Forró drót
Századvég: jó döntés volt a minimálbér érdemi emelése 2010 után
Jó döntés volt érdemben emelni a minimálbért 2010 után, mert nem igazolódtak be a foglalkoztatás és a magasabb keresetek visszaeséséről szóló félelmek – írta a szombati Magyar Nemzet a Századvég elemzésére hivatkozva. A lap kiemelte, hogy a fizetések vásárlóereje a baloldali kormányok alatt csökkent a legtöbbet.Ferenc pápa szerint a latin misézés megosztja a katolikus egyházat
Konzervatív katolikus szervezetek máris bírálták a liturgikus háborúnak titulált folyamat legújabb fejleményét. Az egyházon belül egyes konzervatívok – elsősorban az Egyesült Államokban és Európában – a II. vatikáni zsinat döntései elleni tiltakozásuk jeléül tartották latin nyelven a régi liturgia szerinti szertartásokat. Az 1962 és 1965 között tartott zsinat vezette be egyebek mellett a nemzeti nyelveken tartott misét.A Magyar Orvosi Kamara támogatja a kötelező oltást
A Magyar Orvosi Kamara fontosnak tartja és üdvözli a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét az egészségügyben dolgozóknak – közölte a kamara elnöksége a szervezet honlapján, pénteken. Jelenleg ez az intézkedés biztosíthatja a betegek és a kollégák védelmét – írták.Életbe lépett a civiltörvény módosítása
Hatályát vesztette a civiltörvény azon paragrafusa, amely szerint az adományozót név szerint fel kellett volna tüntetni az éves beszámolóban – derült ki a Magyar Közlöny friss számából. Emlékezetes: Gulyás Gergely a múlt heti Kormányinfón elmondta, hogy az Európai Unió Bíróságának döntése alapján fognak eljárni.Elrendelték a Covid-osztályon betegtársára támadó férfi előzetes kényszergyógykezelését
A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését annak a kínai férfinak, aki márciusban egy fővárosi kórház Covid-osztályán sebészeti ollóval szúrt meg egy nőt, aki később életét vesztette. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított férfi ellen a kényszerintézkedést legfeljebb hat hónapra rendelték el.Regisztrációval gyorsabban léphetnek át a határon a Horvátországba utazók
Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján pénteken közzétett jelentés szerint csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon. Az ORFK közleményében azt javasolja, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.Nyugalmazott francia tábornokok szerint az ország vezetése nem mérte fel, mennyire súlyos a helyzet
Mi is beszámoltunk róla, hogy nyugalmazott francia katonatisztek egy csoportja nyílt levélben kereste meg Emmanuel Macront, amelyben a polgárháború veszélyére figyelmeztették az elnököt. Antoine Martinez nyugalmazott francia tábornok – aki egyike annak a hatvan tisztnek, akik megfogalmazták a levelet – exkluzív interjút adott az M1-nek, amelyben kijelentette: Franciaországban a helyzet súlyos, és a politikai vezetés talán nem mérte fel eléggé, mennyire; "ezért kongattuk meg a vészharangot, ezért hallattuk a hangunkat". Martinez tábornoktársa, André Coustrou az interjúban beszámolt arról, hogy feljelentette Agnès Pannier-Runacher miniszterhelyettest, aki lázadóknak nevezte őket.Ha az ellenzéken múlt volna, a magyarok felét sem oltják be
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az oltási programmal kapcsolatos ellenzéki kritikákra reagálva pénteken közzétett közleményében kijelentette: ha a baloldalon múlt volna, akkor a magyarok fele be sem lenne oltva.Minden NATO-erő elhagyja Afganisztánt
Csaknem két évtized után a NATO feltűnés nélkül véget vetett afganisztáni missziójának. A dpa német hírügynökség értesülései szerint a még az ázsiai országban maradt külföldi erők irányítása teljességgel visszakerült a nemzeti parancsnoki láncolatok alá, így megkezdődhet a teljes kivonulás.Katonai fejlesztésekről szóló egyezményt kötött Magyarország és az Egyesült Államok
A kecskeméti repülőbázis és a pápai bázisrepülőtér infrastrukturális és technológiai fejlesztéséről szóló dokumentumot, valamint a két ország védelmi együttműködési megállapodására (Defense Cooperation Agreement) vonatkozó végrehajtási keretegyezmény írt alá Babos Tibor miniszteri biztos és Charles R. Miller, az Egyesült Államok Európai Parancsnokságának igazgatója Kecskeméten.Magyarországon találkoztak a visegrádi országok házelnökei
A közép-európai identitás és a kulturális örökség védelme a témája a V4-es parlamenti elnökök találkozójának, amely pénteken kezdődött a Fejér megyei Fehérvárcsurgón. A találkozót követően Kövér László úgy nyilatkozott: a visegrádi országok közös álláspont kialakítására törekednek Európa jövőjével kapcsolatban.Irány Tokió – Útra keltek a magyar olimpikonok
Pénteken útra kelt a 174 sportolót számláló magyar olimpiai csapat legnagyobb küldöttsége Japánba. Repülőre száll a férfi és női vízilabda-, valamint a női kézilabda-válogatott, a cselgáncsozók és a sportlövők csapata, továbbá az ökölvívás és a torna magyar indulója.Hende Csaba szerint Ungár Péter a trójai faló, aki az adott pillanatban átáll majd a Fideszhez
Hende Csaba, Szombathely kormánypárti országgyűlési képviselője azt szeretné, ha Ungár Péter nyerné az ellenzéki előválasztást és az LMP-s politikus lenne az ellenfele a jövő tavaszi országgyűlési választásokon. Szerinte Ungár csak azért mocskolja, sározza őt elképesztő hazugságokkal, hogy ezzel is bizonyítson azoknak, akik szerint ő valójában a Fidesz embere. Hende Csaba az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált Ungár Péter vádjaira. Mint mondta, egy szó sem igaz abból, amivel ellenfelei támadják őt és a kormányt. Nem elvont a kormány százmilliókat Szombathely városától, hanem a szombathelyi vállalkozókat segítette, a városnak pedig éppen most ítéltek meg 1,2 milliárd fejlesztési forrást, amiből többek közt a kórházhoz vezető, stratégiai fontosságú utat újíthatják fel.Ellenzéki hírügynökséget indít Gyurcsány egyik embere
A Media1 értesülései szerint hamarosan elindul a Merényi Miklós vezette új hírügynökség. Merényi korábban Niedermüller Péter DK-s polgármester kabinetvezetője, valamint a Figyelő és az MTV Híradó főszerkesztője volt, de felügyelőbizottsági tagként tevékenykedett a Gyurcsány családhoz köthető Altus Rt.-ben is. Az induló hírügynökséget a Népszava korábban az "ellen-MTI" néven emlegette, ugyanis kimondott célja a baloldali beállítottságú tájékoztatás. Mert ugye nincs ellenzéki médiatúlsúly.Újra megnyílik a forgalom előtt a Nyugati pályaudvar
Az elmúlt egy hónapban a pályaudvar átfogó karbantartási munkákon esett át a pályák állapotának javítása, a biztonsági berendezések, távközlési és áramellátási rendszerek korszerűsítése, összességében a pontosabb, megbízhatóbb működés érdekében. A munkálatok befejeztével vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar – közölte Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a munkálatok helyszínén megtartott sajtótájékoztatón, pénteken.Riasztották a magyar légvédelmet, felszálltak a vadászgépek Kecskemétről
Riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit július 16-án, mert egy, a légtérbe belépő cseh felségjelű ultralight P-220 Koala típusú légijármű nem létesített rádió-összeköttetést a magyar légiirányítással – közölte a Honvédelmi Minisztérium.Megújulnak az érettségi vizsgakövetelmények
A köznevelés tartalmi megújulásának következő lépéseként elkészültek a 2020-ban módosult Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek tartalmához illeszkedő részletes érettségi vizsgakövetelmények. Ezek alapján először a 2023/2024-es tanévben, a május-júniusi érettségik alkalmával adnak számot tudásukról a vizsgázók – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.Elhagyhatja a kórházat az első, állami támogatásból kezelt SMA-s gyermek
Ahogyan mi is beszámoltunk róla, idén áprilistól egyedi méltányosság alapján elérhetővé vált hazánkban a Zolgensma nevű génterápiás gyógyszer, amely az SMA-ban szenvedő gyermekek kezelését segíti. A kis betegek gyógykezelése elsősorban a budapesti Bethesda kórházban zajlik, amit pénteken elhagyhatott az első olyan gyermek, aki állami támogatás révén kapott kezelést.Kubatov Gábor nem kímélte az újabban sportrajongóként feltűnősködő ellenzéki bagázst
A baloldali politikusok képmutatását tökéletesen jellemzi, hogy egyszer a sportokba fektetett beruházások ellen tüntetnek, másszor pedig elkeseredett kísérleteket tesznek arra, hogy politikai tőkét kovácsoljanak a magyar sikerekből. Jó példa erre a magyar olimpia megrendezésének lehetőségét megtorpedózó Fekete-Győr András, aki – Karácsony Gergelyhez hasonlóan – előbb stadionstopot hirdetett, majd a Puskás lelátójáról készített kampányképeket. Ezekre az anomáliákra mutatott rá Kubatov Gábor közösségi oldalán írt legutóbbi bejegyzésében.Legalább nyolcvan halálos áldozata van a németországi áradásoknak – Orbán Viktor felajánlotta Magyarország segítségét
Legalább nyolcvan halálos áldozata van a Németországot sújtó áradásoknak, emelett több tucat ember tűnt el a katasztrófában. A számos emberéletet követelő és súlyos anyagi károkat okozó németországi áradások miatt Orbán Viktor Angela Merkelnek írt levelében a magyar emberek nevében kifejezte részvétét és együttérzését az áldozatok családjainak, valamint felajánlotta Magyarország segítségét a helyreállításokban.Így köszönt el Földi-Kovács Andrea a Hír TV-től – hiányozni fog a képernyőről (videó!)
Utoljára láthatták a nézők Földi-Kovács Andreát a Hír TV képernyőjén. Az ismert médiaszakember munkájáért Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is köszönetet mondott a Magyarország élőben című műsorban. A politikus úgy fogalmazott: jól felkészült, alapos, tájékozott és profi szakember búcsúzik a nézőktől, aki hiányozni fog a képernyőről.Egyre több LMBTQ-propagandát tartalmazó gyermekprogram készül
A Danube Institute készített szemlét azokról a kifejezetten gyermekeknek szánt tartalmakról, amelyekben a meleg, transz és nem bináris „művészek” nemi határokat feszegetnek. Az elemzés szerint léteznek olyan műsorok, amelyekben akár harminchárom nem heteroszexuális karakter is szerepel. Az intézet szerint ezek nem az organikus történeti események eredményei, hanem a színfalak mögötti meleg aktivisták befolyásolási eszközei.Tagállami jogsértéseket hagyhatott figyelmen kívül az uniós határ- és partvédelmi ügynökség
Nem teljesíti ígéreteit a német kormány: annak ellenére, hogy Berlin rendszeresen szolidaritásra szólítja fel az uniós tagállamokat, a német hatóságok csaknem tíz hónapja nem vettek át menedékkérőket Olaszországtól és Máltától. Az integráció továbbra is akadozik Németországban, a munkaképes korú szíriai menekültek többsége szociális támogatásból tartja fenn magát – írja a Világgazdaság.Még nagyobb szakaszon lesz metrópótlás
Még lassabb lehet a fővárosi közlekedés: még több buszt helyez forgalomba a BKV, ugyanis a mostaninál nagyobb szakaszon pótolják majd a 3-as metróvonalat. Egy hónapon keresztül a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya–Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat, a belvárosban jelenleg eluralkodó dugók tehát a jelenleginél is súlyosabbá válhatnak.Ajánljuk még

































