Forró drót
Korlátozzák a migránsok családegyesítési lehetőségét Németországban
Elfogadta pénteken a német szövetségi parlament (Bundestag) az oltalmazott státuszba kerülő menedékkérők családegyesítéséről szóló törvényt, amelynek értelmében az oltalmazottak elveszítik a jogukat a családegyesítéshez, és csupán lehetőségük lesz arra, hogy kérelmezzék legközelebbi rokonaik beengedését Németországba. Putyin Trump találkozót jósolnak még a nyárra
Moszkva nem zárja ki, hogy ezen a nyáron létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint. Andrej Babis beperelte Szlovákiát az európai emberi jogi bíróságon
Andrej Babis cseh kormányfő beperelte Szlovákiát az Emberi Jogok Európai Bíróságán, mert szerinte Pozsonyban jogtalanul tartják nyilván a volt komunista Állambiztonsági Hivatal (StB) ügynöklistáján - jelentette pénteken a Seznam.cz hírportál. Donald Trump: "megadtam a mobilszámomat az Kimnek, bármikor hívhat"
Megadta a mobiltelefonja számát Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, hogy "bármikor elérhesse őt" - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírókkal. Hidvéghi: az Aquarius egy Soros-hajó
Az Aquarius migránshajó egy "Soros-hajó" - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten. Cristiano Ronaldo elfogadta a kétéves börtönbüntetést adócsalási ügyében
Elfogadta a kétéves börtönbüntetést és 18,8 millió euró (6 milliárd forint) befizetését Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgója az El Mundo című lap értesülése szerint.
Gulyás Gergely: tudnunk kell, hogyan működött a diktatúra
Szükségünk van a diktatúra működéséről való tudásra, kik és milyen alapon döntöttek emberéletekről - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1956 utáni megtorlás adatbázisát bemutató konferencián, Budapesten pénteken. Stratégiai megállapodást kötött Budapest és a MOL
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a fővárosi önkormányzat és a Mol-csoport - a dokumentumot Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója írta alá pénteken Budapesten. Az Emmi 110 milliós pályázati keretet biztosít a látássérültekkel foglalkozó civileknek
Idén összesen 110 millió forintos pályázati forrás áll rendelkezésre a látássérült felnőttek rehabilitációját, önálló életvezetését elősegítő civil szervezetek működésének elősegítésére - jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára pénteken Budaörsön tartott sajtótájékoztatóján. Életfogytiglant kapott a finn nőket gyilkoló terrorista migráns
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték pénteken Finnországban azt a marokkói férfit, aki tavaly nyáron egy terrorcselekménynek minősített késes támadásban megölt két nőt és megsebesített további nyolc embert. ÁSZ: Szabályszerű és átlátható volt a kvótareferendum pénzügyi lebonyolítása
Szabályszerűen és átláthatóan használta fel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a 2015-ös és 2016-os időközi választások lebonyolítására szánt költségvetési forrást, és a kvótareferendumra szánt pénzt is valamennyi ellenőrzött célhoz kötötten, a népszavazás előkészítése és lebonyolítása érdekében használta fel - állapította meg az Állami Számvevőszék. A PDSZ szerint a költségvetés "kiéhezteti" a pedagógusszakmát
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a jövő évi költségvetési javaslat nem a megoldások, hanem a problémák felhalmozódásának időszakát kínálja az oktatásban. Szűcs Tamás kitért arra is, szeretnének minden eszközzel tiltakozni az alkotmány hetedik módosítása ellen, a tervezetben nagyon komoly kockázatokat látnak.
Hivatalos - Két elnökjelölt méretteti meg magát az MSZP tisztújítóján
Két jelölt indul vasárnap az MSZP elnöki posztjáért a párt budapesti tisztújító kongresszusán, a három alelnöki helyre négyen pályáznak - közölte az ellenzéki párt jelölőbizottságának elnöke. Szabó Vilmos elmondta, Kunhalmi Ágnes, a párt volt fővárosi elnöke levélben tájékoztatta, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, csak a választmányi elnöki posztért indul, amire ő az egyedüli jelölt. Szijjártó: Négyezer milliárd forintot fordít a kormány közúti és vasúti fejlesztésekre
A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mogyoródon. Vasúti fejlesztésekre 1500 milliárd forintot fordítanak, ebből 900 kilométer vasúti pályát korszerűsítenek. Filip Dewinter: Brüsszel már nem Európa központja, hanem az iszlám fővárosa Európában
Az iszlám volt az első és a legfőbb ellensége Európának. A történelem során már kétszer kellett megküzdenünk vele, a mostani pedig a harmadik iszlám invázió, amely Európa ellen zajlik - nyilatkozta az ECHO TV-nek Filip Dewinter. Úgy vélte, Európa erejét abban akarják megmutatni, hogy multikulturális, különböző népek élőhelye, és ez a gondolkodás nagyon sok problémát szül. Ugyanakkor megjegyezte, Brüsszel már nem Európa központja, hanem az iszlám fővárosa Európában. Állítólag munkaerőhiány miatt (is) rontott a Bundesbank Németország idei GDP előrejelzésén
A Bundesbank a decemberben várt 2,5 százalékról 2 százalékra rontotta előrejelzését pénteken, jelezte továbbá, hogy a protekcionista kereskedelmi intézkedések, valamint egyes euróövezeti országok belpolitikai bizonytalansága tovább növeli a bizonytalanságot. A román importkoldusok már Kanadának is gondot okoznak
Franciaország után immár Kanadában is problémát okoznak a Romániából érkezett, bűnszervezetek által „kiközvetített” koldusok – írja a Főtér.ro, hozzátéve, a jellemzően roma kéregetők azt követően jelentek meg az országban, hogy tavaly december elsejétől feloldották a román állampolgárokkal szembeni vízumkényszert. Nézőpont: Készül a Jobbik és a DK nagy összeborulása
Az ellenzéki pártok 2022-re készülő teljes összefogásának jeleként értékeli a Nézőpont Intézet csoportvezetője, hogy közös interjúban szerepelt a Párbeszéd és a Jobbik országgyűlési képviselője. Fizetési felszólítást küld a Jobbiknak a Magyar Posta
A Magyar Posta fizetési felszólítást küld a Jobbiknak, mert a pártnak 61 millió forint lejárt tartozása van felé - közölte a társaság pénteken. Azbej Tristan: A keresztény egyházak sem merik néven nevezni a keresztényüldözést
Gyakran a keresztény egyházak sem merik felvetni a keresztényüldözést, és nem merik nevén nevezni a dolgokat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára a kanadai Ottawából csütörtökön este telefonon adott interjújában. Véget ér a tanév, kezdődik a vakáció
Ma véget ér a 2017/18-as tanév és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok idén is számtalan tábor közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltéséhez. A tanév 2018. szeptember 3-án, hétfőn kezdődik. A mostani tanév mintegy 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista számára zárul, közülük az érettségizők egy részének még hátra vannak a szóbeli vizsgák. Ricinusmagból gyártott halálos mérget a tunéziai férfi Németországban
Terrortámadásra készülhetett az a tunéziai férfi, akit a héten vettek őrizetbe Németországban, mert nagy mennyiségben akart előállítani halálosan mérgező ricint - mondta a Rheinische Post című német lap pénteki számában megjelent interjúban Hans-Georg Maassen, a német nemzetbiztonsági hivatal vezetője. Fricska az olaszoknak - Franciaország menekülteket fogadna be az Aquariusról
Franciaország kész menedékkérőket befogadni az Aquarius fedélzetén utazó migránsok közül, akik jelenleg útban vannak Spanyolország felé - ezt Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter ajánlotta fel spanyol kollégájával, Josep Borrellel folytatott csütörtöki beszélgetése alkalmával. Olaszország vasárnap megtagadta a francia Sos Mediterranée és az Orvosok határok nélkül (MSf) civilszervezetek által működtetett, 629 migráns szállító mentőhajó kikötését. Ősszel dönthetnek a vörösiszapperben
Várhatóan az ősszel születik meg az ítélet a vörösiszapperben - írta a Magyar Hírlap pénteken. A vörösiszap-katasztrófa 2010. október 4-én következett be, amikor a Mal Zrt. ajkai telephelyén átszakadt egy zagytározó gátja, és a kiömlő több millió köbméter lúgos lé elöntött több települést. Tíz ember meghalt, és több százmilliárd forintos kár keletkezett magán- és közvagyonban. Ajánljuk még
Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.