Forró drót
Amit Rutte mond, iszonyatos! - Évzáró Polbeat Bayer Zsolttal és a PS arcaival
Rendhagyó Polbeattel búcsúztattuk az óévet és kívántunk olvasóinknak szép, meghitt karácsonyt. Összegyűjtöttük ugyanis a csapat betlehemi báránylelkeit: Bayer Zsolt főbárány mellett ott voltak Ambrózy Áron, Huth Gergely, Kertész Dávid, Szabó Gergő, Szalai Szilárd, Georg Spöttle és Stefka István PS-bárányok is az R56 Gasztrosörözőben. Az év legdrámaibb és legkreténebb pillanatai a terítéken!Újabb botrány: a franciák két futballsztárja trágár módon szidja az ázsiaiakat (felvétel!)
Napok óta a világbajnoki címvédő francia válogatott körüli balhéktól hangos a sajtó. Először jöttek a Svájc elleni kiesésre adott kifogások, majd a játékosok hozzátartozóinak nézőtéri konfliktusa, végül a budapesti Marriott szidalmazása – írja az Index.Rendkívüli: Jakab Pétert agyon akarják ütni Tapolcán, megjelent a Betyársereg néhány tagja – Felsorakozott a rendőrség!
Jakab Péter Jobbik-elnök Tapolcára látogatott, agyon akarják ütni, felsorakozott a rendőrség – tudósít a Vadhajtások.Meghosszabbították a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított kecskeméti iszlamista letartóztatását
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal annak a férfinak a letartóztatását, aki terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon a megalapozott gyanú szerint – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.A kormány elfogadta a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első javaslatait
Elértük az öt és fél millió beoltottat, azonban a küzdelem ezzel még nem ért véget; a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs azon dolgozik, hogy a járvány utáni helyreállítás minél egyszerűbben működjön. A csoport munkája kapcsán Szijjártó Péter keddi ülésükön úgy fogalmazott: Európa leggyorsabb gazdasági újraindulása a feladat, annak érdekében, hogy az ország ki tudja aknázni azt a másfél–két hónapnyi előnyt, amelyet a sikeres oltási program gyorsaságával elért. Ennek érdekében a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs letette az első javaslatait a kormány asztalára, amelyek közül hatot már el is fogadtak.Szijjártó: az oltóanyagok ügye nem ideológiai kérdés
Magyarország és a Seychelle Köztársaság is sikeres oltási programot hajtott végre, aminek az a kulcsa, hogy egyik országban sem tekintették ideológiai kérdésnek az oltóanyagok ügyét – fogalmazott Szijjártó Péter.Megvan az öt és fél millió beoltott
A kormány járványkezelése meghozta az eredményét, elértük az öt és fél millió beoltottat. Erről a kormány hivatalos Facebook-oldalán adtak tájékoztatást. Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában vázolta fel, milyen enyhítésekre kerül sor a bűvös szám átlépésével.A Fidesz is csatlakozik az Európa jövőjéért indított lengyel kezdeményezéshez (Videó!)
Az Európai Unió (EU) tagországai tíz pártjának, köztük a Fidesznek és a lengyel Jog és Igazságosságnak (PiS) vezetői pénteken, fővárosaikban egy időben Európa jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot. Az aláírás kapcsán Orbán Viktor a Fidesz közösségi oldalán tett közzé videobejegyzést.Pokol Béla: a Chávez-féle alkotmánypuccsot koppinthatja le a magyar baloldal
Az egykori marxista venezuelai elnök, Hugo Chávez alkotmánypuccs-receptjét követné a baloldal, amikor azt hirdetik, hogy kormányra kerülésük esetén kétharmados többség hiányában is átírnák az alaptörvényt – derül ki Pokol Béla alkotmánybíró tavaly megjelent tanulmánykötetéből, ahol arra is rámutatott, hogy a törvénytelen eljárás rossz precedenst teremtett Latin-Amerikában, és Európában is hasonlóra lehetne számítani. A szerző az alkotmányos garanciáknak az alaptörvénybe történő belefoglalását javasolja.Szlovéniában is szigorúbban büntetnék a pedofilokat
A jelenleg érvényes jogszabályok nem eléggé szigorúak, ami lehetővé teszi a legvisszataszítóbb bűncselekmények, a gyerekekkel szembeni visszaélések számának növekedését – jelentette ki Aleš Hojs szlovén belügyminiszter pénteken, Ljubljanában, külföldi újságíróknak nyilatkozva.Nézők nélkül rendezhetik meg az olimpiát
Szuga Josihide japán miniszterelnök csütörtökön vetette fel a nézőmentes olimpia lehetőségét. A miniszterelnök szerint a japánok biztonsága a fő prioritás.„A nép fia” találkozott a valósággal – Építkezési dolgozó tette helyre Jakab Pétert
Jakab Pétert képen vágta a valóság. Történt ugyanis, hogy ismét el akarta játszani „a nép gyermekét” és egy építkezésen készített videót, amelyben ismét elmonda, hogy „Orbán lop, de ők majd visszaadják”. Azonban a forgatás kis híján balesetbe torkollott, hála Jakab asszisztensének, aki a legkevésbé sem adott a munkavédelmi szabályokra.Láng Zsolt: Nekünk Budapest az első! – A baloldal nélkül is építkezni szeretnénk (videó!)
Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Budapesti Fidesz közösségi oldalán megosztott videóban elmondja, hogy nekik a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk. Hozzátette: aki csatlakozni szeretne ehhez a munkához – mert neki is Budapest az első –, az vegye fel velük a kapcsolatot.Orbán Viktor: Együttérzünk Ausztriával, a migrációt meg kell állítani! (Videó!)
Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében fejezte ki együttérzését az ausztriai események kapcsán. Amint arról mi is beszámoltunk, Ausztriában bevándorlók gyilkoltak meg egy tizenhárom éves kislányt. A kormányfő kitért arra is, mennyire rossz előjel, hogy az elkövetők afgánok voltak, hiszen az USA afganisztáni kivonulását követően az ország állapota várhatóan csak még rosszabb lesz.Parizert prédikál és steaket eszik – A Pesti TV riportere elcsípte Jakab Péter tízmilliós autóját (Videó!)
Bohár Dániel leplezte le Jakab Péter képmutatását a politikus legutóbbi fórumán. Bár a Jobbik elnöke elkerülte a válaszadást a riporter kérdéseire, azonban mégis lebukott: a kampány során egy régebbi, kissé kopott kocsival játssza a nép gyermekét, Bohárnak sikerült elcsípnie, ahogy a kampányhoz használt egyszerű autó mögött ott parkol Jakab saját kocsija, méghozzá személyi sofőrrel.Gyurcsány nagy fába vágta a fejszéjét – Most a kormány családpolitikáját támadja
Gyurcsány Ferenc újabban a kormány családpolitikáját kezdte bírálni. Azt a családpolitikát, ami éppen a 2010 előtti kormányzatok kártékony tevékenységét igyekszik rendbe hozni, és amit nemzetközileg is elismernek, sőt, példaként tekintenek rá. Nehéz terepre tévedt tehát, mivel 2010 óta soha nem látott lehetőségek nyíltak meg a családok előtt.A holland tévében feliratozták a "náci himnuszt"
Érdekes "bakit" követett el az NPO holland közszolgálati televízió. Mint arról a Focus című német hetilap online oldala is beszámolt, a meccs elején, Németország nemzeti himnusza idején a televízió képernyőjén a német himnusz első versszakának szövege (Deutschland, Deutschland über alles) futott a képernyőn. Ez az a szövegváltozat, amelyet a nemzeti szocialista időszakra utalva "náci himnusznak" is nevez az európai közbeszéd.Orbán Viktor: Újabb korlátozásokat oldunk fel
Ma elérhetjük az öt és fél millió beoltottat. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjúját követően közösségi oldalán is közzétett egy bejegyzést, amelyben összefoglalta, hogy milyen enyhítések bevezetésére kerül sor az újabb mérföldkő átlépését követően.A napelem atomerőmű, Japán pedig Európában van – Újabb bukta Fekete-Győr Andrástól
Fekete-Győr Andrástól megszokhattuk, hogy nincs minden témában a topon, a fizikai ismereteit már bemutatta, amikor atomerőműnek nevezte a napelemparkokat, most azonban földrajzból is levizsgázott. A Drót.infó szúrta ki az ellenzéki politikus legújabb bravúrját, amikor is Japánra, mint európai országra hivatkozott.TEK-esekre nyitott tüzet egy budapesti férfi
Tíz lövést adott le a Terrorelhárítási Központ embereire az a budapesti férfi, aki elbarikádozta magát VI. kerületi lakásában. G. Krisztiánnal először egy túsztárgyaló próbált meg beszélni, azonban ő fegyverrel válaszolt a hatóság közeledésére.Orbán Viktor: A szülő joga a gyermek neveléséről dönteni – Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat
Az elmúlt 24 órában ismét nem volt koronavírus-járványban elhunyt – árulta el Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök kifejtette: a mai napon minden bizonnyal elérjük az 5,5 millió oltottat, amely újabb enyhítéseket jelent. A kormányfő szólt arról is, hogy a beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás. Orbán Viktor elmondta, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra, mivel álláspontja szerint mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e magát, és ennek megfelelően viselnie kell döntése a következményeit. A kormányfő szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak milyen hatása lenne. Az újraindulásról szólva a miniszterelnök kifejtette: nem olyan egyszerű az újraindulási folyamat, mint azt gondolnánk, ezért direkt intézkedésekre van szükség, amelyek közül többet már meg is hozott a kabinet. Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Az építőipari cégeket, amelyek extra hasznot húznak az állami lakás- és felújítási támogatásokból, 90 százalékos különadó terheli. A kormányfő szót ejtett arról is: nyugaton úgy döntöttek, hogy NGO-k neveljék a gyerekeket, míg nálunk nem ez a döntés született. Hozzátette: a törvény sem szól a 18 éven felüliekről, hanem csak a gyerekekről. Zárásképp Orbán Viktor szót ejtett a migrációról is: vélekedése szerint, ha Afganisztánban összeomlás lesz, akkor nagyon jelentős migrációs hullám jöhet hazánk irányába is. Ezért álláspontja szerint Magyarországnak is érdemes részt vennie az afgán stabilizációban.Pesti Riporter: akkor nem lesz plusz feladata az egészségügynek, ha elérjük a hetven százalékos átoltottságot (Videó!)
„Semmelweis sorsában felismerhető az emberiség értékeinek hordozása, a magyar múlt hagyományainak az őrzése” – mondta az Emberi Erőforrások minisztere az egészségügyi dolgozók napján. Kásler Miklós továbbá elmondta azt is, hogy az egész világot érintő koronavírus-járvány ismét ráirányította a figyelmet néhány alapvető emberi értékre, mint például a segítőkészségre, önzetlenségre és a felebarátaink való segítésre. A Pesti Riporter vendége a Semmelweis-nap alkalmából az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt, aki szerint akkor nem lesz plusz feladata az egészségügyben dolgozóknak, ha elérjük a hetven százalékos átoltottságot.A budapestiek kétharmadának nem tetszik Karácsony hozzáállása a közlekedéshez
A Metropol huszonháromezer embert kérdezett meg Karácsony Gergely felháborító kijelentése kapcsán. Mint ismert, a főpolgármester azzal válaszolt a főváros kaotikus közlekedése kapcsán feltett kérdésre, hogy "szálljanak ki a kocsiból, és gyalogoljanak". A közvélemény-kutatás szerint a budapestiek kétharmada felháborítónak tartja Karácsony hozzáállását az általa okozott dugók kezeléséhez.Politikai Hobbista – KariGeri kötelezettségszegési eljárást indítana a kormány ellen, de megint csúnyán mellényúlt (Videó!)
KariGeri kötelezettségszegési eljárást indít a kormány ellen. Bár miután legurult a birkózószőnyegről, a szövegét kezdeményezésre finomította. Amihez még mindig nincs joga. Csak panaszt tehet. Azért hisztizik, mert szerinte 5000 km autópályát lopnak el és privatizálnak éppen. KariGeri nyilván hazudik: összesen van 2000 km gyorsforgalmi út hazánkban, ebből is le kell vonni az M5-öt és az M6-ot, amik az MSZP–SZDSZ idején kerültek koncesszióba. A hirdetmény meg minden ízében megfelel a vonatkozó uniós irányelveknek, de ahhoz Gergő pont annyit ért, mint a város-, illetve az autóvezetéshez. Mert nem önmagában a konstrukcióval van baj, csak és kizárólag akkor, ha az MSZP–SZDSZ elk*rja, a maradékot pedig ellopja. Ma már nem kell szégyenkeznünk egy nemzetközi meccs másnapján, olvasva a nálunk vendégeskedő nemzetközi sztárok nyilatkozatait. Pedig mélyről indultunk. Roy Keane használhatatlan libalegelőt emlegetett, miután Koplárovics góljával megverte őket a Népstadionban a ZTE. A romos, patkányrágta, használhatatlan stadionokból mára csodaszép, világszínvonalú létesítmények lettek, Ronaldo, korunk sztárja pedig az elérhető 100 pontból pont 100 pontot adott az őket vendégül látó stadionra, miután értékelték a budapesti szereplésüket.Von der Leyen kötelezettségszegési eljárást indítana a pedofiltörvény miatt
Ursula von der Leyen bejelentette, hogy a kisebbségek védelmének sérelme miatt hivatalos felszólító levél elküldését tervezik Magyarországnak, ez pedig a kötelezettségszegési eljárás első állomása. Az Európai Bizottság elnöke mindezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet Szlovénia soros EU-elnöksége kapcsán tartottak.Ajánljuk még

































