Forró drót
Harminchárom határsértőt találtak egy török kamionban Csanádpalotán
Egy teherautó ellenőrzése során harminchárom illegális migránst találtak a magyar és a román rendőrök a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t. Tovább növelte előnyét Joe Biden a demokraták előválasztási folyamatában
Joe Biden nyerte kedden a michigani előválasztást, és ezzel kommentátorok szerint jelentős lépést tett afelé, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a 2020-as elnökválasztáson. Volt román külügyminiszter: Magyarország és Románia közös érdeke a jó viszony
Közös magyar-román érdeknek tartja a zsidó-keresztény gyökereket tiszteletben tartó európai élet védelmét Teodor Baconschi volt román külügyminiszter a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban. A balliberálisok szerint a fokozott rendőrségi akció súlyosan korlátozza állampolgári jogaikat
Fokozott ellenőrzést rendelt el Balogh János országos rendőrfőkapitány az ország egész területére - írja a Police.hu. A hivatalos közlés szerint minderre a közrend és a közbiztonság fenntartásáért, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzéséért, felderítéséért, illetve megszakításáért van szükség. A balliberális portálok és a szabadságjogokért folyamatosan dzsungelharcosként küzdő TASZ szerint azonban ezzel megsértik állampolgári jogaikat. Sőt, nemcsak sértik, hanem súlyosan korlátozzák is azokat. Eddig kritizálták, most pedig a magyar álláspont körvonalazódik az EU új migrációs paktumában
Helyes volt az illegális migrációval kapcsolatos magyar álláspont, "amelyet igyekeztünk végig érvényesíteni" - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a kedden az M1 aktuális csatornán. Von der Leyen: az EU 25 milliárd euró értékű befektetési alapot hoz létre a gazdasági károk enyhítésére
Az Európai Unió tagországainak vezetői a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítését biztosító, 25 milliárd euró értékű befektetési alap létrehozásában egyeztek meg, amely számára az uniós bizottság 7,5 milliárd eurót szabadít fel - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját követően.
Ausztria a görög határhoz küldte a Cobra különleges egységét, drónokat és páncélozott járműveket
Ausztria szakértőkkel, felszerelésekkel és anyagi eszközökkel is támogatja Görögországot - közölte Sebastian Kurz osztrák kancellár, miután kedden Bécsben tárgyalt Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel. Orbán Viktor videokonferencián ismertette a magyarországi helyzetről az uniós vezetőket
Ismertette az aktuális magyarországi járványhelyzetet, felhívta a figyelmet a gazdasági hatásokra, valamint a koronavírus és a migráció összefüggéseire Orbán Viktor az EU állam- és kormányfőinek kedd délutáni videokonferenciáján, amelyet Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezdeményezett - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. Csaknem százhetvennel nőtt a halálos áldozatok száma egy nap alatt Olaszországban
Egy nap alatt csaknem százhetvennel 631-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma valamivel kevesebb, mint ezerrel 10 149-re nőtt. Háborognak az ateisták, amiért az ügyészség nem hajlandó meghurcolni Kövér Lászlót
Az istentelenek nem ateisták - közölte a Magyar Ateista Társaság az MTI-hez eljuttatott közleményükben, amelyben kissé feldúltan nyilatkoztak arról, miért utasította el az ügyészség Kövér László ellen tett feljelentésüket. Mindezt megfejelték azzal, hogy szerintük Niedermüller Péter ellen nem kellene nyomoznia a rendőrségnek, mert ő "csak a rendszer ideológiájának lényegére mutatott rá". Emlékezetes: a DK alelnöke rémisztő képződménynek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény embereket. Ezek szerint Niedermüllernek rajongói is akadnak, akik első olvasatra leginkább futóbolondnak tűnnek, mintsem komoly idológia mentén szerveződött társaságnak. A kormány komolyan veszi az ígéretét: jövőre betiltják az eldobható műanyagokat
2021-től betiltjuk az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, így különösen a műanyag poharakat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat és bevásárló táskákat. Radikálisan átalakítjuk a műanyag palackok, fém dobozok és üvegek használatának rendszerét, gyakorlatilag megszüntetjük a környezetkárosító hatásukat - jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a hivatalos Facebook-oldalán kedden közzétett videójában. Brutális óvintézkedések Európa-szerte, itt van minden lényeges információ!
Görögországban két hétre bezárnak az iskolák, egyetemek, napközik és más oktatási intézmények az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében - jelentette be az egészségügyi miniszter kedden. Mindeközben felgyorsult a koronavírus terjedése Romániában: kedden nyolc új fertőzésről számoltak be a román hatóságok, miután az előző napokban egy-két, legfeljebb négy új esetet regisztráltak. Emmanuel Macron francia államfő szerint az új típusú koronavírus okozta járványnak még csak a kezdetén van Franciaország, ahol a kedd délutáni hivatalos összesítés szerint 1600 fölé emelkedett a fertőzöttek száma. Lemondták viszont a szervezők az idei Febiofest nemzetközi filmfesztivált, Lengyelországban pedig a Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként elrendelik a tömegrendezvények törlését. A koronavírus miatt a Wizz Air és a Ryanair is szünetelteti olaszországi járatait, a Wizz Air az izraeli járatokat is felfüggesztette. A Wizz Air keddi közleménye szerint keddtől április 3-ig nem repülnek gépeik Algheróba, Bariba, Bolognába, Cataniába, Milánóba, Nápolyba, Pisába, Rómába, Torinóba, Velencébe, Trevisóba és Veronába. A Wizz Air bejelentette továbbá azt is, hogy március 12-től március 23-ig szünetelteti az összes tel-avivi és eilati járatát is az izraeli hatóságok által a koronavírus terjedésének megfékezésének érdekében az összes érkező utas számára kötelezően elrendelt 14 napos karantén miatt.Spanyolország szerdától két héten át nem fogad Olaszországból érkező utasszállító repülőgépeket a koronavírus-fertőzés terjedésének csökkentése érdekében - döntött a spanyol kormány keddi ülésén Madridban. Az intézkedést a kabinet azzal indokolta, hogy a fertőzések nagy többsége behurcolt esetnek számít, az érintettek vagy Olaszországban jártak a közelmúltban, vagy kapcsolatba kerültek olyan személlyel, aki onnan érkezett. Hazánkban határozatlan időre felfüggeszti a klinikai gyakorlati képzését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szerdától.
Ferenc pápa arra buzdítja a papokat, hogy látogassák meg a koronavírussal fertőzött betegeket
Ferenc pápa keddi reggeli vatikáni miséjén azt kérte a papoktól, hogy „legyenek bátrak”, és látogassák meg az új koronavírussal megfertőződött betegeket. Erősödni fog a migrációs nyomás, Erdogan pedig továbbra is arra biztatja a görögöket, hogy nyissák meg a határaikat
Nőni fog a migrációs nyomás a balkáni útvonalon, mert a török elnök és az Európai Bizottság vezetőjének találkozóján nem született megállapodás - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookon közzétett keddi videoüzenetében. Közben Recep Tayyip Erdogan elnök szavaira hivatkozva kedden a török sajtó azt írta: Törökország továbbra sem gondol arra, hogy lezárja nyugati határait az Európai Unióba (EU) vágyó migránsok előtt. Erdogan pedig továbbra is arra buzdítja Görögországot, hogy nyissa meg a"kapuit", mondván: az emberek nem maradnának ott, csak keresztül haladnának rajta Európa más országai felé. Szijjártó: Magyarország büszke lehet a NATO-ban betöltött szerepvállalására
A közép-európai országok immáron "nettó biztonsági hozzájárulóknak" számítanak a NATO működésében, Magyarország is büszke lehet a szerepvállalására - jelentette ki Szijjártó Péter kedden Vilniusban, ahol kilenc NATO-tagállam külügyminisztere kétnapos tanácskozást kezdett biztonsági kérdésekről. Indokolt a kormányzati támogatás: a keresztény könnyűzene értéket teremt
Indokolt, hogy a keresztény könnyűzene kormányzati támogatást kapjon, hiszen olyan művészeti értékek születnek benne, amelyek a nem hívők számára is segítséget jelenthetnek az igazság és a boldogság keresésében. Erről Rétvári Bence beszélt kedden Budapesten a Szikra Projekt sajtótájékoztatóján. Pakson is megszűnt a Jobbik
Megszűnt a Jobbik paksi szervezete, amelynek elnöke kilépett a pártból; a döntésről a politikus tájékoztatta kedden az MTI-t. Mint ismert: az elmúlt időszakban több jobbikos alapszervezet is felbomlott és jelentősen meggyengült a párt támogatottsága is. Füredi szerint már a szótárak szintjén akarják megmásítani a nemi identitást
A szótár mára a nyelv birtoklásáért dúló háború egyik fő színtere lett - hívja fel a figyelmet legutóbbi írásában Frank Füredi. A publicista azokra a különböző aktivista csoportok által erőltetett törekvésekre reagál, akik már a szótárak szintjén is a nemek meghatározásának ideológiai megváltoztatására törnek. Mint Füredi kiemeli, "ha egyes emberek előírhatják, milyen szavakat használhatunk s milyeneket nem, akkor végül legbensőbb gondolataikat is irányításuk alá vonják majd". Putyin nem tartja kizártnak az újraválasztását lehetővé tevő alkotmánymódosítást
Vlagyimir Putyin orosz elnök lehetségesnek tart egy olyan alkotmánymódosítást, amely lehetővé tenné számára, hogy újraindulhasson az államfői tisztségért, ha ez ellen nem lenne ellenvetése az alkotmánybíróságnak. Kósa Ádám: járvány esetén különösen fontos az akadálymentes tájékoztatás
Az Európai Parlament a mai rendkívüli, brüsszeli plenáris ülésén megvitatta a koronavírus járvány megfékezése érdekében adható összehangolt uniós válaszlehetőségeket. A vitát követően Kósa Ádám fideszes EP-képviselő rámutatott: a vírus terjedése kapcsán a legfontosabb dolog a gyors, akadálymentes tájékoztatás, hiszen az állampolgárok csak akkor érzik magukat biztonságban, ha időszerű és pontos információkat kapnak. Újabb óvintézkedések a koronavírus-járvány miatt (Cikkünk frissül)
Miközben újabb három iráni állampolgár esetében igazolták a vizsgálatok a koronavírus-fertőzést hazánkban, az Operatív Törzs a március 15-i rendezvények lefújását javasolja országszerte a szervezőknek, egyben arra kéri a 65 év feletti idős embereket, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket, valamint minimálisan érintkezzenek jelentős közösségekben. A mai sajtótájékoztatón azonban ismét kiemelték, Magyarország Kormánya és az Operatív Törzs felkészült valamennyi lehetséges forgatókönyvre, a fertőzés elleni védekezésnek pedig sem dologi, sem anyagi akadálya nincs. Putyin további elnökségét készíthetik elő Oroszországban
Maga Valentyina Tyereskova, az első női űrhajósból avanzsált Putyin-párti képviselő javasolta, hogy töröljék el az eddigi korlátozásokat az elnökválasztásokon. Ha ezt elfogadják, Putyin akár a kétezerharmincas évek végéig elnök maradhat, írja a Mandiner. Orosz sajtóértesülések szerint Valentyina Tyereskova, az egykori első nő az űrben, ma a Putyin-párti Egységes Oroszország párt képviselője azt javasolta: a tervezett új orosz alkotmányozás során töröljék el az elnökválasztásra vonatkozó korlátozásokat – vagyis két elnöki ciklus után is újra ugyanazon személy is elindulhasson a választáson. Megtartják a magyarországi Székely szabadság napi szimpátiarendezvényt
Megtartják a székely szabadság napi, a koronavírus elleni óvintézkedések miatt Romániában elmaradó autonómia-tüntetések magyarországi szimpátia-rendezvényét kedd délután 5 órától a budapesti Hősök terén - hangzott el az M1 aktuális csatornán. Korábban pedig Székelyföld erőltetett és mesterséges elszegényítése ellen tiltakoztak, és a régió autonómiája mellett foglaltak állást mindazok, akik a sepsiszentgyörgyi Turul szobor mellett gyűltek össze kedden a Székely szabadság napja alkalmából. A Kúria április 15-én tárgyalja a százmilliós gyöngyöspatai kártérítési ügyet
Április 15-én, soron kívül tárgyalja a Kúria felülvizsgálati tanácsa a gyöngyöspatai kártérítés ügyét - olvasható a Kúria honlapján. Ajánljuk még
A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni. Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték. Dubaj-per: tizenkét év büntetőeljárás alatt sem sikerült pontot tenni az ügyre, amelyben legfeljebb felfüggesztett börtön lehet az ítélet
Az idei évben a keddi napon ül össze utoljára a híres dubajozós perben a bíróság. Ahogy most látszik, jövő héten sem fog történni semmi, ahogy a legutóbbi tárgyaláson is csak azt konstatálta Krénusz Éva bírónő, hogy hiába küldik az idézéseket, nem jönnek el a tanúk. És ez így megy évek óta. Illetve egy dolog változott: amíg eredetileg hárman ültek a vádlottak padján, a másod- és harmadrendű vádlott – egy magyarországi szervező és egy akkoriban Dubajban élő nő – a tizedik, illetve a tizenegyedik évben kiszálltak: elfogadták a felkínált felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az első rendű vádlott, K. Zoltán nem: azt mondja, ő akkor is végigcsinálja, ha évekig kell még a Pesti Központi Kerületi Bíróságra járnia. A kerítéssel vádolt férfi állítja: nem prostitúciós, hanem hostessmunkára közvetítette a lányokat, ha pedig kerített, akkor párt, férjet, élettársat némelyiknek. Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.