Régen minden jobb volt – ezt halljuk rendszeresen a szüleinktől, nagyszüleinktől. És mutatnak egy cápaorrú BMW-t, egy Elvis-slágert, vagy egy Playboy-t a kilencvenes évekből, amikor még a szépségkirálynőknek is szőrös volt a muffja. Mondjuk, az utóbbi épp újra divatba jön a haladó nyugaton, de ez most más kérdés…
Szóval nem csak a felmenőink, de sokszor talán magunk is hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy egy csomó minden nem olyan jó ma már, mint életünk korábbi szakaszaiban. (Magas labda, de nem ütjük le – maradjunk a filmeknél!) Hollywood tényleg leszállóágban van? Ha a filmek költségvetését, monumentalitását, a tömegkultúrában való jelenlétét nézzük, akkor látszólag nem. Újabb és újabb, egyre drágább megaprodukciók születnek. A kirívóan sikeres filmekből hatalmas, szerteágazó franchise-ok nőnek ki, nem csak további folytatásokkal, előzményfilmekkel, a mellékkarakterekre fókuszáló leágazásokkal, stb., stb., hanem bögrékkel, pólókkal, játékfigurákkal, videójátékokkal, és a függőség kialakításának számos további, leleményes formájával. A sztárok egyre hajmeresztőbb gázsikért szerepelnek, a jegybevételek – és a jegyárak – egyre magasabbak, tarol a Netflix, dőlnek az újabb előfizetők…
De kapunk-e valóban új, érdekes, izgalmas tartalmakat? Nagy a kísértés, könnyű lenne azt az egyszerű választ adni, hogy nem. Mert sok szempontból tényleg fejlődött a tartalom. Nyilván köteteket lehetne erről írni a különféle filmek, műfajok kapcsán, de szorítkozzunk most a vígjátékokra. Kétségtelen, hogy egyre nagyobb, egyre bombasztikusabb poénok is születtek az utóbbi évtizedekben. Semmiképp sem állíthatjuk, hogy a ’80-as, ’90-es évekkel (és hál’ Istennek, a p*naszőrrel) együtt a humort is magunk mögött hagytuk volna. Születtek fergeteges vígjátékok azóta is, a Shop-Stop univerzumon keresztül az Austin Powers filmeken át Adam Sandler vagy Judd Apatow világáig. A Spancserekről vagy a Másnaposokról, vagy női változatáról, a Koszorúslányokról nem is beszélve…
Az utóbbi néhány évben azonban tényleg semmiről nem szólnak már a filmek, csak és kizárólag a vélt vagy valós kisebbségek iránti érzékenyítésről, a társadalmi igazságosságért való küzdelemről, az ehhez kapcsolódó morális parancsolatok sulykolásáról. A nettó agymosásról. Hollywoodról régóta mondják, hogy nem szórakoztat, hanem programoz; mára ez száz százalékban így is van. Műfajoktól teljesen függetlenül. Most már nem csak elvárások, hanem írott szabályok döntik el, milyen kötelező kvóták szerint kell a filmekben feketéknek, muszlimoknak, melegeknek, bevándorlóknak, mozgássérülteknek, nőknek, transzoknak, nonbinárisoknak, unikornisoknak, stb. szerepelniük. Az egész egy nagy erényfitogtatás lett – az indoktrináció mellett.
De ezt már évek óta tudjuk. Az utóbbi években elhatalmasodó és csúcsra járatott elmebajt, a normalitás és a nézhetőség végső maradványait is felszámoló tendenciák közelmúltbeli diadalát megelőzően a vígjátékok tényleg tudtak még nagyon jók lenni, humorban fejlődni. Sőt – és innen jön az egész cikk ötlete – a Rendőrakadémiát körülbelül huszonöt év után újra megnézve – persze azt megelőzően láttam vagy tizenöt-hússzor az összesen hét különböző részt – meg kellett állapítsuk: az akkori poénok egy mai filmben már labdába sem rúgnának. De mégis, valamiért nem csak akkor voltak jók, hanem ott, azokban a filmekben, újra megnézve ma is. Talán azért, mert ilyenkor újra gyereknek érezzük magunkat, annyi idősnek, mint akkor voltunk, amikor először láttuk és rajongani kezdtünk érte, és azzal a „szemmel és aggyal” nézzük, ahogy akkor néztük? Vagy akkor annyira zseniális volt néhány poén, hogy kiállta az idők próbáját, és örök érvényűvé nemesedett? A kék osztriga bár visszatérő jelenetei, vagy a szájával bármilyen hangot utánozni képes Jones – a való életben Michael Winslow, aki tényleg képes ezeket a hangeffektusokat kiadni magából – mindenképp.
És még valami, ami egyben vissza is juttat minket a mai filmek totális agymosásához, a full gázzal tolt érzékenyítéshez… A Rendőrakadémiában is van számos néger szereplő. Néger nő is. Kövér néger nő is. De Hooks hadnaggyal kapcsolatban nem az a végső mondás, sem az arcunkba tolva, sem sunyin és alattomoson belesulykolva a nézőbe, hogy ő így csodálatos, ahogy van, kövéren, lomhán, a feladatok teljesítésére képtelenül, de hát el kell fogadnunk, mert ez ő maga, és ha nem fogadjuk el, akkor rasszisták, hímsoviniszták, dagadtfóbok vagyunk… hanem Hooks hadnagy is erőfeszítéseket tesz, melózik, és végül sikerül neki is átmásznia a téglafalon. Mahoney pedig simán csak összehaverkodik Jones-szal, amikor mindketten a rendőrőrs folyosóján várják a sorsukat. Nem pedig az egykori rabszolgaság fölött érzett bűntudatában kompenzál, nincsenek utalások a fehér felsőbbrendűségre vagy a feketék áldozatszerepére.
Egyszerűen csak tök normálisan élnek, végzik az akadémiát feketék, fehérek, ázsiaiak, férfiak és nők. Akik egymás iránt érdeklődnek, és egyiküknek sincs sem kötelező b**i haverja, sem elfojtott gyerekkori szexuális élménye azonos neműekkel. Ja, igen, jut eszembe… Az a poén ma már nem kerülhetne bele a filmbe, amikor Lassard kapitányt beszéd közben a pulpitusban megbújó kurva jól lecirmantja, de Lassard azt hiszi, hogy Mahoney volt az. A Kék Osztriga Bár, a Village People-re hajazó válogatott ratyikkal meg aztán végképp nem. Szegényebbek lennénk a film- és mémtörténet egyik nagy-nagy darabjával. Hozzáteszem, amikor Mahoney (Steve Guttenberg) megparancsolja Karen Thompsonnak (Kim Cattrall, jóval azelőtt, hogy a Szex és New Yorkkal világszerte híressé vált volna), hogy mutassa meg a combjait, na ez a jelenet az pedig a feministákat késztetné manapság hiperventillálásra. Szóval nézzétek meg nagyon gyorsan a Rendőrakadémiát, mielőtt a libsikánon, a „woke” maffia, a politikai korrektség csendőrei és katonái lecsapnak rá. És betiltják, vagy legjobb esetben is kiherélik, kiszedve belőle a legjobb jeleneteket, ahogy a Reszkessetek, betörők!-ből is épp kiszedik Donald Trumpot.
Vezető kép: Youtube
Bukohill
2021-01-28 at 16:40
A fenti hozzászólásokból kimaradt a legértékesebb, mégpedig (természetesen az eredeti) a Rózsaszín Párduc. Az idősebbek alkalmasint az Olsen bandára is emlékezhetnek.
Kaspar Mauser
2021-01-26 at 20:12
Köszönöm szépen gyozo 2018, de a szekunder fájdalom íratta soraim.
gyozo2018
2021-01-26 at 17:24
Attila Pásztor (fb)!
.
GRATULÁLOK!
MINDEN SZAVAD ÁLL!
Narancs
2021-01-26 at 16:31
Zsolt, basszál rá amit ezek itt fent kapargatnak!
Neked nem a boomereket kell elérni! Mondja ezt egy boomer??.
Lajos Kovacs
2021-01-26 at 14:05
Na vegre Jezsi is visszatert, a PS-be hianyzott
++
Amerikai szem ellenzojet levetette, most mar ugy latja a vilagot amilyen szar, marmint Amerika es Europa “Vasfuggony” mogotti resze
..
NDK mindig egy mas palacsinta volt szarral es sziruppal nyakon ontve a “bekeidokben” es ma is.
++
Mindig kedveltem a szines es velos kommentjeit de irritalt hogy Trump imado volt kritika nelkul szentirasnak vette a jo es baromian rossz cselekedeteit, es roszaszin sziruppal leontve feltalalta.
++
Ez egy ujjaszuletett Jezsi
Wakanapi
2021-01-26 at 13:27
A klasszikus vígjáték és paródia kategória teljesen kihalt mára. Támad a Mars, Űrgolyhók, Csupasz pisztoly. Hollywood manapság csak iszunk hányunk belefekszünk stílussal, illetve abszolut nem a helyén lévő káromkodással/trágársággal próbál nevettetni. A 20-30 évvel ezelőtti filmekben ha Eddie Murphy vagy Bruce Willis elnyomott egy bazmeget, annak pont akkor és ott helye is volt.
Uncle Ment
2021-01-26 at 12:45
Nem tudtam, hogy a szerző úrnak ilyen infantilis kiskretén humora van. De sebaj.
Ugyanis a cikk TÉMÁJÁT szépen ki lehetne fejteni és a Rendőrakadémia is az EGYIK releváns példa lehetne – lehetett volna.
Vagy hogyan jutottunk el Az élet szép-től a Becstelen brigantik-ig?
És hány fehér szereplője van az Amerikába jöttem-nek?
A hét mesterlövésztől a Túl a barátságon-ig.
stb-stb
Mátyás
2021-01-26 at 12:27
Az agglegény partit ma már szintén nem lehetne bemutatni, pedig abban Tom Hanks szerepel. Persze az akkori és nem a mai Tom Hanks. Egyébként mai, vagyis úgy 2000 környéki és az utáni amerikai vígjátékok közül szerintem messze a Ben Stiller filmek a legjobbak. Keresd a nőt, Apádra ütök, Zoolander, Trópusi vihar. Ő ki tudja gúnyolni mind Hollywood-ot, mind saját magát. Sorozatból pedig The Office, és a Futottak még, mindkettő zseniális, nyoma sincs az érzékenyítésnek, sőt kimondottan a különböző érzékenyítéseket is kigúnyolják.
gyozo2018
2021-01-26 at 12:14
Tudni kell, hogy a Rákosi-Kádár érában a rendőrök többsége valóban a gyökereiktől elszakított, lumpenizált és kültelki proli prosztók voltak. Ahhoz képest kell
értékelni, hogy a Rendőr Akadémia -sorozat miért volt olyan népszerű a szocialista táborban.
Vízöntő
2021-01-26 at 12:09
Mi lesz azzal a Schwarzenegger filmbeli jelenettel, ahol fedett ügynökként ovibácsinak álcázva belép az osztályba és az egyik kis srác kivágja az örök igazságot:
– A fiúknak fütyijük van a lányoknak meg puncijuk!
Schenkhyalfonz
2021-01-26 at 12:04
Azért a Top Secret a csúcs, meg persze közvetlenül utána a két Nagy durranás és a Csupasz pisztoly (esetleg az Idiocracy).
wittzesch
2021-01-26 at 09:57
@ Magyar vagyok
Na ezzel egyetértek.
A Spencer-Hill páros legjobb poénjait érett fejjel fedeztem fel.
khm
2021-01-26 at 09:38
Volt olyan is,hogy tetszett. De elragadtatással régebben sem tudtam róla beszélni. Talán mert annyira idegen az a világ.
Magyar vagyok
2021-01-26 at 09:07
@wittzesch
Ha nem jött, akkor nem nálad van a hiba. Én is voltam már így filmekkel. És rájöttem, hogy számomra egyetlen páros akad, aki 30 év után is ugyanolyan vicces, mint amikor elsőre láttam, Bud Spencer és Terrence Hill. Senki más nem tudja ezt rajtuk kívül.
wittzesch
2021-01-26 at 08:54
12 évesen besz@rtam rajta a röhögéstől.
Nemrég újra megnéztem: se a besz@rás, se a röhögés nem ment.
Most vagy elmúltam 12, vagy csak ismertem már a poénokat.