Forró drót
Letette esküjét Farkas Örs, aki Varga Juditot váltja a parlamentben
Az Országgyűlés mai ülésén tette le esküjét Farkas Örs, aki eddig a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő helyettes államtitkára volt. A gazdasági és a biztonsági kapcsolatok erősítése céljából Új-Zélandra látogatott a kínai külügyminiszter
Új-Zélandra látogatott Vang Ji kínai külügyminiszter. Winston Peters új-zélandi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter a találkozó után közölte, hogy Vanggal megvitatták az indiai–csendes-óceáni térség kereskedelmi, üzleti és biztonsági kérdéseit, de szóba kerültek emberi jogi kérdések, valamint a kínai Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület, Hongkong és Tibet helyzete is. Az új-zélandi diplomácia vezetője kínai kollégájának emellett kifejezte kormánya aggodalmát "a Dél-kínai-tengeren és a Tajvani-szorosban megnövekedett feszültségek miatt". A Most vagy soha! a nyitó hétvégén több mint hetvenezer nézőt vonzott a mozikba
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilm a nyitó hétvégén 75 551 nézőt vonzott a magyarországi mozikba, több mint 162 millió forint bevételt generálva – közölték a film producerei és a Forum Hungary hétfőn. Szijjártó Péter: magyar konstruktív tartózkodás mellett fogadták el az Európai Békekeret bővítését
A kormány konstruktív tartózkodása mellett fogadták el az Európai Békekeret ötmilliárd eurónyi értékű bővítését, Magyarországnak így továbbra sem kell politikai vagy pénzügyi terheket vállalnia az ukrajnai fegyverszállításokból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben. Orbán Viktor a felvidéki magyar párt elnökével tárgyalt az összefogásról
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Forró Krisztiánt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnökét, köztársaságielnök-jelöltjét – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Kiss László, DK-s polgármester rokonáig érhetnek a szálak az óbudai korrupciós botrányban?
Súlyos, akár nyolcévi szabadságvesztésre is számíthatnak a III. kerületi csúszópénzes botrány elkövetői, ha a bíróság elítéli az érintetteket – írja a Magyar Nemzet. Az ügyben egyelőre hivatalos személyt nem hallgattak ki gyanúsítottként, de a nyomozásban nyilvánvalóan azt is tisztázni fogják, hogy kapott-e bármelyik baloldali politikus a vesztegetési pénzekből.
A kínai elnök gratulált Vlagyimir Putyin újraválasztásához
Hszi Csin-ping kínai elnök gratulált hétfőn Vlagyimir Putyinnak az orosz elnökválasztáson aratott győzelméhez, és kifejezte abbéli reményét, hogy a két ország közötti kapcsolatok, a stratégiai viszony tovább erősödik a következő években. Szijjártó Péter: Magyarország kész továbbra is hozzájárulni a nemzetközi humanitárius erőfeszítésekhez
Magyarország kész a továbbiakban is hozzájárulni a nemzetközi humanitárius erőfeszítésekhez; hazánk tavaly már nagyjából 70 millió eurót fordított segítségnyújtásra világszerte – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben. Budapestet, Magyarország leggazdagabb városát juttatta csődközeli állapotba a látványpolitizáló baloldal
Margaret Thatcher már rég megmondta, hogy „a szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a más pénzéből”. A kört bővítve kimondhatjuk, hogy nemcsak a szocialistáknak, de az egész baloldalnak ez a baja, amire a főváros kasszája a legjobb példa. Karácsony Gergelyék ugyanis több mint 200 milliárd forint plusszal vették át Budapest kormányzását, de ha ez nem lenne elég, az iparűzésiadó-bevételük is rekordnagyságú volt, mégis a csőd szélén Magyarország leggazdagabb városa. Fejlesztések nem igazán történtek, az utak botrányosan rosszak, a biciklisávok fogalmazzunk úgy, hogy gagyik. De akkor mégis, hova lett a pénz? Megtiltották a német gyerekeknek, hogy vizet igyanak az osztályban ramadán idején
Egy németországi általános iskola tanárai megtiltották a gyerekeknek, hogy vizet igyanak az osztálytermeikben, tekintettel arra, hogy a muszlim tanulók böjtölnek a ramadán idején – írja a NIUS című német lap, amelyre a V4NA nemzetközi hírügynökség hívta fel a figyelmet. A német lapnak az egyik édesapa is nyilatkozott, akinek gyereke az érintett osztályba jár. Az előzetes eredmények szerint Putyin a szavazatok több mint 87 százalékát kapta
A szavazatok 87,29 százalékát kapta meg az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő a jegyzőkönyvek 99,75 százalékának feldolgozása után – jelentette be Ella Pamfilova, az orosz központi választási bizottság elnöke. Mi történik itt? – NATO-tagok fenyegetik Magyarországot
A NATO tagjai figyelmeztették Magyarországot, hogy veszélyes az a közeli viszony, amelyet Oroszországgal ápol – írja a Reuters.
Tűzfalcsoport: baloldali üzletemberek és celebek állnak Magyar Péter mögött
Magyar Péter újdonsült ellenzéki pártalapítót elsősorban az édesanyja – az Országos Bírósági Hivatal helyettes vezetője –, az öccse, a korábban Kálmán Olgával dolgozó, baloldali médiamunkás, és sportoló barátnője segítik saját bevallása alapján. A nagypapa olyan jól feküdt a kommunistáknál, hogy még saját műsort is vezethetett és előbb a legfelsőbb bíróság bírója, majd vezető lett az Igazságügyi Minisztériumban. Ez lenne a „konzervatív családi közeg”? Magyar üzletemberek támogatásáról is beszélt, csak a legfontosabbat nem árulta el: kik fizették a számlát? – írja a Tűzfalcsoport. Zelenszkij embere kitálalt: az elnök a legkisebb kritikát sem tűri, és régen semmi baja nem volt az oroszokkal
Zelenszkij embere kitálalt: az elnök a legkisebb kritikától kivan, reszket, felhívja az anyját, direkt manipulálja az embereket, hogy mindenki az ukránokra figyeljen. Szó volt arról is, hogy miért jó, hogy egy színész vezeti az országot, és arról is, hogy Zelenszkijnek egyébként semmi baja nem volt az oroszokkal. Zelenszkij, az ukrán Hamupipőke címmel tett közzé az Index egy ismertetőt Simon Shuster A showman című friss portrékönyvéről, ami teli van hangzatosnál hangzatosabb állításokkal. A kormány helyett maga Márki-Zay akarja „elosztani” az uniós forrásokat
A baloldal európai parlamenti képviselői mellett a volt miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter is a brüsszeli vezetők szempontrendszere mellett foglalt állást, amikor a hazánknak járó uniós pénzek visszatartásáról beszélt a 2022-es kampányban és a választások után. A Magyar Nemzet cikke azt mutatja be, hogy Márki-Zay számos megszólalásában hivatkozott, és győzelme esetén ígéretet is tett olyan feltételek teljesítésére, amelyek valójában egyáltalán nincsenek összefüggésben a fejlesztési források kifizetésével, viszont a brüsszeli globalisták minden tagállamra igyekeznek ráerőltetni. Szijjártó Péter: most a legkritikusabb a helyzet Európában
Az elmúlt két év és lassan egy hónap alatt most a legkritikusabb a helyzet Európában, a világháborús veszély réme egyre erőteljesebb – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Facebook-oldalán. Áder János húga rágalmazás miatt feljelenti a gyurcsányista Gy. Németh Erzsébetet
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tesz Pölöskei Gáborné Áder Annamária Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője ellen – tájékoztatta az MTI-t a feljelentő testvére, Áder János volt köztársasági elnök. Donald Trump végleges és kompromisszumos megoldást ígér az abortuszkérdésre
Kompromisszumos megoldást javasolt Donald Trump volt amerikai elnök a terhességmegszakítás tilalmával kapcsolatban vasárnap egy interjúban. Karácsony Gergely „szakterülete”, avagy így kell egy gazdag várost csődbe vinni
Budapest legfontosabb jövedelmi forrása, az iparűzési adóból származó bevétel Karácsony Gergely főpolgármesteri hivatali ideje alatt 85 százalékkal nőtt, vagyis majdnem a duplájára emelkedett. A főpolgármesteri ciklus alatt Karácsony Gergely és az általa kinevezett Gyurcsány-közeli vezetők csaknem 1100 milliárd forint iparűzésiadó-bevétellel gazdálkodhattak saját bevallásuk szerint, mégis a csőd szélére került a főváros – írja a Magyar Nemzet. Tüntetnek a franciák: nem akarnak Macron miatt egy háborúban meghalni
Utcára vonultak az emberek Franciaországban – így akarják Macron tudtára adni, hogy nem akarnak egy háborúban meghalni a francia elnök miatt. Párkapcsolati erőszakról posztolt Varga Judit, Magyar Péter pedig magyarázkodásba kezdett
Magyar Péter már többször utalt arra az elmúlt hetekben, hogy a személyével kapcsolatban előkerülhet a nőverés ügye. A politikus a február 27-én a Telexnek adott interjújában például arról beszélt, hogy a Megafon többek között azzal akarja őt lejáratni, hogy „nőverő”. Noha ilyen Megafon-posztnak sehol sem találni nyomát, Magyar később is utalt arra, hogy előkerülhet vele kapcsolatban ez a vád. A politikus március 15-én, a Partizánnak adott második interjújában már azt ecsetelte, hogy sokáig nem tudta, hogy korrupciós ügyben vagy nemi erőszak miatt idézte be őt az ügyészség. Fekete-Győr András nagyon örült, miután megverték Szoboszlaiékat
Vasárnap este az egész ország egy emberként szurkolt a televízió előtt Szoboszlai Dominiknek és csapatának, ugyanis az angol labdarúgó Ligakupa után az FA-kupát is szertette volna elhódítani az idén a Liverpool. Ehhez a negyeddöntőben a Manchester Unitedet kellett volna legyőznie Szoboszlai Dominik csapatának idegenben. A Manchester United azonban hosszabbításban megverte 4–3-ra a Liverpoolt, így a hazai csapat jutott a legrangosabb angol kupa elődöntőjébe. Elképesztő Bartucz-csodával és kilenc gólos Imre-parádéval megvan a kvóta, ott vagyunk az olimpián! - Férfi kézilabda olimpiai selejtező: Magyarország-Portugália 30–27 (16-16)
Káprázatos szívvel, akarattal játszva, Bartucz László kapusteljesítményével, valamint Imre Bence kilenc góljával Magyarország férfi kézilabda-válogatottja kijutott a párizsi olimpiára, miután a mai olimpiai selejtezőn, Tatabányán 30-27-re győzni tudott Portugália ellen! Putyin 85 százalék felett kapott az exit poll és a részeredmények alapján – Máris elkezdődött az üzengetés és a fenyegetőzés
Az exit poll eredmények szerint nem született váratlan eredmény az orosz elnökválasztáson. A győztes a vártaknak megfelelően Vlagyimir Putyin, aki a legutóbbi választáson megszerzett eredményéhez tíz százalékot javított, a jelek szerint tehát a háború nem hogy csökkentette, hanem növelte az orosz elnök népszerűségét. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.