Forró drót
Tunéziai migránsok tüntettek Lampedusán a kitoloncolás ellen
Egy csoport tunéziai migráns tüntetett a kitoloncolás ellen Lampedusán, csütörtökön. A tiltakozók az elmúlt napokban érkeztek Olaszországba. Matolcsy György a tőkepiac fejlesztését és szélesítését sürgette
A tőkepiac fejlesztését és szélesítését sürgette a jegybankelnök a BÉT50 konferencián csütörtökön, megemlítve, hogy ennek legjobb eszköze a vállalati kötvények tőzsdei bevezetése. A Budapesti Értéktőzsde közép- és nagyvállalati vezetőknek tartott rendezvényén megismételte, hogy 2010 óta a külső mellett belső források is jelentősen támogatják a növekedést, így a magyar gazdaság 2013 óta felzárkózási pályán van. Puzsér készen áll a vitára Tarlóssal és Karácsonnyal
Puzsér Róbert készen áll a főpolgármester-jelölti vitára, ez a demokratikus minimum – közölte a jelölt kampányfőnöke csütörtökön. Hozzátették: hiába állítja Karácsony, valójában nem folytatták le a vitát. Elhunyt Riz Levente, Budapest XVII. kerületének polgármestere
Elhunyt Riz Levente, aki 2006 óta volt Rákosmente fideszes polgármestere, ám idén augusztusban bejelentette, hogy egészségügyi okok miatt nem indul a 2019-es önkormányzati választásokon. Riz Leventét Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti. A kormány kistafírozza, Karácsony elhanyagolja a zuglói egészségügyet
Félmilliárd forintos fejlesztési forráshoz jut a Zuglói Egészségügyi Szolgálat az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, Budapesten. A zuglói rendelőintézetek felszereltsége így jelentősen javul, az épületeik azonban ugyanolyan lepusztultak maradnak továbbra is. Ezek fenntartója ugyanis a Karácsony Gergely vezette zuglói önkormányzat, így annak kéne végre elvégeznie a felújítást is. Seehofer: Az új olasz kormány lehetőséget kínál a migrációs politika továbbfejlesztésére
Az új olasz kormány hivatalba lépése lehetőséget kínál a migrációs politika továbbfejlesztésére – hangsúlyozta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter csütörtökön, Berlinben.
Combon szúrt egy nőt egy 11 éves fiú Jászapátiban
Bicskájával combon szúrt egy nőt egy 11 éves fiú csütörtökön Jászapátiban – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Marad a napsütéses idő a hétvégén
A hétvégén is marad a napsütéses idő, de a hajnalok hűvösek lesznek. Többfelé 20 fok alatt alakulnak a maximumok, s helyenként akár 1 fokig is hűlhet a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Bejárási tilalmat, milliós parkolási bírságokat akar a II. kerületben Őrsi Gergely polgármester-jelölt és az egyesült ellenzék
Egészen szürreálisra sikerült az összellenzéki polgármester-jelölt programismertetője a II. kerületben – és nem csupán azért, mert alig néhányan lézengtek a nagy elánnal beharangozott eseményen. Őrsi Gergelynek ugyanis sikerült néhány perc alatt bejárási tilalmat hirdetnie, magántulajdonokat elvenni és több száz millió forintot elkölteni, s ha mindez még nem ejtette volna kellően ámulatba a jelenlévőket, a lépcső alatti szekrényből előhúzott ellenzéki polgármester-jelölt gyorsan megoldotta a parkolási gondokat, az egészségügyi ellátást, és megszüntette a környezetszennyezést is. Persze mindezeket csak szóban és ígéretek formájában valósította meg szerencsére. Október 1-jén hallgatja meg Trócsányi Lászlót az EP külügyi bizottsága
Október 1-jén kora este hallgatja meg Trócsányi Lászlót az Európai Parlament (EP) külügyi bizottsága – erősítette meg a képviselőtestület házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete. A szomszédság- és bővítéspolitikai portfólió várományosának számító Trócsányi meghallgatása a második napon este fél 7-kor kezdődik, és rá is háromórás kérdezz-felelek vár, amellyel a képviselők a jelöltek alkalmasságát kívánják felmérni. Magyarországra látogat Erdogan novemberben
November 7-én Magyarországra látogat Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön. Letöltendő szabadságvesztést kértek a jobbikos Sneider gyerekeire
Ismét bíróság elé állnak Sneider fiai – írja a magyarnemzet.hu. A portál tudósítása szerint októberben folytatódik a per, amelyben vádlottként szerepelnek a jobbikos képviselő fiai, akik a gyanú szerint a Betyársereg tagjaként egy cigány családot addig zaklattak Szúcs községben, amíg azok elköltöztek. A fiatal vádlottak tagadták a vádakat, azt állítva, Szúcson csak baráti összejöveteleket, kerti sütögetéseket tartottak.
Kétmillió eurónyi értéket loptak el az egyik leghíresebb franciaországi kastélyból
Mintegy kétmillió eurónyi értéket loptak el csütörtökre virradóra az egyik leghíresebb és legfényűzőbb franciaországi kastélyból, a Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ból. A hatóságok közlése szerint hat álarcos hatolt be az éjjel a XVII. századi kastélyba, megkötözték az idős, 80 év feletti tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre becsült zsákmánnyal – ékszerekkel és készpénzzel – távoztak. A betörőknél látszólag nem volt fegyver, a kirabolt házaspárnak nem esett baja. Az Index 4 csöves fan-coil légkondikkal, 20 fokos irodákból aggódik a klímaváltozásért
Az Index irodáját akkora légkondicionálók hűtik, amelyek önmagukban több szén-dioxid előállításáért felelnek, mint egy komplett kistelepülés – írja fotókkal dokumentálva a Tűzfalcsoport blogja. Emlékeztetnek, hogy miközben a balliberális portál fennhangon aggódik a klímaváltozásért, a saját komfortérzetüket mégis fontosabbnak tartják, mint a bolygót. Óriási klímarendszerüknek köszönhetően a nyári 30-35 fokos hőségben is kellemes 20-22 fokos szerkesztőségben és irodáikban védték a környezetet. Az Európai Zöldek videós összeállításban hívják fel a figyelmet arra, hogy meg kell büntetni a magyarokat
Az európai zöldek EP-frakciója videós összeállításttett közzé arról, hogy Magyarországon mennyire sérül a jogállamiság, és tenni kell valamit ennek megakadályozása érdekében. Ebben egykori képviselőjük, Judith Sargentini jelentésének fontosságára is felhívják a figyelmet a "jeles évforduló" alkalmából: az EP-ben ugyanis 2018. szeptember 12-én fogadták el a zöldpárti képviselő által írt dokumentumot hazánkról. A ténybeli alapokat látványosan nélkülöző Sargentini-jelentés egy folyamatos boszorkányüldözés része, és az "európai zöldek" ugyanannak a néhány hazugságnak az állandó ismételgetésével próbálják segíteni a jelenleg Brüsszelben Demokratikus Koalícióként és Momentumként megtestesülő elvtársaikat. Kirívó bűncselekmény nem történt a nyáron sem a Balatonnál, sem a Velencei-tónál
A közhangulatot negatívan befolyásoló, kirívó bűncselekmények nem történtek sem a Balatonnál, sem a Velencei-tónál a nyári főszezonban – jelentette ki a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság soros elnöke a bizottság gárdonyi turisztikai idényzáró értekezlete után. Videózta magát a halálos baleset pillanatában M. Richárd
Folytatódik a Dózsa György úti két halálos áldozatot követelő baleset ügyében indult per a Fővárosi Törvényszéken. Mint ismert, 2017 májusában M. Richárd, a korábbi kecskeméti maffiaper egyik vádlottja Mercedes gépkocsijával belecsapódott egy balra kanyarodó Citroënbe. Az ütközés során ketten meghaltak. Az ügyészség mindkét autó vezetőjét halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja. A Citroën vezetője szabálytalanul kanyarodott, M. Richárd pedig 135-140-el hajtott a megengedett 50 kilométeres sebesség helyett, úgy, hogy ráadásul korábban vezetői engedélyét is bevonták már. A mai tárgyaláson, ahol kollégánk is ott van, további, egészen elképesztő részletek is kiderültek. Berki Krisztián Zuglóba látogatott (Videóval!)
Berki Krisztián Zuglóba látogatott, hogy körülnézzen az az által a Karácsony Gergely által vezetett kerületben, akivel komoly küzdelmet vív a főpolgármester-választás kampányában. Másfél méter magas parlagfüvet, összegrafitizett garázssort, illegálisan lerakott hulladékhegyeket kapott lencsevégre. Berki közösségi oldalán közzétett videójában egy helyi lakos arra is panaszkodik, hogy a hajléktalanhelyzet tarthatatlan. Az egyik hajléktalantanyára kilátogatva megállapítják, hogy Karácsonynak 5 év alatt nem sikerült felszámolni ezeket a kerületi problémákat sem. Berki szerint az, ami a felvételen látható, Zugló újabb szégyenteljes "gyöngyszeme". Az alkotmányvédelem szuverenitásunk garanciája
A modern magyar államnak szüksége van titkosszolgálatra, alkotmányvédelemre, nemzetbiztonsági szolgálatokra, és minden hasonló tevékenységre – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, Budapesten, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új, XI. kerületi épületének átadási ünnepségén. A Fidelitas szerint már az ellenzék is látja, hogy Karácsony Gergely alkalmatlan
Már az ellenzék is látja, hogy Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje alkalmatlan – véli a Fidelitas, akik egy színes videóösszeállítást készítettek arról, hogy vélekednek egymásról az ellenzéki politikusok. Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost – figyelmeztet a videó címe. Pisztolyt és lőszereket találtak a pénzügyőrök egy német autóban Röszkén
Egy lőfegyvert és hozzá való éles lőszereket találtak a pénzügyőrök egy német autó ellenőrzésekor Röszkén – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Zsarolja az Európai Bizottságot Soros újságíró-hálózata – Eszközökben nem válogatva próbálják megakadályozni Trócsányi biztosi kinevezését
A Riporterek Határok Nélkül szervezet – amely egyébként nem más, mint Soros György újságíró-hálózata – felszólította az Európai Parlamentet, hogy akadályozza meg a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosi posztra jelölt Trócsányi László kinevezését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origo. A V4-ek hírügynöksége is úgy értékelte az akciót, mint Soros és a bevándorláspárti erők újabb, Magyarország elleni támadását. Mint írják, az Európai Parlamentet is össztűz alá vették, és a leendő Bizottságnak is hadat üzentek. Teherautóba rejtett pokolgép robbant Afganisztán déli tartományában, legalább 20-an meghaltak
Robbanószerekkel megrakott teherautó hajtott a dél-afganisztáni Zábul tartományban a nemzetbiztonsági központ épületébe csütörtök hajnalban. Legalább húszan meghaltak és több, mint kilencvenen megsebesültek – közölték helyi hatósági források. Zavartalan a vonatközlekedés Miskolcon, ahol korábban kisiklott egy tehervonat
Zavartalan volt a vonatközlekedés a Miskolc-Tiszai pályaudvar–Felsőzsolca közötti vonalszakaszon csütörtökön reggel, miután az éjjel beemelték az előző nap kisiklott mozdonyt és tehervagont – közölte az MTI-vel Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.