat, így tiltakozva az egyre durvuló sorozás ellen. Kárpátalján az elmúlt időszakban megsokasodtak az elhurcolások: sok 18 és 60 év közötti hadkötelest megvertek és mikrobuszba tuszkoltak a hadkiegészítők, a kegyetlenségekről számos felvétel is készült. Ukrajnában a hadiállapot idején tilos tüntetéseket és tömegrendezvényeket tartani, így a megmozdulásokat a rendőrség feloszlatta. Mint ismert, Ukrajnában nincs elég katona, ezért az utcákról rabolják el a civil férfiakat. Kárpátalján pedig egyre több katonai ellenőrzőpontot állítottak fel – számolt be a hirado.hu.

PestiSracok facebook image

Az orosz hadsereg előrenyomult a Donyecki Népköztársaságban lévő Csaszov Jar térségébe – közölte Gyenyisz Pusilin, a régió vezetője a Rosszija 24 televíziós csatornának. Krasznoj település felszabadítása és egységeink előrenyomulása Csaszov Jar térségében természetesen egyre közelebb hozza a lehetőséget, hogy mikor kezdhetjük meg az újjáépítési munkálatokat Artyomovszkban (Bahmut). Egységeink ilyen jellegű előrenyomulása és az ellenség kiszorítása, lehetővé teszi, hogy belátható időn belül a munka megkezdéséről beszélhessünk – mondta Pusilin.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.