Forró drót
Több amerikai államban kötelezővé tették a szájmaszk viselését az utcákon
Az Egyesült Államok több tagállamában kötelezővé tették szerdán az utcán is a szájmaszkot. Ohióban, Minnesotában és Indianában is folyamatosan emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, és ezért mindhárom államban mindenkinek előírás lesz a védőeszköz viselése az utcán és a munkahelyen egyaránt. Ma este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat
Csütörtökön este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat; a felvételizők idén a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről. A diákok este nyolctól a bevált gyakorlat szerint SMS-ben közvetlen értesítést kapnak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak a ponthatárokról. Mivel a járványügyi készültség jelenleg is fennáll, a hagyományos ponthatár-kihirdető rendezvény ezúttal elmarad. A Pont Ott Parti résztvevőinek száma az elmúlt években jócskán felülmúlta az ötszázat, ezért az érvényben lévő jogszabályi előírások szerint idén nem lehet megrendezni az eseményt – közölte korábban az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Trump szövetségi rendfenntartókat küld Chicagóba az erőszak megfékezésére
Donald Trump amerikai elnök szerdán, a Fehér Házban tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy szövetségi rendfenntartó erőket küld Chicagóba az elharapódzó erőszakos bűncselekmények megfékezésére. Eltávolítják a konföderációs szobrokat a kongresszus díszcsarnokából
Az amerikai képviselőház szerdán este elsöprő többséggel, 305:113 arányban megszavazta a konföderációs szobrok eltávolítását a kongresszus díszcsarnokából. Politikai bosszúból az érdi úszósportot is kivégzi a balliberális polgármester
Az érdi úszósport szétverésének is nekilátott a balliberális polgármester. A Magyar Nemzet birtokába jutott levél szerint a helyi úszóklub ügyvezetője politikai bosszút lát a polgármester önhatalmú lépésében. Csőzik László nyilván azért bontotta fel a szerződést az Érdi Úszósport Nonprofit Kft.-vel, mert annak ügyvezetője a korábbi fideszes városvezető felesége. Kormányszóvivő: Felszámoljuk az illegális szemétlerakókat (videó)
Tisztítsuk meg az országot! elnevezéssel projekt indul, amelynek részeként megkezdődik az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék felszámolása. A Hulladékradar applikáció olyan ingyenesen letölthető alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy az emberek bejelentsék, ha valahol illegális hulladékot találnak és aztán a hatóságok el tudják távolítani - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra szerdán a kormány honlapján közölt videóban.
Palkovics László: Tizennyolc nemzeti laboratórium kialakítása kezdődik meg
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére létrejövő nemzeti laboratóriumok a nemzetgazdaság számára különösen ígéretes téma területek hazai tudás centrumait összefogva a jelentős világméretű kihívásokra válaszokat adó, nemzetközi szinten elismert tudományos csomóponttá válhatnak – emelte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a program projektindító konferenciáján Budapesten a minisztérium közleménye szerint. Tizenhétezer hamisított koronavírus-tesztkészletet foglaltak le egy nemzetközi csalásellenes műveletben
Tizenhétezer hamisított koronavírus-tesztkészletet foglaltak le egy nagyszabású nemzetközi csalásellenes művelet keretében, amelyben esetlegesen veszélyes italok, élelmiszerek és gyógyszerek után kutattak - közölte szerdán Lyonban a nemzetközi rendőrségi szervezet, az Interpol. Esztergomban legyártották a 3,5 milliomodik Suzukit
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében elkészült a 3,5 milliomodik gépkocsi, egy hibrid meghajtású Vitara modell - közölte a vállalat kommunikációs vezetője szerdán. A városban készült járművek megtalálhatók a Dominikai Köztársaság, Guatemala, vagy a Csendes-óceán délnyugati részén található Vanuatu útjain is. A portfolio.hu szerint mégis elvehetik az EU-pénzeket Magyarországtól
Bár kétértelműen megfogalmazott és ártatlannak tűnő szöveget fogadtak el az állam- és kormányfők az EU-pénzek jogállami feltételekhez kötéséről a kedden véget ért csúcstalálkozón, valójában egy komoly szankciós mechanizmus bevezetése előtt nyitották ki az ajtót és ezt meg is erősítette tegnap este a német ZDF televíziónak adott nyilatkozatában Ursula von der Leyen - írja a Portfolió. Koronavírus: százmillió vakcinát szereznek be Trumpék
A Trump-adminisztráció 1.95 milliárd dolláros megállapodást kötött az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszergyárakkal százmillió adag vakcináról az egyelőre még csak készülőben lévő szerről. A Fehér Ház által aláírt megállapodás értelmében az amerikai kormányzat még további ötszázmillió adag vakcinát vásárolhat. Az oltóanyagot a The Wall Street Journal szerint az amerikai állampolgárok ingyen kapják majd meg. Árulás miatt börtönbe küldték a dél-oszét elnöki hivatal volt vezetőjét és feleségét
Árulás miatt súlyos börtönbüntetésre ítélték Dél-Oszétiában az elnöki hivatal volt vezetőjét és feleségét – közölte szerdán a Georgiától elszakadt terület állambiztonsági szolgálata (KGB). Az Oroszországi Föderációhoz tartozni kívánó dél-kaukázusi köztársaság legfelsőbb bírósága hétfőn ítélte el Szergej Lipint.
A gyurcsányista Molnár bumfordi kis valakinek nevezte a magyar miniszterelnököt a Klubrádióban
Molnár Csaba a DK EP-képviselője egy párhuzamos dimenzióból szemléli a magyar és az európai valóságot, legalábbis ezt tükrözik a Klubrádiónak adott nyilatkozatai. A balliberális politikus szerint "döbbenet, amit Orbán művelt az elmúlt négy napban”, „Brüsszelben megaláztatta, legyőzette Magyarországot”. Molnár ízléstelen nyilatkozatai is jelzik, hogy a DK nehezen dolgozza fel az EU-csúcson elért magyar sikereket. Ismét őrizetben a kiszolgáltatottakat kizsákmányoló emberkereskedő
Egy férfi éveken keresztül dolgoztatott kiszolgáltatott helyzetben levő személyeket a megalapozott gyanú szerint. Az ügyész indítvány ellenére a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el, aminek a szabályait a férfi súlyosan megszegte, így őt az ügyészség őrizetbe vette és ismételten indítványozta a letartóztatását- derül ki az ügyészség honlapján olvasható friss közleményből. Szijjártó Péter: A munkahelyeket létrehozó vállalatokat támogatja a kormány
A koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben a munkahelyeket létrehozni tudó és akaró vállalatokat támogatja a kormány, nem a munkanélküliséget finanszírozza - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben. Németh Szilárd: Most is meg kell védeni a keresztény Európát
Hasonló a helyzet most is, mint a nándorfehérvári diadal idején; a keresztény Európát most is a közép-európai nemzeteknek kell megvédeniük - nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerdán a közmédiának. Németh Szilárd azt is hangsúlyozta, hogy már nem csak a bevándorlás és a terrorizmus jár "kéz a kézben", hanem a bevándorlás és a koronavírus-járvány is. Így már nem csak közbiztonsági és terrorizmus elleni intézkedésről, hanem a járványügyi helyzetről is szó van. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a Magyar Honvédség teljes képességével védi a határokat. Folytatódik az egyházi épületek értékmentő felújítása
Folytatódik a - legtöbbször jelentős történelmi és turisztikai értékekkel is bíró - egyházi épületek értékmentő felújítása - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a kőszegi Jézus Szíve templom előtt tartott sajtótájékoztatóján. Elszabadult emut fogtak be Csepelen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szerda délelőtt érkezett a bejelentés, hogy a XXI. kerületben, a II. Rákóczi Ferenc úton egy emu szaladgál. A rendőrök értesítették az állatmentőket, akik a futómadarat befogták. Az Iszlám Állam újabb terrortámadását akadályozta meg az orosz titkosszolgálat
Az Iszlám Állam terrorszervezet egy négyfős csoportjának felszámolásával a rendvédelmi erők tagjai ellen irányuló támadást sikerült megakadályozni a kaukázusi Kabard- és Balkárföldön - közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Fidesz: Ujhelyi a korrupciós ügyekből kicicomázott villájából élvezheti a balatoni panorámát
Pofátlan, hogy az az Ujhelyi István papol a Balatonról, aki a baloldal szegedi korrupciós ügyeiből kicicomázott badacsonytomaji villájából élvezheti a balatoni panorámát- így reagált a Fidesz Ujhelyi István és Eszik Bence szocialista politikusok szerdai sajtónyilatkozataira. Több mint 130 migránst tartóztatott fel a líbiai parti őrség
A líbiai parti őrség 131 migránst tartóztatott fel és szállított vissza az észak-afrikai ország területére - közölte szerdán a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM). Szijjártó Péter a vírus ellenszeréről is tárgyalt a katari külügyminiszterrel
A magyar és a katari orvostudományi egyetemek és klinikái együttműködnek a koronavírus ellen hatékonynak bizonyuló gyógyszeralapanyagok tesztelésében és fejlesztésében – állapodott meg a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a katari kollégájával és az energetikai valamint az ipari miniszterrel folytatott videokonferencián. Morawiecki: a kompromisszumról a közép-európai országok közös hangja döntött
A brüsszeli EU-csúcstalálkozón Lengyelország, a visegrádi csoporttal és a közép-európai országokkal együtt, az egyik meghatározó hangot jelentette, ez a hang döntött végül a kompromisszumról, a győzelemről - szögezte le szerdai parlamenti beszámolójában Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Rátámadtak egy orosz tévécsatorna stábjára a "békés" tüntetők Portlandben
Bántalmazták a hatóságok az orosz Pervij Kanal állami tévécsatorna forgatócsoportját az Oregon állambeli Portlandben, ahol napok óta tartanak az összeütközések a feketék jogainak védelmére hivatkozó tüntetők és a rendvédelmi szervek között - közölték szerdán orosz hírügynökségek.