
Drámai méretű az erdélyi magyarság lélekszámvesztése a romániai népszámlálás pénteken közzétett előzetes eredményei szerint; a fogyás mértéke jól mutatja “a magyarság ellen békeidőben folytatott csendes genocídium eredményességét” – véli az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Országos Elnöksége.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény emlékeztet, hogy a legutóbbi, 2011-es cenzushoz képest a Romániában élő magyarság száma 225 ezer fővel, alig egymilliónyira csökkent. Ez azt jelenti, hogy egy évtized alatt az erdélyi magyar nemzetrész elvesztette lélekszámának egyötödét.
Hogy jobban érzékeltessük a helyzet súlyosságát, a népességfogyás közel annyi, mintha a legnagyobb magyar lakosságszámmal rendelkező Hargita megye teljes magyar lakossága eltűnt volna
– olvasható a közleményben, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt összeolvadásából létrejött EMSZ országos elnöksége írt alá. Aláhúzták, hogy a fogyás mértéke és aránya az elmúlt három évtizedben folyamatosan gyorsult, összességében pedig a rendszerváltás utáni első, 1992-es népszámláláshoz viszonyítva több mint 620 ezerrel csökkent a romániai magyarság lélekszáma. Az EMSZ országos elnöksége úgy véli, hogy ebben a súlyos helyzetben a közösséggel szemben elkövetett bűn minden olyan magyarázkodás, amely kisebbíti a bajt, vagy részsikerként próbálja tálalni az eredményt. Egyenesen ki kell mondani, hogy az egymillió fő nem eredmény, nem siker, nem ok az örömre, hanem súlyos és riasztó katasztrófa.
Nem létezhet olyan politikai haszon és pártérdek, amely miatt a népszámlálási eredményt akár csak részsikerként is lehetne közölni, ezért arra szólítunk valamennyi magyar politikai szereplőt, hogy a saját kommunikációs szempontjaikat legalább ebben a kérdésben szorítsák a közösségi érdek mögé
– olvasható a közleményben.
Az EMSZ szerint a drámai népességvesztésnek nem csupán a magyarságnak az országos átlaghoz képest rossz gazdasági helyzete vagy alulképzettsége az oka, hanem legalább annyira közrejátszik az az általános értékválság is, amely abból a hibás politikai gyakorlatból származik, amely valamennyi – a közösségi identitásmegőrzés szempontjából maghatározó – helyi és országos ügyet a bukaresti parlamenti választási eredményességnek és a folyamatos kampánykommunikáció szempontjainak rendeli alá – áll a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: szekelyfoldiinfo.ro
Királytigris
2023-01-03 at 12:02
ViAM2023-01-03 at 10:22!
Biztos nem románok.
ViAM
2023-01-03 at 10:22
https://erdelyilevelek.pestisracok.hu/megszamlaltattunk-hijaval-talaltattunk/
De akkor kiféle az a 2,5 millió, akik nem vallották meg nemzetiségüket?!
Hedvig
2023-01-02 at 23:41
Hahó! Hová lett amit írtam? Már itt sem lehet leírni az igazat?
Királytigris
2023-01-02 at 20:42
Azért a román népszámláást ne vegyünk már komolyan!
Trianon óta arra törekednek a románok, hogy minél kevesebb magyart mutassanak ki Erdélyben.
Aztán van egy olyan tendencia is, hogy érdekből vallják emberek magukat románnak, miközben nem is románok.
Ha most Erdély Magyarország része lenne, egyből több magyar lenne kimutatva Erdélyben. Sajnos így működik ez…
Hesslerezredes
2023-01-02 at 19:59
Úgy látszik a magyar ember fel akarja adni a “magyarnak levést”.
Rendben, lehet ezt is.
De akkor mik legyünk?
A legkézenfekvőbb, ha angolszászok leszünk.
Ennek útja a nyelvcsere.
Kezdem “hunglish”-ül:
Én jav, h tól most ne besz magy, han besz ang.
Utána innen már könnyű áttérni az Engarian-ra:
Én suggest not to besz Hung, han from now on English.
Végül angolul:
I suggest not to speak Hungarian from now on but to turn to English.
Látják, fog ez menni. :))))))))))))))))))))):(((((((((((((((((((((((((((
TS
2023-01-02 at 18:14
K! Te falloszfejű, ennek is nyilván a tanárok az okai…nem az a nemzet, amelyik béreskoszton tartja a pedagógusait!
PG
2023-01-02 at 18:11
Nemcsak Romániában, hanem mindenütt fogy az európai ember. Ezért próbál a kormány népességmegtartó politikát folytatni.
Rajzos
2023-01-02 at 17:49
Sajnos a közép*európai népekre ez vár! Magyarra,szlovákra,cseh-re szerbre,horvátra,szlovénra is igaz lesz! Bekebelez bennünket az afrikai-ázsiai horda!
Adama Admirális
2023-01-02 at 17:35
The right question
33 éves vagyok és egy gyermekem van egyenlőre. 4-et tervezun.
the right question
2023-01-02 at 17:28
Adama Admirális!
Hány gyereked van?
lacibá
2023-01-02 at 17:28
“nem csupan,…. hanem legalább annyira közrejátszik az az általános értékválság is, amely abból a hibás politikai gyakorlatból származik, amely valamennyi – a közösségi identitásmegőrzés szempontjából maghatározó – helyi és országos ügyet a bukaresti parlamenti választási eredményességnek és a folyamatos kampánykommunikáció szempontjainak rendeli alá – áll a közleményben.”
Oh persze ertekvalsag…hogy erre nem tudtam rajonni!!!
Ez emlekeztet engem arra amikor a regi, szep, rakos-pajti idoben megmagyaraztak a bf komcsik, hogy miert nem mennek a dolgok ahogy kene. Soha nem az volt, hogy ok vezetesre alkalmatlan bfok voltak…
Gyurcsany tomorebben fogalmazott. “elkurtuk”
Mik azok a helyi es orszagos ugyek. Lassuk a listat!
Hat ez bizony NAGY. Ezt valaki meg tudja magyarazni? Velemenyem szerint ez Vezetoseg amely ilyen OKOt tokol ki az nem alkalmas a vezetesre.
Szabad legyen mondani egy nemzeti ugyet amelyet tobbszor megmagyaraztam a t. Vezetoseg egyik tagjanak az evek folyaman.
Az nemzet amely oriasokat adott az emberiseg kulturajanak, de a vilagfele intezett panaszos kommunikacioiban (tobbet forditottam mar) szegyenli onmagat SZEKELYNEK nevezni es helyette egy elgermanositott muszot szekler hasznal , mert az idegent majmol es elegansabb, az nem nezzen a tukorbe, mert attol nem jon meg az onbizalma.
Girolámo
2023-01-02 at 17:27
Nem lehet visszacsinálni.
A tv híradók mutogatták,ahogy szaladtak az engedély nélküli illegális munkavállalók.
20 éve volt,tök mindegy.Kárpátaljai,székely és csángó emberek voltak.
Hagyománya van ma már az Anyaországról beszélni.Piszkos lelkisérült trógerek döntenek.Az államhatalmi gépezet mögé bújva,szivatni a többit.
Mert Te ezt olvastad a Mátyásról,az igazságosnak,aki közben egy szadista volt.
Egyszer egy társaságban -régebben- véletlen elkísértem valakit:
A megbeszélésre érkező “nagyember”,tök részeg volt,[email protected]ásig zabálta magát,és akkor ez a tévé volt az “atyait…”
Szocializmus után 30 évvel vadkaputalizmust építeni?
Az Éd…..
Adama Admirális
2023-01-02 at 16:35
Pontosan az történik velünk, amit magunkkal tettünk, magunk okoztunk. Mert bármilyen tragédiát is okoztak nekünk mások, mi az elmúlt 80 évben minden balsorsunkért másokat okoltunk. Közben elmaradt a feltámadás és lassan elfogy a magyar. Pár hónapja valaki itt engem önfeladónak nevezett, pedig csak elmondtam a véleményem magunkról, amit ez a népszámlálás híven tükröz. Nincs értelme tovább tagadni. A magyarságnak jelenleg nincs válasza a helyzetére, olybá tűnik hogy nem rendelkezik semmilyen immunválasszal nemzetének romlásával szemben. Nincs 15 millió magyar, rég nincs már sajnos. Bárki megszólhat engem, de azért merem magunkat ostorozni, mert elég volt az önsajnáltatásból! Van példa újkori honfoglalásra, ott vannak az albánok Koszovóban. 60 év alatt túlszülték a szerbeket. Mi 1920 óta csak fogyunk és fogyunk. Mindenkinek nagy családot kell alapítania bármi áron! Teljesen mindegy hogy hogyan, hisz őseink is megoldották! Nincs más útja a magyarság megmentésének!
K
2023-01-02 at 16:34
Nagyon, nagyon sajnálatos…
Késő bánat eb gondolat, eső után köpönyeg, stb….
Reméljük lesz okulás az előbbiekből , a fentiekből.
A politikusoknak és katonáknak jó sakkozóknak kellene lenniük, és akkor talán szert tennének logikus gondolkozásra, ami tényleges eredményt okozna még a fenti témában is……..
A magyar értelmiség olyan buta, hogy 500 év óta nem tudja biztosítani a lakosság megélhetését.
Az oktatásból 500 év óta olyan buta értelmiségi jön ki Magyarországon, akik csak a hódító gyarmatosítók talpát tudja nyalni.
Hát tessék elolvasni, meg lehet nézni az eredményt a fenti cikkben is részletezve.
Ez a magyar értelmiségi és oktatás, és még fizetésemelést is követelnek…….
six.strings
2023-01-02 at 16:05
A magyarországi globalista köcsög ballibbantaknak én már látom hallom, hogy mi lesz a fogyás okát illetően a véleménye: “Zorbááán!!!!”
A rohadtabb tetvebb férgebbik felének (pl DÁKÓ) pedig ez lesz a válasza: “És? Hát az románia nem??”