Eco
Egyre aggasztóbbnak tartja a geopolitikai kockázatokat a globális üzleti szektor
Egyre aggasztóbbnak tartják a globális vállalati szektor szereplői a geopolitikai kockázatokat – áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics hétfőn ismertetett negyedik negyedévi globális befektetői felmérésében. Nagy Márton: Magyarország továbbra is a kínai befektetők első számú célpontja szeretne lenni a régióban
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mondott a világ egyik legnagyobb rendezvényén, a hatodik Kínai Nemzetközi Import Kiállítás keretében, Sanghajban. Előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország elutasítja a blokkosodást támogató politikákat; hazánk a békére, az együttműködésre és az összekapcsolódásra törekszik a nyugat és kelet között – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfői közleményében. A "kínai Tesla", azaz a BYD Magyarországon építheti első európai autógyárát
A világ második legnagyobb elektromosautó-óriásaként jegyzett kínai BYD Magyarországon építheti meg az első európai autógyárát – írja az Index német sajtóinformációkra hivatkozva. Egyre kevesebb a munkanélküli Magyarországon
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint októberben a háború és az elhibázott, káros szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is csupán 226 233 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban – közölte pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). Megvan a megállapodás: még idén 15 százalékkal emelkedik a minimálbér
Még idén 15 százalékkal emelkedik a minimálbér – jelentette be a Facebookon Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. Ez azt jelzi, hogy a kormány is támogatta a korábbi béremelést. Változatlanul hagyta az irányadó kamatot a Fed
Nem változtatott az irányadó kamat célsávján az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán. A döntés megfelelt a várakozásoknak. A célsáv a második egymást követő alkalommal maradt 5,25–5,50 százalékon.
Nagy Elek, a BKIK elnöke szerint nagyon komoly érdekköröket sért Orbán Viktor, amikor Magyarországért „kiénekel” az uniós kórusból
Nagyon komoly érdekköröket sért Orbán Viktor, amikor Magyarországért „kiénekel” az uniós kórusból, hogy elérje a céljait – mondta el az Indexnek adott interjújában Nagy Elek nagyvállalkozó, a BÁV és a Főtaxi tulajdonosa, egykori Vegyépszer-vezér, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke. A milliárdos kiemelte továbbá, hogy hazánk az elmúlt 10–12 év alatt szemmel látható fejlődésen ment keresztül; az uniós forrásokra ettől függetlenül szükségünk van, de tudni kell, hogy van más alternatíva is, ha úgy alakul, például a külföldi tőke. Ez azonban nem teszi sérülékennyé Magyarországot, ha már a hazai tulajdon is meghatározó. Az MBH veheti meg a Fundamentát
Napokon belül bejelenthetik, hogy az MBH Bank megveszi a Fundamenta-Lakáskasszát, Magyarország legnagyobb lakás-takarékpénztárát. Az árfigyelő indulása óta már 52 termékkategóriában csökkent az élelmiszerek átlagára
Az online árfigyelő indulása óta 52 termékkategóriában csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szombaton az MTI-vel. Európa egyik legnagyobb gazdaságfehérítését hajtotta végre Magyarország
Nem a kormány, hanem az Európai Bizottság mondja: Európa egyik legnagyobb gazdaságfehérítését hajtotta végre Magyarország 2010 óta – hívta fel a figyelmet pénteki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter. 20 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve, miközben 4 százalék alatt van a munkanélküliség
2023 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 759 ezer főre emelkedett; a férfiak körében 12 ezer fős, a nőknél 8 ezres növekedés volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Nagy Márton együttműködési megállapodást írt alá a világ legnagyobb bankjával
Orbán Viktor miniszterelnök kínai látogatása keretében megbeszélést folytatott Csen Sze-csinggel, az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) elnökével. A tárgyalást követően Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter Liao Linnel, az ICBC vezérigazgatójával egy együttműködési megállapodást írt alá – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.
GFM: az árfigyelő indulása óta átlagosan 6,5 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal szakmai együttműködésének eredményeként létrejött árfigyelő rendszer már több mint három hónapja támogatja az infláció letörését. Az online árfigyelő az árak összehasonlíthatóságával segíti a családok tudatosabb vásárlási döntéseit, mindeközben ösztönzi a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban – olvasható a minisztérium közleményében. Újabb ellenzéki mítosz dőlt meg – Az MBH Bank példátlan módon vonzza a külföldi befektetőket is
Rendkívüli érdeklődés mutatkozott az MBH Bank Nyrt. első nemzetközi, MREL-képes kötvénye iránt 2023. október 11-én – ezzel a közleménnyel elsőre aligha tud mit kezdeni a laikus olvasóközönség. Ha azonban lefordítjuk, akkor az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank fúziójából létrejött új magyar óriás pénzintézet – amelynek igen, jelentős hányadát Mészáros Lőrinc tulajdonolja – minden ellenzéki ajvékolás ellenére olyan szereplővé vált, amely egy szempillantás alatt 350 millió eurót volt képes bevonzani, többségében külföldi befektetőktől. IMF: A világ adóssága 235 ezer milliárd dollár
A világ teljes adóssága, amely magában foglalja kormányok, a nem pénzügyi vállalatok és a háztartások adósságkötelezettségeit, 235 ezer milliárd dollár volt tavaly, ami a globális hazai össztermék (GDP) 238 százaléka – közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) költségvetési ügyekért felelős főosztályának igazgatója, Vitor Gaspar az IMF és a Világbank Marokkóban zajló őszi ülésszakán. Újabb gyomros a drágulásnak - 12,2 százalékra csökkent az infláció
Szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára jelentősen emelkedett, az élelmiszereké csökkent augusztushoz viszonyítva. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal nőttek, ezen belül az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbak lettek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Szerdától csökkenhetnek az üzemanyagárak
Szerdától jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak – derült ki a holtankoljak.hu vonatkozó cikkéből. A szakportál szerint a benzin és a gázolaj beszerzési ára is bruttó 20-20 forinttal csökken, ennek meg kell jelennie a fogyasztói árakban is. Varga Mihály: Novemberben átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok, januárban újabb emelés jön
A nemzeti kormány 2010 után szövetséget kötött a nyugdíjasokkal, fogalmazott Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető kiemelte, a kormány azt ígérte, hogy visszaállítja az idős emberek megbecsülését és, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét. A miniszter elmondása szerint 2010 óta a nyugdíjak összegét megduplázták, vásárlóértéküket 20 százalékkal növelték. Újabb bombaüzletet kötött Jászai Gellért cége: a 4iG tengeralatti távvezetéket építhet Egyiptom és Albánia között
A budapesti központú infokommunikációs vállalat, a 4iG Nyrt. és Egyiptom első integrált távközlési szolgáltatója, illetve a régió egyik legnagyobb tengeralattikábel-operátora, a Telecom Egypt előzetes megállapodást kötött az Albániát és Egyiptomot a tenger alatt összekötő nagy kapacitású optikai kábelvezeték kiépítéséről. A tenger alatti összeköttetés nyílt hozzáférésű modellben valósulna meg, amely a meglévő földközi-tengeri útvonalaktól eltérő tranzitútvonalat biztosítana a fontos nyugat-európai csomópontok, mint Frankfurt, illetve számos kelet-európai elérési pont irányába is. Financial Times: Jöhetnek az EU-s pénzek Magyarországra
Felröppent a hír, mely szerint végre megkaphatja hazánk a nekünk kijáró uniós források egy részét. Ezek között szerepel többek között a pedagógusbéremelésekre szánt összeg, de a koronavírus-helyreállítási alap is, amire nem mellesleg közös hitelt vettek fel az unió tagországai, azonban sem hazánk, sem Lengyelország nem részesült még a kifizetésből. A hír egyelőre még csak a sajtóban jelent meg, hivatalos forrásoktól nem érkezett megerősítés, így óvatosan kell kezelnünk, azonban a jelek szerint Brüsszel tovább már nem tudja visszatartani a nekünk járó pénzeket. Új vállalatba szervezi drónvédelmi képességeit a 4iG Csoport
Drónvédelmi technológiai társaságot alapít a 4iG RAC Antidrone Zrt. néven – derül ki a vállalat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. Az új társaság az elérhető legmodernebb technológiák integrációja mellett, hazai tudásbázison alapuló egyedi fejlesztésekkel és speciális innovációs tevékenységgel kíván megjelenni a hazai és nemzetközi piacon. Nagy Márton üzent Matolcsynak: a jegybank Küklopsz-üzemmódban működik, amikor csak az inflációt nézi, reméljük, nem vakul meg
A növekedés és a fiskális egyensúly egyszerre helyreállítható; ehhez kulcsfontosságú, hogy újra növekedjenek a reálbérek, mert ez vezet a fogyasztás és végső soron a gazdaság bővüléséhez – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaság konferenciáján, hétfőn, Budapesten. Komoly funkcióval bővült az árfigyelő rendszer
Vizuális térképes boltszűrő funkcióval bővült az online árfigyelő rendszer - emelte ki a Magyar Nemzet. az árak összehasonlíthatóságával segíti a tudatosabb vásárlási döntéseit, e mellett ösztönzi a piaci versenyt a kiskereskedelemben. Év végére 7–8 százalék lesz az infláció mértéke a jegybank szerint
Év végére 7–8 százalék közé süllyed a fogyasztói árindex, és a dezinflációs hatás 2024-ben is kitart majd, de az infláció csak 2025-ben tér vissza a jegybanki toleranciasávba – emelte ki Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön, a szeptemberi inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón. A Magyar Nemzet beszámolója szerint az eseményen elhangzott, hogy a 2024-es inflációt az adóintézkedések 0,8–1,1 százalékponttal növelik.