Az alvilág titkai
Nyilvánosan akarta karddal lefejezni a miniszterelnököt, időben lecsapott rá a TEK kommandója (videó)
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével fogott el egy 44 éves Tolna vármegyei férfit. Videókat osztott meg az interneten arról, hogy lefejezi a miniszterelnököt. Két kardot találtak a házkutatás során. Emberölés előkészületével gyanúsítják az őrizetbe vett férfit, és a nyomozási bíró letartóztatta. A gyanúsított elismerte, hogy a videókat ő készítette, ám azt állítja: nem gondolta komolyan a miniszterelnök kivégzését. Akár öt évet is kaphat. Portik Tamás fiának börtönbe kell vonulnia és csak hét hónap letöltése után szabadulhat feltételesen
Másodfokon súlyosította a Póta Péter bírót kávéval leöntő ifj. Portik Tamás ítéletét a Budapest Környéki Törvényszék. A Fenyő gyilkosságért felbujtóként életfogytiglani fegyházra ítélt Portik Tamás fia az apja perében elsőfokon ítélkező bírót támadta meg a törvényszék folyosóján és hideg kávét öntött az arcába, a további támadást a PS bűnügyi tudósítója akadályozta meg. Ifj. Portikot elsőfokon 1 év 6 hónap börtönre ítélték, aminek végrehajtását 3 évre felfüggesztették. Ezt változtatta meg a másodfok letöltendő börtönre. Ifj. Portiknak legalább 7 hónapot le kell töltenie. Gyárfás Tamásnak egyelőre reménye sincs arra, hogy félbeszakítják a Fenyő János meggyilkoltatásáért kapott büntetése letöltését
Lapértesülések szerint hamarosan szabadulhat Gyárfás Tamás, akit Fenyő János meggyilkolása kapcsán felbújtásért ítéltek jogerősen 7 év börtönbüntetésre. Gyárfás májusban Vácra vonult be, de azóta átszállították Kecskemétre. Ügyvédje, Zamecsnik Péter gőzerővel dolgozik a perújrafelvételen, amit még az ítélkezési szünet előtt be szeretne nyújtani a Kúriára. A perújrafelvétel mellett Gyárfás büntetése letöltésének félbeszakítását is indítványozni fogja. Csakhogy az indítvány benyújtása nem hozza magával automatikusan Gyárfás szabadulását. Till Tamás gyilkosa marad a rácsok mögött, újabb három hónappal meghosszabbították a letartóztatását (videó)
A Kecskeméti Törvényszéken megerősítették azon a sajtóértesüléseket, hogy szeptember 14-ig meghosszabbította az illetékes nyomozási bíró a Till Tamás meggyilkolásával megalapozottan gyanúsított Fehér János letartóztatását. Fehér tavaly beismerte, hogy 2000-ben ő ölte meg Till Tamást és betonozta be egy bajai tanya épületében, a padozat alá. Tette ezt úgy, hogy azt hitte, már elévült az ügy, így nem büntethető. Óriási felháborodás követte szabadon engedését. Az ügyészség azonban elrendelte a nyomozást, mondván: nem évült el az ügy. A tettes legfeljebb 15 évet kaphat. Prisztás József gyilkosa, Portik Tamás embere hamarosan akár szabadulhat is feltételesen, ha a bv-bíró úgy dönt
Hatyi, azaz Hatvani István 11 év 3 hónap letöltése után hamarosan feltételesen szabadulhat a fegyházból. Prisztás Józsefet 1996-ban ölte meg a kétszeresen is jogerős ítélet szerint Hatvani István. A Hatyi becenéven emlegetett férfi Portik Tamás testőre volt, és a jogerős ítéletek szerint Portik utasítására ölte meg a főnökével üzleti vitába keveredett Prisztást. Tettéért 15 év fegyházat kapott, amiből 7-et letöltött, amikor 2021-ben perújításban kiengedték, majd jogerősen ismét elítélték és visszavitték a fegyházba. Magyarok meggyilkolásával, iskolák felrobbantásával fenyegetőzött az Ukrajnából érkezett diák (videó) - Frissítve!
Hat a Zelenszkij-féle gyűlöletpropaganda: egy 16 éves ukrán menedékes fiú "nagyszámú magyar állampolgár" meggyilkolásáról értekezett a közösségi médiában. A fiú emellett nyolc fővárosi iskolát fenyegetett meg robbantással: elektronikus levelei szerint "az intézményekben hexogén, illetve RDX bombák vannak, és ha nem ürítik ki az épületeket, akkor felrobbannak". A Nemzeti Nyomozó Iroda az FBI ügynökei segítségével azonosította a középiskolás fiút, akit elfogtak, a nyomozási bíró pedig letartóztatta.
Antifa-éhségsztrájk: a szexuálisan más "Maja" Trux bevásárolt a börtönkantinban, majd elutasította a bv-s kosztot (videó)
Rendhagyó éhségsztrájk taglalásával folytatódott a 2023 februári, budapesti antifa-embervadászat kapcsán bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon (Maja) Ravi Trux pere. A magát queer identitásúnak, azaz sem hetero, sem homoszexuálisnak nem tartó német férfi előbb bevásárolt a börtönkatinban, majd elutasította a bv-s kosztot. A bírót sem hatotta meg a rendhagyó éhségsztrájk. A móri mészárlásért ártatlanul elítélt Kaiser Ede: ezúttal is ártatlan vagyok! (videó)
Négy év fegyházat kért az ügyészség Kaiser Edére, ha a móri mészárlásért ártatlanul elítélt férfi beismeri tettét az előkészítő ülésen és lemond a tárgyalásról való jogáról. Ezúttal lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják, miután tavaly Csepelen az autóa egyik ülése alatt forgótáras pisztolyt találtak a rendőrök. Kaiser azt mondta a tv2 Tények símű műsorának, hogy ezúttal is ártatlan, semmi köze a pisztolyhoz. Kérdés, az ítélkező bíró mit szól majd a bizonyítékokhoz. A tárgyaláson majd kiderül, mert Kaiser elutasította az ügyésztség ajánlatát. Posta Imrét 5 év fegyházra ítélték a 33 közszereplőt, köztük a fél kormányt és Gyurcsányt is halálra ítélő államtagadók perében (videó)
Alkotmányos rend elleni szervezkedés, emberölés előkészülete és más cselekmények miatt ítélt el elsőfokon, nem jogerősen 7 vádlottat letöltendő, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre a Budapesti Környéki Törvényszék - tudatta ma a törvényszék. A fél kormányt és Gyurcsány Ferencet is halálra ítélő, az úgynevezett PI-körben tömörülő elkövetők vezéralakja az egykori rendőrségi pszichológus, Posta Imre, aki 5 év fegyházat kapott társtettesként elkövetett alkotmányos rend elleni szervezkedés és 33 rendbeli emberölés előkészülete, illetve folytatólagosan elkövetett zaklatás miatt. Terrorcselekmény miatt emeltek vádat "Martin király" ellen, aki megzsarolta a Belügyminisztériumot és kiírtással fenyegette meg Zimány Lindát és családját (videó)
A Belügyminisztériumot és a médiaszereplő Zimány Lindát is megfenyegette T. Martin, aki ellen terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette és folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt fegyházbüntetést indítványoz vádiratában a Fővárosi Főügyészség. A "Martin király"-ként zaklató mások mellet Zimány Lindát és családját fenyegette meg azzal, hogy kiírtja őket. T. Martint Belgiumban fogták el tavaly, jelenleg letartóztatásban van. A magyar titkosszolgálat tisztjei vagyunk, mondták a kiutasítástól tartó külföldinek az ál-titkosszolgák (videó)
Titkosszolgálati tisztnek adta ki magát két férfi, így próbáltak pénzhez jutni – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Egy külföldi férfinak megvonták a menekült státuszát, majd a két, magát titkosszolgálati tisztnek kiadó gyanúsított azt állította, hogy pénzért cserébe, hivatalos személyeket megvesztegetve, kedvezően befolyásolják az eljárást. Botrány a Budapesti Javítóintézetben: a letartóztatott igazgató és élettársa szörnyű dolgokat követhettek el a gyanú szerint(videó)
Szörnyű, egyben gyomorforgató dolgokat követhetett el a Budapesti Javítóintézet igazgatója és élettársa, akiket tegnap letartóztatott az illetékes nyomozási bíró. A megalapozott gyanú szerint az 57 éves igazgató és 32 éves élettársa két, korábban a gyermekotthonban felnőtt lányt futtatott. Emberkereskedelem és kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés miatt – bizonyítottság esetén – halmazati büntetésül akár tíz évet is kaphatnak.
Bealkonyult Magyarországon a montenegrói irányítású drogmaffiának, amelynek vajdasági bérgyilkosa ölt is Budapesten (videó)
Felszámolta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azt a montenegrói vezetésű nemzetközi bűnszervezetet, amelynek tagjai az eddigi adatok szerint az évek során több mint 1 mázsa kokaint és közel 5 tonna marihuánát hoztak be Magyarországra. A nagyszabású akció mérlege 42 helyszín, 14 gyanúsított, közel 80 millió forint elvont vagyon. A banda szökésben lévő főnöke, a montenegrói Stankovic Nikola adta ki a parancsot hét éve a bérgyilkos Dér Csabának, hogy ölje meg egy magyar kuncsaftjukat, amit Dér a XV. kerületi kiserdőben meg is tett. Az ukrán szervezett bűnözők le fogják tarolni a teljes európai kábítószerpiacot is a háború befejezése után
Ugrásszerűen növekszik az ukrán-orosz háborúban harcoló ukránok körében a kábítószerhasználat, az alkoholfogyasztás rohamos emelkedése mellett. (Az orosz lövészárkokról nincs információnk.) A kábítószerrel amúgy is erősen fertőzött Ukrajnában a háború befejezése után az államba beépült maffiák totálisan átvehetik egyes nagy profitot hozó tevékenységek teljes irányítását. Így a fegyverkereskedelmet, amiről egy külön cikkben fog a PS beszámolni. Mai témánk a drog, a drogkereskedelem, amely ma is az államba beépült szervezett bűnözők kezében van, és a háború után az ukrán maffiák letarolhatják egész Európa drogpiacát. Van Magyarországon tipikusan ukrán bűnözés? Naná, mutatjuk, miben ők a "piacvezetők"! (videó)
Az orosz-ukrán háború kitörése óta a menekültek milliói között megbújva bűnözők is érkeznek az Európai Unióba. Hazánkon keresztül is érkeznek, de eddig többnyire Nyugat-Európába mennek tovább a maffiózók. A tapasztalatok azonban rámutatnak arra, hogy például a kíberbűnözők itt maradnak Közép-Európában, és számos online csalást elkövetnek magyar károsultak rovására is. Azért hoztuk fel példának a kíberbűnözést, azon belül is az online csalást, mert ez az egyik tipikusan ukrán bűnözők által elkövetett bűncselekmény. Az NNI és az FBI közös egysége egy nap alatt elkapta az amerikai-magyar állampolgárságú szexuális ragadozót Budapesten (videó)
Alig 24 óra elegendő volt ahhoz, hogy az FBI jelzését követően a magyar nyomozók rajtaüssenek a szexuális ragadozón. A magyar-amerikai kettős állampolgárságú férfi 16 rendbeli szexuális erőszakot követett el fiatalkorúak ellen az USA Illinois államában. Az NNI Transzatlanti Műveleti Osztály nyomozói FBI-ügynök közreműködésével ütött rajta a szexuális ragadozón Budapesten. Kiadatásáról később döntenek. Letartóztatták a megalapozott gyanú szerint Ukrajnának kémkedő kárpátaljai, de neve ellenére szintiszta ukrán Holló Istvánt
Letartóztatta az illetékes nyomozási bíró a kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vett Holló Istvánt. A neve ellenére szintiszta ukrán férfit Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője nevezte meg tegnap a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése után. Eszerint Holló István magyarországi tevékenysége során az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott. Álmában fojtotta meg ügyész feleségét a katonai ügyész - 14 év fegyházat kapott, egyelőre nem jogerősen (videó)
A Szegedi Törvényszék első fokon bűnösnek találta azt a volt katonai ügyészt, aki a védekezésre képtelen felesége életét oltotta ki. Az áldozat ügyész volt. A bíró az emberölés bűntettéért 14 év fogházbüntetést szabott ki, emellett 10 évre eltiltotta a vádlottat a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet azonban nem emelkedett jogerőre: mind az ügyész, mind a védelem fellebbezett, így az ügy a másodfokon folytatódik tovább. Pénteken véget ér az óbudai polgármester számára a börtönoffice, Kiss László, mint a perbe fogott DK-sok mind, politikai fogolynak tartja magát (videó)
Az illetékes nyomozási bíró tegnapi végzésével szabadlábra helyezte a korrupciós vádakkal tavaly augusztusban letartóztatott Kiss László DK-s óbudai polgármestert. A végzés nem jogerős, a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezetett ellene, de Kiss védője szerint ez nem halasztó hatályú, Kiss László holnap mindenképpen szabadul. Legfeljebb visszaviszik majd a börtönbe, ha másodfokon mégis csak bent tartják. Ha mégsem, akkor börtönoffice helyett akár homeoffice is jöhet a polgármester számára, például ha bűnügyi felügyelet alá helyezik másodfokon. Nem tartóztatta le a nyomozási bíró az asszonyt, aki a válófélben lévő férjét akarta megveretni és drog miatt lecsukatni
Nem értjük, mi történik! Újabb érthetetlen döntést hozott egy nyomozási bíró. Nem tartóztatta le a nyomozási bíró a nőt és két társát, akik a nő válófélben lévő férjét akarták megveretni és koholt bizonyítékok alapján lecsukatni. Az asszonyt még csak távoltartási végzéssel sem sújtotta a bíró, pedig ugyanabban a lakásban lakik, ahol a megunt férje. Fordulat? KGBéla EU intézményei elleni kémkedése csak nálunk bűncselekmény, amit a kémkedés után iktattak a BTK-ba (videó)
Kovács Béla, a volt pártjában csak KGBélaként emlegetett egykori jobbikos EP-képviselő a strasbourgi bíróságon keresi igazát. A közelmúltban beadvánnyal fordult ügyvédein keresztül az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mivel álláspontjuk szerint törvénytelenül ítélték el az EU intézményei elleni kémkedésért. Ez a bűncselekmény csak Magyarországon létezik, ráadásul azután került be a jogrendbe, hogy a terhére rótt cselekmény megtörtént. El is nevezték akkor lex-Kovács Bélának. Strasbourg nem semmisítheti meg a kémkedés miatti ítéletet, ám jogalap lehet perújrafelvételhez. Húsz év fegyházat kapott a Pénzes Henriettát élve felgyújtó Kurai András, alias "Muki", aki Makón meg akarta fojtani a nővérét (+18!)
Húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék ma első fokon a makói Kurai Andrást, alias "Mukit", aki tíz hónappal azután, hogy szabadult a korábban rá minősített emberölés miatt kiszabott büntetéséből, 2022 tavaszán megpróbálta megfojtani a nővérét. ,,Muki” 2006 nyarán Makó közelében megerőszakolt, kifosztott, benzinnel lelocsolt, majd élve felgyújtotta 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henriettát, aki három héttel később a kórházban belehalt sérüléseibe. Szabadulása után nővérére támadt, és kizárólag a testvér védekezésének köszönhető, hogy nem tudta őt megölni. Lengyel kérésre magyar fejvadászok kapták el Budapesten az izraeli fehérgalléros maffiózót (videó) - Frissítve!
Fejvadászok fogták el egy nemzetközi bűnszervezet lengyelek által keresett fejét Budapesten. A 45 éves izraeli R.H.H. Krakkóból irányított egy nemzetközi maffiacsoportot. Budapesten egy bankautomatánál, pénzfelvétel közben csaptak le rá a magyar fejvadászok. Herczeg Zoltánt mégsem ítélik el kábítószer birtoklás miatt - legalábbis egyelőre (videó)
Akár ítélet is születhetett volna ma Herczeg Zoltán divattervező és vádlott-társa büntetőperében a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságon, ám kiderült, hogy a lehallgatási anyagok, amiket a bíró még ismertetni akart, nem kerültek át a bíróságra az ügyészségről. Így csak két tanút tudtak meghallgatni, aztán októberre napolta Fülöp Géza Tibor bíró a pert. Herczeget megszerzéssel elkövetett kábítószer birtoklásával vádolja az ügyészség, az előkészítő ülésen 1 - 5 év szabadságvesztést kértek a stylistra. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.