Forró drót
Megkezdődik hétfőn Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnök pere korrupciós vádak miatt
Megkezdődik hétfőn a párizsi büntetőbíróságon a befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval gyanúsított Nicolas Sarkozy volt francia államfő pere. Nicolas Sarkozy ellen több eljárás is folyamatban van, de ez az első, amely bírósági szakaszba kerül, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kell egy volt köztársasági elnöknek bíróság elé állnia. Bident egyáltalán nem aggasztják Trump perkeresetei
Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet "egyáltalán nem aggasztják" Donald Trump amerikai elnök perkeresetei, amelyeket a választási eredmények megfordítása érdekében nyújtott be – jelentette ki Katie Bedingfield, Biden kommunikációs főtanácsadója a Fox televíziónak adott interjúban vasárnap. Ismét Müller Cecíliát ekézik – ezúttal az Index igyekszik mocskolni a tisztifőorvost
Úgy tűnik, hogy a lejáratási szándék és az elemi rosszindulat csúcsra jár az ellenzéki média felületein. Bár Müller Cecília már számtalan alkalommal vált a frusztrált balliberális tábor céltáblájává, úgy tűnik, hogy mindig van lejjebb. Ezúttal az Index kezdett hiánypótló tényfeltárásba az országos tisztifőorvos személyét illetően, amikor is azt a döntő felfedezésüket publikálták, hogy Müller Cecília nem újított meg olyan képesítéseket, amelyekre jelenlegi munkája során nincs szükség. Szlovéniában hétfőtől kötelezően tesztelik az egészségügyi dolgozókat
Szlovéniában hétfőn megkezdik az egészségügyi dolgozók rendszeres és kötelező, gyors koronavírus-tesztelését – írta a helyi média. Az Egyesült Államokban várhatóan december 11-én kezdődik a védőoltások beadása
Az Egyesült Államokban még december közepe előtt megkezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása – közölte Moncef Slaoui, a kormány által szervezett oltási kampány egyik magas rangú vezetője. Kocsis Máté: a baloldali politikusok egy spekuláns piszkos pénzéért bármikor készek Magyarország elárulására
A Fidesz frakcióvezetője szerint "szörnyű, hogy a baloldali politikusok egy spekuláns piszkos pénzéért bármikor készek arra, hogy elárulják Magyarországot".
Salvini az olasz jobbközép ellenzék pártjainak szövetségbe olvadását szorgalmazta
A jobbközép ellenzék pártjainak szövetségbe olvadását szorgalmazta akár egységes parlamenti erőként Matteo Salvini, a Liga vezetője, miközben az Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) önállósága elveszítésétől tart vasárnapi sajtóbeszámolók szerint. Országos tisztifőorvos: már mindenhol jelen van a vírus az országban
Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett – mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap. Putyin az amerikai elnökválasztásról: nem hátsó szándékból maradt el a gratuláció
Nem hátsó szándékból, hanem a hivatalos eljárás lezárulásának kivárása miatt maradt el az orosz gratuláció az amerikai elnökválasztás győztesének – jelentette ki Vlagyimir Putyin a Rosszija 1 tévécsatorna által vasárnap sugárzott nyilatkozatában. Dél-Koreában berobbant a koronavírus harmadik hulláma
Bezárják Szöulban az éjszakai szórakozóhelyeket, korlátozzák a vallási összejövetelek létszámát és az éttermek működését abban a reményben, hogy ezzel ellenőrzés alatt tudják tartani a koronavírus-járvány harmadik hullámát - jelentette be vasárnap a dél-koreai egészségügyi miniszter. Elkezdődött a választások előtti végső leszámolás a baloldalon
Az ellenzéki koalíció bedarálásának célegyenesére fordult rá Gyurcsány Ferenc vasárnap délelőtti sajtótájékoztatójában, ahol a DK elnöke pártjának új agrár-szakpolitikusát mutatta be, akit a Momentumtól sikerült "elhalászniuk". Gyurcsányék a fogást az ilyen, viszonylag hétköznapi esetekhez képest szokatlanul látványos módon, egy sajtótájékoztató keretei között mutatták be, kiemelve: a 33 éves agrárpolitikus a rivális Momentumtól érkezett. Ez pedig egyértelmű (had)üzenet lehetet a bukott kormányfőtől "szövetségesei" irányába: a DK mindent és mindenkit visz 2022-ben az ellenzéki oldalon. Az MSZP és a Jobbik felszalámizva, felkészül a Momentum, az ellenzéki pozícióharc utolsó fordulójában csak egy maradhat. Továbbra is elérhető az ingyenes influenza elleni oltóanyag minden magyarnak
Továbbra is elérhető az ingyenes influenza elleni oltóanyag minden magyar állampolgár számára – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel.
Gyermekmentőknek gyűjt adományokat online a Ficsak
A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak gyűjt adományokat idén a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak); az online jótékonysági kezdeményezésről a civil szervezet elnöke beszélt az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában. A korlátozások meghosszabbítását sürgetik vezető német politikusok
A koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozások meghosszabbítását sürgette a német kormánykoalíció több vezető politikusa vasárnap. Kásler: a nemzet egy emberként tisztelettel adózik az egészségügyi és szociális dolgozók előtt
A nemzet egy emberként tisztelettel adózik az egészségügyi és szociális dolgozók teljesítménye előtt – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán közzétett bejegyzésében, vasárnap. A Vöröskereszt is segít a koronavírus-szűrésekben
A Vöröskereszt is segít a koronavírus-szűrésekben: elsősorban adminisztratív munkával támogatják a szűrőpontokon dolgozókat önkénteseik – mondta a Magyar Vöröskereszt főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. 4320 új fertőzöttet azonosítottak és elhunyt 111 beteg
Meghalt 111, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4320 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. Hétfőtől lehet pályázni az elektromoskerékpár-vásárlás támogatására
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a környezetkímélő közlekedés és az elektromobilitás ösztönzése jegyében összesen 1 milliárd forint támogatást biztosít elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához – közölte a minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Deutsch: európai uniós önkény válthatja a korábbi kommunista önkényt
Sok évtizednyi keleti, kommunista önkényt válthat fel egy nyugati, európai uniós önkény az EU-támogatások jogállamisági kritériumokhoz kötésével – mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. George Clooney diktatúra-szakértőnek is Orbán Viktor jut eszébe a gyűlöletről
A színész egy interjújában úgy fogalmazott, hogy új karakteréhez a gyűlöletet Bolsonaro brazil elnöktől és Orbántól merítette – írta a mandiner.hu. Az interjút természetesen a 444.hu szúrta ki. Mindig lenyűgöz bennünket a hollywoodi sztárok tájékozottsága, a földrészeket sem tudják felsorolni, de mindegyik pontosan tudja, hogy mekkora diktatúra van Magyarországon. Még szerencse, hogy nincs hálózat, amelyik terjeszti ezeket a hatalmas nagy igazságokat és annak a 444.hu nem része. És akkora nagy ez a diktatúra, hogy a 444.hu be van tiltva és nem is írhatta meg, hogy George Clooney miket beszél össze-vissza. Elutasították Donald Trump kampánycsapatának egyik perkeresetét Pennsylvaniában
Donald Trump amerikai elnök újabb csatát vesztett szombaton abban a küzdelmében, hogy magát hozassa ki győztesként az elnökválasztásból Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel szemben, egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a keresetét, amelyben kampánycsapata követelte, hogy nyilvánítsanak érvénytelennek több millió levélszavazatot Pennsylvaniában. Trump kampánystábja továbbra is állítja, hogy tömeges csalás történt a november 3-i elnökválasztáson. Meghaladta az 58 milliót a fertőzöttek száma a világon
A világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 58 095 887-re emelkedett vasárnapra, a halálos áldozatok száma 1 379 839-re, a gyógyultaké pedig 37 170 883-ra nőtt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Egy nappal korábban 57 517 850 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 371 589 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában
Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában, jelenleg pedig egy általános, minden gazdasági ágazatot segítő, gazdasági-növekedési akcióterv részletein dolgozik – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. A G20 vezetői azt ígérik, finanszírozni fogják a Covid-19 elleni vakcinák igazságos elosztását
A világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetői hét végi csúcsértekezletük zárónyilatkozatában a tervezet szerint ígéretet tesznek arra, hogy finanszírozni fogják a koronavírus elleni vakcinák igazságos elosztását a világ országai között, hogy a szegényebbek ne maradjanak ki belőle. Az állam- és kormányfők felszólalásaikban mind ilyen értelmű nyilatkozatokat tettek a hírügynökségek szombat esti beszámolói szerint.