Forró drót
Felfüggesztett börtönre ítélték a férfit, aki bántalmazott egy mentőápolót
Egy év négy hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Hajdúszoboszlói Járásbíróság egy férfit, aki Nádudvaron, majd a kórházban fenyegetett és bántalmazott egy mentőápolót – tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t. Dobó Dénes közölte: az elsőfokú bíróság előkészítő ülésen kihirdetett ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében marasztalta el a vádlottat, és a szabadságvesztés kiszabása mellett elrendelte a pártfogó felügyeletét is. A döntés jogerős. Dániában törvényt fogadtak el a menedékkérők külföldi elhelyezéséről
A dán parlament csütörtökön törvényt fogadott el arról, hogy az országba érkező menedékkérőket külföldre, akár Európán kívüli országokba telepítsék át. A törvényjavaslatot hetven képviselő támogatta huszonnégy ellenében. A jogszabály felhatalmazza a dán hatóságokat, hogy a királyság területére érkező illegális bevándorlókat egy partnerország területén helyezzék el menedékkérelmük elbírálásának idejére. Ez a partnerország Európa területén kívül is lehet. Szijjártó Péter: tárgyalások kezdődtek a magyar–orosz vakcinagyártási stratégiai együttműködésről
Tárgyalások kezdődtek a stratégiai együttműködésről a magyar nemzeti oltóanyagközpont és az orosz vakcinagyártásért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából csütörtökön találkozott Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel. Ünneplő románok provokálhatják a trianoni diktátumra emlékező székelyeket
Megemlékező, gyászoló magyarok és ünneplő románok is utcára vonulnak Sepsiszentgyörgyön pénteken, június 4-én, a trianoni döntés évfordulójának a napján. Bár várhatóan egyik rendezvény sem fog nagy tömegeket megmozgatni, a székelyföldi városban provokációktól tartanak – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. Megszületett az elvi megállapodás a hosszútávú gázszállításról a Gazprommal (videó)
Elvi egyezség jött létre arról, hogy októbertől életbe léphet az új hosszútávú magyar–orosz gázvásárlási megállapodás – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából találkozott Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával. Tintahalbébiket küldenek a Nemzetközi Űrállomásra
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) több mint száz apró tintahalat és ötezer mikroszkopikus állatot indít útnak magyar idő szerint az esti órákban a a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az élőlények és a kutatáshoz szükséges eszközök a SpaceX Falcon 9 rakétájával érnek célba. A kísérletekkel az űrutazás hatásait akarják vizsgálni az űrállomáson.
Meg kell reformálni az EU-t az uniós lakosság fele szerint
A tagországok lakosságának 50 százaléka nem elégedett a koronavírus-járvány okozta válság enyhítésére tett európai uniós intézkedésekkel – derült ki az Eurobarométernek az EP megbízásából készített csütörtökön közzétett felméréséből. Varga Judit a Sargentini-jelentésről: a politikailag motivált boszorkányüldözéseket továbbra is elutasítjuk
A kormánynak nem voltak illúziói az Európai Bíróság döntéséről – reagált Varga Judit igazságügyi miniszter a luxemburgi székhelyű szervezet döntésére, amely elutasította az Európai Parlament (EP) 7. cikk szerinti eljárás megindításáról szóló állásfoglalásával szemben benyújtott magyar keresetet. Varga Judit közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a Sargentini-jelentésről tartott szavazás nemcsak az uniós szerződésekkel volt ellentétes, hanem az EP eljárási szabályzatával is. A szavazatszámlálás során ugyanis nem számították be a tartózkodó szavazatokat a leadott voksok közé. Lövöldözni és robbantani csak a bevándorlók szoktak Svédországban a rendőrfőnök szerint
A svéd rendfenntartók vezetője szerint egyértelmű kapcsolat van a migráció és az országban megugró fegyveres bűncselekmények között. Egy friss jelentés szerint a skandináv államban Európában egyedülálló módon növekvő tendenciát mutat a fegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, pedig az észak-európai ország a 2000-es évek elején még a legbiztonságosabbak közé tartozott. Már számos jelentés rávilágított a Svédországban elkövetett erőszakos bűncselekmények és a tömeges migráció közötti kapcsolatra. Egy 2020 februári jelentés például azt állapította meg, hogy Stockholmban az erőszakos bűnbandák vezetőinek többsége migráns háttérrel rendelkezik. Egy 2019 szeptemberében publikált jelentés is rámutatott, hogy Malmö városában a fegyveres bűncselekményeket elkövető gyanúsítottak túlnyomó része ugyancsak migráns hátterű. Ismét bizalmatlansági indítvánnyal próbálják megtorpedózni a Babis által vezetett cseh kormányt
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Andrej Babiš miniszterelnök vezette koalíciós kormány ellen a cseh jobboldali ellenzék csütörtökön, a képviselőházban. A két jobboldali választási koalíció, a Spolu (Együtt), illetve a Kalózok és a STAN alkotta szövetség – Petr Fialának, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökének közlése szerint – elsősorban azt veti a Babiš-kormány szemére, hogy kudarcot vallott a koronavírus-járvány elleni harcban, és a cseh–orosz diplomáciai konfliktusban nem volt képes erős nemzetközi támogatást biztosítani a cseh érdekeknek. A parlament várhatóan késő délután szavaz az indítványról. A Lisszaboni szerződést megszegve fogadta el az EP a koholt vádakra épülő Sargentini-jelentést, de az Európai Unió Bírósága szerint ezzel a fura kétharmaddal nem volt baj
Elutasította Magyarország keresetét a Sargentini-jelentés ügyében az Európai Unió Bírósága. A jelentés elfogadásához kétharmados többség kellett volna, ám ezen könnyedén átléptek arra hivatkozva, hogy az eljárási szabályok szerint a tartózkodó szavazatokat nem kell figyelembe venni. A magyar kormány szerint azonban a tartózkodó szavazatokkal együtt négyszázhatvankét igen szavazatra lett volna szükség a kétharmados többséghez, amely nem volt meg – derül ki az Index cikkéből. Legyűrtük a járvány harmadik hullámát, újraindult az élet hazánkban
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy óra során elhunyt tizennyolc többségében idős, krónikus beteg és háromszáztizenöt új fertőzöttet regisztráltak, így 805 302-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 792-re, a gyógyultaké 708 198-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 67 312. Kórházban 739 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 77-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 7759-en vannak, a mintavételek száma 5 866 214-re nőtt. Eddig 5 227 318 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 732 252-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Kormányinfó: tartalékolunk a harmadik oltásra, nagyon kevés beoltott betegedett meg
Ha csütörtök, akkor Kormányinfó! Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter élő sajtótájékoztatót tartott, ahol beszámoltak a legfrissebb intézkedésekről és a járvány jelenlegi állapotáról. A tájékoztató elején Szentkirályi Alexandra bejelentette: tekintettel a fertőzések csökkenő számára, a mai az utolsó online tartott Kormányinfó, a jövőben pedig újságírók is részt vehetnek majd a tájékoztatón. Gulyás Gergely szerint a járvány harmadik hullámát sikerült teljesen letörni, a tavaly nyári adatok közelében vagyunk. A Miniszterelnökség vezetője szerint ennek legfőbb oka az oltási program. A miniszter beszélt az egyes vakcinák hatékonyságáról is, amelyet a legjobban az szemléltet, hogy ha az egész társadalom be lett volna oltva, akkor 900-an haltak volna meg a járványban. A miniszter szerint az, hogy több millió oltásra csupán néhány ezer fertőzés jut, bizonyítja, hogy mindegyik oltás biztonságos és az emberi életeket tekintve még az influenzánál is nagyobb védettséget ad. A miniszter beszélt arról is, a magyar védettségi igazolvány alkalmas lesz az uniós green card kiváltására. Teljes lesz az utazási szabadság az unióban azok számára, akik beoltatták magukat. Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kifejtette azt is, hogy több uniós ország nem csatlakozott az uniós ügyészséghez, így hazánk sem, mert sérti a tagállami szuverenitást. Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kifejtette azt is, hogy csak addig lesz veszélyhelyzet, amíg indokolt. A PestiSrácok.hu kérdésére Gulyás elmondta: ha valaki főpolgármester, és a Nyugatot folyamatosan pozitív színben feltüntető ember lehet nyelvvizsga nélkül, akkor minden nyelvvizsga-amnesztiára vonatkozó felvetés jogos. Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a harmadik oltást mindenki megkaphatja majd, ha szükséges lesz. A pedofiltörvény is terítékre került: Gulyás kérdésre azt mondta, az új pedofilellenes törvény alapján a már jelenleg is létező, de egyelőre csak a hatóságok számára hozzáférhető nyilvántartást meg lehet majd ismerni. Orbán Viktor is üzent Bányai Gábornak, aki csodával határos módon visszatért a halál torkából
Portálunk folyamatosan hírt adott a fideszes országgyűlési képviselő koronavírussal folytatott küzdelméről. Bányai Gábor még februárban fertőződött meg, néhány nappal később válságos állapotba került, ezért intenzív ellátásra és gépi lélegeztetésre szorult. Március közepén a politikus életéért küzdő orvosok műtüdőkezelést javasoltak. Bányai Gábor április közepére legyőzte a betegséget, de a fertőzés okozta károk miatt továbbra is gépi lélegeztetésre szorult még, mélyaltatásban tartották, ám azóta az állapota tovább erősödött; kedden a közösségi oldalán olvasható vidám és reménykeltő bejegyzésében tudatta követőivel, hogy visszatért. Kinevezte Áder János Ruszin-Szendi Romuluszt a Magyar Honvédség parancsnokává
Csütörtöki hatállyal kinevezte Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot a Magyar Honvédség parancsnokává Áder János köztársasági elnök. Portálunk már beszámolt róla, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a kinevezése előtti meghallgatásán a térség meghatározó és ütőképes haderejének további építését nevezte fő feladatának. Félholtra vertek kalapáccsal az iskola előtt egy kamaszt Franciaországban
Franciaországban rendkívüli méreteket öltött az erőszak, szinte nincs olyan nap, hogy ne történne leszámolás vagy bandaháború, amelynek résztvevői fiatalok, sok esetben kiskorúak, az atrocitásoknak pedig egyre több halálos áldozata van. A Párizshoz közeli Saint-Michel-sur-Orge nevű településen a minap a gimnázium épülete előtt kalapáccsal úgy megvertek egy tizenöt éves fiút, hogy koponyatörést szenvedett, az életmentő műtétet követően mesterséges kómában tartják az orvosok, a borzalmas bántalmazásról felvétel is készült. Kálmán Olga veri Tordai Bencét az előválasztáson?
Az IDEA Intézet friss kutatása szerint Kálmán Olga vezet és előnyösebb startpozícióból indul Budapest 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületében, azaz a II. kerületben. Az adatfelvétel idején az előválasztáson négy politikus indulása volt feltételezhető: Barcza Zoltán (Jobbik), Berg Dániel (Momentum Mozgalom), Kálmán Olga (DK) és Tordai Bence (Párbeszéd–MSZP). A válaszadó ellenzéki szavazók negyvenkét százaléka Kálmán Olgára, a DK jelöltjére szavazna, 31 százalék viszont Tordai Bencét (Párbeszéd–MSZP) támogatná. A Momentum jelöltje tizenhárom százalékot, a jobbikos Barcza Zoltán pedig három százalékot kapna. Utóbbi azonban visszalépett Kálmán Olga javára. A szavazók tizenegy százaléka vagy nem tudta megmondani, vagy nem árulta el, kire szavazna az előválasztáson – derül ki az Index cikkéből. Netanjahu nélkül alakulhat kormány Izraelben
A centrista Van Jövő (Jes Atíd) párt elnökének, Jaír Lapidnak sikerült az új izraeli koalíciós kormány megalakítása, és erről még szerda éjjel tájékoztatta Reuven Rivlin államfőt. Az új kormány legfeljebb két héten belül felesküdhet, ha sikerül várhatóan a jövő héten relatív többséget szereznie az izraeli parlamentben, a kneszetben. A két éven belül megtartott négy parlamenti választás után megszületett koalícióban baloldali, centrista és jobboldali pártok vesznek részt, de kimaradt belőle a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likud. A nemzeti egységkormány – amennyiben bizalmat kap a kneszetben – Benjámin Netanjahu 12 éves, Izrael történetében leghosszabb kormányfői szerepét zárja le. Egymilliárd adag vakcinát képes exportálni a Sinopharm az év második felében
A Kínai Nemzeti Gyógyszeripari Konszern (Sinopharm) több mint egymilliárd adag koronavírus elleni védőoltást képes exportálni az idei év második félévében – közölte szerdán a cég elnöke, Liu Csing-csen. Ezt a szállítási szintet azután tudják tartani, hogy kielégítették a hazai keresletet – közölte Liu a keleti Davosként is emlegetett Boao Ázsiai Fórum Világegészségügy paneljében. A brit felnőtt lakosság háromnegyede megkapta a koronavírus elleni oltást
Nagy-Britannia felnőtt lakosságának több mint háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát – közölte szerdán a brit egészségügyi minisztérium. Védettségi igazolvány nélkül is látogathatóak a magyar strandok
Nem lesz kötelező a védettségi igazolvány és a távolságtartás sem a magyarországi fizetős strandokon a koronavírus-járvány harmadik hullámának a lecsengésével. Egyedüli korlátozás a létszámban lesz, vagyis a fizetős strandok annyi látogatót engedhetnek be, hogy átlagosan tíz négyzetméter jusson mindenkire – derül ki az ATV Híradó riportjából. Végleg megszűnik Donald Trump blogja, de a volt elnök visszatér a közösségi médiába
Végleg megszűnik Donald Trump előző amerikai elnök blogja – jelentette be Trump szóvivője szerdán. A volt elnök ezen a felületen hozta nyilvánosságra közleményeit, miután a nagyobb közösségi oldalak letiltották őt a platformjaikról. Újabb vádlott ismerte be bűnösségét a Capitolium ostromában
Egy floridai férfi – immár másodikként – ugyancsak bűnösnek vallotta magát az illetékes bíróság előtt a washingtoni törvényhozás épületének január 6-i megtámadásában szerdán. Hollandia véglegesen kivonja oltási programjából a Johnson & Johnson vakcináját
A holland ügyvivő kormány úgy döntött, hogy végleg kivonja a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica–Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcináját oltási programjából, az oltóanyag esetleges vérrögképző mellékhatásai miatt – írta szerdán a Dutchnews holland hírportál.