Pesti Srácok

Forró drót

Évről évre egyre tudatosabbak a magyar fogyasztók

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által készített legfrissebb tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól – írja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a PestiSrácok.hu-nak elküldött közleményében. A Hamisítás Elleni Világnap célja éppen a fogyasztói tudatosság növelése, a hamisítványok, illegális kereskedelem gazdasági, egészségügyi következményeinek bemutatása.

Rusvai Miklós elmondta, mit kell tudni az indiai variánsról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
Indiában rekordokat döntött a fertőzöttek száma az elmúlt hetekben, miközben a kórházak megteltek és rengeteg ember vesztette életét. A koronavírus indiai mutánsa azóta már több országban, köztük hazánkban is megjelent. Az eddigi variánsoknál hozzávetőleg negyven százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése. A Ripost felkereste Rusvai Miklós virológust, aki elmondta, még mit érdemes tudni az indiai variánsról.

Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki tizennégy megyére a zivatarok miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
Csütörtökön a hajnali órákban képződött zivatarok délelőttre lecsengenek – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ezt követően a sok napsütés mellett ismét gomolyfelhők képződnek, amelyekből délután elsősorban az ország középső harmadában várható elszórtan komolyabb esőzés. A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki tizennégy megyére.

Új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Johnson és Biden

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
A nyolc évtizede aláírt hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök – közölte csütörtökön Johnson hivatala. Biden szerda este érkezett Nagy-Britanniába, ahol részt vesz a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) pénteken kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján. Az amerikai elnök csütörtökön, a csúcs délnyugat-angliai helyszínén kétoldalú megbeszélést tart a vendéglátó brit kormányfővel, és a két vezető a Downing Street tájékoztatása szerint elsősorban egy új Atlanti Charta megfogalmazásáról kíván egyezségre jutni.

Akár 1,6 milliót is visszakaphatnak a családok az szja-visszatérítéssel

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója az M1 szerda esti műsorában részletezte a miniszterelnök által bejelentett, a gyereket nevelő szülőknek járó szja-visszatérítést, amely 2022 elején lesz esedékes, a tavaszi parlamenti választások előtt, ha 5,5 százalék felett lesz a GDP növekedése – írja a Portfolio. Az esti műsorból kiderült, hogy másfélmillió kereső dolgozót érint a lépés, és jövedelemtől függetlenül mindenkinek jár ez a pénz jövőre, de a visszatérítés mértékének van egy felső határa, amely nyolcszázezer forint fejenként.

Karácsony szerint Orbán játszotta el az emberek bizalmát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 9.
Karácsony Gergely az Index Kibeszélő című műsorának adott interjújában beszélt többek között miniszterelnök-jelöltségéről, a Fudan Egyetemhez fűződő gondolatairól, de arról is, hogy mennyi ideje van a nyelvtanulásra „számos elfoglaltsága” mellett. Az interjú legizgalmasabb része mégis az volt, amikor kijelentette, hogy „Orbán Viktor mindannyiunkat cserbenhagyott”.

Ezúttal a Momentum nyolcadik kerületi jelöltje mutatta meg a párt szellemi szintjét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 9.
Új csillag ragyog az égen a Momentum égboltján. A párt józsefvárosi országgyűlési képviselő-jelöltje beleállt Kocsis Mátéba azért, mert szerinte a kerület országgyűlési képviselője hiába az egyik legbefolyásosabb kormánypárti politikus, nem intézte el sem Józsefvárosnak, sem Ferencvárosnak, hogy útfelújítási támogatást kapjon. A momentumos jelölt csak azt nem vette figyelembe, hogy útfelújítási támogatást azok a kerületek kaptak, ahol van földút, a VIII. kerületben viszont ilyet keresve sem fog találni.

Szijjártó: Magyarország és Marokkó az oltási kampány élén áll

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 9.
Magyarország Európában, Marokkó pedig Afrikában a koronavírus elleni oltási kampány élén áll; ennek oka, hogy egyik ország sem volt hajlandó sem ideológiai, sem geopolitikai vonatkozásban megközelíteni az oltások ügyét, Nyugatról és Keletről is vásárolt oltóanyagot – jelentette ki szerdán, a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.

Hidvéghi: az Európai Parlament politikai rendőrséget játszik

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 9.
Az Európai Parlament (EP) baloldali, bevándorláspárti képviselői politikai rendőrséget játszanak, durván támadják azokat a nemzeti kormányokat és országokat, amelyek nemet mondanak az illegális migrációra, az erőltetett gender-ideológiára, és arra, hogy Brüsszelben döntsék el, miről mit lehet gondolni és mondani – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő szerdán, Strasbourgban.