Forró drót
Magyar Péter igencsak elszomorodott, elutasították a Schadl-Völner ügyben tett felülvizsgálati kérelmét is
Ismét bebizonyította Magyar Péter, hogy meggyőződése tévedhetetlenségéről súlyosbodik. Szerinte lábbal tiporják hazákban a jogot, az ügyészség után a bíróság is kézzel vezérelt és a pártállam utasításait hajtják végre. Most éppen - nyilván "Rogánék nyomására" - elutasította a bíróság a Schadl-Völner ügyben benyújtott felülvizsgálati kérelmét. Ismert, megszüntették a nyomozást, ami a feleségét lehallgatva, titokban rögzített hangfelvétel és abban elhangzott pletykák nyomán indult.Érzékeny búcsút vesz a Soros-lap Elon Musk platformjától
Nagy csinadrattával írta meg a The Guardian, hogy elhagyják Elon Musk közösségi oldalát. A liberális lapot ugyanis zavarja a "szélsőjobboldal" és a "rasszizmus". Ja, nem, az amerikai elnökválasztás eredménye.Trumpék nem viccelnek: itt az ideje, hogy a migránsbűnözők “deportálják magukat”
Minden normális amerikai embernek tele van mindene az illegális migránsokkal, a bűnözéssel a délről, a migránsokkal együtt az USA-ba özönlő fentanilból, és abból, hogy a komcsik migránsok betelepítésével teszik tönkre a közösségeiket. Trump egyik fontos ígérete volt az illegális migráció felszámolása, és ki is nevezte erre a megfelelő embert. A jövőbeli határvédelmi vezető – vagy ahogy Trumpék nevezik a Határ Cár” – Tom Homan úgy tűnik erősen indít, máris azt javasolta, hogy a bűnöző illegális bevándorlók és bandatagok “deportálják magukat” gyorsan az országból. Homan azt üzente: „tudjuk, kik vagytok, és meg fogunk találni benneteket.”Egy ember, aki ismét robbantani készül - Ábrahám Róbert ma is kiborítja a bilit? (videó)
A "BlueSky" nevű libsi közösségi oldalra menekülnek az X-ről a csalódott balosok
Az amerikai választás óta többszázezren menekültek át az X-ről a BlueSky nevű platformra, miután Donald Trump megnyerte a választást, majd kinevezte Elon Muskot az egyik miniszterének. Persze, ahogy az lenni szokott, a demokraták meg is magyarázták a jelenséget: az X-et elárasztotta a "szélsőjobboldal."Tarthatatlan a káosz a BKK járművein, de végre van szándék a rendrakásra
Karácsony Gergely kampánya ellenére nemcsak megszavazták a BKK-rendészetet, de jövőre el is indul a kezdeményezés. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes viszont nem a megállókba, hanem a szállókba terelné a leszállított hajléktalanokat. A diszpécserállomány viszont nem bővül.Egy tanár azt mondta a diákjainak, hogy “koncentrációs táborokba is kerülhetnek” Trump miatt
Nagyon komoly mentális állapotok vannak az USA-ban: „áruló szemétládának” nevezte Trumpot egy kaliforniai tanár az órán, és arról beszélt, hogy a diákjai akár “koncentrációs táborokba is kerülhetnek”. A hírekben nem merték megnevezni a tanárt, mert a jelenlegi közhangulat miatt valószínűleg önbíráskodástól tartanak a szülők részéről.Elon Musk komoly pozíciót kap Donald Trump kormányában
Elon Musk és Vivek Ramaswamy üzletembereket jelölte a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére Donald Trump. Valószínűleg ennek most nagyon nem örülnek a szivárványos progresszívek, a baloldal nyilvánvalóan attól retteg, hogy Elon Musk nagytakarításba kezd.Szijjártó Péter Szerbiában beszélt arról, hogy reméli: Donald Trump győzelme Európában is megerősíti a béke és a kölcsönös tisztelet hangját
Magyarország példája jól bizonyítja, hogy az Európai Unió és a NATO lojális tagjaként is lehet sikeresen érvényt szerezni a nemzeti érdeknek, csak nem szabad feladni az állami szuverenitás egy kis részét sem - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a boszniai Szerb Köztársaságban.Orbán Viktor szerint úgy kell folytatni a zöld átmenetet, hogy közben használjuk a földgázt, olajat és az atomenergiát is
A józan ész és nem ideológiák vagy pánik által vezérelt klímapolitikát szorgalmazott Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bakuban, az ENSZ éves éghajlatváltozási konferenciáján (COP29).Tényleg büdös a szánk, és ezt a baloldali Kunetz is megerősíti!
Mi a közös Magyar Péterben, egy baloldali orvosban és a Pesti Srácok munkatársaiban? Az, hogy mindannyian elismerjük, büdösek vagyunk. Köszönjük Kunetz Zsombor, hogy ezt kikutatta!A NATO volt főparancsnoka szerint Ukrajna hamarosan lemondhat területe húsz százalékáról (Videó)
James Stavridis, a NATO volt vezérkari főnöke a Bloombergnek adott interjút, amelyben arról kérdezték, mi a véleménye az orosz-ukrán háborúról, most, hogy Donald Trump hatalomra került. Nos, a válasz egy soha nem látott mi megmondtuk...Magyar Péter állítja: Európában nálunk a legdrágább az elektromos áram - Vitályos Eszter azonban elmondta, hogy ez miért nem igaz
Magyarországon a villamos energia rezsicsökkentett ára a családok számára a legalacsonyabb Európában. A vállalkozások által fizetett áramár pedig az európai középmezőnyben van - olvasható Vitályos Eszter Facebook posztjában.A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint "a társadalomra veszélyes" cselekedetnek minősül, ha valaki eltávolít egy szivárványos zászlót
Többrendbeli rongálás, egy szivárványos zászló eltávolítása, illetve egy plakát lefestése miatt 1,1 millió forintos pénzbüntetésre ítélte kedden a Fővárosi Törvényszék Novák Elődöt, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjét.Bízhatunk benne, hogy a Trump-adminisztráció nem akarja majd megmondani, hogy milyen döntéseket kell hoznia magyar kormánynak
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójának reményei szerint Donald Trump visszatérésével a magyar-amerikai politikai kapcsolatok is helyreállnak, újra kiválóak lesznek.Ilyen az, amikor a baloldali propaganda el akarja hallgatni a valóságot - Itt a Népszava törölt “interjúja” Ábrahám Róberttel (VIDEÓ)
A Renitens csatorna riportere Facebook oldalán közölte még a tegnapi napon, hogy vágatlan interjút kért tőle a Népszava, amelynek először “váratlan fordulatként” törlődött a hangja, majd később a rovatvezető Ábrahámmal közölte: nem járulnak hozzá, hogy a beszélgetés nyilvánosság elé kerüljön.BREAKING: előre hozott választás lesz Németországban, miután darabokra hullott a kormány
Nem csak költői túlzás volt az elmúlt hetekben az a hír, mely szerint mezonjaira hullhat lassan a német kormány. Egy mai megállapodás szerint feladták a vergődést, már nem reménykednek a csodában, és inkább előrehozott választást tartanak Németországban.Bye bye David, rossz voltál velem – Hamarosan távozhat Budapestről az amerikai nagykövet
Bár Donald Trump beiktatására, így az új külpolitikai tisztségviselők kinevezésére is várnunk kell még legalább januárig, de annyit már most biztosan tudhatunk, hogy hamarosan búcsút inthetünk David Pressmannek. Az amerikai nagykövetnek ugyanis az íratlan szabályok szerint akár már január elején el kell hagynia hivatalát.Németországban elfogyott a papír – A felmentő seregek majd ezertonnás A4-esekkel érkeznek Északról
Mióta nem túl meglepő módon szétesett a német kormánykoalíció, a tartományi választásokon pedig elsöprő sikere lett a jobboldalnak, az ideiglenes kormány nagyon be van rezelve attól, hogy megtartsák az időközi választásokat. Most például arra hivatkozva halasztanák el ezeket, hogy "elfogyott a papír", tiszta sor, azért a történelmi tapasztalatok alapján nem lennék a lengyelek, franciák és belgák helyében, mikor a németek elindulnak egy kétfrontos papírgyűjtésre.Nem lennénk most (sem) a németek helyében: a kormány összeomlóban, az iszlamisták pedig még mindig kiskorú török németeket radikalizálnak
Németországban, a schleswig-holsteini Elmshornban őrizetbe vettek egy terrorcselekményre készülő 17 éves fiút - közölte hétfőn Bernd Winterfeldt, a flensburgi székhelyű vádhatóság főügyésze.Varga Mihály: a 2025-ös költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése
Szinte minden területre többet szán a kormány a jövő évi büdzsében, amit az új gazdaságpolitika költségvetésének nevezett Varga Mihály pénzügyminiszter, miután hétfőn hivatalosan is benyújtotta az Országgyűlésnek a 2025-ös büdzsét. A tárcavezető ismertetése szerint oktatási kiadásokra közel 500, míg egészségügyre 330 milliárddal többet tervez elkölteni a kormány, mint az idei költségvetésben. November végén tárgyalja az Országgyűlés a törvényjavaslatot, majd december 20-án, már rendkívüli ülés keretében lesz a zárószavazás.Jó hírrel szolgál a kormány a hallgatóknak: megépül Budapesten a Diákváros
12 ezer kollégiumi férőhellyel épül Diákváros Budapesten! -közölte a Facebookon Szentkirályi Alexandra. A Fidesz budapesti elnöke tisztában van vele, hogy lakhatási válság van a fővárosban, ami elsősorban azokat a hallgatókat érinti, akik Budapestre jönnek tanulni. Ezt kívánják most orvosolni.Nacsa Lőrinc veheti át Potápi Árpád János helyét a nemzetpolitika élén
Nacsa Lőrinc lehet a Miniszterelnökség új nemzetpolitikáért felelős államtitkára – értesült a Híradó.hu.Vajszívű Alföldi Róbert már meg is bocsátott Magyar Péternek
Mint ismert a rendező-színészt tulajdonképpen azzal vádolta meg Magyar Péter, hogy lejárató anyagok fognak róla megjelenni azzal kapcsolatban, hogy ő is, mint Lakatos Márk sytilist és Varnus Xavér kiskorúakat zsákmányolt ki szexuálisan. Alföldi perrel fegyegetőzött, Magyar bocsánatot kért és az ügy már le is van zárva, szeret mindenki mindenkit. Micsoda finálé.Ajánljuk még

































