Pesti Srácok

Eco

Gyopáros Alpár: a kormány négy újabb pályázatot ír ki falusi fejlesztések támogatására

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 10.
A kormány négy újabb pályázatot ír ki kisléptékű falusi fejlesztések támogatására; egyebek mellett járdaépítésre, orvosi eszközök beszerzésére, kommunális eszközökre, valamint tanya- és falugondnoki buszok beszerzésére lehet majd pályázni – jelentette be Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton, a Vas megyei Csényén, ahol hét új falugondnoki járművet adott át a környező települések polgármestereinek és falugondnokainak.

Új légitársaságok indítását jelentették be

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 9.
A Nemzetközi Légi Utazási Szövetség szerint a koronavírus-járvány több mint 380 milliárd dollárba (114 ezer milliárd forint) került világszerte a repülési szektornak. Tény, hogy egy légitársaság indításakor bármilyen gazdasági helyzetben nagyok a kockázatok. A vállalatoknak óriási tőkebefektetésre van szükségük, és a szabályozások, biztonsági előírások hosszú listájának szigorú betartását is teljesíteniük kell. Ennek ellenére az Avelo és a Breeze Airways alapítói optimisták, és bíznak abban, hogy egyedi stratégiájukkal, a költségek ellenőrzésével, valamint a gyorsuló átoltottsággal még ebben a kritikus időszakban is nyereségesek lesznek.

Varga Mihály képviselte Magyarországot a Nemzetközi Valutaalap ülésén

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 8.
Magyarország első alkalommal vett részt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) monetáris és pénzügyi bizottságának (IMFC) ülésén – közölte közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a tanácskozáson a közép- és kelet-európai országcsoportot képviselte. Kiemelte: a megbeszélésen a világjárvány gazdasági kockázatairól és a globális pénzügyi egyensúlyról tárgyaltak.

Alaposan megdrágulhatnak az eddig fillérekért rendelt kínai termékek

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 8.
Nagy gondba kerülhetnek azok, akik rendszeresen és szívesen rendelnek például Kínából, ugyanis ezek a termékek jócskán megdrágulhatnak. Ennek oka, hogy várhatóan 2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra.

A boltok több mint fele vét hibát a jótállásban

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 8.
Számos üzlet lassan zárkózik fel a jótállás és szavatosság 2021-től átfogóan megújított szabályaihoz. A fogyasztóvédelem az év első napjától fokozottan ellenőrzi a vásárlók jogait erősítő előírások betartását. A hatóság az első negyedévben közel 310 üzletben és webáruházban vizsgálódott, 59 százalékuknál talált kifogásolnivalót – közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Háromszorosára növelte hazánk aranytartalékát az MNB

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 7.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 31,5 tonnáról 94,5 tonnára növelte Magyarország aranytartalékát - közölte az MNB szerdán. A jegybank folytatta az aranytartalék 2018-as megtízszerezésével elkezdett folyamatot, amelynek köszönhetően az aranytartalék nagysága alapján 2021 márciusára, Magyarország a nemzetközi rangsor középmezőnyéből annak felső harmadába lépett. Az MNB kiemelte: az aranytartalék növeléséről meghozott döntésben fontos szerepet játszott a koronavírus-járvány időszakában kibontakozó új kockázatok kezelése is.

Háromszázmilliárd forintra pályázhatnak az innovatív cégek a jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 7.
A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban a magyar vállalkozások rendelkezésére álló kétezer milliárd forintból kutatás-fejlesztési és innovációs célra összesen háromszázmilliárd forintot meghaladó összeg jut - hívta fel a figyelmet a Via Credit pályázati tanácsadó az MTI-nek eljuttatott elemzésében. Kiemelték: ezek a programok társadalmi egyeztetés alatt vannak jelenleg, a következő hónapokban a pályázatok jelentős részét kiírhatják.

Több mint félmilliárd forintból fejlesztette gyártókapacitását az FHL Björn Hungary Kft.

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 7.
Európai uniós támogatás segítségével 589,92 millió forintból fejlesztette gyártókapacitását az autóipari beszállító FHL Björn Hungary Kft. a Fejér megyei Móron és a Tolna megyei Tamásiban. A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a most zárult projekthez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop) 281,79 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek, a fennmaradó összeget önerőből finanszírozták.

Évente akár ötvenezer forintot lehetne spórolni az élelmiszerek tudatos felhasználásával

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 6.
Azon túl, hogy egy átlagos magyar család évente akár 50 ezer forintot spórolhatna a tudatos, otthoni élelmiszer-gazdálkodással, a jelenlegi pazarlás komoly környezeti problémát is okoz a világban – közölte a Klímapolitikai Intézet. A pazarlás visszaszorítása az élelmiszertermelés karbonlábnyom csökkentésének egyik fontos területévé válhat a jövőben. Ezért egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogyan lehetne megoldani a már lejárt élelmiszerek és élelmiszer maradékok újrahasznosítását. Mindez azért fontos, mert világszerte az előállított élelmiszerek csaknem egyharmada megy veszendőbe az ENSZ statisztikák szerint. A kidobott élelmiszerek termeléséhez 1,4 milliárd hektár terület szükséges, ami a Föld mezőgazdasági területének csaknem harminc százaléka.

Kovács Árpád: az utóbbi tíz évnek köszönhetően ütésálló a magyar gazdaság

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 6.
Az elmúlt tíz év munkájának köszönhetően a járvány miatti válság ellenére a magyar gazdaság ütésállóképessége jó, a fundamentumok – államháztartás, infláció, növekedés, kereskedelmi egyenleg és kamatlábak – stabilak maradtak – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.

Spanyolország az elektromos autók gyártásával pörgetné fel a gazdaságát

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 4.
Spanyolország egy még fejlesztés alatt álló terv finanszírozására szánta el magát, amellyel növelhetik az elektromos járművek és akkumulátorainak gyártási kapacitását. A partnerek közt találjuk a Seatot, a Volkswagen leányvállalatát, az Iberdrolát, a Caixabank pénzügyi csoportot és a Telefónica mobilszolgáltatót. Együttműködésük legfőbb célja az ország vezető autóipari szerepének megtartása a fenntartható mobilitás terén.

Bognár Lajos: A hatósági munka mellett a támogatói szemlélet erősítésére van leginkább szükség (PS-interjú!)

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 2.
A pandémiás helyzet mindenkit nagy és részben új kihívások elé állít, legyen szó egyénről, szervezetről vagy hivatalról. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, milyen új feladatok várnak a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) munkatársaira, és hogyan egyeztetik azokat számos már meglévő tevékenységükkel. Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár portálunknak arról beszélt, hogyan hatott a járvány az ő területére.
Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.