Pesti Srácok

Forró drót

Tomboló szegénység – Annyira nincsenek közmunkások, hogy már polgármesterek is nyírják a füvet a falvakban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
Újabb baloldali toposzt cáfoltak meg a tények. Nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó eset – ezúttal a mainstream liberális média egyik leggyakoribb sirámát, a hazánkban uralkodó mélyszegénységről szóló mantrát sikerült bedönteni, méghozzá az ATV-nek. A portál kiderítette ugyanis, hogy a munkahelyteremtéseknek hála már-már hiány van közmunkásokból, olyannyira, hogy több településen a polgármesterek vállalják magukra az ilyen feladatok ellátását.

Vučić reagált a szerb kémfőnök szankcionálására: A Fehér Házban találtak kokaint, nem a szerb hírszerzésnél

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
Az amerikaiak szankciókat vezettek be a szerb hírszerzés vezetője ellen – na, nem bűnügyek miatt, hanem azért, mert szerintük Aleksandar Vulin túl közel áll Oroszországhoz. Ezt mondta Aleksandar Vučić szerb elnök, arra reagálva, hogy Washington szerint Vulin visszaél hivatali helyzetével, nemzetközi szervezett bűnözési tevékenységben és drogkereskedelemben vesz részt, pozícióját pedig arra használja, hogy Moszkvának nyújtson segítséget. Az államfő arra is felhívta a figyelmet, hogy nem Vulinnál találtak a napokban kokaint, hanem a Fehér Házban, így talán érdemesebb volna, ha Washington a saját háza táján sepregetne.

„Identitás-helyreállító beavatkozást” végeztek a ferencvárosi transzpadon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
Ismeretlenek helyreállították a hírhedt Tompa utcai szivárványos transzpad eredeti identitását: most éppen olyan színű, mint bármelyik másik köztéri pad, vagyis barna. Egy sor átmázolást követően tehát eljutottunk odáig, hogy a pad most ismét csak egy sima pad, vagyis Baranyiéknak úgy tűnik, még ezt a gigaprojektet sem sikerült megugraniuk. De ne aggódjunk: az Amnesty állítólag éjjel ismét beveti magát és ismét szivárványosra mázolja a padot.

Ylva Johansson tovább erőltetné a migránskvótát – Deutsch: bárhogyan is mesterkedjenek, nem fogjuk végrehajtani ezeket az uniós döntéseket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
Folytatni kell a migráció legális útvonalainak kiépítését, a tagállamoknak pedig el kell gondolkodniuk a menekültek újraelosztásának rendszerén, ugyanis csak ilyen megközelítéssel lehet fellépni a migránscsempészettel szemben, és hatékonyan kezelni a migrációt – jelentette ki az Európai Bizottság belügyi biztosa Strasbourgban, szerdán.

Célponttá válik Kárpátalja – Fegyvergyárat építenek egy falu mellé a Beregszászi járásban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
A Rheinmetall a következő 12 héten belül páncélozott járműveket gyártó üzemet nyit Kárpátalján. A hír nekünk, magyaroknak azért szomorú, mert az orosz vezetés korábban kijelentette, hogy minden hasonló létesítmény célpontnak minősül. Így számunkra ez nem a munkahelyteremtést jelenti, hanem azt, hogy a Beregszászi járás egy falujának lakói számára sokkal közelebb került a háború.

Hollandiából telekocsival átcsempészett kábítószert foglaltak le Budapesten (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
Hollandiából telekocsival átcsempészett, hatezer adagnyi, körülbelül 8 millió forint értékű kábítószert foglaltak le közös akcióban a hatóságok Budapesten; az ügyben három férfit őrizetbe vettek kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a rendőrség honlapján.

Szijjártó Péter: győzött a felelősségtudat, sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
Győzött a felelősségtudat, sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét azzal, hogy Ukrajna a NATO csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra; erre kizárólag minden feltétel teljesülése esetén kerülhet sor egyszer – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Vilniusban.

Vacsora nélkül küldték a szobájába Bident a NATO-csúcsról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
Joe Biden nem vett részt a NATO-tagországok vezetőinek kedd esti vacsoráján, bár a hivatalos indoklás szerint az elnök a másnapi beszédére készült, ismerve Biden nyilvános felszólalásaira való "felkészültségét", inkább arra tippelnénk, hogy rossz fát tett a tűzre, és kabinetje vacsora nélkül küldte a szobájába. Esetleg féltek, hogy ismét sampon-szagmintákat vesz a fiatalabb újságíróhölgyektől.

Az LMBTQ-aktivisták nem trollkodhatják meg a Nők 40 programot – Törvénymódosítással reagálnak a kormánypártok a provokációra

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
Portálunk is beszámolt arról, hogy a Veszprémi Törvényszék döntésének értelmében a transznemű nők is igénybe vehetik a nőknek járó nyugdíj-korkedvezményt. A felháborító ítélet kapcsán Selmeczi Gabriella a kormánypártok nevében kijelentette, hogy nem hagyják annyiban az ügyet és mindent megtesznek, hogy bezárják az érzékenyített bírók által nyitott kiskaput.

Több mint fél évszázad után kiengedték a börtönből az egykori Manson-szekta tagját, Leslie Van Houtent

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 12.
Ötvenhárom börtönben töltött év után kiengedték kaliforniai börtönéből Leslie Van Houtent, akit a hírhedt Charles Manson szektájának tagjaként egy véres kettős gyilkosság miatt ítéltek el 1971 januárjában. Van Houtent kegyelemmel, feltételesen helyezték szabadlábra, miután Kalifornia kormányzója közölte, hogy nem ellenzi a 73 éves nő kiengedését.