Pesti Srácok

Forró drót

Muszlimok támadtak a melegfelvonulás résztvevőire Franciaországban (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
A menet rendhagyó módon egy muszlimok lakta külvárosból indult – a szervező elmondása alapján így akarták megcáfolni azt a tévhitet, miszerint a külvárosokban előítélettel viseltetnek a melegek iránt, de nem jött be a számításuk. A felvonuláson ugyanis volt, akit megvertek, míg másokat az öltözetük miatt inzultáltak, a leszbikusokra pedig rátámadt egy transz- és queer aktivistákból álló csoport.

Hack Péter: győzelme esetén akár polgárháborús helyzetet idézhetne elő az ellenzék

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
Ha az ellenzék kormányra kerülése esetén az alkotmányozásra felhatalmazást adó kétharmados többség nélkül nyúlna az Alaptörvényhez, az súlyos társadalmi károkkal járó alkotmányos válságot idézne elő – jelentette ki Hack Péter jogtudós, az SZDSZ egykori frakcióvezető-helyettese a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Hack szerint a hatályban lévő Alaptörvény mind jogilag, mind pedig politikailag legalább annyira legitim, mint az 1989/1990-es alkotmány.

Hazánk vakcinákat adományoz Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
Magyarország 200–200 ezer koronavírus elleni vakcinát ad Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának, hogy nagyobb legyen a védettség a két országban – közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is. Szijjártó Péter a nyugat-lengyelországi Rogalin kastélyában hangsúlyozta, hogy minél védettebbek a szomszédok, annál biztonságosabb helyzetbe kerül Magyarország is egészségügyi szempontból.

Fényes nappal tömegesen vizeltek Budapesten az utcán a holland szurkolók

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
Felháborító képet tett közzé a Metropol, amelyen az látható, hogy a holland drukkerek sorban állva vizelik le egy ház oldalát Budapest belvárosában. Portálunk is közölt képgalériát a holland drukkerek polgárpukkasztó megjelenéséről; a PestiSrácok.hu felvételein az látható, hogy több férfi szurkoló melltartóban pózolt és szivárványos jelképeket népszerűsített.

Bejött a parizeres proli imázs, bedőltek a milliomos Jakabnak az ellenzék kétdiplomás értelmiségi szavazói

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
Az Index megbízásából a Kutatócentrum online felmérést készített a 18–64 év közötti, gazdaságilag aktív, online népesség tagjai körében az ellenzéki előválasztás nevű parádé miniszterelnök-jelöltjeinek népszerűségéről. Kiderült, hogy az Orbán-gyűlölők körében bejött a parizeres kampány, így a milliomos Jakab Péter támogatottsága rendkívül magas, Gyurcsányné és Karácsony pedig együtt is 10 százalékkal kevesebbet kapna, mint a krumplikirály. Elkezdhetnek agyalni az ellenzéki agytrösztök, hogy szeptemberig hogyan csinálják ki a gólemet, amit maguk építettek. A kutatási alapsokaság persze trükkösen van kiválasztva: a Fidesz támogatói maradnak ki belőle a legnagyobb eséllyel.

Megtagadhatja az abortuszpárti Biden áldoztatását az amerikai püspöki kar

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
Ferenc pápa hétfőn fogadta Antony Blinken amerikai külügyminisztert az amerikai püspöki kar vitatott felvetése nyomán, amelynek értelmében megtagadhatják az abortuszt támogató politikusok áldoztatását, így akár Joe Biden amerikai elnök esetében is. A Szentszék szűkszavú közleménye szerint a mintegy negyvenperces megbeszélés barátságos légkörben folyt az Apostoli Palotában.

Azbej Tristan: a zsidó-keresztény értékeken alapul a kormányzás Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
A zsidó-keresztény értékeken alapul a kormányzás Magyarországon – jelentette ki a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Azbej Tristan erről az Antiszemitizmus Magyarországon: látszat és valóság című kétnapos, a Danube Institute által szervezett angol nyelvű konferencia megnyitóján beszélt.

Újabb késelés történt Németországban: két járókelő megsebesült

TFTóth Fanni Forró drót 2021 június 28.
Járókelőkre támadt késsel egy ismeretlen férfi hétfőn a németországi Erfurtban. A rendőrség közleménye szerint az elkövető megsebesített egy 45 és egy 68 éves férfit. Vágott sebekkel szállították kórházba őket. Nincsenek életveszélyben, de kihallgatható állapotban sem, így egyelőre nem lehet tudni, hogy ismerték-e a támadót – mondta Julia Neumann rendőrségi szóvivő a Welt hírtelevíziónak.

Potápi: Célunk, hogy a külhoni magyar közösségek visszakapják életerejüket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
A járvány után végre ismét sor kerülhet jelentős rendezvények megtartására – mondta Potápi Árpád János hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, amelyen a Nemzeti újrakezdés program második pályázati kiírását ismertette. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta: a pályázatok kiírásával a kormány célja, hogy a külhoni magyar közösségek visszakapják életerejüket és lendületüket.

Heisler András: Azt reméltük, hogy Bíró László már múlt idő

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
Mint portálunk is beszámolt róla, ismét Bíró Lászlót indítja a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú, Szerencs térségi választókerületében. Bíró volt az ellenzék közös jelöltje a 2020 őszén tartott időközi szerencsi országgyűlési képviselőválasztáson, amikor vesztett a vele szemben induló fideszes Koncz Zsófiával szemben. Bíró László ismételt indulása kapcsán Heisler András közleményben reagált.

A Főkert helyett a Fidelitas kaszálta le a méhlegelőt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
Budapest baloldali vezetői a közterület gondozására is alkalmatlanok. A parlagon hagyott területeket elnevezték méhlegelőnek, amiket az emberek felháborodása ellenére nem számolnak fel – olvasható a Fidelitas közösségi oldalán közzétett bejegyzésben. Ebben beszámolnak arról, hogy úgy döntöttek, közösségileg kaszálják le a „magasra nőtt gaz-erdőt”. Élhetőbb, tisztább, dugóktól és gaztól mentes Fővárost érdemelnek a budapestiek! – zárják a bejegyzést.

A magyarok többsége inkább Orbán Viktort választaná kormányfőnek, mint Karácsonyt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
A kezdeti lendület után kifulladt Karácsony Gergely főpolgármester kampánya, júniusban nem tudta növelni egyötödös támogatottságát – derül ki a Nézőpont Intézet a Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából. Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor és Karácsony Gergely közül kit választanának kormányfőnek, június végén a felnőtt magyarok ötven százaléka Orbán Viktort nevezte meg és csak 18 százaléka a főpolgármestert.

Szijjártó: a múlt heti müncheni meccs sajnos nem minden honfitársunk számára ért véget egyelőre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
A múlt heti müncheni meccs sajnos nem minden honfitársunk számára ért véget egyelőre. Egy vizsgálati fogságban tartott szurkolót a hét végén szabadlábra helyeztek, így ő már hazautazhatott, ugyanakkor egy magyar állampolgár továbbra is előzetes letartóztatásban van – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Közelítünk az öt és fél millió beoltotthoz – Közel az újabb enyhítés

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
A beoltottak száma 5 468 205 fő, közülük 4 842 148 fő már a második oltását is megkapta – írja a koronavirus.gov.hu. Az elmult hétvégén elhunyt kilenc, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 989 főre emelkedett. Hétvégén összesen 132 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 042 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 738 391 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 39 662 főre csökkent. 157 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

Gyurcsányék nyíltan támadják a katolikus egyházat és a vallást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28.
A liberális fősodor azzal vádolja a kormányt, hogy semmibe veszi az egyenlőség és az elfogadás eszméit, miközben a baloldal önhatalmúan próbál a katolikus közösség belső ügyeibe beavatkozni – nyilatkozta Simicskó István a Magyar Nemzetnek Vadai Ágnes törvénymódosítási javaslatáról, amellyel a DK azt szeretné elérni, hogy a gyónási titkot – gyermekek elleni szexuális bűncselekmények esetén – felülírja a feljelentési kötelezettség. A KDNP frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc pártjának a javaslata nyílt támadás a katolikus egyház és a vallásos emberek ellen.