Exkluzív
Egymásnak feszültek a Dél-kínai-tenger szigeteinek birtoklása miatt a térség országai – PS-interjú!
Az eddigi katonai erőfitogtatáson túl akár háborús konfliktusba is sodorhatja a Dél-kínai-tenger térségének országait Kína a több évszázada tartó területviták megoldásaként – vélekedett a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a téma egyik világszerte elismert vietnami szakértője. Tran Cong Truc professzor – aki korábban a nemzeti határbizottság vezetője volt – tudósítónknak Hanoiban elmondta, hogy országuk kizárólag a diplomácia eszközeivel kívánja érvényesíteni érdekeit és visszaszerezni azokat a szigeteket, amelyek történelmileg is Vietnam részei voltak korábban, és amelyeken hosszú ideje jelentős lélekszámú vietnami népesség él. A szakember szerint ha Kína valamilyen döntő lépésre készül a térségben, akkor az most van, és a Föld legnépesebb országának világuralmi törekvéseit nem szabad félvállról venni. Tran Cong Truc úr szerint Vietnam nemcsak Ázsiában talált szövetségesekre, véleménye szerint hazája álláspontját támogatja a vitában Magyarország és az Európai Unió jelentős része is. Magyarország lehet Vietnam kapuja Európába (PS-interjú!)
Nem gátolja, hanem ellenkezőleg, nagy mértékben ösztönzi a vietnami gazdaság fejlődését, térnyerését a szocialista államberendezkedés, a Vietnami Kommunista Párt vezető szerepe jelentette biztonság, a felhalmozott szakértelem pedig az innováció biztosítéka – tudta meg a PestiSrácok.hu tudósítója Hanoiban Ngo Duy Ngo-tól. Vietnam volt budapesti nagykövete (képünkön jobbra) lapunknak elmondta, hogy bár a gazdasági fejlődésük egyre nagyobb részét jelentik a Vietnamban megtelepedő multinacionális vállalatok, a kelet-ázsiai ország vezetősége úgy látja, hogy hatalmas potenciál rejlik az európai államokkal, főképp az Európai Unió tagjaival folytatandó, és a közös szándékok szerint egyre erősödő kereskedelemben. Magyarország Vietnam döntéshozóinak elsődleges célpontjai között szerepel, hazánkban ugyanis számos olyan nagyvállalat van, amelyek – amellett, hogy komoly befektetésekbe kezdhetnek – olyan tudást vihetnek Vietnamba, amelyből ott jelenleg még nagy hiány van. Félelem és reszketés az LMP-szafarin, ahol az istenek a fejükre estek és úgy maradtak
Az LMP nyári mozgólaborjának pénteki vitaelőadását megrazziázva kiderítettük, hogy a három önmagát 21. századi pártként definiáló vegyképződmény csúcsfejeinek (a jelen lévő Fegyőr, Szélbörni és a jobbikos frakcióvezető Lukács László) a mai napig sem sikerült felfogni a pirosfehérződ ugar rendkívül egyszerű politikai alapkauzalitását, azaz: négyévente miért, milyen rejtjeles okból erőszakolhatja őket ciszheteró, fehér férfiként, félrészegen, félpuhára felpolírozott dákóval Gyurcsány Ferenc. Mi meg, az egyetlen jelen lévő lakájpropagandista alakulatként Szél Börni rosszallása okán, még vágjunk boldog arcot, húzzuk meg magunkat és asszisztáljunk az úgynevezett "ellenzék" végtelenített 2 girl 1 cup-jához? Amikor az első pillanattól kezdve gyomorütésként ér a hányinger és az emésztőgödörből aljas módon felúszó politikai hullák negédes szaga. De ilyenkor, ezekben a különleges pillanatokban, mint kólagépből a visszajáró esik le a kérdés: de valójában kinek, minek az ellenzékei vagytok, ti? Mert nem, hogy Orbán Viktort nem értettétek meg, hanem még mindig úgy viszonyultok pl. a Fletóhoz is, mint a Saló c. filmben a szőke és hamvas kisfijjúk, a közös szexjátékokban mindig domináló fasisztákhoz. Valami freudi szerelemmel. Mert Ferencünk, a lassú viszikitűzön elpárologtatott hangján, az embermaszk mögül így szól hozzátok: "...én vagyok az apátok!" De Ő a kegyetlen és a gyermekeit gyűlölő, önző, alkoholista, bűnös apa, akit joggal utáltok, de attól még az apátok, ti meg a vérei maradtok. És ez biza' így marad örökkön-örökké, drága feleim. A lakosság és a mentőszolgálat legszorosabb együttműködése a cél
Az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága "Média háttérbeszélgetést" tartott a sajtó munkatársai számára annak érdekében, hogy azok átfogóbb képet kapjanak a hazai mentőszolgálat működéséről. Győrfi Pál az OMSZ kommunikációjáért felelős munkatársa külön kitért arra, hogy a mentőszolgálat minden magyar érdekében dolgozik és munkája hatékonyságának javítása érdekében, "mindenkivel kapcsolatban kell állnia." Az ördög kilépett a fényre, és tervei vannak velünk – Megadja, Bálint és Szerencsés a PS-Polbeatben
Soros György újabb tervét jelentette meg saját üzenő füzetén, a Project Syndicate-en. Ez nem szól másról, mint hogy Orbán Viktor 2015-ös álláspontját magáévá tette, mégse akar korlátlan és ellenőrizetlen migrációt, de szeretné, ha az Európai Unió tökig eladósodna Afrika érdekében, hogy ezzel megoldják a migrációt kiváltó okokat, hogy utána rendezett keretek között lehessen ellenőrzött, szívesen látott munkáskezeket importálni a már fejlett, demokratizálódott és iparosodott fekete kontinensről. Teljesen megőrült, vagy valami rendszer van még a fejében? Erről beszélgettünk Megadja Gábor eszmetörténésszel, Bálint Botond szociológussal és Szerencsés Márton Dániellel, lapunk újságírójával. Hirtelen érzelmi indíttatásból ölt - beismerő vallomást tett a gyerekgyilkos kamasz (Videóval, fotógalériával!)
Tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják azt a 16 éves fiatalt, akit ma előzetes letartóztatásba is helyezett a Veszprémi Járásbíróság a sólyi gyermekgyilkossággal összefüggésben. A rendőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy néhány részletéről. Azt is megerősítették, hogy az elkövető a hajmáskéri F.F. (mi már korábban konkrétabban megneveztük, F. Ferencről van szó). A Veszprém megyei rendőr-főkapitány számos az interneten, illetve sajtóhírekben keringő téves információt cáfolt. Nem találtak a kamasznál másik kislányt, egyáltalán nincs másik eltűnt gyermek, és egyedüli elkövető a gyanúsított, nem keresnek mást az ügyben. A PestiSrácok kérdésére dr. Tarcsa Csaba az indítékról szólva annyit mondott, hogy az elkövető és az áldozat ismerték egymást, a gyilkosság hirtelen kialakult érzelmi döntés volt. F. Ferencet három alkalommal hallgatták ki, legutóbb hétfőn délelőtt, a helyszínen. Részletes beismerő vallomást tett és együttműködő a hatóságokkal.
Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak. Sokan vagyunk kevesen – minden ellen tüntetett az ellenzék (Videó+galéria!)
Hat nappal a 2018-as országgyűlési választás után, a legutolsó szavazatok összeszámlálásának óráiban tartotta meg sokadik kampánynyitóját a csalódott ellenzék immár követhetetlen irányvonalú frakciója, amely a szinte semmiben egyet nem értő rajongótábora előtt megtartott performanszában új voksolás kiírását, a harmadszor is kétharmados többséggel megválasztott, még meg sem alakult negyedik Orbán-kormány lemondását, a teljes ellenzék távozását, a rossz dolgok megszüntetését követelte. Az Operánál gyülekező, majd a Kossuth térre vonuló tömeg – mindenféle számháborús stratégiát mellőzve – valóban megtöltötte a teret, ami nem titkolt céljuk is volt, stábunknak több résztvevő elmondta, hogy többen akartak lenni, mint ahányan a Békemeneten voltak. Azt, hogy ez miért jó bárkinek, nem sikerült megfejteni, azt viszont feltételezhető, hogy az egész országból Budapestre utaztatott, a választás végeredményét még mindig felfogni képtelen tömegnek pontosan ugyanannyi tagja van, ahányan szombaton a Kossuth téren megjelentek. A mindenkire dühös emberek gyűlölködve követelték a gyűlölet beszüntetését, és egymás közelségében delirálták, hogy ők a rendszerváltó többség. Jobbikos erkölcs: Vona bevédte nőgyalázó alelnökét Ózdon (PS-videó!)
Nem érte el Vona Gábor ingerküszöbét, hogy a Jobbik alelnöke, Ózd polgármestere megalázó, fenyegető, trágár módon beszélt női beosztottjával – ez derült ki a a lázas identitáskeresésben szenvedő alakulat szombati ózdi kampányrendezvényén, amelynek fő műsorszáma a párt elnöke volt. A város piacán körülbelül száz ember ember előtt megtartott beszédében Vona ismertette azokat a tényezőket, amelyek feltétlenül szükségessé teszik, hogy két hét múlva ő alakíthassa meg a következő magyar kormányt. Az érvek közül a legerősebbnek az tűnt, hogy a baloldal már kormányzott, a jobboldal is, ő meg ugye még nem. Ezen kívül a hatalom megszerzésével a Jobbik úgy fújja majd a passzátszelet, hogy mindenkinek nagyon jó legyen, kivéve a fideszeseket, mert őket Vona majd börtönbe záratja. A tucatnyi tapsoló mellett az ózdiak közül azért a várható nagy jóság részleteiről is faggatták volna a politikust, de – a lózungokat lefejtve – az emberek nagyjából olyan válaszokat kaptak: majd úgy csinálják, hogy jó legyen. Trombitás Kristóf: Mindent kiszakítottak az ember lelkéből, és létrejött egy cinikus, tudatlan, rosszindulatú lény (PS-interjú!)
„A rendszerváltoztatást követően ugyanis létrejött egy olyan véleményformáló sajtó, aminek a fő ismertetőjele volt, hogy ha találtak valakit, aki láthatólag őszintén hitt abban, amit mondott, akkor azt kiröhögték, gúnyolták, semmibe vették. Nem nagyon létezett a szemükben alávalóbb dolog, mint, érdek nélkül hinni.” Tabukról, a nagy baloldali hazugságokról, a tradicionalizmusról beszélgettünk a mandineres Trombitás Kristóf bloggerrel, aki állandó vendége az ECHO TV Civil kör c. műsorának is. Figyelem, csak gondolkodóknak! Az interjú első részét olvashatják. Rendhagyó videóriport Brüsszelből - A Kalasnyikov a molenbeeki bazárban gyerekjáték, az utcákon viszont a dzsihád eszköze lehet (PS-videó!)
A gépkarabélyok Coca-Coláját hirdette a molenbeeki graffiti, mint valami gunyoros, de célszerű válasz a világváros megvető tekintetű modellekkel telepakolt óriásplakátjaira. Portálunk újságírói egy lendületből, a helyszínen készítették többnyire rejtett kamerával forgatott videóriportjukat. Beszámolójuk szerint: a lakások névtábláin csupa arab, pakisztáni, afrikai név. A klasszikus értelemben vett nyugati kultúra teljes egészében kiköltözött Brüsszel hírhedt no-go zónájából, Molenbeekből. Amit láttak: feltett kezeket. A mai európaiság szimbólumát. Önfeladást. Közömbösséget. Közönyt. Vereséget. A nyugatiak feladják, elveszítik városaikat. A belgák már teljesen viszonytalanok azzal, ami körülöttük, velük történik. Felfoghatatlan, de egyszerűen érdektelenek azzal szemben, hogy ez a társadalommérnöki munka, a tömeges migráció eddig milyen emberi károkat okozott Európában. Nem érdekli őket: kik, mennyien, hol és mikor haltak már meg értelmetlenül a multikulturalizmus hazugságaiért. Azok csak véletlenszerű áldozatok, akiket jobb elfelejteni. A liberális propaganda működik. A nyugati ember pedig asszisztál pusztulásához. Az itt élő európaiak gyávák, gyengék lényegtelenek, a keletről, Afrikából érkezők pedig erősek és van szellemi hátországuk. Ez a különbség. Ők állnak nyerésre. És mindez egy csendes, néma háború, ahol nincsenek lövések, robbanások, csak tekintély és félelem. Újperzsia birodalmi törekvéseit ma már nem csak a Nyugat-Balkán paneljeinek lakossági egzotikuma, a nagyanyád alaposan kiporolt perzsaszőnyege jelzi
December 28-a óta rejtélyesnek látszó folyamatok zajlanak Iránban. A kifelé tökéletes szimmetriát mutató, a "mérsékelt szerepben" a nyugatot keresztbe végigrodázó totalitárius iszlám rezsim elleni népi indulatok váratlanul, látszólag a semmiből törtek a felszínre. Az Obama-adminisztráció egyik legnagyobb (Reaganig visszanyúló) ősbűne az volt, hogy masszív mennyiségű tőkét áramoltatott „a közös, a szabályozott” atomprogram keretein belül az újjáépülő síita aranybirodalomba. Ennek a sokak által ünnepelt, a komenista világbéke-felé tett bátortalan lépésnek a következménye az lett, hogy a nyugat kedvenc ajatollahjának jelentős uzsonnapénze halmozódott fel, amit természetesen a Közel-Kelet a hongkongi tőzsdénél is jobban prosperáló terrorpiacain szórt el, azzal az egyszerű, de szent, leglényegében szakrális indíttatású céllal, hogy ellehetetlenítse, kiszorítsa Amerika lehetőségeit, tovább ostromolva a keresztesek egyébként is omladozó bástyáit.
A karácsony véd meg minket
Tavaly ilyenkor nem volt békés karácsonyunk. Alig pár héttel voltunk a berlini, nizzai és a többi hasonló „karácsonyi” merénylet után, s csak remélni tudjuk, hogy idén nem lesz okunk arra, hogy személyes biztonságunk megvédése felülírja a karácsony üzenetét. Többek között Orbán Viktor is a kereszténység és karácsony megvédéséről írt cikket minap a Magyar Időkben. Érdemes azonban azon is elgondolkodni: alapvetően nem mi védjük meg a karácsonyt, hanem fordítva. Egykor harcosok voltunk – miért termel kákabélű játékosokat a magyar futball?
Nagy Ádám nem elég kemény, nem elég erős - mondja az olasz szakújságíró. A másik nagy tehetséget egészen mostanáig, huszonhat éves (!) koráig nem dolgoztatta meg senki az élvonalban - mondja a Magyarországon dolgozó szerb edző. Fiatal focistáink gyöngék, még a lagymatag magyar bajnokik iramát sem bírják, bár ömlik a pénz a fociba, igazából a régi arcok és a régi arcok tanítványai vannak mindenhol. Mi a baj a magyar focival? Máris sikerült összehozni az év legkínosabb tüntetését (PS-videó!)
A Független Diákparlamentnek sikerült az elképzelhetetlen. Ezek a kompetens, csillogó szemű fiatalok bevetettek minden összeguglizható popkulturális közhelyet "Mr. Balog" minisztériuma ellen. Békés Gáspár még Reagan parafrázissal is készült a médianyilvánosság elé. Bátor dolog a forró ősz hajnalán kijelenteni, de feltehetőleg az év egyik legkínosabb tüntetését sikerült megszervezniük. A kezdeti lendületből meghirdetett 500-1000 fő helyett, körülbelül 10-15 szabadszellemű, lázadó fiatal jelent meg az eseményen (a sajtó képviselőinek létszáma nagyjából ennek a duplája lehetett). Születésnapos a sportfogadás legnagyobb játéka: közösségformáló ereje volt a totózásnak (PS MOZI)
2017 nagy esztendő a magyar szerencsejáték történelmében, ugyanis több játék ünnepli kerek születésnapját ebben az évben. A Ötös lottó márciusban töltötte a hatvanat, most pedig a Totó hetvenedik valamint a Tippmix huszadik születésnapja ad okot a Szerencsejáték Zrt.-nek az ünneplésre. Ennek apropóján most videónkban felelevenítjük a hazai sportfogadás történetét, legérdekesebb momentumait. Golyószóróval, majd hazugságokkal támadtak a szabadságharcosokra – Kardos György és Berkesi András, a diktatúra újrahasznosított zsoldosai (1. rész)
Ellenforradalom volt 1956-ban, amelyet gonosz, nyugati ügynökök és még alávalóbb magyar csendőrtisztek, osztályellenségek, földbirtokosok irányítottak – ez az üzenete Berkesi András első propaganda-könyvének, amely még ma is kapható az egyik kiadó jóvoltából. Berkesi és jóbarátja, Kardos György a hírhedt Katonapolitikai Osztály tisztje volt, számtalan koncepciós ügyet, kémhistóriát építettek fel, amelynek végén több katonatisztet és civilt kivégeztek. Ötvenhatban az ÁVH-val védték a Belügyminisztérium épületét, majd civil pályára helyezték őket. Kardos a Magvető Kiadót vezette, ahol mások mellett korábbi beosztottja, Berkesi könyveit is megjelentette, aki a Kádár-diktatúra egyik legnépszerűbb írójaként, ma már tudjuk, történelem-hamisítójaként volt ismert. Kardos és Berkesi, avagy két velejéig romlott, a rendszerváltás után is érdemein túl kezelt elvtárs története (1. rész). "Kitesszük az asztalra a brét!" - Huth Gergely és Bátorfy Attila vitája a demokrácia vaskockájában (PS-videó!)
Nyilvánosság és a NER – Közmédia, sajtószabadság, tulajdonviszonyok és hatalmi érdekek címmel rendeztek vitaestet a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom Agórájában, a fővárosi Alkotmány utca elején, az Országházzal szemben felállíott demokratikus vaskockában, Gulyás Mártonék instant-széfszpészében. A PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely az Átlátszó.hu munkatársával, egyben a CEU kutatójával, Bátorfy Attilával mérkőzött meg, a beszélgetést a házigazda Gulyás Márton vezényelte. "Független, objektív sajtó" kontra "kormánypropagandista lakájmédia", mikroadományok és közösségi fenntartású közszolgálat, vagy kilóra megvásárolt firkászok? Mi az igazság? Kinek mi a küldetése, mi a hivatása? Eljött az idő, ideje kitenni a brét az asztalra! Sikerre született: Ez a Magyar Állami Operaház receptje a dicsőséges működésre (PS MOZI)
A sikernek ezer arca van, és ezer okból születhet meg. Millió mondást, idézetet, magvas gondolatot inspirált a fogalom, legyen szó akár a hozzá vezető göröngyös útról vagy a siker elérésének összetevőiről. De a való életben hogyan működik ez? A PestiSrácok.hu most a siker arcait kutatja új videósorozatában. Az élet számos területéről válogattunk össze e kérdéskör mentén olyan embereket, akik saját tevékenységünkben sikert sikerre halmoznak. Első videónkban Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház vezetője mesél arról, hogyan lehet egy ilyen fajsúlyos műfajt a víz felett tartani, sőt egyre dicsőségesebb évadokat zárni. Szomorú leleplezés: az ötvenhatos hős Király Béla fizetett ügynöke volt a Rákosi-diktatúrának, s a főszereplője a tiszttársa halálával végződő koncepciós ügynek
Király Béla ötvenhatos szerepét kevesen vitatják, de úgy fest, pályafutásának elejére kevéssé lehetett büszke. Két állambiztonsági dosszié összevetéséből kiderült, hogy a katonatiszt fizetett ügynöke volt a Honvédelmi Minisztérium alá tartózó hírhedt Katona Politikai Osztálynak, és az őt "tartó" Berkesi András vallomása szerint az egyik általuk felépített kémügy főszereplője volt. Gyakorlatilag csaliként használták egy olyan csapdában, amelynek a végén egy embert kivégeztek, egy másikat pedig szökés közben lőttek agyon. A legszomorúbb, hogy a gátlástalan Berkesiék „olcsósága” miatt még ki is nevették ügynöküket a háta mögött, mivel állítólag havi 100 forintos juttatásért dolgozott a Katpolnak. Maxwell, Mogiljevics, „tiszta hátterű” MGIMO-növendékek – ugyanaz a "vörös hálózat" rabolta le Bulgáriát, amely Magyarországot is behálózta
A moszados Robert Maxwellt egykor Bulgária királyának nevezték, aztán titokzatos körülmények között meghalt. A zsidó származású brit médiamágnás egyfajta összekötő volt, pénzt hozott és vitt ki Kelet-Európából – Bulgáriából az MGIMO-n végzett Lukanov miniszterelnök segítségével dollármilliárdokat juttattak nyugati bankokba. Az államcsőd fenyegette ország - ahogyan Maxwell alkalmazottai - a padlóra került, de ez kevéssé érdekelte a politikusnak, üzletembernek maszkírozott maffiózókat. Ugyanez a Maxwell dollármilliókkal szállt be a rendszerváltás idején két magyar cégbe, és simán felvásárolta az Antall-kormánytól a Magyar Hírlapot. Ebben a bolgár (kelet-európai) történetben felbukkan az évekig Magyarországon trónoló orosz Keresztapa, a hírhedt Mogiljevic is. A mozaikdarabkákból kiviláglik, hogy egy hihetetlenül befolyásos vörös hálózat irányíthatta Bulgáriát. Nem véletlen, hogy az országot Lukanovot követően ismét egy MGIMO-s, az elődjénél már sokkal mohóbb Videnov vezette, aki csak jól járt a kitálalással fenyegetőző ex-miniszterelnök véres eltávolításával. Mondjunk valami biztatót? Ehhez képest Magyarországon ez a kör még egészen visszafogottan dolgozott. Agyonlőtt ex-miniszterelnök, diktatúrából maffiaállam - Bulgáriát dróton rángatták az MGIMO-n végzett moszkoviták
Két a szovjet MGIMO-n végzett moszkovita vezényelte le a bolgár rendszerváltást. Az egyikből államelnök, a másikból miniszterelnök lett, mindketten hamar megbuktak, de a háttérben kivették a részüket az ország lerablásából. Egyiküket, Lukanovot az utcán lőtték agyon, miután arról beszélt, hogy mindenről kitálal. Máig nem derítették fel a gyilkosságot, ami mögött nem nehéz Moszkvát sejteni. Ekkoriban, 1996-ban egy harmadik MGIMO-s, Videnov volt Bulgária miniszterelnöke, később róla is kiderült, hogy a bolgár állambiztonságnak dolgozott. Bulgária és a rendszerváltás - avagy hogyan lett kommunista diktatúrából bulgár-orosz maffiállam. (Első rész). Levelek az elmegyógyintézetből – az ávéhás Janikovszky, aki saját feleségét záratta Lipótra
Sok rémtette volt az ÁVH-nak, de akad néhány, amely egészen különleges. Janikovszky Béla alezredes Péter Gábor egyik legmegbízhatóbb embere volt, volt feleségétől előbb elraboltatta az ávéhások segítségével saját fiát, majd amikor az asszony harcolni próbált a gyerekért, egyszerűen a lipóti elmegyógyintézetbe záratta. Csak akkor engedték ki, miután lemondott a fiúról. Elhallgatott tragédia - tanulmányom a Hamvas Intézet frissen indult, júniusban megjelent Arc és Álarc folyóiratának első számában jelent meg, ennek kivonatát olvashatják. Ilyen a fesztiválok varázsereje: bárki lottógolyóvá változhat (PS MOZI)
A bulizásba Ön szerint belefér az, hogy valaki élő lottógolyóvá változzon, sok ügyességgel és némi szerencsével értékes ajándékokat nyerjen? A Szerencsejáték Zrt. szerint igen! Magyarország lottótársasága idén is egy izgalmas kitelepüléssel készül a legnagyobb hazai fesztiválokra. Először a VOLT- on volt lehetősége a bátor vállalkozóknak arra, hogy a Lottógolyó futamon bevegyenek egy sor akadályt a biztosan bezsebelhető Fesztiválsorsjegyért valamint számos meglepetésért. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.