Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Szijjártó Péter: kihatással lesz a következő szankciós szavazásra, hogy Brüsszel betartja-e az ígéreteit
Erős kihatással lesz Magyarország döntésére az Oroszországgal szembeni szankciókról szóló következő szavazásnál, hogy az Európai Bizottság be tudja-e tartani a napokban tett ígéreteit - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Madridban.Drogtanyák és fertőzésveszély – Ezt őrizné meg Karácsony Rákosrendezőn
Los Angelesben a fentanyl, nálunk egyelőre a dizájner drogok segítségével épülnek a liberális álomkerületek. A progresszió ugyanis nem szereti, ha egy városrész fejlődik, mert azzal elnyomják azokat a drogosokat, akik csak szabadon szeretnének élni, és fertőzni.Horn Gábort hamarabb utolérték, mint a sánta kutyát
Horn Gábor mintha eltévedt volna a saját maga által kreált világban, ahol a Tisza már 180 százalékon áll a -20 százalék alá zuhant Fidesszel szemben. Kis túlzással ugyan, de a Hornék kezéből kikerül "közvélemény-kutatásokból" ezt tudjuk levonni. Helyesebben tudtuk, mert a statisztika-mágus művész úr az ATV-ben szokatlan őszinteségről tett tanúbizonyságot.Szijjártó Péter: kihatással lesz a következő szankciós szavazásra, hogy Brüsszel betartja-e az ígéreteit
Erős kihatással lesz Magyarország döntésére az Oroszországgal szembeni szankciókról szóló következő szavazásnál, hogy az Európai Bizottság be tudja-e tartani a napokban tett ígéreteit - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Madridban.Lázár: a GYSEV már nem osztrák-magyar, hanem magyar cég, amelynek egy kis része Ausztriában van
Magyarország jelentősen bővítette többségi tulajdonosi pozícióját a Raabenbahn/GYSEV vállalatban – írja a Kurier, amely felidézi Lázár János építési és közlekedési miniszter szavait, aki azt mondta, a GYSEV „már nem osztrák-magyar cég, hanem magyar cég, amelynek kis része Ausztria tulajdona”.A volt amerikai nagykövet szerint nagy hibát követnek el a magyarok, ha leváltják Orbán Viktort
David Cornstein neve nem ismeretlen a magyarok előtt, hiszen a Magyarországot támadó Mark André Goodfirend és David Pressman előtt ő volt az USA budapesti nagykövete, akivel nagyon jó kapcsolatot ápolt a kormány. Szerinte Donald Trump barátságát teszik kockára a magyarok azzal, ha leváltják Orbán Viktort.Megint bombariadó volt több iskolában, de az átvizsgált intézményekben nem találtak semmit
Péntek délelőtt több iskola is kapott újra bombafenyegetést Budapesten és vidéken egyaránt. Egerben már egy intézményt ki is ürítettek. Rétvári Bence azonban megnyugtatott mindenkit, egyik intézményben sem találtak robbanóanyagot, a tanítást folytatják.Bajnai visszatér a régi szerepkörébe
Ismét újmultat gyárt Bajnai Gordon. Az ex-miniszterelnök közösségi oldalán válaszolt arra a felvetésre, miszerint ő intézné a főváros és a Wallis közötti üzletet a Rákosrendező beépítése kapcsán. Bajnai állítja, már 20 éve semmi köze az ingatlanvállalathoz, csakhogy a Városháza-gate idején kikerült felvételekből nem erre lehet következtetni. Legközelebb azon sem lepődnénk meg, ha arról beszélne, hogy soha nem vállalt politikai szerepet.Bűncselekmény gyanúja miatt nyomoznak az újpesti polgármester házfelújításával kapcsolatban
Még mindig zajlik a súlyos, sokéves börtönbüntetéssel járó bűncselekmény miatti nyomozás Trippon Norberték házfelújításával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. A bűnügynek jelenleg három gyanúsítottja van, de a szálak több baloldali önkormányzatot érintő korrupcióig is elvezethetnek. A lap információi szerint a közvetlenül a polgármester ellen nem folyik nyomozás.Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: A szegénység ellen a legjobb megoldás a középosztály szélesítése(VIDEÓ)
A Kossuth Rádiónak adott ma interjút szokásához híven a kormányfő, ahol kezdetben a gazdaságról beszélt. Szerinte az emberek egy része most is cinikus azzal kapcsolatban például, hogy elérhető cél az egymillió forintos átlagjövedelem. Ezt a cinizmust pedig le kell győzni, a középosztály körét pedig bővíteni kell Az amerikai választás azonban már most megmozgatja a befektetőket, ami jó jel.Ismét a demokraták köreiből került ki egy "P" betűs bűnöző, de ezúttal nagyon melléfogott
Barack Obama egykori vezető politikai tanácsadója New Yorkból Nagy-Britanniába repült, hogy megerőszakolhasson egy kilencéves kislányt. A bíróság ezt 11 év börtönnel jutalmazta - írja a Daily Mail. A 47 éves nemzetközi befektetési bankár, Rahamim Shy több hetes tervezés után 2024 februárjában New Yorkból Bedfordshire-be utazott, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen egy kislánnyal. Shy ekkor még nem tudta, hogy az áldozata nem létezik, és valójában végig a bedfordshire-i rendőrség egyik beépített tisztjével beszélgetett.Van, aki sosem tanul: a Marvel-sztár úgy érezte, ennek a mondatnak most van itt az ideje
Évek óta halljuk, hogy a nézőknek kezd elege lenni Hollywood Amerika- és nemzetellenes elképzeléseiből. Évtizedek óta toplistás nevek buknak meg, mind filmek, mind videojátékok terén. A kék hajú, orrkarikás és többnyire molett rendezőnők megpróbálják elhitetni velünk, hogy mi vagyunk a bigottak, amiért nem szeretjük, ha például "bebuzítják" a kedvenc gyerekkori hőseinket, de a rögvalóság azt mutatja, hogy mi – a nézők – maradunk a helyünkön, ők pedig új munkát keresnek.Ukrajna megint támadta a Barátság-kőolajvezetéket!
Orosz források szerint szerda éjszaka ukrán csapás érte a Barátság-kőolajvezetéket: a támadás idején légiriadó volt érvényben, és a csapásról több helyszíni felvételt is megosztottak – írja az Index. Hivatalos közlemény egyelőre nem született ebben az ügyben, az ukrán fél nem vállalta magára a támadást, egy műholdas felvétel szerint azonban tüzek keletkeztek a Brjanszki területen a vezeték közelében.Bayer, Lentulai, Huth és Kohán pénteken a Polgári Mulató Jobboldali sajtóklubjában
„A soros elnökség éve úgy fog szerepelni a történelemkönyvekben, mint Donald Trump és az európai patrióták megkezdték a Nyugat átalakítást. A miniszterelnök szerint Ázsia felemelkedésének korszakában élünk. Az angolszász dominancia véget ért. Magyarország előtt az a feladat áll, hogy ebben az új világban sikeres legyen. Ehhez a belső alapok megvannak, de a brüsszeli elitet is le kell győzni.” - mondta Orbán Viktor. Ez is téma lesz a Polgári Mulató péntek esti Jobboldali sajtóklubjában, melybe Bayer Zsoltot, Huth Gergelyt, Kohán Mátyást és Lentulai Krisztiánt hívták meg a szervezők.Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, már a vízmegtartás a fő cél!
Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat - mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság első ülése után Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten csütörtökön.Donald Trump elnökségével lehetővé vált a magyar-amerikai kapcsolatok újjáépítése, ez pedig új mozgásteret ad a kormány politikájának
Az utóbbi évek során mélypontra jutott magyar-amerikai kapcsolatrendszer újraépítése új mozgásteret fog adni a kormány politikájának is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Révkomáromban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Selye János Gimnázium bencés emlékévi ünnepségén rendezett pódiumbeszélgetésen először is az utóbbi tíz év válságairól beszélt, a migrációs áradatot, a koronavírus-járványt és az ukrajnai háborút is érintve.Tudni akarják az oroszok, hogy Bidenék valóban terveztek-e merényletet Putyin ellen
Az amerikai kongresszushoz és az ENSZ-hez fordult Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke azzal az értesüléssel kapcsolatban, amely szerint az előző washingtoni vezetés állítólag egy Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni merénylet megszervezéséről tárgyalt.Hat év fél év börtönt kapott korrupció miatt Nagy János, az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára
Hat és fél év börtönre ítélték ma a Budapest Környéki Törvényszéken Nagy Jánost, az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkárát hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miat. Az ítélet még nem jogerős. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség két rendbeli – egy esetben társtettesként megvalósított –, az előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja az egykori állami vezetőt. Nagy ellen zajlik egy másik per is, szintén korrupciós ügy miatt.Nagyon be akar vágódni Zuckerberg az amerikai elnöknél, akinek még kárpótlást is fizet a korábbi cenzúra miatt
A Meta beleegyezett abba, hogy 25 millió dollárt fizessen Donald Trump korábbi amerikai elnöknek, miután peren kívüli megállapodás született a közösségimédia-óriás és Trump között – tájékoztat a BBC.Fű alatt végeztek nemátalakító műtéteket a kiskunhalasi kórházban, őrizetbe vették az orvosokat
Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két kiskunhalasi orvost, akik nemátalakító műtéteket végeztek a munkaidejükön kívül pénzért a helyi kórházban - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.Orbán Viktor az új stúdiókomplexum átadóján: A magyarok vérében van a filmgyártás (VIDEÓ)
A Kormány Gazdaságvédelmi Akcióterve keretében valósult meg a Nemzeti Filmintézet beruházása, amely a fóti stúdiókomplexum átfogó fejlesztésére irányult. A kiemelt jelentőségű beruházás a hazai filmipar világviszonylatban is élvonalbeli szerepét és versenyképességét biztosítja hosszú távon. A filmstúdió megnyitója alkalmából szólalt fel Orbán Viktor kormányfő.Idén sem maradunk budapesti CPAC nélkül - itt a patrióták kora!
„Az Alapjogokért Központ május 29-30-án sorozatban negyedik alkalommal ismét megrendezi Budapesten a CPAC Hungary-t, a világ legnagyobb jobboldali seregszemléjét” – jelentette be Szánthó Miklós, a Központ főigazgatója és Matt Schlapp, az amerikai CPAC Foundation elnöke.Mennyire kell mélyen lenni ahhoz, hogy a Kutyapárt oktasson ki a munkával járó felelősségből? - A tiszásoknak ez most sikerült
Ismeretes, a tegnapi maratoni fővárosi közgyűlés egyik emlékezetes pillanata volt, amikor Tisza Párt fővárosi frakciója szerdán kivonult az ülésről, miután kedden a Tulajdonosi Bizottság ülésén levették a napirendről a javaslatukat, hogy a fővárosi cégvezetőket nyílt pályázattal válasszák meg. A javaslatot Vitézyék támogatták, más nem. Az ellenzők azzal érveltek, a javaslat tele van hibákkal, jogszabályellenes felvetésekkel.A piaci és az elemzői várakozásoknál enyhén jobban teljesített a gazdaság
2024-ben a nyers adatok szerint csak 0,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,6 százalékkal haladta meg az előző évit – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, csütörtöki adataiból.Ajánljuk még

































