Forró drót
Tömegek "menekülnek" délre Észak-Olaszországból a karantén elől
A dél-olaszországi Puglia tartomány elnöke azonnali megállásra szólította fel azokat, akik az északi tartományokban elrendelt szigorú óvintézkedések bejelentését követően elindultak Olaszország déli térségeibe vasárnap. Az északon elrendelt mozgáskorlátozás ellenőrizhetetlen helyzetet teremtett az egész országban. Michele Emiliano az olasz csizma sarkában található Puglia tartomány elnöke közösségi oldalán még éjszaka arra kérte az Észak-Olaszországban élő vagy dolgozó "déli honfitársait", hogy ne induljanak el dél felé. Perújítást akar a romagyilkosságok ügyében elítélt egyik elkövető
Perújítást kezdeményez a romagyilkosságok ügyében elítélt egyik elkövető, értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a férfi arra hivatkozva folyamodik a jogi lehetőséghez, hogy a korábbi eljárás során nem derítették fel megfelelően a szocialista kormányzat, illetve a titkosszolgálatok szerepét a történtekben. Az Operatív Törzs sajtótájékoztatója: rendőrt kellett hívni a kórházba a karanténba helyezett irániakhoz, romlott egy magyar beteg állapota
Nőtt a fertőzöttek száma Közép-Európában, de Magyarországon csak egyedi esetek vannak, mondta Lakatos Tibor az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője délutáni sajtótájékoztatóján. Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a járvánnyal való fellépés kapcsán kiemelte, az egyes emberek felelősségteljes magatartása elengedhetetlen ahhoz, hogy megfékezzük a vírust. Menczer Tamás pedig emlékeztetett, szükségtelen a pánik és a pánikkeltés. Ferenc pápa a koronavírus fertőzöttjeihez és a betegeket kezelőkhöz való közelségét hangoztatta
A koronavírus fertőzöttjeihez és a betegeket kezelő orvosokhoz, ápolókhoz való közelségét hangoztatta vasárnap Ferenc pápa, aki a járvány olaszországi terjedése miatt nem jelent meg személyesen a Szent Péter téren, hanem videokapcsolatban mondta el beszédét. A pápa azt is elmondta, "bezárva érzi magát" amiért videóhíváson keresztül kommunikálhat csak híveivel. Hazatérhettek a kórházi karanténba került diákok
A február 23-án Olaszországból hazaérkezett és karanténba helyezett 11 diáklány, két tanáruk és a két buszvezető is ma délelőtt elhagyhatták a László Kórházat. A megfigyelés időtartama alatt mindnyájan panasz- és tünetmentesek voltak, a laboratóriumi vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak. Dél-Koreában már 7000 felett van a fertőzöttek száma
Meghaladta a hétezret az új koronavírus fertőzöttek száma Dél-Koreában, ahol vasárnap 179 újabb megbetegedésről adtak hírt a hatóságok. A koreai járványügyi és betegségmegelőzési központ adatai szerint, szombaton 367 újabb megbetegedést diagnosztizáltak, ami azt mutatja, hogy lelassult a betegség terjedése, az elmúlt 11 napban először jegyeztek 400-nál kevesebb új fertőzöttet.
Szánthó Miklós: Jó célok érdekében megengedhető az állami beavatkozás
Jelentős különbségek vannak az európai és amerikai konzervativizmus között, például annak kapcsán, hogy az államnak mennyire szabad beavatkozni a gazdaságba – mondta el Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth Rádió Világ című műsorában. A szakértő a műsorban kifejtette, az állami beavatkozás-ellenesség ellenére, ha van egy jó cél, akkor ez megengedhető dolog, akkor is, ha ezt az állam csinálja. Kiszökött a karanténból egy nyugdíjas olasz házaspár, mert sürgős „nyaralnivalójuk” támadt
Codogno a koronavírus olaszországi terjedésének epicentruma. Erről a helyszínről láthatták a magyar tévénézők is az elmúlt hét hétben a karantént védő katonák képeit. Egy nyugdíjas házaspár mégis meglépett, és elutaztak trentinói nyaralójukba. A történet vége nem meglepő, írja a Mandiner. Egy példa az emberi ostobaság végletességére. A török belügyminiszter szerint még csak a kezdet a mostani migránshelyzet
Hamarosan jelentősen felduzzadhat a Görögországba bejutni próbáló migránsok száma – figyelmeztetett Süleyman Soylu török belügyminiszter szombaton. A tárcavezető a kelet-törökországi Elazigban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Görögországba átjutott migránsok száma elérte a 143 ezret. Athén ezzel szemben azt állítja, hogy sem a szárazföldön, sem a tengeren nem engedi be területére a migránsokat. Ez csak a kezdet. Ami eddig történt, az még semmi – mondta Soylu, aki szerint a kedvező időjárás miatt egyre többen indulnak majd Görögország felé. Nemzetközi körkép: a világ minden táján reagáltak a koronavírus jelentette fenyegetésre
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök aláírta szombat éjjel azt a rendeletet, amelynek értelmében a hatóságoknak le kell állítaniuk a be- és kilépést a tízmillió lakosú Lombardia tartományban, 15 másik észak-olaszországi városban is vesztegzárat vezettek be. De a világ más részein is fenyegetést jelent a koronavírus: Németországban 800 fölé emelkedett a fertőzöttek száma és Bulgáriában is megjelent a kórokozó. A Közel-Keleten pedig nézők nélkül rendezik meg a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat. Az olaszországi halálozási adatokból kiderül, hogy az időseket és a krónikus betegeket veszélyezteti leginkább a járvány, így rájuk és nekik kell a legjobban vigyázni. Lomnici Zoltán: vizsgálni kell a migráció, valamint a koronavírus fertőzés és annak terjedése közti kapcsolatot
A migráció, valamint a koronavírus fertőzés és annak terjedése közti kapcsolatot vizsgálni kell - mondta Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. A szakértő szerint a korlátozatlan bevándorlás járványügyi kockázatokat is hordoz magában. Magyar kutatók is dolgoznak a koronavírust leküzdő oltóanyagon
Magyar kutatók is részt vesznek a koronavírus elleni vakcina fejlesztésében. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjába megérkezett a vírus, amellyel már dolgoznak a szakemberek, hogy elő tudják állítani az oltóanyagot. A pécsi kutatók egy széleskörű nemzetközi összefogásban vesznek részt, írja a HírTV.
Magyarországra is begyűrűztetné a genderlobbit Brüsszel
A mérgező genderideológiát emelné a jog szintjére az Európai Bizottság, amely továbbra sem tett le arról, hogy az uniós tagállamokra kényszerítse az isztambuli egyezményt, amely csak a hivatalos meghatározása szerint szól a nőket ért erőszak elleni fellépésről – olvasható az Alapjogokért Központ pénteki Facebook-bejegyzésében. Rákóczi Szövetség: közel kétszázezer aláírás gyűlt már össze a nemzeti régiók védelme érdekében
Közel kétszázezer aláírás gyűlt már össze online a nemzeti régiók védelme érdekében - mondta a Rákóczi Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Szijjártó: a 2015-ös magyar migrációs álláspont általános európai állásponttá vált
Mára általános európai állásponttá vált az a meggyőződés, amelyet Magyarország már 2015-ben hangoztatott, amikor az első migrációs hullám elérte Európát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kihagyhatatlan kisvideóval köszöntötte nőnap alkalmából a nőket Orbán Viktor
A nemzetközi nőnap alkalmából egy a "Szomszédok" című telenovella mintájára készített videóüzenettel köszöntötte a nőket Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán vasárnap reggel. Újabb koronavírusos beteget regisztráltak Magyarországon
A Szent László Kórházban kezelt egyik iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést szombat este. Ezzel már hétre emelkedett a koronavírusos megbetegedések száma Magyarországon - számolt be az Origo, az Operatív Törzs közleményére hivatkozva. Többen meghaltak Kínában, miután összeomlott egy karanténhotel
Többen meghaltak a délkelet-kínai Fucsien tartományban, miután helyi idő szerint szombat este összeomlott egy karanténnak használt, többemeletes szálloda - jelentette internetes oldalán a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna vasárnap. Utcahosszal vezet a Fidesz a fiatalok körében, az MSZP támogatottsága hibahatáron belül
A fiataloknál is utcahosszal vezet a Fidesz, viszont a Momentum gyengült, az MSZP pedig 1 százalékra csúszott vissza a jobboldali elfogultsággal finoman szólva sem vádolható Medián felmérése szerint. A Mandiner beszámolója szerint a nagyobbik kormánypártot a fiatalok 34 százaléka támogatja, míg az ellenzéki pártokat a Mi Hazánk nélkül, 32 százalék találta szimpatikusnak a felmérés során. Milliók kerülnek vesztegzár alá Olaszországban
A hatóságok leállítják a be- és kilépést a tízmillió lakosú Lombardia tartományban, valamint 11 másik észak-olaszországi városban rendelnek el vesztegzárat - értesült az olasz sajtó a római kormány újabb tervezett intézkedéseiről szombat este. Fidesz: Déri Tibor lehet a következő, aki átül a DK-ba
Déri Tibor, a Momentum újpesti polgármestere lehet a következő, aki átlép a Demokratikus Koalícióba, derült ki az Újpesti hírek című kerületi újságból. A Süsü, a sárkány című mese videójával búcsúzott Csukás Istvántól Orbán Viktor
Pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút az életének 84. évében elhunyt Csukás István írótól, a nemzet művészétől szombaton a budapesti Farkasréti temetőben. Több mint 100 ember töltötte az éjszakát ideiglenes szálláshelyen Vácott gázrobbanás miatt
Ideiglenes szálláshelyen kényszerültek tölteni az éjszakát Vácott egy tízemeletes társasház lakói, mert a ház egyik lakásában gázrobbanás történt - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap hajnalban. A Salvinire vigyázó egyik rendőr is elkapta a koronavírust
Egy nap alatt csaknem megduplázódott a Covid-19 vírus újonnan diagnosztizált fertőzöttjeinek száma, a halálozásoké viszont csökkent Olaszországban a polgári védelmi hatóság vezetőjének adatai szerint.