Pesti Srácok

Forró drót

Informátor – Az ellenzék kommunikációjának nem azzal kellene foglalkoznia, hogy támadja a kormányt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Az ellenzéki térfélen egyértelműen a Demokratikus Koalíció és személy szerint Gyurcsány Ferenc az, aki igazán vérszemet kapott a vészhelyzet során. A bukott miniszterelnök a járvány kirobbanását követően egyből megragadott minden lehetőséget, hogy a kormányt gyalázza. Gyurcsány napokig élő videókban, posztokban nyomta a kétbites propagandát. Több, mint egy hétnek kellett eltelnie, mire rájött, hogy a túlzásba vitt agymosás káros lehet. Ezért most azt a látszatot kelti Ferenc, hogy együttműködő a kormánnyal, ez azonban csak álca – minderről az Informátorban volt szó, a Hír TV műsorán.

Európa számos országában bevetik a nemzeti hadseregeket a járvány elleni védekezéshez

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
A legnagyobb európai országban már mozgósították a hadsereget is a koronavírus elleni küzdelem érdekében; a katonák nemcsak a karanténok ellenőrzésében, hanem a fertőzöttek kezelésében, sőt, még a lélegeztetőgépek gyártásában is besegítenek. Magyarországon is készen áll arra a Honvédség, hogy segítsen a járvány elleni küzdelemben; több intézkedést is kilátásba helyeztek, amelyben a katonáink kulcsfontosságú szerepet játszhatnak, legyen szó akár logisztikai intézkedésekről, akár kulcsfontosságú vállalatok működésének biztosításáról. A Portfolio összeállítása arra világít rá, hogy Európa legnagyobb országai hogy használják hadseregüket a koronavírus elleni küzdelemben, és azt is, hogy milyen intézkedések történhetnek Magyarországon.

Karantén helyett nyaralgatni mentek a franciák, így szigorítani kellett a kijárási korlátozásokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
A francia kormány pénteken bejelentette, hogy a koronavírus fokozódó terjedése miatt szigorítják a kijárási korlátozások ellenőrzését az utcákon, a közutakon, a pályaudvarokon és a repülőtereken, arra emlékeztetve a lakosságot, hogy a karanténszabályok értelmében nem engedélyezett elutazni víkendezni vagy vakációzni – írja a 24.hu.

Bennfentes kereskedelem vírusjárvány idején – Amerikai szenátorok gyanús tőzsdei ügyletei

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Lemondásra szólítottak fel pénteken két amerikai szenátort, Richard Burrt és Kelly Loefflert, aki eladta a részvényeit a tőzsde bedőlése előtt, majd újabb két politikusra vetült a bennfentes kereskedelem gyanúja. Péntek délután kiderült, hogy két további szenátor is üzletelt a tőzsdén a terjedő járványra vonatkozó információk birtokában. Egyébként az ügyek rávilágítanak az emerikai politikusok nem éppen szerény anyagi helyzetére is.

Az amerikai alelnök hivatalában is koronavírussal fertőződött meg egy munkatárs

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Mike Pence amerikai alelnök hivatalában is megfertőződött egy munkatárs az új típusú koronavírussal – jelentette be Katie Miller pénteken este. Az alelnök sajtószóvivője közleményében leszögezte, hogy sem az alelnök, sem Donald Trump amerikai elnök nem került testközelbe a fertőzött kollégával. Miller nem nevezte meg, hogy kiről van szó, csupán kiemelte: az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ előírásainak megfelelően elkezdték feltárni, hogy kikkel került kapcsolatba az illető a közelmúltban.

A migránsoktól nyüzsgő görög szigeteken is megjelent a járvány

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 20.
Bakondi György szerint a koronavírus-járvánnyal egy új veszély jelent meg az illegális migránsok között. A balkáni útvonalon valamennyi állam – katonai erők igénybevételével is – lezárta határait, hogy védjék az országuk állampolgárait, elsősorban a koronavírus ellen – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Készülnek a bankok a törlesztési moratórium és a thm-plafon végrehajtására

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 20.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bejelentette, hogy az uniós kkv- és lakossági hitelekre is érvényes a hiteltörlesztési moratórium. A lízingcégek megkezdték a felkészülést a moratórium végrehajtására; a Cofidis Magyarországi Fióktelepe március 19-ével felfüggesztette a fogyasztási hitelezést, kivéve azokét, amelyek már most megfelelnek a csütörtökön érvénybe lépett kormányrendeletnek; a money.hu szerint már vannak olyan bankok, amelyeknél elérhető az olcsó személyi kölcsön.

Hajléktalanokat helyeznek el a cannes-i fesztiválpalotában a járvány miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 20.
A koronavírus fokozódó terjedése miatt Franciaországban három nappal ezelőtt korlátozták a mozgásszabadságot mindenkire vonatkozóan, most pedig hajléktalanokat helyeznek el a járvány terjedése miatt jelenleg kihasználatlan cannes-i fesztiválpalotában – jelentette be pénteken David Lisnard, a dél-franciaországi kisváros polgármestere a France Info francia hírrádióban.
Ajánljuk még