Forró drót
Máris lázadnak az EU legnagyobb befizetői Ursula költségvetése miatt
Heves ellenreakciókat váltott ki az Európai Unió következő hétéves költségvetési tervezete különösen a legnagyobb befizetők körében. Bár az unió soros elnökségét betöltő Ciprus pár százalékkal megvágná ugyan a költségvetést, a nagyobb tagállamok egy csoportja, élükön Németországgal, drasztikus csökkentés mellett kardoskodik.Különleges intézkedéseket hoztak az önkormányzatok húsvétra
Húsvéti ételkiszállításról döntöttek, telefonos lelki segítségnyújtó szolgálatot indítottak, védőmaszkokat és adományokat osztottak szét az ünnepek előtt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a vidéki önkormányzatok.Fidesz: Az ellenzék hiteltelen, amikor a munkahelyek megvédéséről van szó
A Fidesz értékelése szerint az ellenzék teljesen hiteltelen, amikor a gazdaságról vagy a munkahelyek megvédéséről van szó, hiszen korábban, kormányon megszorításokkal kezelték a válságot.Nagypéntek délelőttjén mond beszédet a köztársasági elnök
A járvány alatt háttérbe húzódó köztársasági elnök Nagypéntek délelőttjén beszédet mond a Sándor-palotában. Az ATV információja szerint a koronavírus-járványt is érinteni fogja.Lengyelországban meghosszabbítják a koronavírus terjedését lassító intézkedéseket
Lengyelországban meghosszabbítják a koronavírus terjedését lassító mozgáskorlátozásokat, az iskolai távoktatást, elhalasztják az érettségi vizsgákat, elrendelik a szájmaszk viselését – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.Kovács Zoltán rakta helyre a Magyarországot antidemokratikusnak nevező sorosista TV-bemondót
Az ARD német közszolgálati csatorna iráni származású bemondója, Natalie Amiri a híradóban a hazánkról szóló hírben Magyarországot antidemokratikusnak bélyegezte, erre reagált a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.Liszkay Gábor távozik a Mediaworks éléről
Liszkay Gábor közleményben jelentette be távozását a Mediaworks éléről.Júniusban kezdhetnek tesztelni embereken egy Németországban kifejlesztett oltást
Júniusban kezdhetik el tesztelni embereken az új típusú koronavírus ellen Németországban kifejlesztett védőoltást a feladaton dolgozó biotechnológiai cég csütörtökön ismertetett tervei szerint.Polgárháború a koronavírus árnyékában – Összecsapások törtek ki a kormányerők és az Iszlám Állam fegyveresei közt Homszban
Összecsapások törtek ki a szíriai kormányerők és az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei között a Szíria középső részén fekvő Homsz tartományban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) csütörtökön.Összefügg a légszennyezés és a Covid-19 magasabb halálozási aránya Amerikában
Összefüggést találtak kutatók a légszennyezésnek való hosszú távú kitettség és az új koronavírus okozta Covid-19 betegség magasabb halálozási aránya között az Egyesült Államokban. A Harvard Közegészségügyi Iskolájának tudósai több, mint háromezer amerikai megye adatait elemezték. A tüdőt károsító szállópor – pm2,5 – 2000 és 2016 közötti átlagos értékeit vetették össze több, mint hétezer, a Covid-19 miatti halálozással, amelyek április 4. éjfélig következtek be az Egyesült Államokban.A Századvég számba vette, melyik politikus és melyik médium mennyi álhírt gyártott az elmúlt hetekben
A legtöbbet az ellenzéki politikusok hazudtak az elmúlt hetekben, de a függetlenobjektív cselédsajtójuk is igyekezett megszerezni a Kiváló Féknyúzterjesztő-érdemrend ezüstfokozatát. Át is adjuk a szót a listát (bizony, listáztak!) összeállító Századvégnek.A bálnák jól érzik magukat a lecsendesedett partmenti vizekben
Felszabadultan úszkáló bálnákat filmeztek le Franciaország földközi-tengeri partvidékén, Marseille közelében. A két barázdásbálnát a Calanques nemzeti park partjainál kapta lencsevégre egy tengeri őrjárat.Hollik István: Induljon szigorú hatósági vizsgálat a Pesti úti idősotthon ügyében!
A kormánypártok nagyon szigorú hatósági vizsgálatot követelnek annak kiderítésére, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak, mint fenntartónak milyen felelőssége van a Pesti úti Idősek Otthonában kialakult helyzet miatt – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban.Újabb kormányzati lépés a magyar erdők fejlődéséért
A klímaváltozás elleni küzdelem kulcsa nemcsak a fásítás, hanem a meglévő erdőterületek megőrzése és minőségi fenntartása. Ennek egyik legfontosabb eszköze az örökerdő-gazdálkodás kiszélesítése. A folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási módszerek minél szélesebb körű alkalmazása érdekében május elsejétől hatályba lépnek a kormány és az Agrárminisztérium kapcsolódó új rendeletei – közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.Eső után köpönyeg: Karácsony most már védené az időseket a koronavírustól
Szűrés, szűrés és szűrés kell a védekezéshez, a járvány megfékezéséhez, különösen ott, ahol sok idős él együtt – írta Budapest főpolgármestere csütörtökön, a közösségi oldalán.Spanyolországban átlépte a 150 ezret a kiszűrt fertőzöttek száma
Spanyolországban átlépte a 150 ezret a kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig meghaladta a 15 ezret – közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön.Válságkezelés: 2008-ban kiszolgáltatottság és megszorítások, 2020-ban szuverenitás és gazdaságvédelem
A magyar kormány azonnal reagált a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkra, és konkrét, gyors intézkedésekkel kezeli a válságot, szemben a 2008-as gazdasági világválsággal, amikor a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok folyamatos megszorításokat hajtottak végre és a magyar emberek terheit növelő intézkedéseket vetettek be. Mégis, a 2008-as válságot félrekezelő szocialisták egykori vezetői – közöttük Gyurcsány Ferenc – azok, akik ma a leghangosabban kritizálják a kormány gazdaságvédelmi akcióit, amelyek a munkahelyek védelmére és a megszűnő munkahelyek helyett újabbak teremtésére fókuszálnak.XXI. Század Intézet: Liberális támadás zajlik a Fidesz ellen az Európai Néppártban
Amióta a 2015-ös migrációs válságot követően a Fidesz fellépett az Európai Unió bevándorláspárti politikájával szemben, az Európai Néppárt (EPP) liberális tagjai támadják a magyar kormánypártot – írta a XXI. Század Intézet csütörtökön közölt elemzésében.Fürjes Balázs: Alig emelkedett a forgalom azután, hogy ingyenes lett a parkolás Budapesten
Karácsony Gergelyék a hét elején azzal riogattak, mennyivel megnőtt Budapesten azután a forgalom, hogy Orbán Viktor bejelentette, ingyenes lesz a parkolás a fővárosban. A Magyar Közút adatai szerint ez nem igaz, alig észrevehetően nőtt csak az utakon lévő autók száma.Nézők nélkül indul vasárnap a tajvani labdarúgó-bajnokság
Nézők nélkül ugyan, de vasárnap megkezdődik a tajvani labdarúgó-bajnokság a Szport Ekszpressz orosz szaklap tajpeji tudósítása szerint.60 tonna gyümölcsöt vitt a CÖF-CÖKA idősotthonok lakóinak
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) 25 millió forintnyi adományt gyűjtött az állami idősotthonok lakóinak; 11 ezer ember összesen több, mint 60 tonna gyümölcsöt kap húsvéti csomagként – közölte Heizler Norbert országos koordinátor csütörtökön, Alsónémediben, újságírókkal.Orbán Viktor meglátogatta a Szent János Kórházban ápolt COVID-betegeket (Videó)
"Huszonkilencedik nap. Szent János kórház" – írta hivatalos oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő látogatást tett ma a koronavírus elleni harc egyik kiemelt egészségügyi intézményében, a Szent János Kórházban; erről közölt rövid videót a közösségi oldalán. A miniszterelnök tanácskozott a kórház igazgatójával, orvosaival, és az ott ápolt COVID-betegekkel is beszélt.Kigyulladt egy galvanizáló üzem Szolnokon
Kigyulladt egy galvanizáló üzem csütörtökön, Szolnokon; a bent tartózkodó hét ember épségben kijutott az épületből – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.Kína támogatja Magyarországot a védőeszközök beszerzésében
A kínai hatóságok támogatják Magyarországot, hogy minden szükséges védőeszközt be tudjon szerezni az ázsiai országból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Varga Mihály: Egyszeri adóval járul hozzá a bankszektor a védekezéshez
Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra: az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni –jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még

































