Pesti Srácok

Forró drót

Parázs viták és Orbán-beszéd az idei Tranzit kínálatában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 25.
Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond az idén a koronavírus-járvány miatt mindössze ötszáz fő részvételével megrendezett Tranziton – írja a Magyar Nemzet. Az esemény kapcsán Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte, "úgy gondoljuk, hogy a közéletről, hazánk jövőjéről való vitatkozás viszi előre az országot", majd hozzátette, a rendezvényre sikerült a magyar közéletben meglehetősen ritka politikai vitákat szervezni.

KSH: több születés, kevesebb halálozás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 25.
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában, miután 4,9 százalékkal, 2488-cal több gyerek született és 5,1 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az év első hét hónapjában 52.825 gyerek született. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 8,9, júliusban pedig 1,7 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.

Az oroszok nem félnek a kínai 5G-től

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 25.
Az USA kiszorulhat az 5G-piacról – véli a Financial Times globális üzleti újság. A Financial Times úgy véli, hogy Washington azért törölt el néhány szankciót a cég ellen, mert felismerte, hogy kiszorulhat a jövő technológiájáról szóló nemzetközi tárgyalásokból. Az oroszokat azonban nem érdeklik az Egyesült Államok rigolyái és gyakorlatilag kínai kézbe adták az 5G-fejlesztéseket.

Kárpátaljáról elűznék a „magyar kutyákat”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 25.
Megsemmisítéssel és elüldözéssel fenyegető névtelen üzenetek, hamis bombariadók, és a tetejébe egy terrorelhárítási gyakorlat keserítette az utóbbi napokban a kárpátaljai magyar közösség életét. Még Kárpátalja kormányzója is úgy vélte, hogy a támadások célja a magyar kisebbség provokációja. Az ukrán szélsőséges nacionalisták aktivitásának köze lehet ahhoz is, hogy ha a járványhelyzet engedi, hamarosan helyhatósági választásokat rendeznek Ukrajnában – írja a Magyar Nemzet.

Kunhalmi tudja, mire van szüksége az MSZP-nek a következő 10-15 évben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 25.
Már három férfi társelnök-jelölt van az MSZP-ben, Tóth Bertalan és Mesterházy Attila mellett az óbudai önkormányzati jelölt Őri László – írta meg az ATV. A portál szerint a női társelnöki posztért induló Kunhalmi nem számol azzal, hogy Mesterházy Attilát választják meg az MSZP férfi társelnökének, mivel Tóth Bertalannal eddig is jó volt az együttműködés a párt élén.

Lassacskán feléltük a háztartásokban felhalmozott gyógyszerkészleteket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 25.
Fogyóban a lakosságnál a márciusban felvásárolt gyógyszerállomány, az áprilisi és májusi csökkenés után júniusban újra növekedett a hazai patikák forgalma – írja keddi számában a Világgazdaság a Hiflylabs Zrt. adatai alapján. Júniusban 44,1 milliárd forintot tett ki a hazai patikák vényköteles, támogatott gyógyszerforgalma, ami 3,5 milliárd forinttal haladja meg a májusi volument. A kiugró márciusi gyógyszerköltést, a közel 60 milliárd forintnyi forgalmat a koronavírus-járvány miatti elővigyázatosság generálta.

Usain Bolt elkapta a koronavírust

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 24.
Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok atléta megfertőződött a koronavírussal. A 34 éves korábbi sprinter nemrég ünnepelte születésnapját, a megjelent videók tanúsága szerint maszkviselés és a biztonságos védőtávolság megtartása nélkül. A bulin több híresség, közte a Manchester City angol válogatott labdarúgója, Raheem Sterling is ott volt – számolt be róla egy jamaicai rádióadó.

Jogszabálysértően vették nyilvántartásba jelölőszervezetként a Jobbikot a tiszaújvárosi időközi országgyűlési választásra

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 24.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogszabálysértően vette nyilvántartásba jelölőszervezetként a tiszaújvárosi választási bizottság a Jobbikot, a szervezet nyilvántartásba vételi kérelmét ugyanis olyan törvényes képviselő nyújtotta be, akinek a képviseleti joga jelenleg nem hatályos.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.