Forró drót
Megérte a hiszti... - Ukrajna nem kaphat gázt Magyarország felől
Ukrajna átcsoportosítja a fordított irányú gázszállításokat a lengyel, szlovák és román kapcsolódási pontokra – jelentette nyilatkozta Olha Belkova, az ukrán gázszállító rendszer üzemeltetőjének szóvivője. A DK Gyurcsányné nevében megüzente Karácsonynak és Márki-Zaynak, hogy húzzák meg magukat
Dobrev Klára ötször annyi választókerületben nyert az ellenzéki előválasztáson, mint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter EGYÜTT! – üzent egy grafikussal a Gyurcsány-párt politikai szövetségeseinek a Facebookon. Új korszakba léphet a felvidéki magyar politika a közös párt megalakulásával
Szövetség néven, három párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás – összeolvadásával létrejött az egységes felvidéki magyar párt – jelentették be az új politikai tömörülés vezetői szombaton az alakuló kongresszus után tartott sajtóértekezleten. Az új párt létrejöttét közel kétéves, többször is elakadt egyeztetések előzték meg. Alapjogokért Központ: Európa konzervatív reneszánsza Spanyolországban is visszhangra talált
A magyar konzervatív reneszánsznak természetes szövetségesei vannak Spanyolországban - közölte az Alapjogokért Központ igazgatója szombaton, azt követően, hogy a szervezet delegációja Madridban és Sevillában tárgyalt jobboldali politikai vezetőkkel, valamint kutatóintézetekkel. Huszonhárom afgán próbálkozott papírok nélkül a magyar határon
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 23 határsértő Csongrád-Csanád megyében – írja a police.hu. A rendőrök feltartóztatták őket. Romániában korlátozták a kijárást és bevezették a maszkviselést a fertőzöttebb településeken
Romániában a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében további szigorításokat vezettek be: a kormány szombaton elfogadott határozatában ismét kötelezővé tette a védőmaszk viselését, illetve korlátozza a beoltatlanok kijárását a fertőzöttebb településeken.
Kétszázezer Sinopharm-vakcinát adományozott a kormány Montenegrónak
A koronavírus-járvány eddigi lefolyásáról, tapasztalatairól, a következő időszak feladatairól, valamint örökségvédelemről tárgyalt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Montenegróban pénteken. Egymásnak feszül a bal- és a jobboldal most vasárnap az olasz helyhatósági választásokon
Több mint 12 millió olaszt várnak az urnákhoz a vasárnap és hétfőn tartandó részleges helyhatósági választásokon, amelyeken a jobb- és baloldal a többi közt a főváros, Róma főpolgármesteri székéért versenyez egymással. Szombaton kampánycsend előzi meg a szavazást. Román banda pakolta ki a Róbert Károly körúti Alzát: másfél perc alatt 10 milliót loptak össze (Videóval!)
Külföldre menekültek volna a szajréval, ám a határnál lekapcsolták őket. Jakab verőlegényei ellen megindult a rendőrségi eljárás (videó)
Jakab Péter fojtogató testőre és sofőrje ellen testi sértés miatt hivatalosan is megindult a rendőrségi eljárás. Ugyanakkor az áldozat, a kutyát sétáltató férfi ellen indított szabálysértési ügyet felfüggesztették. Öt tanú állítja egybehangzóan, hogy Jakab verőlegényei kezdték a provokációt, és a pártelnök sofőrje ütött először. A rendőrségen mindkettőjük, a testőr és Gulicska Mihály ellen is testi sértés és garázdaság miatt indult eljárás. Szentkirályi Alexandra: már csak három hónap van a fiatalok nagy adócsökkentéséig
Már csak három hónap a nagy adócsökkentésekig! – közölte Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő a Facebook oldalára feltöltött videóban, emlékeztetve: januártól havi több tízezer forinttal nő a 25 év alatti fiatalok keresete, így nekik jövőre már egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Jakab Péter kiakadt Karácsony és Márki-Zay összefogásán
Jakab Péter a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely összefog(na) Dobrev Klára ellen. A Jobbik elnöke szerint ha azért működnének együtt, hogy növeljék az ellenzéki szavazók számát, azt üdvözölné, de mivel azért fognak össze ketten, hogy ne a harmadik – Dobrev – nyerjen, szerinte nem tesznek mást csak sebeket ejtenek az ellenzéki összefogáson és csökkentik a kormányváltás esélyét.
Orbán Viktor: A választók nem felejtenek, ezért is nyertünk háromszor egymás után és ezért fogunk nyerni negyedszer is
A közép-európaiaknak nagyobb befolyást kell kapniuk a politikai döntésekben is, csak a német-francia tengellyel nem lehet többé működtetni az Európai Uniót - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilapban szombaton megjelent interjújában, melyben Andrej Babis cseh kormányfőt az egyik legnagyobb harcosnak nevezte Európában. A nyugati világban intenzíven felfutó woke mozgalmat a magyar kormányfő új marxizmusnak nevezte és leszögezte: Közép-Európában be vagyunk oltva az új-marxizmus ellen, van vakcinánk, woke-vakcinánk mert itt 45 évig hatalmon volt a marxizmus. Ballib véleménydiktatúra a Facebookon: Trumpot letiltották, ám a tálibokat támogatják Soros cenzorai
A közösségi média oldalak politikában betöltött szerepének fordulópontja a 2016-os amerikai elnökválasztás volt, amikor sokan ezeknek az oldalaknak tulajdonították Donald Trump győzelmét. A 2020-as kampányra már kapcsoltak a techcégek: Trump posztjait hamis információnak bélyegezték vagy egyszerűen eltávolították, majd az akkor még hivatalban lévő elnököt végül le is tiltották. Ezzel a közösségimédia-óriások egyértelműen beavatkoztak egy szuverén állam választásába – feltehetően nem utoljára – fejtette ki Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője a Mandiner érdeklődésére. Az elemző a portálnak adott interjúban arra is rámutatott, hogy az Európai Uniónak fel kellene végre lépnie a szólásszabadságot korlátozó hatalmas cégek ellen, hiszen a szólásszabadság alapvető európai érték. Karácsony bevallotta, fosztogatásra készül - A baloldal az orvosi béremelés eredményét is lenullázná
A hiperpasszív angoltudású főpolgármester megszorítócsomag bevezetéséről beszélt a Partizán csütörtök esti élő adásában. Azt állította, erről a csomagról őt még meg kell győzni, az általa vezetett 99 Mozgalom júliusban meghirdetett gazdaságpolitikai programja azonban arra utal, hogy borítékolhatóan lesznek megszorítások a baloldal győzelme esetén. Karácsonyék a magyar családokra is kivetnék a fogyasztás és energiafelhasználás után fizetendő zöldadót. Sőt, az idén megindult orvosi béremelés eredményét az egykulcsos adó megszüntetésével agyonvágnák. Magyarország visszakerült a világ űrkutatásának térképére
Három év alatt több évtizedes lemaradást sikerült pótolnia Magyarországnak az űrkutatás terén, és hamarosan magyar kutatót juttatunk a Nemzetközi Űrállomásra - írta pénteki számában a Magyar Nemzet, amelynek Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos adott interjút. A szakember az eredmények között említette, hogy az Európai Űrügynökségnél Magyarország megnégyszerezte befizetéseit, és ezáltal magyar cégek és kutatóhelyek négyszer annyi forrásra pályázhatnak. Az Iszlám Állam harcosai támadtak a tálibokra Afganisztánban (Ez nem az ellenzéki előválasztás!!!)
Az Iszlám Állam harcosai a tálib erők tagjaira támadtak az észak-afganisztáni Parvan tartományban - közölte pénteken egy tálib szóvivő. Bilál Kárimi szerint a tartomány székhelyét, Csarikart robbanás rázta meg, a támadás a tálibok egyik járműve ellen irányult. A robbanás következtében a tálib biztonsági erők öt tagja szenvedett könnyebb sérüléseket. Minden családi pótlékra jogosult szülőnek jár az adó-visszatérítés
Minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekhó, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede - tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján pénteken megjelent tájékoztatóban. A tájékoztatás szerint visszajár az önálló és a nem önálló tevékenység, valamint az egyéb jövedelem adója, az ekhó kétharmada, a katások utáni tételes adó negyede, legfeljebb a 2020 december havi adatok alapján számolt éves átlagbér adótartalmáig. Erős migrációs nyomás alatt van Magyarország déli határszakasza
A legfrissebb statisztikák alapján erős irreguláris migrációs nyomás nehezedik idén Magyarország déli határszakaszára; a 38. hétig 79 ezernél több esetben intézkedtek a hatóságok – írják gyorselemzésükben a Migrációkutató Intézet elemzői. Szijjártó: mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében
Mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében, különös tekintettel arra, hogy ez a koronavírus-járvány miatt most a biztonsági és civilizációs mellett komoly egészségügyi kockázatokkal is járna – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Athénban. Márki-Zay Péter ismerte az üres szavazólapokat és milliókat szállító BMW sofőrjét
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter elismerte a Mediaworks Hírcentrumának, hogy ismeri azt a férfit, aki a múlt héten közlekedési balesetet szenvedett az M3-as autópályán, majd ezután előválasztási szavazólapok és tizennyolcmillió forint került elő a luxusautójából. Hogy miért volt ennyi készpénz az autóban és a szavazólapok, még rejtély. Összefog Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely Dobrev Klára ellen
Úgy tűnik, nagy meglepetés érte a fiúkat, amikor kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc felesége nyerte az ellenzéki előválasztást, ezért pénteken Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje bejelentette, hogy összefognak a budapesti főpolgármesterrel és valamelyikük visszalép a második forduló előtt, hogy nagyobb esély legyen legyőzni Dobrev Klárát a miniszterelnök-jelölti megmérettetésen. Mindezt azzal magyarázta, hogy a DK jelöltjének van a legkisebb esélye legyőzni Orbán Viktort. A Magyarországgal kapcsolatos aggályait fenntartja a LIBE-bizottság, de semmit nem tudnak bizonyítani
Jobbára továbbra is fennállnak a Magyarországgal szemben 2018-ban megfogalmazott aggályok – jelentette ki az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi (LIBE) bizottsága Magyarországra küldött tényfeltáró delegációjának vezetője a szervezet mai budapesti sajtótájékoztatóján. Gwendoline Delbos-Corfield (Zöldek/Európai Szabad Szövetség, Franciaország) kiemelte: megbeszéléseiken néhányan azt mondták nekik, hogy a jogállamiság bizonyos aspektusai romlottak is az utóbbi években. A kapott információt azonban fel kell dolgozniuk, mélységében fel kell tárniuk, és megszövegezve szavazásra kell bocsátaniuk az EP-ben. Hozzátette: az álláspont akkor válik a parlament sajátjává, ha azt a testület megszavazza. A tájékoztatón a bizottság vezetője azt is megmagyarázta, hogy a momentumos képviselő miért vehetett részt az ülésen és a fideszes miért nem, továbbá arról is beszélt, hogy kicsit megilletődtek, amikor kiderült, hogy a Kúria és az Alkotmánybíróság nem bízza a véletlenre: hangfelvételt akarnak csinálni az ülésről. Gwendoline Delbos-Corfield megjegyezte: nem szokás a demokrácia ilyesfajta megfigyelése. A sajtó sokszínűségébe viszont úgy tűnik, egyelőre nem tudtak belekötni, ezért az ellenzéki képviselők szereplési arányában áskálódtak. Bekeményít Horvátország: felelősségre vonhatják a gyalázkodó kommentelőket
A horvát parlament a mai napon elfogadta az elektronikus médiáról szóló új törvényt, amely szerint a jövőben felelősségre vonhatják a kommentelőket a gyalázkodó hozzászólások miatt – közölte a Nova TV kereskedelmi hírcsatorna. A korábbi tervek szerint a médiaszolgáltatót vonták volna felelősségre a botrányos kommentekért, de módosítottak a törvényen és a szerző felel a megjegyzéséért, amit, ha nem felel meg a szabályoknak, kötelessége eltávolítani az oldal üzemeltetőjének. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike