Forró drót
Nógrádi: Nincs szükség a migránsokra
Migránsokra nincs szükség, a terrorizmussal a félelem jött be Európába - vélekedett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 reggeli műsorában. Az Európai Unióban készült legutóbbi felmérés szerint mind a 28 tagállamban azt mondták az emberek, hogy nem kérnek a migránsokból. Vona Gábor: A Jobbik tiszta lelkiismerettel áll ma választói elé
A mostani választás legalább két generációra eldönti Magyarország sorsát. A voksolás tétje, hogy „kivándorlóország leszünk-e vagy sem" - mondta a Jobbik elnöke újságíróknak vasárnap reggel, miután leadta szavazatát Gyöngyösön, a Pátzay János Katolikus Zeneiskolában. Az első részvételi adatokat magasnak nevezve az ellenzéki politikus úgy vélte, a magas részvétel növeli a kormányváltás esélyét, majd arra kérte a választókat, hogy mindenki adja le voksát. Karácsony szerint a baloldali szavazók keltek föl korán, hogy rá szavazhassanak
Üdvözölte, ugyanakkor az Orbán-rendszer és Áder János köztársasági elnök súlyos kritikájának nevezte a magas választási részvételt vasárnap reggeli sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Magas a részvételi arány - 9 óráig 13,17 százalék
A választásra jogosultak 13,17 százaléka, 1 036 849 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 11,39 százaléka, nyolc évvel ezelőtt 10,23 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 9,50 százalék voksolt 9 óráig. Orbán: Jövőt választunk magunknak
Magyarország jövője a tét a parlamenti választáson - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak vasárnap kora reggel, miután leadta szavazatát Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában. Külföldi újságírói kérdésre elmondta, , Magyarország lojális tagja a nemzetközi szervezeteknek, ugyanakkor hozzátette, az EU nem Brüsszelt jelenti, hanem a nemzeti fővárosokat együtt. Reggel 7 óráig a választók 2,24 százaléka szavazott
A választásra jogosultak 2,24 százaléka, 176 087 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A részvételi arány 7 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 2,59 százalék, ami 7300 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Győr-Moson-Sopron megyében volt, 1,98 százalék, ebben a megyében 7124-en voksoltak.
Orbán Viktor az elsők között szavazott a Fideszre
Orbán Viktor Zugligetben adta le a szavazatát. A magyar miniszterelnök szerint ma arról kell döntenünk, hogy azt a gazdasági erőt és azt a pénzt, amit nagy nehezen megkerestünk, azt a gyermekeinkre, az unokáinkra, családtámogatásra, nyugdíjasokra, idősekre vagy a bevándorlókra kell majd elköltenünk. Orbán Viktor elmondta, ez a mai nap a választópolgárok napja. Kifejtette, nem csak pártokat, és nem csak miniszterelnököt választunk ma magunknak, hanem jövőt is. Elárulta, ő maga a Fideszre szavazott. A miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy vegyenek részt a mai választáson. Hat településen tartanak ma időközi önkormányzati választást is
Hat településen tartanak ma időközi önkormányzati választást, az országgyűlési választással egy időben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Laskodon polgármestert választanak, mert a település eddigi vezetője tavaly december 11-én lemondott posztjáról. A polgármesteri székért egy jelölt a Fidesz-KDNP színeiben, ketten pedig függetlenként indulnak. A névjegyzékben több mint nyolcszáz választópolgár szerepel. Az amerikai és a kanadai magyar külképviseleteken befejeződött a voksolás
Az amerikai és a kanadai magyar külképviseleteken közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban befejeződött a voksolás a magyar országgyűlési képviselőválasztásokra. Az Egyesült Államokban és Kanadában helyi idő szerint szombaton este hét órakor fejeződött be a szavazás. A jogosultak az észak-amerikai kontinensen az időeltolódás miatt voksolhattak szombaton, mindenütt reggel hat óra és este hét óra között. Megnyitottak a szavazókörök
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 285 szavazókörében az országgyűlési képviselő-választáson, este hét óráig valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz. Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal, vagy a lakcímet vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal lehet. Minden közvélemény-kutató a Fidesz győzelmét várja, de nagy kérdés, mennyivel
Megegyeznek abban a közvélemény-kutató intézetek, hogy a Fidesz-KDNP kapja a legtöbb listás szavazatot az országgyűlési választáson, derült ki a közvéleménykutatók.hu összegzéséből. Az intézetek egyöntetűen a Jobbikot hozzák ki másodikként, a harmadik legerősebb pártnak pedig az MSZP-Párbeszéd szövetsége ígérkezik. Az említetteken kívül az LMP és a DK készülhet parlamenti részvételre. Hiába sztárkodta végig a fél országot Márki-Zay, a saját városában sem tudta elérni a koordinációt
Az ellenzéki együttműködés körül legyeskedő hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter az utolsó pillanatig próbálta elérni, hogy az MSZP-P léptesse vissza helyi jelöltjét a jobbikos jelölt javára Hódmezővásárhelyen. Végül az alpolgármester és az MSZP pártigazgatója is beintett.
Egykori fideszes ellenfelére szavaz a Jobbik korábbi jelöltje
Futó Tiborral, a Jobbik nyolc évvel ezelőtti kaposvári képviselőjelöltjével készített interjút a Kaposvár Most, amelyben az egykori politikus elmondta, hogy csalódott a Jobbikban, és mostanra ő is a Fideszre szavaz. Ezt nemcsak azzal indokolja, hogy a kormány megvédi a bevándorlóktól az országot, hanem vállalkozóként is a gazdaság fejlődését és az emberek anyagi lehetőségeinek javulását tapasztalja. Elmarasztalta a választási bizottság az óbudai Fidesz-irodában balhézó Szabó Tímeát
Elmarasztalta, és eltiltotta a további jogsértéstől Szabó Tímeát a Budapesti 10-es Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága, miután a Párbeszéd társelnöke a napokban a Fidesz-KDNP óbudai képviselőjelöltjét zaklatta, és a Fidesz helyi irodájánál randalírozott – értesült a PestiSrácok.hu. Az ugyancsak az említett körzetben induló Szabó előzetes bejelentkezés, egyeztetés nélkül érkezett Menczer Erzsébethez, a Helsinki Bizottság egykori üdvöskéje az általa élő közvetítésben a Facebook-on közölt videók tanúsága szerint is csak balhézni érkezett ellenfeléhez, és rögtön azt kezdte kifogásolni, hogy a Fidesz jelöltje miért nem fogadja őt azonnal. Menczer munkatársai közölték vele, hogy kampánymegbeszélés van, ezért szíveskedjen az iroda előtt várakozni, de ő erre nem volt hajlandó, hanem hosszasan feltartotta az irodában dolgozókat, akikről azok hozzájárulása nélkül felvételeket készített, és azokat nyilvánosan is megosztotta. Kivizsgálják az Avaaz beavatkozását a magyar választásokba
Beadvány alapján vizsgálat indul az Avaaz nevű honlap ügyében, mivel annak működése több adatvédelmi problémát is felvet – közölte az MTI-vel szombaton Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Mint mondta, a felhasználók nem kapnak teljes körű felvilágosítást arról, hogy itt közölt adataikat kik, mire, meddig, milyen módon kezelve használják fel, illetve hogyan lehet erről leiratkozni, ráadásul más nevével és adataival is be lehet lépni. Végre sokan hallgatták Vonát egy lakossági fórumon, de aztán kiderült, miért (VIDEÓ)
Sokat küzd a múltjával Vona Gábor ebben a kampányban, hiszen nemcsak a politikai ellenfeleivel áll szemben, hanem azokkal az egykori párttagokkal és szimpatizánsokkal is, akik szerint eladta a Jobbik lelkét, és elárulta a nemzeti radikális célokat. Már éppen megtanulta volna kezelni ezt a roppant kényelmetlen felállást, amikor a választások előtti utolsó napon, Jászberényben belefutott az eddigi legkínosabb fiaskójába. Úgy állt ki a bírálói elé beszédet mondani, hogy fogalma sem volt, kikkel áll szemben. Ellenzéki agyhalál: külföldről loptak képeket a hazai „mélyszegénység” bemutatására
A Vajnai Attila-féle szélsőséges Európai Baloldal nevű gittegylet néhány napja közzétett egy videót a Youtube-videómegosztón, amelyen ballibsi közéleti szereplők, művészek szavalják el részleteiben József Attila Hazám című versét. Ám a Magyar Idők egyik olvasója kiderítette, hogy a szöveg illusztrálására használt képek, amelyek a magyarországi rettenetes állapotokat igyekeztek bemutatni, javarészt külföldi oldalakról lopott fotók, nem nálunk készültek – s így kellőképpen vastag arcbőr kell hozzá, hogy azokkal az itteni sanyarú helyzetet reprezentálják. A hazai ellenzéket azonban a Valóság elég ritkán zavarja meg ámokfutása közepette. Informátor: Londonisztán lett Nagy-Britannia fővárosából
Soros György egyike azon személyeknek, akik a bevándorlást szervezik Európában - erről beszélt Douglas Murray az Informátornak Londonban. Az angol író hangsúlyozta, hogy az amerikai milliárdos rengeteg szervezetet támogat, akik a nyitott határokban hisznek. Az “Európa furcsa halála” című könyv szerzője a beszélgetésben kitért az integrációra is, amely szerinte Angliában és egész Nyugat-Európában működésképtelen. Terrortámadás Münsterben: tömegbe hajtott egy furgon, hárman meghaltak (Frissítve)
Ketten meghaltak, több mint harmincan pedig megsérültek, amikor furgon hajtott egy vendéglátóhely teraszán ülő emberek közé a németországi Münster belvárosában. A legfrissebb információk szerint húszan sebesültek meg, hatan válságos állapotban vannak. A rendőrség robbanóanyagot keresett, ezért lezárták a belvárost. A terrortámadás elkövetője öngyilkos lett, ő a harmadik halott. Az első német lapinformációk szerint migrációs hátterű volt a támadás, utóbb viszont oknyomozó újságírók azt közölték, hogy német férfi az elkövető, amit a tartományi belügyminiszter is megerősített. Frissítjük! Orbán Viktor: „Nagymamám is megy szavazni. Legyünk ott mindannyian!” (Videóval!)
Vasárnap „arról kell döntenünk, hogy azt a gazdasági erőt és azt a pénzt, amit nagy nehezen megkerestünk, azt a gyermekeinkre, az unokáinkra, családtámogatásra, nyugdíjasokra, idősekre vagy a bevándorlókra kell majd elköltenünk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton délután közzétett videóban. Lázár: Ha kell, újabb kerítés építésével óvjuk meg az országot a bevándorlástól
A választók vasárnap estig folyamatosan találkoznak majd a külföldről finanszírozott kormányellenes hirdetésekkel az interneten – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Kövegyen. PestiSrácok.hu választási eredményváró a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben!
Szurkoljon a PestiSrácok.hu eredményváróján egy jó Csíki sör mellett, kövesse velünk percről-percre a sorsdöntő országgyűlési választás fejleményeit a Polbeat-közvetítéseknek is otthon adó törzshelyünkön, a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben! Fidesz: a Jobbik a hatalomért és a pénzért még a saját szavazóit is elárulta
A Jobbik a hatalomért és a pénzért mára mindent, még a saját szavazóit is elárulta - írta a Fidesz-frakció az ellenzéki párt elnökének szombati kijelentéseire reagálva az MTI-nek. Eva Maria Barki: A szavazás Magyarország megmaradásáról szól
A fináncoligarchia és a globalizáció képviselői egy eddig még sosem látott erővel és a nyugati média egybehangolt segítségével törekednek az eddig sikeres magyar ellenállás letörésére és a magyar kormány megbuktatására – olvasható Eva Maria Barki felhívásában, amelyben a magyar származású, Ausztriában élő ügyvéd egyúttal arra kéri a magyarokat, hogy mindenkit a józan ész és ne a meggondolatlan indulat vezessen vasárnap. Szerinte ugyanis egy kormánybukás destabilizálni fogja az egész térséget és ezzel egész Európa egy még mélyebb válságba fog sodródni. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.