Forró drót
Egyre több illegális bevándorlót tartóztatnak le – A hétvégén 777 határsértőt kaptak el a rendőrök és a katonák
Péntektől vasárnapig 777 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák, a rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint pénteken 208, szombaton 232, vasárnap 327 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és a rendőrök.Nem valószínű, hogy összejön a baloldal népszavazási kezdeményezése: pár nappal a határidő előtt az aláírások felét sikerült csak összegyűjteniük
A Momentum becslése szerint eddig 100-120 ezer aláírás gyűlhetett össze az ellenzéki pártok népszavazási kampányában. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja az ATV híradójának elmondta, szerinte százezer aláírás már biztos megvan, de mivel a vidéki adatok mindig csúsznak pár napot, valószínű, hogy százhúszezer szignó közelében tartanak.Kásler Mikós szerint ha nem nő jelentősen az átoltottság, akár naponta tizenháromezer fertőzöttre számíthatunk
Az omikron okozta ötödik hullám január 1-je és május 1-je között várható, a járványhullám csúcsán pedig még a tizenháromezret is meghaladhatja a fertőzöttek száma, a napi kórházi betegszám elérheti a kilencezret – árulta el Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere az Infostartnak.Orbán Viktor: már majdnem elérjük a teljes foglalkoztatottságot
Magyarország előre megy, nem hátra! – írja Orbán Viktor vasárnap Facebook-oldalán. A miniszterelnök egy diagramot is közölt közösségi oldalán, amelyről az olvasható le, hogy 2010-hez képest mennyiben változott a munkavállalók száma. Jól látható: a teljes foglalkoztatottsághoz nagyon közel került Magyarország.Szijjártó: az orosz külügyminisztérium segít az Almatiban ragadt magyarok evakuálásában
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap megállapodott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, hogy az orosz külügyminisztérium segít az Almatiban ragadt magyarok evakuálásában.Magyarország nem kér Gyurcsány bevándorláspárti politikájából, mert előre megyünk és nem hátra
Gyurcsány Ferenc ismét hitet tett a migránsok és a bevándorláspárti politika mellett. A nagyobbik kormánypárt erre reagálva leszögezte, hogy Magyarország nem kér a baloldal bevándorláspárti politikából.Romániában négyszeresére nőtt az esetszám az előző héthez képest
Romániában csaknem négyszer annyi új koronavírusos megfertőződést jegyeztek ezen a héten, mint az előző héten – derült ki a stratégiai kommunikációs törzs által naponta közölt hivatalos adatok statisztikájából.Ferenc pápa párbeszédet sürget Kazahsztánban és imádkozik az áldozatokért
Mély fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa vasárnap a kazahsztáni összecsapások miatt, és mihamarabbi párbeszédet sürgetett, hozzátéve, hogy imádkozik az áldozatokért.Moszkva nem tesz majd engedményeket a nyugati országokkal folytatott egyeztetések során
Moszkva nem hajlandó semmiféle engedményre az amerikai vezetőkkel január 10-én Genfben tartandó megbeszéléseken – szögezte le vasárnap Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.Potápi: az egész nemzetnek előre kell mennie, nem hátra
2022 a választás éve, amely az egész magyarság jövőjéről szól: nemcsak Magyarországnak, hanem az egész magyar nemzetnek előre kell mennie, nem hátra – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap, a Facebook-oldalán közzétett videóban.143 határsértőt tartóztattak fel vasárnapra virradóra Csongrád-Csanád megyében
Nyolc nagyobb csoportban 143 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök vasárnapra virradóra Csongrád-Csanád megyében.Már ötezer embert tartóztattak le Kazahsztánban a demonstrációk kezdete óta
Több mint 5000 embert tartóztattak le Kazahsztánban a tüntetések kezdete óta a kazah belügyminisztérium vasárnap reggeli tájékoztatása szerint. A tárca azt közölte, hogy az igazságügyi hatóságok 5135 ember ellen indítottak nyomozást különböző szabálysértések miatt. A tájékoztatás szerint a biztonsági erők 16 tagja vesztette életét a zavargások során, és körülbelül 1300-an közülük megsebesültek.Dopeman szerint, ha Márki-Zay miniszterelnök lesz, Magyarországnak vége
Dopeman nem rejtette véka alá véleményét a baloldal miniszterelnök-jelöltjéről. A rapper szerint, ha Márki-Zay miniszterelnök lesz, akkor Magyarországnak vége.Mráz: a baloldal "hasznos idiótaként" tolja maga előtt Márki-Zay Pétert
A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a baloldal valószínűleg nem cserél miniszterelnök-jelöltet az országgyűlési választásig, mert már a nullára korlátozta Márki-Zay Péter befolyását és "innentől kezdve egy hasznos idiótaként tudják maguk előtt tolni", akivel a "balhét is el tudják vitetni" a voksolás elvesztése esetén. Mráz Ágoston Sámuel, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva úgy fogalmazott: Márki-Zay Péter kijelentéseiből is világossá vált, hogy a jobboldal nem rémeket lát, hanem a valóságot, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy Gyurcsány Ferenc irányítja a baloldalt.Arabul beszélő szexuális zaklatók tették pokollá a szilvesztert Milánóban
A korábban luxusvárosként közismert Milánót rémálommá változtatták a bevándorlók szilveszter éjjelén. Egyre gyakrabban számol be a sajtó illegális bevándorlók által elkövetett visszaélésekről, portyázásokról, szexuális erőszakról az északolasz nagyvárosban. Sajtóközleményekből kiderül, hogy gátlástalan, pokoli hangulat uralkodott szilveszter éjszakán Milánó főterén. Szexuális zaklatások színterévé vált az év utolsó éjszakáján a Dóm tér – írja a magyarnemzet.hu.Tavaly 1300 B+R parkoló épült a MÁV állomásmegújító programjában
Mintegy 1300 B+R (biciklizz és utazz) parkoló épült meg a MÁV állomásmegújító programjában 2021-ben – közölte a MÁV szombaton az MTI-vel.Az egyik vezető ukrán hírportál szerint nem Benkő Tibor, hanem Maléter Pál a jelenlegi magyar honvédelmi miniszter
Mint ismeretes, Maléter Pál az 1956-os Nagy Imre-kormány idején volt Magyarország honvédelmi minisztere, ám ez a tény valamilyen furcsa kódolás révén megzavarhatta az ukrán médiát és a 2020-as év legjobb új agytrösztjének kikiáltott ADASTRA elemzőközpont Kelet-Európa- és Balkán-szakértőjét. A 24 Kanal (24-es csatorna) ukrán médiavállalat hírportáljának – amelyet az ország legolvasottabbjai között tartanak nyilván – orosz kiadásában megjelent exkluzív interjúban ugyanis olyan bizarr párbeszéd olvasható, ami szerint nem Benkő Tibor, hanem az '56-os forradalom egyik mártírhalált halt alakja, Maléter Pál Magyarország jelenlegi honvédelmi minisztere – irta meg a magyarnemzet.hu.Valaki nagy zűrt csinált a budai Vár közelében szombat este, lopás kísérlete miatt nyomoznak (Frissítve!)
Illegálisan hatolt be valaki egy zárt rendőrségi területre a budai Vár közelében szombaton késő este.Kiáll a baloldal által megtámadott holokausztszakértő mellett a Magyar Nemzeti Médiaszövetség
Elsőként áll ki a MNMSZ Veszprémy László Bernát mellett, akit azért támadott meg a baloldali média és számos balos hozzászóló a közösségi médiában, mert egy cikkben felhívta a figyelmet: Márki-Zay Péter több közleménye sérti a zsidóságot – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Lebukott az ellenzéki összeborulás egri jelöltje: rendszeresen lógott a munkahelyéről
A napokban attól volt hangos az egri sajtó, hogy immár második alkalommal rúgták ki Berecz Mátyás önkormányzati képviselőt, az egyesült ellenzék országgyűlési képviselőjelöltjét a Dobó István Vármúzeumból. Az ellenzéki összeborulás támogatói igyekeztek a történteket úgy keretezni a helyi nyilvánosság előtt, mintha politikai boszorkányüldözés áldozatává vált volna Berecz, akit nem politikai hovatartozása miatt menesztettek, hanem azért, mert ritkán és csak igen rövid időre fáradt be a munkahelyére – derül ki az egerinfo.com cikkéből.Ismét több ezren tüntettek Németországban a járványügyi korlátozások ellen
Több ezer oltásellenes és vírusszkeptikus tüntetett a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását célzó óvintézkedések ellen szombaton Németországban. Az egyik legnagyobb megmozdulást Hamburgban szervezték, amelyen körülbelül 16 ezren vettek részt a rendőrség szerint. A szervezők hangosbemondón keresztül figyelmeztették a résztvevőket, hogy viseljenek maszkot és tartsák az előírt távolságot. Ennek ellenére sokan nem tettek eleget a felszólításnak. Az egyik tiltakozó Dávid-csillagot viselt a ruháján oltatlan felirattal, ellene uszítás gyanúja miatt vizsgálatot indítottak – tájékoztatott a rendőrség.Gyurcsány a Facebookon is hazudik – Álhírekkel hergeli követőit a DK elnöke
Mészáros Lőrincék 5,3 milliárdért építenek egy darab zászlórudat a Citadellára! – olvasható az álhír Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán. A számadat természetesen extra méretben, narancssárgára van színezve, hogy a lehető legmagasabb tartományba szökjön a vérnyomás, amiért egy csoffadt rúdért kifizet az állam 5,3 milliárdot a Lölőnek. A valóság azonban az, hogy az 5,3 milliárd a Citadella mostani megújításának összköltsége körülbelül 10 ezer négyzetméter falfelület rekonstrukciójával együtt – mutatott rá a vasarnap.hu oldalon megjelenő publicisztikájában Francesca Rivafinoli, aki a számokat és tényeket csokorba szedve mutatta be, mi a különbség a NER és Gyurcsányék politikája között.Elhunyt Kelemen Atilla, az RMDSZ korábbi parlamenti képviselője
Hetvenhárom éves korában elhunyt Kelemen Atilla állatorvos, aki öt cikluson át volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője – közölte szombaton a Székelyhon.ro portál a Maros Megyei Ebtenyésztők Egyesületének a bejelentésére hivatkozva.Százmilliókat kótyavetyélt el MZP, aki a Volánbusz helyett kampányfuvarosát hozta helyzetbe
A bíróság a promenad24.hu érdeklődésére reagálva megerősítette: élő szerződés alapján futnak a Volán buszai Vásárhelyen, vagyis a közlekedési társaság jó eséllyel érvényesítheti a várossal szemben az önkormányzat által 2020-ban és 2021-ben, illetve azóta is folyamatosan ki nem fizetett szolgáltatási díjat. Könnyen megeshet, hogy Hódmezővásárhelynek százmilliós árat kell fizetnie Jovány Gyula haveri megbízásáért és azért, hogy hónapok óta egyszerre két szolgáltató buszai is köröznek a városban. Jelen állás szerint ugyanis az önkormányzatnak nemcsak a Jovány Busz Kft. éves szinten százmilliós megbízását kell kiperkálnia, de a Volánbusz Zrt. két éve elmaradt költségeit is rendeznie kell majd és persze továbbra is fizetnie kell az állami cég szolgáltatásért.Ajánljuk még

































