Forró drót
Elemző: a baloldal a történelmi választási kudarc után sem változtatott taktikáján
A baloldali összefogás az április 3-i országgyűlési választási kudarca ellenére sem változtatott a taktikáján, az még mindig a Fidesz-ellenességen alapul - jelentette ki Palóc André, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely a pénteki számban jelent meg. Elhatárolódott az osztrák külügy az Orbán szívinfarktusáról posztoló médiavezértől
Péntek reggelre bekérették a budapesti osztrák nagykövetet, miután az ausztriai ORF közszolgálati csatorna egyik vezetője arról posztolt, hogy Orbán Viktor akár szívinfarktust is kaphatna. A már visszavont posztot az osztrák külügyminisztérium elfogadhatatlannak tartja, és elhatárolódik az abban leírtaktól. Vérvarjú támadt óvodásokra Budapesten
Az Index arról ír, hogy vélhetően egy vérvarjú támadott meg óvodásokat Budapest XV. kerületében, aminek következtében többen is megsérültek. Az újpalotai óvodába két mentőegységet is küldtek a támadás után. Kórházba senkit sem kellett szállítani, hangsúlyozzák, de a helyszínen hat gyermeket és egy felnőttet is el kellett látniuk a mentősöknek. Hamar bukott az amerikai szankciós politika, a kereskedők kikerülik az olajembargót
Az Egyesült Államok is embargót hirdetett az orosz olajra – legalábbis a kormányzat. A kereskedők ugyanis még mindig akadálytalanul szállítják az orosz olajat Amerikába, éppen csak "elrejtik" azt a finomított termékben. A Wall Street Journal beszámolója szerint a kereskedők most azzal trükköznek, hogy megpróbálják eltitkolni az orosz olaj valós eredetét, így kijátszva az amerikai szankciókat, az olajat pedig olyan finomított termékekbe rejtik, mint a benzin, a dízel vagy egyéb vegyi anyagok. Újabb lövöldözés az USA-ban, Biden a fegyvertartás szigorítására szólított fel
Három ember meghalt csütörtökön abban a lövöldözésben, amely egy templom közvetlen közelében zajlott le az egyesült államokbeli Ames városban, Iowa államban. Nem sokkal korábban Joe Biden amerikai elnök szenvedélyes beszédet tartott az elmúlt hetek amerikai fegyveres ámokfutásairól, és a fegyvertartás szabályainak szigorítására szólította fel a kongresszust. Miniszteri biztos fog felelni az állami vagyongazdálkodási stratégiáért
A Hivatalos Értesítőben megjelent információk szerint a jövőben Major János felel miniszteri biztosként az állami vagyongazdálkodási stratégiáért.
Huszonkilenc külföldit zsúfolt össze egy kisteherautóban egy magyar embercsempész
Újabb embercsempészt fogtak a magyar rendőrök. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint büntetőeljárás indul egy huszonkilenc éves magyar sofőr ellen, aki kisteherautójával huszonkilenc külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében. Újabb lövöldözés az Egyesült Államokban
Három ember meghalt csütörtökön abban a lövöldözésben, amely egy templom közvetlen közelében zajlott le az egyesült államokbeli Ames városban, Iowa államban. A rendőrség közlése szerint a templom parkolójában egy férfi lőtt agyon két nőt, majd magával is végzett. MZP ismét elszabadult, volt szövetségeseit savazza a Facebookon
Ma éppen két hónapja, hogy az ellenzék Márki-Zay Péter vezetésével elszenvedte az eddigi legnagyobb vereségét. A baloldalon egyből elkezdődött a marakodás a megmaradt koncért, ebben a buliban azonban már nem osztottak lapot MZP-nek, amiért a hódmezővásárhelyi polgármester látványosan neheztel is volt szövetségeseire. Ezúttal a DK-ba szállt bele, korrupciót és hazugságokat emleget. Baloldali elemző: elkezdtek számolni Európában Orbán Viktorral
Elkezdett megváltozni Orbán Viktor megítélése az Európai Unióban – idézte az ATV Novák Zoltánt, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőjét, aki szerint az európai elit abban reménykedett sokáig, hogy a magyar miniszterelnök gyorsan eltűnik a porondról, ebben azonban tévedtek, így már tényezőnek tekintik a miniszterelnököt a nemzetközi politikában is. Az olajembargó kapcsán a kormánypártisággal nem vádolható elemző is elismerte, valóban nem lehet elzárni a csapokat egyik napról a másikra. Erdő Péter neve is felmerült a pápa lehetséges utódai között
Időről időre újra terítékre került a pápai utódlás kérdése. Az olasz sajtóban most egy lehetséges "kelet-európai pápa" nevét emlegetik, akiről úgy írnak, mint aki kivételes kompetenciával bír az egyházjog területén, a megfogalmazás sokak szerint Erdő Péter bíborosra utal. Huszonkilenc külföldit zsúfolt össze egy kisteherautóban egy szerb embercsempész
Büntetőeljárás indul egy 29 éves szerb sofőr ellen, aki kisteherautójával 29 külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon péntek reggel.
Elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors a csíksomlyói búcsúba
Péntek hajnalban elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors a csíksomlyói búcsúba a budapesti Keleti pályaudvarról - tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t. A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indult éjfél után, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezett a budapesti Keleti pályaudvarra. Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolták a Székely Gyorssal, és a két vonat együtt indult Erdélybe. Megérkezett Berlinbe Novák Katalin
Kétnapos látogatásra érkezett csütörtökön Berlinbe Novák Katalin. Az államfőnek ez a harmadik hivatalos külföldi útja. Pénteken Frank-Walter Steinmeier német államfővel és Bärbel Bas-szal, a Bundestag elnökével is megbeszélést folytat. Navracsics: a kormány mindent megtesz, hogy az év végéig alá tudja írni a helyreállítási alap megállapodását
A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak folyósítását lehetővé tevő nemzeti terv aláírásához vezető folyamat bonyolult; a magyar kormány mindent megtesz, hogy az év második felében, vagy az év vége felé alá tudja írni a szükséges megállapodást az Európai Bizottsággal – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter Luxembourgban, csütörtökön. Szili Katalin: nemzeti önbecsülés, büszkeség és jövőkép nélkül nincs nemzeti megmaradás
A magyarok történelme már sokszor bebizonyította, hogy nemzeti önbecsülés, őszinte összetartozás-tudat, büszkeség és jövőkép nélkül nincs nemzeti megmaradásunk – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott csütörtökön, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán. A politikus a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott országzászló-avatáson közölte: ma a trianoni tragédiát csak úgy tudjuk felülírni, ha számítunk egymásra és segítjük egymást a mindennapokban. Morawiecki: megengedhetetlen, hogy a lengyel igazságügyben anarchia uralkodjon el
A lengyel igazságügyi reform a független bíróságok megteremtését célozza; a szuverén államként eljáró Lengyelország nem engedi, hogy az igazságügyben anarchia uralkodjon el – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott lengyelországi sajtóértekezleten. Az RTL megtudta, hogy vizsgálatot indított az Európai Bizottság a magyar benzinárszabályzásról
"Jelenleg vizsgáljuk az intézkedés hatályát, tartalmát, az okát és indoklását" – ezt Sonya Gospodinova, az Európai Bizottság szóvivője mondta az RTL-nek, ugyanis, mint fogalmazott, az uniós szabályok szerint tilos magasabb árat megállapítani annak alapján, hogy az igénybe vevő milyen állampolgár, vagy melyik tagállamban él. Von der Leyen: a lengyel helyreállítási terv eszközeit a bírói fegyelmi rendszer reformja után folyósítják
A jóváhagyott lengyel helyreállítási terv eszközeinek lehívása a benne foglalt mérföldkövek teljesítéséhez van kötve; az első részletet a bírói fegyelmi rendszert érintő módosítások végrehajtása után folyósítják – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, Lengyelországban. Szijjártó Péter: „Átment” a hatodik szankciós csomag
„Átment” a hatodik brüsszeli szankciós csomag. Hosszú csatát vívtunk, de megérte. Megérte ellenállni a nyomásgyakorlásnak, megérte szembemenni a nemzeti érdekeink feladását követelő mainstreammel és megérte elviselni számos európai politikus és újságíró hazug vádjait – írja a közösségi oldalán Szijjártó Péter. Áldozatsegítő pont nyílt Siófokon
Áldozatsegítő pont nyílt Siófokon csütörtökön. A helyi rendőrkapitányságon működő irodában elsősorban személy elleni erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények áldozatai és hozzátartozóik kaphatnak pszichológusi, jogi és pénzügyi segítséget. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az áldozatsegítő pont átadásakor újságíróknak az mondta, hogy az áldozatsegítő központok és a hasonló szolgáltatást nyújtó, kevesebb munkatársat foglalkoztató pontok működtetésével a kormány jelzi: nemcsak az elkövetők elfogása, hanem az is fontos, hogy az áldozatok ne maradjanak kiszolgáltatott helyzetben. Megérkezett Spanyolországba a majomhimlő elleni készítmény első adagja az uniós központi beszerzésből
Megérkezett Spanyolországba a majomhimlő kezelésére használt tecovirimat nevű vírusellenes készítmény első adagja, amely az uniós központi beszerzésből származik – jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter a parlament egészségügyi bizottságának csütörtöki ülésén Madridban. A Jobbik korábbi elnöke szerint Jakab Péter emberileg nem áll azon a szinten, hogy egy pártot vezessen
Tényként kezelhetjük, hogy a Jobbikban puccs van – ezt Sneider Tamás mondta a Mediaworks Hírcentrumnak. A párt korábbi elnöke ugyanakkor arról beszélt a Narratíva című műsorban, hogy ez elsősorban Molnár Enikő, tehát Jakab Péter kabinetfőnöke ellen zajlik. Molnár Enikő végül június 1-én le is mondott tisztségéről. Ételért ment az idős férfi a szociális otthonba, ahol a gondozó felpofozta, majd rugdosni kezdte
Egy idős férfi ételért ment volna a nővérszobába egy zalaegerszegi szociális otthonban, mire az ott dolgozó fiatal kétszer pofon ütötte, lábon rúgta, hátba vágta, majd a partvisnyelet is eltörte a hátán.