Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Több, mint negyven ország vádolja Észak-Koreát az ENSZ-szankciók megsértésével
Negyvenhárom ország azzal vádolta pénteken Észak-Koreát, hogy megsértette az olajimportra vonatkozó ENSZ-szankciókat, és követelte a további olajszállítmányok haladéktalan leállítását.Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi (videó)
Átvette az első négy Leopard 2A4HU típusú harckocsit a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) harcjárműgyártótól Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában pénteken. A harckocsikat Frank Haun, a KMW vezérigazgatója adta át.Az olasz egészségügyi minisztérium járványszempontból nem biztonságos országnak nyilvánította Romániát és Bulgáriát
A járvány terjedése szempontjából nem biztonságos országnak nyilvánította Romániát és Bulgáriát Roberto Speranza egészégügyi miniszter pénteken. Ez azt jelenti, hogy a két országból beutazókra kéthetes karantén-kötelezettség vonatkozik.140 millió forint értékű hamis eurót találtak a rendőrök budapesti pénzhamisítóknál
Negyvenmillió forint értékű hamis eurót adott el egy ismerősének két férfi a gyanú szerint, pénzhamisítás miatt büntetőeljárás indult ellenük – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.A törökök elengedtek két cseh állampolgárt, akiket terrorizmus támogatása miatt tartottak fogva
Törökország szabadon engedett két cseh állampolgárt, akiket 2018 júliusában a terrorizmus állítólagos támogatása miatt hat év és három hónap börtönbüntetésre ítéltek – jelentette be Andrej Babiš cseh miniszterelnök pénteken, Prágában.Újra munkába állhatnak a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás alóli mentesítésére vonatkozó utasításokat – jelentette be a tárca pénteki közleményében, amelyben hangsúlyozták, hogy az egészségügy továbbra is számít a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók elkötelezett munkájára.Háromnapos lesz szeptemberben az orosz választás
Oroszország 41 régiója három nap alatt fogja lebonyolítani az ősszel esedékes választásokat a parlament által a héten megszavazott törvénymódosítás értelmében – jelentette be Ella Pamfilova, az orosz Központi Választás Bizottság elnöke pénteken, Moszkvában.A magyar járványkezelés a leghatékonyabb az EU-ban az MNB friss tanulmánya szerint
A magyar járványkezelés a leghatékonyabb az Európai Unióban a Magyar Nemzeti Bank szakértői által kidolgozott járványkezelési versenyképességi mutató alapján (jvm) a szakértők pénteken megjelent tanulmánya szerint.Kiváló a vízminőség a nyugat-balatoni strandokon is
A Balaton foszforral terheltebbnek számító nyugati medencéjének valamennyi strandján kiváló jelenleg is a vízminőség. Bár a kutatók jelezték, hogy előfordulhat algásodás a Balatonban, de jelenleg kiváló a víz minősége a nyugat-balatoni strandokon is, ahol a megkezdett kotrási munkák sem zavarják a fürdőzőket – közölte Gál Lajos, Gyenesdiás (független), valamint Nagy Bálint (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere az MTI-vel pénteken.Bodolai: Nem volt politikai nyomás, az Indexet a szerkesztőség verte szét
Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke a pénteki tömeges felmondásról az Azonnalinak azt nyilatkozta: lehetetlen feltétellel zsarolták, amikor azt követelték tőle, hogy vegye vissza a menesztett főszerkesztőt, akivel hiába próbált többször egyeztetni, annyira elfajultak köztük a dolgok, hogy kénytelen volt felmondani neki. Bodolai azt is hangsúlyozta a portál érdeklődésére, hogy nem volt politikai szándék Dull kirúgása és vissza nem helyezése mögött.Külföldre menekült az egyik fehérorosz ellenzéki vezető a fiaival együtt
Külföldre menekült Valerij Capkala fehérorosz ellenzéki vezető, aki Aljakszandr Lukasenka államfő kihívójaként próbálkozott indulni az augusztusi elnökválasztáson – közölte pénteken a volt washingtoni nagykövet kampánystábja.Norvégia újra karanténba küldi a Spanyolországból érkezőket
Ismét kötelező lesz a koronavírus-járvány miatt elrendelt tíznapos karantén Norvégiában a Spanyolországból érkezők számára – derül ki Olaug Bollestad norvég mezőgazdasági és élelmezési miniszter pénteki bejelentéséből. Az NRK norvég közszolgálati csatorna szerint körülbelül 12 ezer norvég vakációzik jelenleg Spanyolországban.Kizárták a Jobbikból Varga-Damm Andreát
Kizárta soraiból a Jobbik Varga-Damm Andreát, aki a tavaszi parlamenti ciklusban lépett ki a párt frakciójából. Kizárásáról Varga-Damm értesítette a nyilvánosságot pénteki sajtótájékoztatóján.Egyszerre buktatták le a dílert és a vevőt
Testvére adataival próbálta meg kivonni magát a rendőri intézkedés alól egy körözés alatt álló drogkereskedő. A rendőrök tudomást szereztek a legfrissebb üzletéről, egyszerre kapcsolták le őt is és vevőjét is, kivonva a forgalomból a közel húszmillió forintot érő kábítószert. Régi ügyei miatt azonnal börtönbe került; bűntársát július 24-én tartóztatták le.Alakul a közel-keleti balhé, miután egy amerikai vadászgép túlságosan megközelített Szíria felett egy iráni utasszállítót
Súlyos veszélyhelyzetet teremtett Washington az iráni külügyminiszter pénteki Twitter-üzenete szerint, amelyet azt követően tett közzé, hogy az Egyesült Államok légierejének egyik F–15-ös vadászgépe megközelített egy iráni utasszállítót Szíria légtere fölött.Fidesz: Gyurcsányék tandíjat és munkanélküliséget hoztak a fiatalokra
Gyurcsányék kormányzásuk alatt teljesen bizonytalanná tették a fiatalok jövőjét: tandíjat és munkanélküliséget hoztak a fiatalokra. Az egyetemekre csak pénzért engedték volna a fiatalokat, és egekben volt a fiatalok munkanélkülisége. Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt annyit tudott mondani a fiataloknak, hogy ők a "legnagyobb a tehertétel az országnak, mert itthon akarnak boldogulni ahelyett, hogy külföldre mennének dolgozni" – idézte fel a Fidesz a balliberálisok ámokfutását annak kapcsán, hogy a Gyurcsány-párt pénteki közleményében Arató Gergely azért sopánkodott, mert megítélése szerint mélyponton van a felsőoktatásra jelentkezők száma.Életveszélyesen megsebesítette feleségét, majd végzett magával egy férfi Miskolcon
Családi vita miatt riasztották a rendőröket péntek hajnalban a miskolci Avasról. A rendőrök a helyszínen, a ház kertjében egy 44 éves férfi holttestét találták meg. A férfi, miután életveszélyes sérülést okozott feleségének, öngyilkosságot követett el; a mentők már nem tudtak rajta segíteni. Az asszonyt életveszélyes állapotban szállították kórházba.A spanyol bíróság 122 év börtönre ítélte az ETA terrorszervezet egyik volt vezetőjét
A spanyol bíróság pénteken 122 éves börtönbüntetésre ítélte María Soledad Iparraguirrét, a már feloszlott Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet egyik volt vezetőjét egy huszonöt évvel ezelőtt elkövetett robbantásos merénylet miatt.Elfogták a szomáliai és szír bevándorlókat szállító román embercsempészt
Elfogtak pénteken a rendőrök egy román állampolgárt, aki csütörtök késő éjjel huszonkilenc illegális bevándorlót próbált átcsempészni Magyarország területén. A tíz szomáliai és tizenkilenc szír állampolgárt pénteken kora délután átadták a román hatóság képviselőinek. Az embercsempész két szökésben lévő társát még körözik – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.A kártérítés felét már kifizették a gyöngyöspatai romáknak
Péntek reggel minden jogosultnak átutalták a számára megítélt kártérítés felét, az összeg hiányzó részét egy hónapon belül ugyancsak megkapják – jelentette be Horváth László miniszterelnöki megbízott a helyi szegregációs iskolaügyben tartott pénteki sajtótájékoztatóján, Gyöngyöspatán.IKSZ: Elég a tutyi-mutyi, hazug budapesti városvezetésből!
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség akciózott a hármas metróban, ahol Karácsony Gergely ivókutakkal próbálja helyettesíteni a klímákat.Elektronikus lábcédulával előznék meg a pátyi horrorhoz hasonló eseteket
Patológus szakemberek dolgoznak az elektronikus lábcédula kifejlesztésén, amivel pontosan nyomon lehet követni egészen a temetésig vagy hamvasztásig a halott, illetve a műtétileg eltávolított és hamvasztásra küldött testrészeket. A speciális lábcédula kifejlesztése korábban megkezdődött, mint ahogy nyilvánosságra került a pátyi horrorház története. Portálunk is beszámolt róla, hogy R. Dénes volt boncsegéd hosszú időn át hazahordta pátyi házába a rábízott emberi testrészeket, embriókat, amelyeket krematóriumban kellett volna megsemmisítésre átadnia. A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja, hogy a férfi milyen célból tette mindezt.Példátlan román siker: ők lehetnek az elsők, akiket kizárnak az Európai Űrügynökségből
Korábban már elvették Bukarest szavazati jogát, amiért 115 millió (!) euróval tartoznak a szervezetnek, azonban a kutatási pénzeket rendre felveszik.Palkovics László: Magyarország high-tech nemzet
A kormány célja, hogy a nagyvállalatokhoz hasonlóan a magyar tulajdonú kis- és középvállalatokat is a high-tech, illetve csúcstechnológia jellemezze – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Veszprém Megyei Napló pénteki számában megjelent interjúban.Ajánljuk még

































