Eco
Magyar-amerikai gazdasági kamara alakult Chicagóban a kétoldalú kereskedelem szélesítésére
Magyar-amerikai gazdasági kamara kezdte meg működését Chicagóban – jelentették be az Illinois állambeli nagyvárosban működő magyar főkonzulátuson csütörtökön. Valaki hatalmasat kaszált a tőzsdén a Hamász-támadás miatt
„Trading on terror” – ez a címe annak a tanulmánynak, amelyet a Columbia Egyetem és a New York Egyetem kutatói publikáltak, és amely azt sugallja, hogy a Hamász október hetedikén elkövetett támadásáról egy tőzsdei kereskedő már öt nappal korábban tudhatott – írja a Mandiner. GFM: Újabb 18 termékkörben lehet árcsökkenés
Újabb 18 termékkörben lehet árcsökkenés - kibővülhet és 2024-ben is folytatódik az online árfigyelő rendszer - ismerteti a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Újabb rekordra nőtt a 4iG árbevétele az első három negyedévben, a cégcsoport korrigált adózott eredménye 10,7 milliárd forint volt
Ismét erős negyedévet zárt az infokommunikációs 4iG-csoport; a cég az első három negyedévben rekordösszegű árbevételt és EBITDA-t ért el, az adózott eredmény azonban mínusz 6,4 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi mínusz 11,7 milliárd után. A bevételnövekedés motorja a Vodafone Magyarország, valamint a 2022 első fél évéig lezárt akvizíciókkal megszerzett vállalatok jelentős eredménynövekedése volt – közölte a cég az MTI-vel pénteken. Mintegy 5,4 milliárd forintot kap a Rába a Gyármentő programból
Mintegy 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfóliójába tartozó Rába Futómű Kft. a Gyármentő programban energiahatékonyság-javulást eredményező és megújulóenergia-termelő beruházásokra – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Országos zöldenergia-roadshow indult Győrben
Országos zöldenergia-roadshow indult Győrben, a rendezvénysorozatot Palkovics László a Széchenyi István Egyetemért (SZE) Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Energia21 kezdeményezés vezetője indította el november 29-én, szerdán a győri Mobilis Interaktív Élményközpontban.
Több mint tíz százalékkal nőtt a lakástulajdonosok száma négy év alatt
Négy év alatt jelentősen, 64 százalékról 75 százalékra nőtt a saját lakással rendelkezők aránya a 30-59 évesek körében a K&H harmadik negyedévben készült kutatása szerint. Megjelent a CSOK Plusz rendelettervezete
A Kulturális és Innovációs Minisztérium társadalmi egyeztetés céljából nyilvánosságra hozta a CSOK Plusz rendelettervezetét a kormány hivatalos weboldalán. A negyven oldalas dokumentum véleményezésére egy hét áll a döntéshozók rendelkezésére. A támogatási rendszer kapcsán a bankszektorral és ingatlanpiaci szereplőkkel is tárgyalásokat folytatnak a döntéshozók. Októberben újabb 37 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma
Magyarországon a munkaalapú társadalom erős és ellenálló, hiszen a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is sikerült megvédeni a munkahelyeket és tovább növelni a foglalkoztatottak számát - kommentálta a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Nagy Márton: itt a fordulat a reálbérekben, 2022 augusztusa óta először újra emelkedő pályán a fizetések vásárlóereje
Szeptemberben megtörtént a fordulat, újra növekedő pályára állt a fizetések vásárlóereje - állapította meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a legfrissebb kereseti adatok alapján. A tárcavezető rámutatott, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai értelmében a reálbér szeptemberben jelentősen, 1,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A reálbérek emelkedését az tette lehetővé, hogy a kormány októberre egy számjegyűre szorította le az inflációt, amelyhez olyan célzott kormányzati intézkedések járultak hozzá, mint az online árfigyelő vagy a 2024 június végéig meghosszabbított kötelező akciózás. Nézőpont: beértek a gazdaság kifehérítését célzó intézkedések
A Nézőpont Intézet arra vállalkozott idei, Hófehér gazdaság felé című kutatásában, hogy a regionális különbségek és az időbeni változások figyelembevételével vizsgálja meg a közép-európai térség gazdaságfehérítési eredményeit az Eurobarometer és saját közvélemény-kutatásainak, valamint az Európai Bizottság gazdasági becsléseinek másodelemzésével – írják közleményükben. MNB-alelnök: a makrogazdasági folyamatok trendszerű javulást mutatnak
Az erőteljes dezinfláció, a kockázati környezet javulása, valamint a pénzügyi piacok stabilitása teszi lehetővé a folytatódó kamatvágást; a csökkentésről és annak mértékéről a testület egyhangúlag döntött – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden, online háttérbeszélgetésen.
Varga Mihály: a magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek
A magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek, a kormány letörte az inflációt az egyszámjegyű tartományba, és a magyar állampapírok iránti befektetői bizalom is töretlen - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Figyelő Top 200 gálaestjén. Varga Mihály: kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai
Kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai, jövőre 3-4 százalékos lehet a gazdasági növekedés - mondta a pénzügyminiszter egy nemzetközi gazdasági fórumon csütörtökön Budapesten. Megalakult az Energia21 kezdeményezés, cél a zöld energiára való átállás
Huszonegy közéleti és szakmai személyiség részvételével elindult az Energia21 kezdeményezés, amelynek célja, hogy támogassa és felgyorsítsa Magyarország zöld energiára való átállását. Varga Mihály: a nyertes magyar vállalatok jelentik a kitörést a duális gazdaság csapdájából
A nyertes magyar tulajdonú vállalatok jelentik a kitörést Magyarországnak a duális gazdaság csapdájából – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában. Jó hír érkezett: a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára (videó)
Jó hír érkezett, a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében. Itt az egy számjegyű infláció, amihez az online árfigyelő is hozzájárult
Itt az egy számjegyű infláció, amihez az online árfigyelő is eredményesen járult hozzá – hangsúlyozza a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a szombati közleményében. Gazdaságtörténeti bravúr: újra egy számjegyű az infláció Magyarországon!
A gazdaságfejlesztési miniszter a KSH adatait értékelve megállapította, hogy a háború, a szankciók és a multik árspekulációja az egekbe lökte az inflációt, amely olyan mértéket ért el, amely túlmutatott a jegybank eszköztárán - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken. Ennek ellenére, bár decemberre ígérte a kormány, hogy egy számjegyűvé csökkenti az inflációt, ezt az adatok alapján már októberben elértük. Az OECD szerint Magyarországon nőttek leginkább a reáljövedelmek
Három százalékkal nőttek a reáljövedelmek Magyarországon az idei második negyedévben – derül ki az OECD 21 országra vonatkozó felméréséről. Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a november 3-án záródott héten – ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán. KSH: 20 százalékkal kevesebb benzin fogy a kutakon
A Központi Statisztikai Hivatal legújabb kimutatásában arról ír, hogy az infláció hatására csökkent a boltok forgalma, zsugorodott a kiskereskedelem –szeptemberben 7,8 százalékkal, ha a naptárhatást levesszük, akkor pedig 7,3 százalékkal lépett vissza –, de még a benzinkutakon is érezhető a változás, ugyanis kevesebbet tankolnak az emberek. Nagy Márton: a kormány célja, hogy 2030-ra megduplázódjon a külföldi működőtőke állománya
A kormány célja, hogy 2030-ra megduplázódjon a külföldi működőtőke, az FDI állománya idehaza, ami jelenleg 100 milliárd eurót tesz ki – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden, Győrben, az új generációs elektromos motorok sorozatgyártásának elindításakor az Audi Hungaria Zrt.-nél. Több tényező is állhat az üzemanyagárak változása mögött
Nem lehet tudni, hogy alku vagy piaci folyamat áll az üzemanyagárak változása mögött – erről értekezik cikkében az Index. Ismert, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter leszögezte: folyamatos jelentést vár el a piaci szereplőktől, hogy mérlegelni lehessen egy esetleges kormányzati intézkedést. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.