Forró drót
Mi vagyunk többségben – Hazudta még vasárnap is a Jobbik, a Momentum, az LMP, és az Együtt
Debrecenben vasárnap új választást, szabad sajtót, valódi rendszerváltást követelt a Jobbik, a Momentum, az LMP, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt. Pécsett civilek bírálták a választási rendszert, „az ellenzék borzasztó állapotát", az egészségügy és az oktatás helyzetét, kiemelve azt is, hogy „Magyarország tovább megy Moszkva és Ankara felé”. Tehervagonban akartak bevonatozni az illegális bevándorlók
Egy belépő tehervonat rakománya között megbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra hét illegális migráns Bács-Kiskun megyénél – írja a police.hu. A magukat pakisztáninak valló férfiak szokás szerint nem tudták iratokkal igazolni személyazonosságukat. Asad nem éri meg, hogy tárgyaljanak vele – Az USA bombáz, szankcionál, de nem akar háborút
„Nem keressük a háborút, ez az utolsó dolog, amit az elnök akarna" – fogalmazott az USA ENSZ-nagykövete. Nikki Haley ugyanakkor kizárta az Aszad elnökkel folytatandó közvetlen tárgyalások lehetőségét. Mint megjegyezte, Aszad „nem éri meg", hogy tárgyalásokat folytassanak vele. Bejelentette azt is, az Egyesült Államok várhatóan újabb szankciókat léptet életbe Oroszország ellen Szíria miatt. Elemzők: Nincs olyan választási rendszer, amelyben nem a Fidesz-KDNP nyert volna
Kiszelly Zoltán politológus és ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint alaptalanok a választási rendszerrel szembeni kifogások, mert az ellenzék két országos választáson is elfogadta ezt a szisztémát, továbbá nincs olyan választási rendszer, amelyben ne nyert volna a Fidesz-KDNP pártszövetség. Putyin szerint káoszhoz vezet, ha a Nyugat folytatja Szíria támadását
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint káoszhoz fog vezetni a nemzetközi kapcsolatokban, ha a Nyugat további támadásokat intéz Szíria ellen. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes békülékenyebb hangon nyilatkozott amikor kifejtette, „minden lehetőséget kihasználunk arra, hogy kimozdítsuk a helyzetet a jelenlegi rendkívül veszélyes politikai mélypontról”. Holokauszt-emléknap: Ádám László szalézi szerzetes embermentő tevékenységére emlékeztek
Ádám László nyilas kihallgatójának azt vallotta: ezután is csak ezt tenném, hogy üldözött és bajbajutott embertársaimon segítenék, és ha ezért halál jár, Istennek ajánlom lelkemet – idézték fel a szalézi szerzetes szavait a Holokauszt-emléknap alkalmával tartott budapesti megemlékezésen. Elhangzott, a későbbiekben a legnehezebb időszakban, 1950 és 1952 között volt tartományfőnök. 1952 júliusában letartóztatták, és négy rendtársával együtt elítélték a népköztársaság elleni szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával.
Sallai kitálal: Hónapok óta fillérekért árulják az LMP-t és annak minden alapelvét
„Hadházy a fegyelmi eljárása elöl egy megjátszott színdarabba menekült, én meg ostoba módon segítettem neki. Dettin, akitől „lehet más a politika“ elvén pár alkalommal számon kértem a közpénzből létrehozott ruhatárát, a százezres fodrászszámlákat, a 20 milliós őt ünneplő nagygyűlést - és sorolhatnám, most már profi politikusként reagál: él a lehetőséggel, hogy távozzak azonnal a közéletből, mert kezdtek kínosak lenni számára is a kérdések, amiket most véletlenül nem Hadházy kérdez, mert őt is megválogatja, hol lásson visszaéléseket” – írja Sallai R. Benedek LMP-s képviselő Facebook-oldalán. Ismert, tegnapi sajtóhírek arról számoltak be, hogy Sallai állítólagosan úgy megütötte a fegyelmi tárgyalása előtt álló Hadházy Ákost, hogy agyráskódást kapott. Sallai posztja érdekes látlelete az LMP belső forrongásainak. Akarunk titeket, szükségünk van rátok – üzente a német külügyminiszter Kelet-Európának
Döntő jelentőségű, hogy sikerül-e „kelet-európai szomszédainkat bent tartani az EU-ban – nyilatkozta Heiko Maas német külügyminiszter, hozzátéve, nem szabad azt a látszatot keltenie az EU-nak, hogy Európa „kétosztályos”. Mint a lapinterjúban a kelet-európai tagállamokkal kapcsolatban fogalmazott, „világossá kell tenni, hogy akarunk titeket, szükségünk van rátok”. A DK az összes választókerületben új választást követel, ahol nem nyertek
A Demokratikus Koalíció megtámadja az összes olyan választókerület eredményét, ahol jelöltjei indultak, de a hivatalos eredmény alapján nem nyertek – írja a Gyurcsány-párt közleményében, mint hozzáteszik, ez 40 körzetre igaz. A DK szerint „nincs kis csalás és nagy csalás, csak csalás van”, ezért a választások megismétlését követelik minden ilyen körzetben. Nyilván teszik ezt mindaddig, amíg Gyurcsány egyik jelöltje nem nyer. Százezrek tüntettek a katalán függetlenségi politikusok szabadon engedéséért
Nagyszabású tüntetésen százezrek vonultak utcára Barcelonában vasárnap, hogy követeljék az előzetes letartóztatásban lévő katalán függetlenségi politikusok szabadon engedését. Jelenleg kilenc függetlenségi politikus van előzetes letartóztatásban, többen közülük hat hónapja. Heten pedig önkéntes száműzetésbe vonultak külföldre. Brit külügyi magyarázat: Nem a szíriai rendszerváltás volt a bombázások célja
Azt kell megértetni Oroszországgal, hogy a szíriai katonai létesítményekre mért csapások célja nem a szíriai rendszerváltás volt, és a katonai akcióban részes hatalmak arra sem tettek kísérletet, hogy fordulatot érjenek el a szíriai konfliktus menetében – hangsúlyozta a brit külügy vezetője a BBC-nek adott interjújában. Boris Johnson szerint a cél annak az üzenetnek az eljuttatása volt, hogy meg kell állítani a vegyi fegyverek használatát. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy kizárólag Oroszország tudja a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Bassár el-Aszad szíriai elnököt, „és nagyszerű lenne, ha ezt meg is tenné". Felgyújtotta magát egy neves melegjogi és környezetvédelmi aktivista New Yorkban
Felgyújtotta magát és meghalt egy neves amerikai melegjogi és környezetvédelmi aktivista egy New York-i parkban, hogy így tiltakozzon a környezetszennyezés és a fosszilis energiahordozók használata miatt - jelentette helyi idő szerint szombaton a helyi média.
Morvai Krisztina szerint a Jobbik csatlakozott az Európai Egyesült Államok híveihez
„Gyomorforgató volt látni a Jobbik vezetőit és az »új-jobbikosokat« együtt vonulni a szemkilövető vezérekkel s a DK, az MSZP illetve az SZDSZ utódpártok tömegeivel az »egyesült ellenzék« szombati tüntetésén – azokon a budapesti utcákon, ahol a mostani pajtások (Gyurcsány, Bajnai) könnygázát szívtuk nyolc éven át a nemzeti ellenállásban” – írta Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője a szombati tüntetésre reagálva. A teljes ellenzék súlyos válságba került
Végleg elvesztette váltópárti státuszát az MSZP az országgyűlési választás eredménye szerint – mondta Galló Béla politológus az M1-en vasárnap. A politológus megfogalmazása szerint a jelenlegi ellenzéki pártstruktúra amortizálódott. Három héten belül el kell tüntetni a választási hirdetéseket
Még valamivel több, mint három hetük van az országgyűlési választáson indult jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat. Az igazságtalan bérezést számolja fel a magyar gazdaságpolitika, az USA-ban is felfigyeltek rá
Magyarországgal foglalkozó jelentést tett közzé a Bloomberg hírügynökség, az elmúlt évek gazdasági intézkedéseit vették sorra. Az elemzésben arról is írnak, hogy a magyar modell több eszköze az Egyesült Államokban is működőképes lenne. A migránserőszak ellen tüntettek Bécsben
Az illegális migráció és a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények ellen tüntettek szombaton Bécsben. A szervezők annak a német kezdeményezésnek a hatására vonultak az utcára, amely a nők ellen elkövetett bűncselekményekre hívja fel a figyelmet. Az egyik demonstráló arról nyilatkozott az M1-nek, hogy a bevándorlók teljesen megváltoztatják azokat a városrészeket, ahová beköltöznek. A nagymama azt mesélte: az unokája egy olyan osztályba jár, ahol a 26 gyerekből csak 3 osztrák. Rogán Antal: Kívülről mozgatják a tüntetésszervező ellenzéki pártokat
A szombati tüntetés nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal kijelentette, hogy az események mögött igazából nem is az ellenzék pártjai állnak, hiszen őket is kívülről mozgatják. Megvan a választás végeredménye, csaknem 50 százalékkal nyert listán is a Fidesz-KDNP
Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben. Kezdődik a bulika az Oktogonon, a liberális ellenzék szívcsakrájában
A Kossuth téren a kordont rángatja a baloldali tüntetők keménymagja, az Oktogonon hagyományos goa-party kezdődött, eközben egy kisebb csoport az Andrássy úton halad a Hősök tere felé, talán a Lendvai utcai Fidesz-székházat akarják megostromolni. Az ENSZ főtitkára visszafogottságra és a konfliktus kiéleződésének elkerülésére szólított fel
António Guterres, az ENSZ főtitkára a Biztonsági Tanács (BT) orosz kérésre összehívott rendkívüli ülésén szombaton visszafogottságra és a szíriai konfliktus kiéleződésének elkerülésére szólított fel. A BT elutasította a szíriai célpontok ellen hajnalban végrehajtott nyugati légicsapás elítélésére tett orosz határozati javaslatot. Új választást akarnak a csalódott baloldali szavazók - Jövő héten újra tüntetnek
Ha a kormánypártnak van becsülete, feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki – hangzott el szombaton a csalódott ellenzék Kossuth téri tüntetésén. A szónokok úgy látták, minden felelős ellenzéki politikusnak és mozgalmárnak kötelessége vidékre menni, meghallgatni az ottani emberek problémáit. Azt ígérték, jövő szombaton is a Kossuth téren tüntetnek majd. Sallai: A kizárástól tartva Hadházy előadta a hattyú halálát
Első fokon akár kizárhatták volna az LMP-ből, ezt megelőzendő a 'hattyú halála' színdarab előadása praktikusabbnak tűnt számára – írta az állítólagos verekedés kapcsán Hadházy Ákosról Sallai R. Benedek Facebook-oldalán. Hozzátette, "bocsánatot kérek tőle, amiért olyan riasztóan közeledhettem felé, hogy megérte magát ledobni a földre". Kína letiltja a homoszexuális tartalmakat
Letiltja a homoszexuális tartalmakat a Weibo kínai közösségi portál. Az újonnan bemutatott irányvonalai szerint három hónapon át a képregényekben, játékokban, szövegekben és videókban nagyon alaposan szűrni fogják a pornográf, erőszakos és homoszexuális tartalmakat. Ajánljuk még
Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.