Forró drót
Spanyolországban már tizenegyezer fölött van a koronavírusos betegek száma
Spanyolországban meghaladta a tizenegyezret a koronavírus-fertőzöttek száma, egy nap alatt kétezer új esetet regisztráltak, ami csaknem tizennyolc százalékos növekedést jelent – közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója kedden Madridban. A Portugáliához tartozó Madeirán karanténba helyezték egy szálloda vendégeit, az Egészségügyi Világszervezet genfi székhelyén is felbukkant a fertőzés. Parfüm helyett fertőtlenítőszer gyártásra állt át a Louis Vuitton
Az egyik legnevesebb párizsi cég, a Louis Vuitton kézfertőtlenítők tömeggyártására állítja át parfümgyártó gépeit a koronavírus miatt - írja a BBC hírére hivatkozva a noizz.hu. Felidézik, hogy Franciaországban a betegek száma már megközelíti a 7000-et és 148 halálesetet is regisztráltak az országban. A járvány miatt ráadásul óriási a hiány a kézfertőtlenítőkből. Minden dolgozójának 300 ezer forint fizetés előleget ad a Libri
A Libri-Bookline Zrt. vállalatvezetése úgy döntött, hogy a koronavírus okozta krízishelyzetben támogatja munkavállalóit. Ötvenmillió forintot ad a dolgozói megsegítésére saját vagyonából a Libri tulajdonosa - írja a napi.hu. Haza szeretnének jutni a Hegyeshalomban rekedt románok
Humanitárius folyosó megnyitását kérte Szijjártó Pétertől kedden Bogdan Aurescu román külügyminiszter, hogy Magyarországon keresztül utazhasson haza az a több, mint 3500 román állampolgár, akik a magyar-osztrák határon, Hegyeshalomnál akadtak el, miután Magyarország a koronavírus-járvány miatt lezárta a határait a külföldiek előtt. Így néz ki a kihalt Velence: kristálytiszta a csatorna vize
Teljesen kiürült Olaszország. Nemcsak a turisták tűntek el a máskor zsúfolt városból, hanem a korlátozások miatt az olaszok is otthonaikba szorultak. Van pozitívuma is a karanténnak. Az Ill Gazettino Facebook oldalára feltöltött videón úgy látható a máskor nyüzsgő Velence, ahogy még soha. A Szent Mark téren csendesen andalognak a galambok, a csatorna vize olyan tiszta, hogy szinte a fenekére látni. Több városban is az utcákon, boltokban tolonganak a veszélyeztetett korúak
A Bama.hu, Baranya megyei hírportál írta meg, hogy ritka embertömeget lehetett látni kedden reggel a pécsi vásárcsarnokban. A portál fotókat is közölt arról, ahogy sorokban kígyóznak az idős emberek a piac bejáratánál. Olvasónk jelezte, hogy Bicskén még mindig jár a TESCO különbuszjárata, a buszban összezárva viszik vásárolni azokat az embereket, akiknek most otthon kellene ülni. Több városból is kaptunk hasonló jelzéseket és a Facebookon is láthatók felháborodott bejegyzések arról, sehogy sem akarnak kiürülni az utcák és tele vannak a bevásárlóközpontok. Közben a március 13-án indult Maradj Otthon Facebook csoportnak már több mint 33500 tagja van. Itt ötletekkel, tanácsokkal is ellátják egymást az emberek, és segítséget is felkínálnak egymásnak annak érdekében, hogy minél kevesebben menjenek most közösségbe.
Putyin szerint politikai ellenzékre szükség van, kuplerájra és show-ra viszont nincs
„A rendszeren kívüli ellenzék nem ellensége az államnak” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a TASZSZ hírügynökségnek adott interjúban. Putyin kormányzásának 20. évfordulója alkalmából egy terjedelmes nyilatkozatot adott a TASZSZ-nak, amelynek újabb, tematizált részletét kedden közölték. Az orosz vezető szerint a politikusoknak, köztük az ellenzékieknek nem pusztán bírálniuk kellene a kormányzatot, hanem világos elképzeléssel kellene rendelkezniük arról, hogy miként kellene megoldani az ország problémáit. Járványkórházzá alakítanak több intézményt
Több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt - közölte az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén. Az országos helyettes tisztifőorvos pedig arról számolt be, hogy mostantól a súlyos, ismeretlen tüdőgyulladásban szenvedőknél elvégzik a laborvizsgálatot, már nem nézik az utazási előzményt. Varga Judit: fegyelmezetten kell viselni a korlátozásokat mindenkinek a nemzet érdekében
A koronavírus-járványban bebizonyosodott, minden nemzetállamnak elsősorban a saját állampolgárai fontosak, az ő érdekükben születnek a döntések és most látni igazán, hogy valójában Európa erős nemzetállamok erős szövetségére kell épüljön – hívta fel rá a figyelmet Varga Judit a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Az igazságügyi miniszter szerint olyan nehéz időszak jön, amikor a korlátozásokat fegyelmezetten kell viselnie mindenkinek a nemzet érdekében. Szakértő: zsarolási potenciál van Törökország kezében
Az Európai Unió megpróbálja meggyőzni Törökországot arról, hogy újra zárja le határait, de a migrációs helyzet és a koronavírus miatt is lépéselőnyben van Törökország. A migrációval kapcsolatban kötött EU-török megállapodás nyomán a török fél rájött, hogy zsarolási potenciál van a kezében, és elkezdett élni is azzal - erről beszélt Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán. Alapjogokért Központ: "Válságra a válasz a felelősségteljes magatartás"
Videóüzenetben reagál az Alapjogokért Központ a koronavírus járványra és annak következményeire. A honlapjukon és közösségi oldalukon is megosztott videó közös felelősségünkre hívja fel a figyelmet, ami megóvhat bennünket a nagyobb katasztrófáktól. Hétfőtől leáll az Audi győri gyára
Ahogy arról már beszámoltunk, a Volkswagen csoport a legtöbb európai gyárát bezárja. A Portfolio azt írja, hogy a győri Audi gyár termelését péntektől fokozatosan leállítják, a jövő hétfőtől pedig nem termel a hazai operáció. A megyei lap, a Kisalföld címlapján hozza, hogy hétfőtől leáll az Audi gyár. A munkavállalókat érintő következményekről hamarosan tájékoztatást adnak - olvasható a portálon.
Nem lesznek nyilvánosak a misék, de több liturgiát online közvetítenek
Nem zárják be a hazai katolikus templomokat, de vasárnaptól nem lesznek nyilvános liturgiák a koronavírus-járvány miatt, a temetéseket egyszerű formában, röviden kell megtartani. Több helyről online közvetítik a miséket - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kedden az MTI-vel. Menczer: áruforgalmi folyósokat jelöltek ki
A Magyarországot átszelő, a szomszédos országokba irányuló kamionoknak áruforgalmi folyosókat jelöltek ki - mondta a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén. Két fiatal koronavírus beteget kezelnek a szombathelyi kórházban
Tegnapi napon a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházba felvételre került 1 fiatal nő és 1 fiatal férfi beteg, akiknél a koronavírus fertőzés laboratóriumi tesztje pozitívnak bizonyult. A betegeknek enyhe léguti tünetei vannak, elkülönítő megfigyelés alatt állnak - közölte saját honlapján a szombathelyi Markusovszky kórház. A vaol.hu megyei hírportál úgy tudja, hogy mindkét beteg Ausztriából tért haza, magyarok, de nem szombathelyiek. Elképesztően felelőtlen volt a momentumos politikus
Elítélte a háromnapos olaszországi nyaralásából hazatért, majd a képviselő-testületi ülésen résztvevő Barnabás István momentumos képviselő magatartását a Tolna Megyei Kormányhivatal, mert a momentumos politikus nem a rá vonatkozó szabályok szerint járt el azzal, hogy két alkalommal is részt vett testületi ülésen - derül ki Szabó Péter, paksi polgármester internetes bejegyzéséből, amit az origo.hu szúrt ki. Eltűnt egy CEU-s pakisztáni egyetemista, aki potenciális koronavírus-hordozó lehet
A koronavírus hordozója lehet az a pakisztáni, a budapesti CEU-n tanuló fiatalember, akinek több mint egy hete veszett nyoma, miután közvetlen ismerőseit, a karantén szabályait később súlyosan megszegő irániakat a Szent László Kórházba szállították. Információink szerint Raza Khan épp azért tűnt el, mert maga is fertőzött lehet, de nem akart karanténba vonulni. A férfit a rendőrség eltűnt személyként keresi. Hivatalos: Leállítja európai gyárainak többségét a Volkswagen-csoport
A koronavírus-járvány miatt felfüggeszti a termelést európai üzemeinek többségében a német Volkswagen-csoport, a világ legnagyobb autógyártó társasága - jelentették kedden német hírportálok, Herbert Diess vezérigazgatóra hivatkozva. Kovács Zoltán: "Új fázisába lépett a vírus elleni védekezés"
A miniszterelnök jelenlétében az Operatív Törzs megtartotta ma reggeli ülését. Áttekintettük azokat a fejleményeket, új rendelkezésre álló adatokat, amelyek nyomán kijelenthetjük, hogy a mai nappal a vírus terjedése és a vírus terjedése ellenében tett intézkedések és a védekezés új fázisába lépett - közölte Facebook videójában a reggeli tanácskozást követően Kovács Zoltán kormányszóvivő. Szijjártó Péter: a koronavírus-járvány szempontjából is komoly az egymásra utaltság a térségben
A koronavírus-járvány szempontjából is komoly az egymásra utaltság a térség országai között az emberek egészségének megvédése és az ellátás folyamatos biztosítása, a gazdaságok működőképességének fenntartása tekintetében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Boszniában meggyógyult az első két koronavírusos beteg
Bosznia-Hercegovinában eddig 25 fertőzést regisztráltak, az első két fertőzött már felgyógyult - közölték a hivatalos szervek kedden. Montenegróban továbbra sem diagnosztizáltak megbetegedést, a térség országai újabb intézkedéseket foganatosítottak az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Karanténba vonult a lengyel kormány egy része
Karanténba vonult a lengyel kormány egy része, miután Michal Wos környezetvédelmi miniszter pozitívnak bizonyult az új koronavírusra, ezért elhalasztják az államfő által összehívott, a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról szóló kabinettanács szerdai ülését- közölte rendkívüli sajtóértekezletén Andrzej Duda elnök. Elhatárolódik a MOK vezetőségétől és Kincses Gyulától a balatonakali háziorvos
"Elhatárolódom Kincses Gyulától és a MOK vezetőségétől!" - írja Facebook oldalán Dr. Balla György balatonakali háziorvos. Kincses Gyula ellen, aki Gyurcsány egészségügyi államtitkáraként a vizitdíj és a kórház-privatizáció atyjának tekintenek, s rémhírterjesztés miatt nyomozás is indulhat az ismert feljelentő, Tényi István feljelentése nyomán. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a minap adott ki közleményt a koronavírusról, amelyben a kormányzatot és az operatív törzs intézkedéseit kritizálták, avval riogatva, hogy veszélybe kerül a megfertőzöttek ellátása, az orvosoknak nincs megfelelő felszerelésük és amúgy is több pénzt követelnek. A jelek szerint az orvosok sem üdvözlik, hogy a nevükben nyilatkozgat Gyurcsány volt egészségügyi államtitkára. Korszerű fogorvosi oktatási központtal bővül a Pécsi Tudományegyetem
Egy közel hétmilliárd forintos, európai uniós támogatású fejlesztés részeként megkezdődött a Pécsi Tudományegyetem (PTE) új fogászati elméleti tömbjének kivitelezése. A beruházás során a régi belvárosi, korszerűtlen ingatlanok helyett, az orvosi campushoz közel egy modern, korszerű és gazdaságosan fenntartható létesítmény épül.