A vízügyi területen dolgozók az emberek jólétének alapvető szükségletéért dolgoznak, és egyben a békéért is – hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a víz világnapja alkalmából adományozott elismerések átadási ünnepségén, pénteken, Budapesten.
Rétvári Bence ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy a világban dúló háborúk sok esetben a vízért folynak, és az éghajlat változásával ez a veszély nem csökkenni, hanem nőni fog. Szavai szerint a békét szolgálja, ha a szakemberek azon munkálkodnak, hogy mindenkinek legyen elegendő vize.
Fontos, hogy a víz inkább összekösse, mintsem szétválassza az embereket
– mondta, megjegyezve: az idei világnap mottójául a “víz a békéért” szlogent választották. Rétvári Bence kiemelte: a klímaváltozással egyre fontosabbá válik a vízügyi terület munkája.
Ezért a kormány is megerősítette ezt a szakterületet és szívén viseli a dolgozók megbecsülését
– fűzte hozzá. Az államtitkár megköszönte a vízügy munkatársainak helytállását és teljesítményét, hangsúlyozva: a magyar vízigazgatás európai mércével mérve is jóval nagyobb biztonságot garantál, mint más országoké.
A magyar vízügyi mérnökség munkája világszerte ismert
– mutatott rá, jelezve: a szakma hírnevét mutatja az is, hogy a vízügyi képzésekre sokan jönnek ide külföldről tanulni a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében. Rétvári Bence úgy fogalmazott: a magyar emberek biztonságban vannak, mert a vízügyi szakemberek a lehető legprofesszionálisabb árvízvédelmet valósítják meg, és a száraz időszakokban is megfeszített, precíz munkával dolgoznak a víz eltárolásán. Példaként idézte a tavaly augusztusi óriási esőzést is, amikor a vízi szakemberek és a katasztrófavédelem munkatársai “a legjobb vízügyvédelmi rendszert alakították ki”.
Munkájuk olyan precíz volt, hogy sikerült a magyar emberek életét, vagyonát, biztonságát megőrizni a nagyon gyorsan kialakuló veszélyhelyzetekben is
– húzta alá. Az államtitkár kiemelte azt is, hogy az egy főre jutó vízkészletet illetően Magyarország az egyik legjobb helyzetben van a kontinensen. Megjegyezte továbbá, hogy az év második felében esedékes európai uniós magyar elnökség új lehetőségeket nyit meg a vízügy területén is.
Az ünnepségen Rétvári Bence elismeréseket is átadott az ágazatban tevékenykedőknek.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS