Forró drót
Nagy Márton: fontos, hogy már Kazahsztánból is tudunk kőolajat szállítani
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter Alibek Kuantyrovval, Kazahsztán nemzetgazdasági miniszterével tárgyalt, ahol a többi között a kőolaj szállításáról is szó volt - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken. A miniszterek megállapították, hogy a két ország közötti gazdasági együttműködést mélyíteni és szélesíteni szükséges, ezért az egyeztetések a jövőben is folyamatosak maradnak. A titkosszolgálat is megerősíti, hogy a terror a migráció kísérője
A titkosszolgálatok által bemutatott tények és információk is rámutatnak arra, hogy a migráció és a terrorizmus egymással kéz a kézben járnak. A távoli kultúrákból érkező bevándorlók szervezett behozatala, szétosztása, és a folyamat ösztönzése olyan lépések, amelyek veszélyeztetik a nemrég még virágzó és biztonságos kontinensünk jövőjét. A Nemzeti Információs Központ legutóbbi jelentése is rámutat arra, hogy az Európába érkező illegális migránstömegben az Iszlám Állam, a Hamász, és az Al-Kaida terroristái bújnak meg. Brüsszelben pedig ahelyett, hogy a probléma megoldásán dolgoznának, migránskvóta bevezetésén és migránsgettók létrehozásán munkálkodnak - írja elemzésében az Alapjogokért Központ. Szijjártó Péter: Magyarország kész a Kelet és Nyugat közötti híd európai pillérévé válni
A Türk Államok Szervezete (TÁSZ) hidat képez Kelet és Nyugat között, és Magyarország készen áll ennek az európai pillérévé válni, ugyanis a világ ismételt blokkosodása helyett együttműködésre van szükség - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Asztanában. Karácsony szerint hazugság, hogy több dugó van Budapesten, mint korábban volt – Ön mit gondol?
A Telex tulajdonképpen megalapítása óta mindig, mindenben egyetértett Karácsony Gergellyel, most azonban eljött az a pont, amikor még ők is túlzásnak érezték Budapest hercegének füllentését megállapítását. Említett főpolgármester úr ugyanis egy ellenőrizhetetlen adatbázisra hivatkozva kijelentette, hogy az ő regnálása óta bizony kevesebb a dugó a fővárosban, mint Tarlós István idején. Ennek egyetlen magyarázata talán az lenne, hogy azóta csak egy nagy dugó van Budapesten a sok kicsi helyett, de az legalább folyamatos. Mindenesetre a tények még ebben sem igazolják. Tálib kormányzás alatt a vajdasági embercsempész bandák
A tálib titkosszolgálat már az irányítása alá vonta a Vajdaság területén működő afganisztáni embercsempészcsoportokat, a végső céljuk pedig az, hogy a bandák közötti harcokat megszüntessék, az iparág irányítását teljes egészében átvegyék – derült ki a most nyilvánosságra hozott nemzetbiztonsági jelentésből. Az üzletből befolyó hatalmas hasznot a tálib vezetés akár terrorfinanszírozásba is forgathatja, ami jelentős kockázatot jelent. Minden vádpontban bűnösnek találták az eddigi legnagyobb kriptovaluta-csalás vádlottját
Bűnösnek találta minden vádpontban Sam Bankman-Friedet az esküdtszék csütörtökön New Yorkban. A tavaly összeomlott FTX kriptovaluta-tőzsde alapítóját és egykori vezérigazgatóját legkevesebb 10 milliárd dollár értékű csalással és visszaéléssel, a befektetők, ügyfelek és hitelezők félrevezetésével vádolták. A tárgyalás szerdán zárult, az esküdtek alig négy óra alatt jutottak egyértelmű véleményre a vádlott bűnösségét illetően.
Elon Musk szerint Soros György gyűlöli az emberiséget
Az X tulajdonosa kemény véleményt fogalmazott meg a tőzsdespekulánsról, miszerint Soros György gyűlöli az emberiséget. legalábbis tettei ezt bizonyítják. Ugyanakkor tehetségesnek is tartja, mert rájött, hogy helyi szinten többet jelent a pénz, mint világszinten. 48 perc: a németeknek bocsánatot kellene kérniük, amiért Európára szabadították a migrációs válságot
Drámai kiáltvány jelent meg a migrációval kapcsolatban az egyik legnagyobb német lapban, amelyben az emberi együttélés legalapvetőbb szabályait is rögzítik azok számára, akik bevándorlóként érkeztek az országba, mindeközben a német kormány teljes mellszélességgel támogatja az Európai Unió által erőltetett migrációs paktumot - hívták fel a figyelmet a németországi kettős beszédre a 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban csütörtök este az M1 aktuális csatornán. Már nem akarja az amerikai polgárok többsége, hogy folytatódjon az ukrán háború
Mindjobban elegük van az amerikaiaknak abból, hogy a Biden-kormányzat ahelyett, hogy a békét segítené elő, számolatlanul önti a pénzt az ukrajnai háborúba. A Gallup közvélemény-kutató intézet felmérése szerint tavaly augusztus óta csaknem duplájára nőtt azok aránya, akik szerint az Egyesült Államok túl sokat tesz a háborúban álló kelet-európai országért. Feketefoglalkoztatás gyanújával vizsgálódhatnak egy siófoki önkormányzati cégnél a hatóságok
A Sonline információi szerint a munkaügyi felügyelőség munkatársai szálltak ki a siófoki önkormányzat egy cégéhez, a Balaton Parti Kft-hez, ahol feketefoglalkoztatás gyanújával vizsgálódtak. Az önkormányzatnak azonban nincs tudomása arról, hogy feketefoglalkoztatás miatt vizsgálódnának. Komolyan, ezt direkt csinálja Karácsony? – Még egy karókkal szegélyezett biciklisáv létesül a Szent István körúton
Már az előző is rengeteg negatív kritikát kapott, ez mégsem tántorította el Karácsony Gergelyt, hogy újabb, karókkal szegélyezett biciklisávot alakíttasson ki, ezúttal a Szent István körúton, a Margit híd és a Nyugati tér közötti szakaszon. A Hír TV beszámolói szerint a húzás már a környékbeli vállalkozóknál és áruszállítóknál is kiverte a biztosítékot, mert a karók ellehetetleníthetik az áruszállítást. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy a főpolgármester a főváros kisvállalkozóit vérezteti ki, míg a nagy bevásárlóközpontok multijai tovább hízhatnak. Nadrágszíjjal fojtotta meg munkatársát egy férfi, majd a Dunába dobta
Visszahúzódó természetű, saját neméhez vonzódó, szellemi fogyatékkal élő kollégáját csalta el, fosztotta ki, majd ölte meg egy többszörös visszaeső férfi a XXII. kerületben, akit most a Fővárosi Törvényszék elsőfokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt. Kiderült, hogy az elkövető korábban egy alvó embert is kirabolt a metróaluljáróban, majd az elvett bankkártyával BKK-jegyeket és bérletet vásárolt.
Növekvő antiszemitizmussal néz szembe a franciaországi zsidó közösség
A Hamász iszlamista palesztin szervezet Izrael elleni október 7-i támadása óta növekvő antiszemitizmussal találják szembe magukat a franciaországi zsidó közösség tagjai: három hét alatt összesen 819 antiszemita cselekedetet jelentettek Franciaországban, többet, mint előtte egy év alatt – írta csütörtökön a France24 francia állami hírtelevízió a honlapján. A WHO szerint nincsenek Hamász-állások a gázai kórházak területén
Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nincs tudomása a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet állásairól a gázai övezeti kórházak területén – közölte csütörtökön Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója Genfben. Közel hatvanmillió forint vissza nem térítendő támogatást is igénybe vehetnek a családok jövőre
A CSOK Plusz hazánkban eddig soha nem látott segítséget nyújt a fiataloknak a családalapításhoz: egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe jövőre. Szorul a hurok Ursula von der Leyen körül
Közelegnek az európai parlamenti választások és a jelek szerint Ursula von der Leyennek egyre több oka van az aggodalomra. Az Európai Bizottság elnökének hivatali ideje ugyanis hamarosan lejár, és a jelek szerint még legközelebbi szövetségesei sem bíznak az újraválasztásában. A tajvani elnökválasztás egyik jelöltjének hívei állítólag toalettpapírral vesztegették meg a választókat
Vizsgálat indult a tajvani elnökválasztás független jelöltje, a milliárdos Terry Gou ellen, mert a gyanú szerint toalettpapírral vesztegették meg hívei a választókat. Természetesen az ügynek semmi köze nincs ahhoz, hogy a baloldali összefogás a választás idején a guruló dollárok egy komoly részét wc-papírra költötte... Századvég: az európaiak a háború lezárását várják el vezetőiktől, nem annak finanszírozását
Az európaiak az orosz–ukrán háború lezárását várják el vezetőiktől, nem annak finanszírozását – olvasható a Századvég Alapítvány 28 uniós tagországra kiterjedő közvélemény-kutatásában. Rishi Sunak szerint veszélyes lenne a techóriások kezében hagyni a mesterséges intelligencia biztonságosságának tesztelését
Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint nem hagyható a technológiai vállalatok kizárólagos hatáskörében a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) új modelljeinek biztonsági ellenőrzése. Tizennégy évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottját vették őrizetbe
Gyilkosság áldozata lett az a tizenöt éve eltűnt lány, akivel a gyanú szerint néhány hónappal később a bátyja végzett. A napokban letartóztatott férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését – közölte Petőfi Attila rendőrségi főtanácsos csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Ismét meghosszabbította Pozsony az ideiglenes határellenőrzést a szlovák–magyar határon
Ismét meghosszabbította Szlovákia az október elején bevezetett ideiglenes határellenőrzést a szlovák–magyar határon, a hosszabbítás ezúttal húsz napra szól, vagyis november 23-ig lesz érvényben – erről szerdai ülésén döntött a pozsonyi kormány. Hiába a hecckampány a MÁV ellen, a nemzeti vasúttársaság ismét fontos lépést tett előre
Közösségi oldalán számolt be róla a MÁV, hogy Magyarországra érkezett az államvasutak legújabb pályakarbantartó nagygépe. Ezzel pedig újabb fontos lépést tett a nemzeti vasúttársaság a hazai vonalhálózat állagának megóvása és fejlesztése érdekében. Szijjártó: Magyarország és Kazahsztán is kitart saját kultúrája, nemzeti jellegzetességei mellett
Minden nyomás ellenére Magyarország és Kazahsztán is kitart saját kultúrája, nemzeti jellegzetességei mellett, ugyanis ez teszi erőssé a két országot, ez teszi lehetővé minden válság túlélését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Asztanában. Sajtóhír: Biden szerint az izraeli miniszterelnök napjai meg vannak számlálva
Joe Biden és vezető tanácsadói úgy vélik, hogy Benjámín Netanjáhú napjai meg vannak számlálva kormányfőként, ezt pedig egy nemrégiben folytatott beszélgetés során közölték is az izraeli miniszterelnökkel. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!