Forró drót
Megkezdődött az európai parlamenti szavazás az új bizottsági elnökről
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megkezdődött a szavazás az Európai Bizottság élére jelölt Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikus megválasztásáról. Közvetlenül a szavazás előtt kiszivárgott hírek szerint az EP szociáldemokrata és liberális frakciói is egységesen támogatni fogják a jelölt megválasztását. Nemzetközi embercsempész-hálózatot számoltak fel - Az illegális bevándorlóktól 4500-6000 eurót kértek fejenként
Nemzetközi embercsempész-hálózatot számolt fel a görög rendőrség Kósz szigetén - közölte kedden a hatóság. A hálózathoz tartozó két görög és négy külföldi gyanúsított tömegével vitt komphajóval migránsokat a török szárazföldről Kósz szigetére, ott hamis úti okmányokat adtak nekik, amelyekkel nyugat-európai országokba induló repülőjáratokra szállhattak. Lemondott a francia környezetvédelmi miniszter
Lemondott a francia környezetvédelmi miniszter, akinek állítólagos luxuskiadásairól a Mediapart oknyomozó portál közölt tényfeltáró cikksorozatot. Francois de Rugy – aki a Facebookon jelentette be távozását – "médialincselés" áldozatának nevezte magát. Kaczynski: Hatással lehet Ursula von der Leyen megválasztására Beata Szydło bizottsági elnöki tisztségének elutasítása
Hatással lehet Ursula von der Leyen jelöltségére, hogy Beata Szydło volt lengyel kormányfőt az Európai Parlamentben nem választották meg a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elnöki posztjára - jelentette ki kedden Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke. Szanyinak annyi az MSZP-ben: már nem alelnöke a pártnak
Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiről Szanyi Tibort - értesült az Index. A lap azt írja, hogy a szocialisták szabadszájú politikusa körül hetek óta különböző etikai és fegyelmi eljárások tornyosultak, miután többször nyilvánosan bírálta pártját és kritizálta a vezetőség döntéseit, főként az európai parlamenti (EP-) választásokat követően. A voksoláson ugyanis az MSZP-P listája történelmi mélypontot jelentő eredményt ért el, így Szanyi is lemaradt, és a második helyről sem jutott be az uniós parlamentbe. Ellenzéki csetepaté Erzsébetvárosban - Karácsony és Gyurcsány egymásnak feszülhetnek
Az Origo információi szerint komoly ellenzéki háborúskodás alakult ki Erzsébetvárosban kevesebb, mint három hónappal az önkormányzati választás előtt. Itt a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció (DK) és a Karácsony Gergely nevével fémjelzett Párbeszéd feszül egymásnak a kerületben egy rendkívül érzékenynek számító kérdés miatt: lehet-e szövetkezni az antiszemita Jobbikkal? A DK-s Niedermüller Péter egy szombati lapinterjúban kizárta a velük való együttműködést, a párbeszédes önkormányzati képviselő, Szűcs Balázs ugyanakkor arról beszélt nemrég, hogy bevenné őket az egyezkedésekbe.
Itt van, hogy a magyar EP-képviselők mit várnak az Európai Bizottság új elnökétől
Az Európai Unió külső határainak megvédésével a bevándorlást meg kell állítani, az uniós szerződésekben rögzített módon a nemzeti identitást tiszteletben kell tartani, és a közép-európai országok uniós támogatási forrásainak mértékét fenn kell tartani - jelenttette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden. Megkezdődött a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program
Megkezdődött a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence magyar gazdái búzájuk egy részét nemzeti összefogással a határon innen és túl élő, rászoruló magyar gyermekek ellátására adományozzák. Önök szerint melyik pártok nem reagáltak az Állami Számvevőszéknek?
Nyolc párt és hét pártalapítvány élt a konzultációs lehetőséggel és vett részt az Állami Számvevőszék által szervezett egyeztetésen az elmúlt hetekben. A DK, a Fidesz, a Jobbik, a KDNP, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd gazdálkodásért felelős szakemberei fogadták el az ÁSZ meghívását. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és pártalapítványa, valamint az MSZP pártalapítványa nem reagált az ÁSZ megkeresésére. Az ÁSZ a konzultációk alapján véglegesíti a pártok és pártalapítványok jövőbeli gazdálkodásának törvényességét erősítő öntesztjét, és hamarosan nyilvánosságra hozva hozzáférhetővé teszi. Kapaszkodjanak meg: a DK szerint Ursula von der Leyen az ő programjukat mondta el
A Demokratikus Koalíció elnökségi döntésének értelmében a párt EP-képviselői a keddi szavazáson támogatják, hogy Ursula von der Leyent válasszák meg az Európai Bizottság (EB) elnökének. A DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy pártjuk ez ügyben indított online szavazásán több, mint 50 ezer ember vett részt, és a többség azt kérte, hogy szavazzák meg a jelöltet. Újabb botrány az MTA háza táján - nem fogják kitalálni, hogy milyen témában
Újabb botrány az MTA háza táján: az Origo szerint politikai kifizetőhellyé vált az MTA Prémium Posztdoktori Program. Mint írják, a nemzetközileg nulla teljesítményt felmutató kutatók is megkapták az ország egyik legrangosabb, havi 600 ezer forinttal járó ösztöndíját, melyet éppen a nemzetközileg is versenyképes fiatal kutatók támogatására írtak ki. A Legfőbb Ügyészség közleményben tette helyre a Jobbikot, akiknek ismét nem sikerült igazat mondaniuk
Minden szakmaiságot nélkülöz, és a nyilvánosság teljes félretájékoztatására alkalmas a Jobbik Magyarországért Mozgalom azon közleménye, melynek lényege szerint az olaszliszkai lincselés egyik elítéltje azért került szabadlábra, mert „a bíró keze meg volt kötve egy törvénymódosítás, és az ahhoz fűzött Polt Péter legfőbb ügyész által írt utasítás alapján” - írja közleményében a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtóosztálya.
Kővel dobta meg az alvó óriáspandát egy kínai turista, hogy felkeltse (videó!)
Az alábbi felvételt a pekingi állatkertben készítették szombaton, amelyen egy turista megdob egy szunyókáló óriáspandát, hogy felébressze. Bár a panda nem sérült meg, a kínai Weibo megosztóra felkerült videó nagy felháborodást váltott ki. Többen sürgették, hogy javítsák az állatok védelmét az állatkertben. Bangladesben lesz a fejüknél összenőtt sziámi ikrek végleges szétválasztó műtétje
Bangladesben végzik el a fejüknél összenőtt sziámi ikrek végleges szétválasztó műtétjét a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai - közölte az alapítvány kedden az MTI-vel. Többféle kábítószert is fogyasztott előzőleg a Horvátországban súlyos balesetet okozó sofőr
Többféle kábítószert is fogyasztott a baleset előtt az a sofőr, aki múlt csütörtökön lassítás nélkül belehajtott egy magyar rendszámú autóba Horvátországban, az A4-es autópálya Sveta Helena-i fizetőkapujánál, és súlyos sérüléseket okozott a magyar származású családnak - közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán kedden. Hatályba lépett a kisebbségi jogokat sértő ukrán nyelvtörvény
Hatályba lépett kedden a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvény, amely előírja, hogy miden állampolgár köteles beszélni az ukránt, mint állama hivatalos nyelvét. Erdőtűz miatt több, mint tízezer nyaralót menekítettek ki a horvátországi Pag szigetéről
Több mint tízezer nyaralót, főleg bulizó fiatalokat kellett a horvát hatóságoknak kimenekíteniük hétfő éjszaka a dalmáciai Pag szigetéről, mert tűz ütött ki ott egy felkapott szórakozóhely melletti fenyőerdőben. Senki nem sérült meg az incidensben. A vitatott módon megválasztott Martin Selmayr jövő héten lemond az Európai Bizottság főtitkári posztjáról
Martin Selmayr jövő héten lemond az Európai Bizottság főtitkári posztjáról azon aggályok eloszlatása érdekében, amelyek szerint Ursula von der Leyen elnökké választásával túl sok lenne a német a testület vezetésében - jelentette kedden a Politico. Ez komoly meglepetés és komoly gesztus; valószínűleg annak érdekében történik, hogy Ursula von der Leyen megválasztását megkönnyítsék. A döntés bejelentését is szavazás napjára időzítették. Államtitkár: Folyamatosan csökken a munkanélküliség Magyarországon
Az utóbbi hónapokban foglalkoztatáspolitikai szempontból folytatódott a kedvező tendencia, hiszen hónapról-hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden, Békéscsabán. Szijjártó: A magyar-ukrán kapcsolatok jelentős javulásában vagyunk érdekeltek
Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben jelentősen javuljanak, és olyan együttműködés jöjjön létre, amely jó Ukrajnának, jó Magyarországnak és jó a kárpátaljai magyarságnak - jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kedden, Beregszászon, ahol a kárpátaljai magyar szervezetek vezetővel találkozott. Kásler: 1,6 milliárd forintért szerezhet be eszközöket a mentőszolgálat
Az Országos Mentőszolgálatnak 1,6 milliárd forintos eszközbeszerzésre nyílt lehetősége kormányzati forrásból - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten. Ujhelyi: Támogatom von der Leyen programját, mert az ellenkezik Orbánéval
Ujhelyi István szerint Ursula von der Leyen programja mindenben ellentéte annak, amit Orbán Viktor képvisel. A szocialista képviselő ismét kimutatta a foga fehérjét: neki aztán teljesen mindegy, hogy ki kivel van, mit mond, milyen hatással van Magyarországra. Egy a lényeg: Orbán Viktornak sehogy se kedvezzen. Eredményes vádemelés az egyik tavalyi karácsonyfa-rongáló tüntető ügyében
A kerületi ügyészség egy férfi ellen emelt vádat garázdaság miatt egy, a 2018. évi tüntetésekhez kapcsolódó cselekmény kapcsán, és a bíróság büntetővégzésében próbára bocsátotta a vádlottat. Az Európai Bizottság is támogatja a hosszú távú élőállat-szállításokra vonatkozó magyar lépéseket
Az Európai Bizottság is támogatja a hosszú távú élőállat-szállításokra vonatkozó magyar intézkedéseket.