Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Lehet, hogy el sem jutott Ukranjába az amerikaiak pénzének nagy része?
A Tesla vezére, Elon Musk egy érdekes elszólásra hívta fel a követői figyelmét, amit egy jobboldali influenszer tett közzé és amiben az ukrán elnök beszélt arról, hogy az Amerikából küldött 177 milliárd dollárból hozzá csak 75 milliárd dollár jutott el. De akkor hova lett a többi pénz?Magyar Péter borotválkozás közben újdonságként adta elő azt, amit a baloldal évek óta mond
Szerencsénkre, a Tisza Párt elnöke csak az arca boroválásának rejtelmeibe kalauzolta be a követőit, más testrész csupasztítását meghagyta a fantáziánknak. Az újdonságként előadott baloldali lózungot viszont most az ő előadásában is megismerhettük. Magyar Péter szerint ugyanis csak egy erőként lehet legyőzni a Fideszt, ha más pártok is indulnak a választáson akkor marad a kormány. Igaz, ő még nem említette az összefogást, de csak idő kérdése, hogy ez megtörténjen.Egy napra jugoszláv lemezborító lettem
Állítólag nem is a Jugoton adta ki azokat a lemezeket, melyeket a különböző, nem annyira az APEH fennhatósága alatt működő piacokon árultak a rendszerváltozás idején, csak a zágrábi cég brandje nálunk a minőséget jelentette, így szakmányban vásárolhattuk azokat a hamisított lemezeket, melyek borítójára rátették az Iron Maiden fotóját és ráírták, hogy Metallica – Ride the Lighting. Valami hasonló jugót toltam tegnap, amikor a Senkihelyettes kettőről elhittem, hogy ő maga Azahriah, és még a cikk címébe is beleírtam a mulatós király nevét. A Telex meg kiröhögött, de ez egy ilyen műfaj: aki hülye, azon nevetnek.Peti visszautasította Ferit, nem mennek kézenfogva tüntetni március 15-én. Most még
Miután Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalició mai tisztújító kongresszusán közös, március 15-i tüntetésre hívta Magyar Péter Tisza pártját, utóbbi Facebook bejegyzésében határozottan visszaütötte Feri lufiját, így az kipukkadt. Persze láttunk már karón varjút, egyelőre azonban leszögezhető, Magyar Péter egyedül akarja bevenni Tróját, kérdés, lesz-e hozzá falova?Putyin szerint az európai vezetők hamarosan Trump gazda lábaihoz fognak dörgölőzni
Az európai elitek nemsokára Donald Trump amerikai elnökhöz fognak igazodni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.Soros-szervezetekkel együtt rendezték meg Magyar Péterék a debreceni tüntetést
Nem a helyiek, hanem Magyar Péter és Soros-szervezetek szervezték a szombaton 10-kor, az akkumulátoripar hazai felvirágzása ellen tartott debreceni tüntetést.Krasznahorkai László kiment Stockholmba, hogy egy svéd lapban szemétládának nevezze honfitársait
Már-már megszokottá vált, hogy egy magyar balliberális művész kimegy külföldre egy díjátadóra, ahol elvileg a saját hazáját kéne képviselnie, ehelyett szélsőjobbozza Magyarországot, a magyarok többségét pedig szemétládának nevezze. Ismerős fogatókönyv.Hatalmas az érdeklődés a romák között az általános amnesztiáért indult petíció iránt
Általános amnesztiáért indult el egy petíció, hogy közkegyelemben részesítse Kövér László a börtönbüntetésüket töltőket. Mindez azért, mert korábban Budaházy György is elnöki kegyelmet kapott. A roma jogász kezdeményezését még a roma önkormányzat sem tartja helyénvalónak.Amerikai megbízott: Tűzszünet után választásokat kell tartani Ukrajnában
Az Egyesült Államok azt akarja, hogy Ukrajnában lehetőség szerint még az év vége előtt tartsanak választásokat, különösen ha Kijev meg tud egyezni Moszkvával a tűzszünetben a következő hónapokban - mondta a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban Donald Trump amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottja.Fico az ukrán titkosszolgálatot látja a kormányát buktatni akarók mögött
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke sajtótájékoztatóján az ukrán titkosszolgálat és a Grúz Nemzeti Légió szerepéről beszélt a szlovákiai kormányellenes tüntetések kapcsán. Fico kijelentette, hogy a Grúz Nemzeti Légió, amely kapcsolatban áll a szlovák ellenzéki politikusokkal és a "Békét Ukrajnának" nevű civil szervezettel, az ukrán hírszerzés irányítása alatt áll, és közösen szervezik a kormányellenes megmozdulásokat.Az elmúlt száz évben semmi változás nem történt Németországban
Németországban fáklyás felvonulásokat szerveztek és erőszakkal fenyegették két párt szimpatizánsait. Az alábbi cikk nem a weimari köztársaság napjait eleveníti fel, hanem a tegnap estét Berlinben, történt ugyanis, hogy örök fegyverbarátaink megint visszatértek gyökereikhez és a történelmi példák alapján tíz évre vagyunk attól, hogy kirobbantsanak egy világháborút.Lassan divat lesz: most egy bevásárló központot kellett kiüríteni bombariadó miatt
Újabb bombariadót rendeltek el egy telefonos fenyegetés miatt. Ezúttal a tatabányai Vértes Centert kellett evakuálni. A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.Bombariadó Brüsszelben: gyanús autó parkolt a 2016-os terrortámadás helyszínén
Bombariadó miatt kellett evakuálni az Európai Unió munkatársait. A riasztást egy holland rendszámú gyanúsan közlekedő gépjármű miatt rendelték el, amelyet ott hagytak a Maelbeek metróállomás előtt, ahol 2016-ban iszlamista terrortámadás történt.Ne játssz terroristásat, mert a végén elkapnak!
Sajtóértesülések szerint elfogták a pénteki bombafenyegetéseket kiküldő személyt. Az esettel kapcsolatban az ORFK szombat délután tart sajtótájékoztatót. Tanulság: ha nem vagy külföldi titkosszolgálat, akkor nem érdemes bombariadó formájában hibrid támadást végrehajtani Magyarország ellen, mert a rendőrség pillanatok alatt elkap. Cikkünket frissítjük!A Lakmusz feltalálta a spanyolviaszt és kikutatta, amit két hete megírtunk
Újra és újra meglepődünk a balos tényellenőrök elképesztő munkabírásán. Nem elég, hogy képesek valósághajlító magyarázatokat találni teljes hülyeségekre, de néha még arra is képesek, hogy hosszas munkával megírják, hogy felülvizsgálták a jobboldali sajtót, és végülis igazunk volt.A Hamász átadta az izraeli túszok negyedik csoportját
A Gázai övezetben az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta az izraeli túszok negyedik csoportját, három idős és beteg férfit a Nemzetközi Vöröskereszt küldötteinek szombat reggel – jelentették az eseményt élőben közvetítő izraeli televíziós csatornák.Inverz Gleiwitz – Holland álruhás magyarok balhéztak a The Sun szerint
A The Sun elképesztő összeesküvés-elmélettel állt elő a Groupama Arénában történt balhé kapcsán. A brit lap szerint ugyanis a Fradi ultrái biztonságiaknak öltöztek, és úgy verték szét a stadiont, mégpedig azért, hogy aztán a hollandokra kenjék az egészet. Az olyan apróságok, hogy a holland huligánok garázdaságáról maguk a hollandok tettek közzé videókat, őket nem zavarják.Lángoló város – Videón a philadelphiai légikatasztrófa
Legalább ketten meghaltak és többen megsérültek, amikor egy egészségügyi kisgép lezuhant Philadelphiában. A repülőgép legénysége életét vesztette, de a földön is többen megsérültek, többek állapota kritikus.Az európai ellátórendszer támadásával próbálják fenntartani a háborús érdeklődést az ukránok
Az ukrán erők csapást mértek a Lukoil orosz olajtársaságnak az oroszországi volgográdi területen lévő olajfinomítójára péntekre virradó éjjel – közölte az ukrán vezérkar.Szijjártó Péter a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről tárgyalt Spanyolországban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyarország és Spanyolország közötti kapcsolatok további fejlesztéséről tárgyalt spanyol kollégájával pénteken Madridban, kiemelve, hogy a gazdasági együttműködés csúcsokat döntött az elmúlt években. A tárcavezető arról számolt be a spanyol kollégájával, José Manuel Albaresszel folytatott egyeztetését követően, hogy ha van két kormány Európában, amely a politikai és az ideológiai kérdésekről totálisan eltérően gondolkodik, akkor az Magyarországé és Spanyolországé, a felek azonban ennek ellenére meg tudták őrizni kapcsolataikat a kölcsönös tisztelet talaján.Szembejött a valóság: pert vesztett Magyar Péter, valótlanságokat állított Kubatov Gáborról
A Fővárosi Törvényszék határozatát mutatta be Facebook-oldalán Kubatov Gábor. A bírósági meghagyásban az szerepel, hogy Magyar Péter megsértette Kubatov Gábor jó hírnevét azzal,Elfogták a bombával fenyegető férfit
Rács mögé került az a bombával fenyegető, aki 12 alkalommal nagykövetségeket fenyegetett meg január 11. és a január 28. között – tájékoztatott a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán.Rendőrség kísérte a vizsgálóbizottság elé a volt lengyel igazságügyi minisztert
Rendőrök kísérték be Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselőt, volt igazságügyi minisztert egy parlamenti vizsgálóbizottság elé, amely eredetileg tanúként kívánta meghallgatni a politikust, de végül 30 napos letartóztatását kezdeményezte.Robert Fico: a Grúz Nemzeti Légió is bekapcsolódott a kormányellenes tüntetések szervezésébe
A Grúz Nemzeti Légió nevű georgiai félkatonai alakulat és annak vezetője, Mamuka Mamulasvili is bekapcsolódott a Szlovákiában az elmúlt hetekben tartott kormányellenes tüntetések szervezésébe -mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján pénteken.Ajánljuk még

































