Forró drót
"A legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak"
A vírus már az egész országban jelen van, potenciálisan bárki megfertőződhet, ezért a legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak - mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.A járvány alatt is fogadja az áldozatok hívását a kríziskezelő szolgálat
Egyre többen elégedetlenek a kijárási tilalom feltételeivel a Nyugat-Balkánon
Koszovóban az alkotmánybíróság rendelte el a kijárási tilalomra vonatkozó kormánydöntés visszavonását, Szerbiában pedig a kutyasétáltatás betiltása miatt indítottak petíciót, de a többi nyugat-balkáni ország sem örül az új típusú koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalomnak.Vitézy: A BKK hibája miatt azok a tízezrek szenvednek a zsúfoltságtól, akik értünk dolgoznak
Hibás a BKK elképzelése a szombati menetrend bevezetéséről, mert az zsúfoltságot idéz elő és rontja a járványhelyzetet - erre hívja fel a figyelmet Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, valamint Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. A közösségi portálokon megjelent bejegyzéseikben hangsúlyozzák, jogos annak a sok tízezer embernek a felháborodása, akik, a társadalomért helytállnak a kórházakban, áruházakban, üzemekben, a közüzemeket biztosító munkahelyeken.Operatív Törzs: a BCG-oltásról szóló hírek még nem igazoltak, de jó hír hazánknak, ha beigazolódnak (VISSZANÉZHETŐ)
525 főre emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma és újabb 4 idős állampolgár hunyt el, így az elhunytak száma 20 főre, miközben a gyógyultak száma 40 főre emelkedett. Az Operatív Törzs pedig immár közli a területi adatokat is az országos fertőzöttségről. További részletekért kövesse velünk az Operatív Törzs sajtótájékoztatóját!Varga Judit az ORF-nek: igazi európaiak vagyunk, de kritikusak, és emiatt támadnak bennünket
A koronavírussal szembeni védekezésről szóló törvény addig lesz hatályban, amíg a veszélyhelyzet fennáll - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter kedd este az ORF osztrák országos közszolgálati televízió Zeit im Bild című műsorában.Majdnem 860 ezer a fertőzöttek száma a világban
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggelre mintegy 74 ezerrel 859 796-ra nőtt a világban. A Covid-19 betegségben eddig 42 341-en vesztették életüket, az utóbbi egy napban körülbelül 4500-an. A gyógyultak száma 178 301, a kedd reggelinél 12 ezerrel több - olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés 180 országban van jelen. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek egymástól.Szakértő: több országban is összefogtak a pártok a járvány miatt
Több országban is összefogott a kormány és az ellenzék a koronavírus-járvány leküzdése érdekében, Magyarországon nem ez a helyzet - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző kifejtette: Belgiumban, Spanyolországban, Izraelben és Romániában is azt hangsúlyozzák, hogy a járvány miatt félre kell tenni a politikai ellentéteket, eközben Magyarországon az ellenzéki pártok továbbra sem hajlandóak a kicsinyes politikai érdekeiket félretenni. Emlékeztetett, a magyar ellenzék a múlt héten megakadályozta, hogy a koronavírus-törvényt gyorsított eljárásban elfogadják, most pedig nemet nyomtak a jogszabályra a szavazáskor.Matematikusok mondhatják meg, mikor cseng le a járvány
Matematikusok és környezetbiztonsági szakemberek a modellek megalkotásakor azt a tényt tartják szem előtt, hogy a betegség feltehetően a logisztikus görbét követi, vagyis kezdetben nagy sebességgel, hatványozottan nő a betegek száma, azonban bizonyos idő elteltével lassan csökken ez a szám, mivel a vírus nem tud megkétszereződni, már nem lesz ember, aki megfertőződhet.Egy Németországból hazatérő tejesember fertőzött körbe egy erdélyi falut
A Főtér tájékoztatása szerint a Kolozs megyei Csatány faluban egy Németországból hazatérő teherautó-sofőr terjesztette el a koronavírust, ami miatt az egész falut vesztegzár alá helyezhetik.A bukott dán liberálkonzervatívok követelik újabban a Fidesz kizárását a Néppártból
Korábban a dán liberálisokkal koalícióban álló, majd 2019-ben súlyosat bukó dán Konzervatív Néppárt követeli a Fidesz azonnali kizárását a néppártból - kukázta a hírt a Népszava. Az egykori szovjetbarát, baloldali propagandaportálnak hogy, hogy nem, nyilatkoztak a dán demokrácia "konzervatív" képviselői, és elmondták: Orbán Viktor és a Fidesz ismét átlépett minden határt, tarthatatlan amit művel, mert Magyarország védekezni mer a koronavírus-járvánnyal szemben.A legtöbb koronavírusos beteg Budapesten, a legkevesebb fertőzés Heves és Békés megyében van
A koronavirus.gov.hu oldalon hozták nyilvánosságra, hogy megyénként hány igazolt fertőzött található.Schanda: a kormány mindent megtesz a magyar emberekért
A kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét a koronavírus-járvány idején - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd este. Schanda Tamás hangsúlyozta: a kormánynak vannak forrásai és minden eszközt mozgósítani fog a magyar emberek védelmére. Mint mondta, eddig 225 milliárd forintot költött védekezésre a kormány. Egyrészt orvosi eszközöket és védőfelszereléseket vásároltak, elsősorban Kínából, másrészt a magyar vállalkozásokkal együtt dolgoztak azon, hogy a cégek át tudjanak állni a védekezést segítő termékek gyártására.Türkmenisztánban betiltották a koronavírus szót a sajtóban és az utcán
Az állami ellenőrzésű média többé nem említheti a koronavírust, és a szó eltűnt az egészségügyi információs füzetekből, amelyeket iskolákban, kórházakban és munkahelyeken osztogattak.Kitört a járvány egy amerikai repülőgép-hordozó hajón is, amelyen ötezren szolgálnak
Kitört a koronavírus-járvány egy amerikai repülőgép-hordozó hajón is, amelyen ötezren szolgálnak. A hajó kapitánya határozott és drámai hangú levélben követelt intézkedéseket a legénység megmentéséért - adta hírül a Reuters hírügynökség.Hiába a kijárási korlátozás, Karácsony nem teszi ingyenessé a parkolást
Karácsony Gergely nem megy szembe a budapesti polgármesterek többségének akaratával, és továbbra sem teszi ingyenessé a parkolást, annak ellenére, hogy a kormány két hétre elrendelte a kijárási korlátozást - írja a MagyarNemzet.hu. A főpolgármester a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben rendelkezik azzal a felhatalmazással, hogy a Fővárosi Közgyűlés nélkül is meghozza a helyzet megkívánta döntéseket, a díjak beszedése azonban fontosabb szempont lehet Karácsony számára.Tizenhárom éves fiú a koronavírus legfiatalabb brit áldozata
Egy 13 éves fiú is belehalt a koronavírus-járványba Nagy-Britanniában, ezzel valószínűleg ő eddig a ragály legfiatalabb brit áldozata - adta hírül az AP amerikai hírügynökség.Ujhelyi szerint, ha kimondjuk, hogy nem kapunk plusz forrást, az Brüsszel elárulása
Ujhelyi elvtárs az ATV-ben védte az EU bemocskolódott mundérjának becsületét, miután kitudódott, az Európai Unió a tagállamok felének semmilyen extra forrást nem biztosít a koronavírus-járvány elleni védekezésre. Miközben Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő egyértelművé tette, hazánk is azon tagállamok közé tartozik, akik nem kapnak plusz forrásokat, az MSZP-s Ujhelyi István a tények kimondását Unió-ellenességnek titulálta.Egy éves a családvédelmi akcióterv
Egy éve fogadta el az Országgyűlés a családvédelmi akciótervet, azóta mintegy 170 ezren igényelték a hét lehetőség valamelyikét - közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért.Koronavírus: elhunyt további négy krónikus betegséggel küzdő idős beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 525-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt négy krónikus betegséggel küzdő idős beteg. Mind a négy személy szív- és érrendszeri alapbetegségben szenvedett. Az elhunytak száma ezzel 20 főre nőtt, de 40 főre emelkedett a gyógyultak száma is.Nekiment a kávéautomatának az alsótengelici férfi
Sokan nehezen bírják a mindennapi bezártságot a koronavírus-járvány idején; nem is csoda, hogy az alsótengelici férfi ideges lett, amikor egy kávéautomata packázni mert vele Szekszárdon. Aztán elvitték a rendőrök.Másképp járnak mától a budapesti buszok, villamosok
Mától a fővárosban szombati menetrenden alapuló, de több frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító új menetrend szerint közlekednek munkanapokon a közösségi közlekedés járatai a koronavírus-járvány miatt csökkent utasszámhoz igazodva.Trump: nagyon fájdalmas két hét vár az amerikaiakra
Nagyon fájdalmas két hét vár az amerikaiakra - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján kedden este a Fehér Házban.Fertőzött lett egy macska is a gazdája után Hongkongban
Koronavírussal fertőződött meg Hongkongban egy macska, miután a gazdája is bizonyítottan elkapta a kórokozót - adta hírül kedden a hongkongi Mezőgazdasági és Halászati minisztérium, figyelmeztetve arra, hogy a macska nem mutatta semmilyen tünetét a betegségnek.Ajánljuk még

































