Forró drót
Brutális utcai támadás érte a Fidelitas alelnökét
A Fidelitas ferencvárosi alelnökét, fideszes aktivistát, Bocskai Tamást hajnali órákban érte támadás Budapesten, miután egy plakátrongálást megpróbált megakadályozni. A történtekről ő maga számolt be közösségi oldalán, a brutális támadás miatt azóta feljelentést tett a hatóságoknál.Titkos hangfelvételen büdös emberekről és új unokák vásárlásáról beszél Magyar Péter
Büdös szájú követőkről és saját nyugdíjaskommandóról beszél Magyar Péter egy, az Index birtokába (is) került hangfelvételen, amelyen a Tisza Párt elnöke azon viccelődik, hogy meglepődnének idős követői, ha azt mondaná nekik, vegyenek maguknak új unokát a külföldre költözött szeretteik helyett. A felvételen Magyar Péter és korábbi barátnője, Vogel Evelin beszélgetése hallható. A kiszivárgott anyagra egyébként Magyar úgy reagált, hogy legalább az egyik mondatot biztosan nem ő mondta.Dobrev Klára választás elé állította Magyar Pétert, most megmutathatja, hogy merre húz
Ma fognak szavani az Európai Parlamentben arról, hogy Várhelyi Olivér bekerül az Európai Bizottság tagjai közé vagy sem. Nyilván a balosok azt szeretnék, ha nem kapna szerepet, de ez egy kiváló alkalom arra is, hogy teszteljék Magyar Pétert. Dobrev Klára azt szeretné, ha nem szavaznák meg Várhelyit a Tisza Párt képviselői, mert ha igen, akkor ők a fidesszel vannak.Jakab Péter a Gyurcsánnyal való összefogásra próbálja rábeszélni Magyar Pétert
A nagy bölcs, Jakab Péter szólalt meg most a tegnapi Magyar Péter interjú után és próbálta nyugtatni utódját, hogy jobb, ha megszokja a támadásokat, ő ezeken már túl van. Ahogyan azon is, hogy pereket indítson, de úgy látja nem ez a megoldás, hanem az Orbán-rendszer leváltása. Ezt viszont csak összefogással lehet, amibe ha a Tisza Párt nem megy bele, akkor nem lehetséges nyerni.Oroszország az áram- és az internet korlátozásával ösztönözné a fiatalokat a családalapításra
Globális probléma a születésszám csökkenése, amivel Oroszország is küzd, ezért egyszerű, de nagyszerű megoldásokat találtak ki arra, hogy a fiatalok találjanak az ágyban is egymásra. Az egyik ilyen lenne, hogy egy bizonyos ideig kikapcsolnák az áramot és az internetet, de az ötletek között szerepel az első randevú állami támogatása és a nászéjszaka szponzorálása is.Varga Judit megszólalt volt férje rágalmai kapcsán
Magyar Péter exei részt vesznek az ő lejáratásában, nagyjából ezt állítja a Tisza Párt elnöke. A volt barátnőjébe, Vogel Evelinbe akart belerúgni Magyar Péter, de végül volt feleségét is sikerült megrágalmaznia és a nagy kitárulkozó cunamiból még Alföldi Róbert is kapott, igaz ő más témában. Most viszont megszólalt Varga Judit, aki azt elismerte, hogy a Vertán György tulajdonában lévő cégben dolgozik, de nem puszira kap tőle pénzt, hanem a munkájáért fizetésképpen. Minden más, amit Magyar állít hazugság.Olyan nagy bűn Trump szavazónak lenni, hogy még a hurrikán után sem segítettek annak, aki a republikánusokra szavazott
A pofátlanság netovábbja, amit a liberálisok az amerikai választások után csinálnak és ha ezek után jóembernek és elfogadónak állítják be magukat, aki biztosan menthetetlen a társaság. Történt ugyanis, hogy az amerikai katasztrófavédelmi ügynőkség egyik floridai munkatársa arra szólította fel az embereket, hogy azoknak a floridai háztulajdonosoknak, akiknek megrongálta vagy lakhatatlanná tette a házát a hurrikán és tudják, hogy Trumpra szavaztak, akkor ne törődjenek vele.Varnus Xaver mosdatásában segít Perintfalvi, az aktivista-írónő
Nem meglepő, hogy Perintfalvi Rita már megint nem magát a történetet, hanem az abban szereplőket nézi és eszerint határozza meg, hogy mi igaz és mi rágalom. Ha egy fideszes politikusról vagy egy papról rebesgetnék, hogy fiatal fiúk gatyájában turkált, akkor zokszó nélkül elhinné, amit hall, de ha sajátjaik közül hullik a csontváz, az rágalom, lejárató kampány, színjáték. Éppen ezért most beállt a szintén pedofilgyanúba keveredett orgonaművész, Varnus Xavér mögé és arról ír, hogy őt is megpróbálták beszervezni, hogy információkat adjon ki pedofil ügyekben, de ellenállt.Alföldi Róbert kiakadt Magyar Péterre, és ha nem kér bocsánatot tőle és tisztázza, mit is akart mondani, akkor beperli
Magyar Péter vasárnapi megnyilvánulásával egyetlen egy embert sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia, az pedig nem más, mint Alföldi Róbert. A nyíltan homoszexuális színész-rendezőt ugyanis félreérthető kontextusba tette, amire arra utalt, hogy Alföldinek is vannak pedofil ügyei, amit hamarosan a fideszes körök fognak nyilvánosságra hozni. Elég komoly vád ez ahhoz képest, hogy semmi nincs a kezében bizonyítékként, Alföldi éppen emiatt ki is kérte magának, hogy rontja az ázsióját és ha Magyar nem tisztázza a dolgot nyilvánosan, még egy jó kis pert is a nyakába aggat. Kellemesen indul ez a hét is.A nap, amikor Magyar Péter lebuktatta(?) Alföldi Róbertet
Bűncselekmény vele [Alföldi Róberttel] kapcsolatban fel sem vetődött. (Eddig) Magyar Péternek szivárogtat a rendőrség, vagy a szolgálatok?– jegyezte meg Magyar Péter ismételt világrengető bejelentése kapcsán– amellyel ismét csak magát keverte gyanúba– a Lakatos Márk-üggyel kiemelten foglalkozó Ábrahám Róbert közösségi oldalán. Magyar Péter szerint ugyanis az ügyben elő fog kerülni a rendező neve is, erről azonban Ábrahám szerint senkinek nem lehet tudomása, vagyis felmerül a kérdés: honnan tud erről Magyar Péter?Az Amerikán kívüli világ együtt szigetelődik el: ismét bővül a BRICS
Mind nagyon örülünk, hogy a brüsszeli eurokraták még nem szigetelték el magukat az amerikai liberális elittől, azonban a világ kezd szépen lassan elmenni az euroatlanti baloldal mellett. Mindeközben a kontinentális politika Gyurcsányjai, az óbaloldal úgy viselkedik, mint az a gyerek az iskolában, aki egyedül közösít ki mindenki mást. A világ többi része pedig, szigetelődik is, mint egy panelprogramos tömbház: idén nagyot bővült a BRICS, és a Mandiner elemzése szerint már a globális GDP 35 százalékát adja a szövetség.Megébredtek a már amúgy is woke tábornokok az amerikai hadseregben, Trumptól jobban félnek, mint a diverzitás hiányától
Általában nem túl jó előjel, ha a mindenkori hadseregekben megjelennek a politikai kinevezettek és a harceljárásoknál fontosabb az ideológia fizikai militarizálása. Az amerikai hadsereg DEI-irányelvei (diverzitás, méltányosság, befogadás) az elmúlt években sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak, mint a megőrzött életek, vagy megelőzött háborúk száma. Az amerikai hadsereg elrettentő ereje folyamatosan degradálódik, mióta mind a politikai, mind az ideológiai döntések katasztrófa felé sodorják az intézményt. Ennek az arcai, a woke tábornokai most megébredtek, mert Trump nem nézi jó szemmel, a hadsereg megcsúfolását.Kerüljétek el a Trump-támogatók házát, javasolta egy katasztrófavédelmis a hurrikánt követően
Az amerikai katasztrófavédelmi ügynökség (FEMA) pénteken megerősítette, hogy egy floridai alkalmazottjuk azt javasolta a Floridára is lesújtó Milton hurrikán elvonulása után a helyszínre kiérkező csapatoknak, hogy hagyják figyelmen kívül azokat a házakat, ahol Trumpot támogató transzparenseket látnak. Az ügynökség elítélte a történteket, és jelezte, hogy kirúgták a felelőst – írja a CNN.Elon Musk 4 perces videóban mutatta be, hogyan működik a balliberális média (Videó)
Újraközölt egy X-bejegyzést Elon Musk közösségi oldalán, amelyben a legegyértelműbben foglalják össze, hogyan működik a balliberális papagáj-kommandó, hogyan próbálja az összes csatorna ugyanazt szajkózva hitelteleníteni éppen aktuális ellenségét.Újabb dizájnerdrogok jelentek meg Magyarországon, egyből tiltólistára kerültek
A pszichoaktív szerek elleni küzdelem újabb mérföldkövéhez érkezett: 2024 júliusában hét új anyag került fel a magyarországi „C listára”, amely a dizájner drogok forgalmazásának szigorítását szolgálja– írja a Drogkutató Intézet (DKI). A szervezet szerint az új szabályozással a hatóságok célja a kábítószer-használat visszaszorítása és a közegészség védelme, különös tekintettel a hátrányos helyzetű térségekben élők körében egyre népszerűbb, de gyakran súlyos egészségügyi kockázatot jelentő szintetikus anyagokra.Itt a vége: Hivatalosan is megnyerte az összes csatatérállamot Trump
Váratlanul nagy sikert aratott Donald Trump. Az arizonai szavazatok végső összesítésével kiderült, mind a hét csatatérállamot megnyerte a volt (és leendő) elnök, ezzel pedig legutóbbi győzelmét is túlszárnyalta.Az ember, akinek még Trump is szót fogad: Susie Wiles lesz az elnök kabinetfőnöke
Donald Trump semmiképpen sem egy hagyományos, semmitmondó politikus, így a kommunikáció finomhangolása komoly kihívást jelent egy kampánycsapatában. Ez még az egyébként sikeres 2016-os kampányban sem ment zökkenőmentesen, most azonban feltűnően profi csapat dolgozott az újraválasztott elnök mellett. Ennek feje, Susie Wiles lesz a Fehér Ház kabinetfőnöke.Ha az elszigetelődés azt jelenti, hogy egy sor európai vezető jön Budapestre, akkor azt vállaljuk (Videó)
Annyira mégsem lehet megelégedve önmagával az európai liberális elit, ugyanis olyan jól sikerült "elszigetelni" Magyarországot, hogy csak a legfontosabb politikai vezetők látogattak Budapestre. A politikai realitás ugyanis megváltozott, árulta el Szijjártó Péter a Kossuth Rádió „Vasárnapi újság” című műsorában. A tárcavezető szerint Trump győzelmének következményei Magyarországon is érezhetőek lesznek, ugyanis reális esély van arra, hogy Európában jövőre beköszöntsön a béke.Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárokat evakuáltak Libanonból
Magyarország újabb sikeres evakuációs műveletet hajtott végre, amelynek keretében nyolc magyar és négy külföldi állampolgár hagyta el Libanont a honvédség repülőgépével - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.Szabályosan rettegünk, mióta Jakab Péter kigyóval üzent nekünk
Jakab Péternél, aki a Nép pártján áll, egy kígyó van, és nem fél használni a propagandisták ellen. Laptársaink figyelmét is felhívjuk arra, hogy innentől nincs mozgásterünk, egyetlen lehetőségünk, ha meghúzzuk magunkat és megpróbáljuk valahogy túlélni a következő napokat.Fideszesek halálával szerezne többséget Magyar Péter biopolitikai tanácsadója
Idősek halálával kíván szavazatot gyűjteni a Tisza-pártnak Raskó György. A brüsszeli érdekeket képviselő és vágyakat megjelenítő agrárguru márki-zayozott egyet.A demokraták megfejtették, miért buktak
Nancy Pelosi demokrata tótumfaktum hosszas elemzés után arra jutott, ha időben leléptetik Bident, akkor a nők, a latinók és a feketék Harrisra szavaznak. Több demokrata a saját radikális hülyeségeiket is emlegetik azért.„Szembejött a valóság” – Szijjártó Péter az amszterdami kristályéjszakáról
Miközben Hollandiában tombol az antiszemitizmus, addig Magyarország biztonságos pálya az izraeli focistáknak írta a külgazdasági és külügyminiszter.Rendet vágni a viágrendetlenségben - Megjelent Schmidt Mária professzor új könyve
"Az elmúlt években megjelent legfontosabb esszéit rendezte egy kötetbe Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Világrendetlenség című legújabb könyvében. A szerteágazó, fajsúlyos témákról szóló írások egy jól kivehető ív mentén rendeződnek: milyen Európa és a világ, amelyben élünk, miért ilyen, milyenek vagyunk benne mi, magyarok, és mit tehetünk a jövőnk érdekében. Könyvében Schmidt Mária kiapadhatatlan szellemi kíváncsiságtól vezérelve kényes kérdések sorát teszi fel, amelyekre friss és tűpontos gondolatokat kínál válaszként – mindezt szellemesen és közérthetően. Mint mindig. Rendet tesz egy rendetlen világban" - írja a kiadó, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány.Go Home Pressman! - énekli Wellor, a titokzatos netzenész
Ajánljuk még

































