Forró drót
Rendőrök sérültek meg, tüntetőket állítottak elő Belgrádban (Videó)
Legkevesebb 35 tiltakozót állított elő a rendőrség a vasárnapi belgrádi tüntetés után, amelyet a baloldali ellenzék szervezett, mert úgy vélik, a december 17-i választáson szavazatlopás és számos csalás történt. A tömegoszlatás közben két rendőr megsérült. A baloldali ellenzék a múlt hétfő óta szervez tiltakozó akciókat, több politikus éhségsztrájkot folytat, az országos választási bizottság épületénél tiltakozást, vasárnapra pedig tömegtüntetést szerveztek. A legnagyobb csalás szerintük a belgrádi önkormányzati választáson történt.Német lap: Putyin jövőre megtámadhatja Európát
A Bild arról ír, hogy a NATO-ban egyre inkább tartanak attól, hogy az orosz hadsereg támadást intéz ellenük. Idézték többek között Boris Pistorius védelmi minisztert, aki azzal számol, hogy Oroszország egy évtizeden belül akcióba lendülhet. Mások szerint azonban ez hamarabb is bekövetkezhet. A központi kérdés csupán annyi: Oroszország milyen gyorsan heveri ki az ukrajnai „katasztrofális” veszteségeit – írja a Mandiner.Fegyveres támadás történt Nigériában, tizenhat ember meghalt
Fegyveresek legkevesebb tizenhat embert megöltek egy Nigéria középső részén fekvő faluban – közölte egy katonai vezető, Oya James százados.Karácsonykor sincs megállás – Ötvennégy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
A rendőrök 54 határsértővel szemben intézkedtek péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.Tűz ütött ki egy nukleáris meghajtású orosz hajón
Az Oroszország egyetlen nukleáris meghajtású jégtörő- és teherhajóján kitört tüzet azonnal eloltották – közölte vasárnap késő este a rendkívüli helyzetek minisztériumának murmanszki kirendeltsége a Reuters szerint.Erdő Péter: az utolsó szó mindig a szereteté
Karácsony ünnepe "ujjongó megvallása" annak, hogy a "világ meghitt otthonunk" és az "utolsó szó mindig a szereteté" – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjjelén, a budapesti Szent István-bazilikában.Novák Katalin: minél többekhez eljut a békéért kiáltó szavunk, annál nagyobb hatása lesz
A magyar nemzet béke- és szabadságszerető – mondta a köztársasági elnök a Hír TV-nek adott karácsonyi interjúban, hangsúlyozva: abban bízik, hogy "a békéért kiáltó szavunk, minél többekhez eljut, annál nagyobb hatása lesz".A belga uralkodó karácsonyi üzenete: a közel-keleti konfliktus erőszakosságát nem szabad Belgiumba importálni
A közel-keleti konfliktus "hihetetlen erőszakosságát" nem szabad Belgiumba importálni – jelentette ki Fülöp belga király karácsony alkalmával elmondott hagyományos beszédében vasárnap.Ausztriában többeket őrizetbe vettek iszlamista támadás elkőkészületeinek gyanújával
Ausztriában a hírszerzés három embert vett őrizetbe iszlamista támadások előkészítésének gyanújával – jelentette be vasárnap az ország belügyminisztériuma.Ferenc pápa emberséget szorgalmazott advent negyedik vasárnapján
Emberséget szorgalmazott Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében. Az egyházfő közelségét hangsúlyozta a háborútól szenvedőkkel. Hozzátette: nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik nyomorban, éhezésben, rabszolgaságban szenvednek. Istent kérte, hogy emberséget töltsön a szívekbe.Guy Verhofstadtnak az ukránok jutottak eszébe a karácsonyról
Guy Verhofstadt sem felejtett el posztolni karácsony alkalmából. Bejegyzésében fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem állhat le az Ukrajnának nyújtott folyamatos nyugati támogatás.Fabiny Tamás: Jézus születése Isten mosolya komor világunkban
Jézus születése Isten mosolya komor, zavart, félelemmel teli világunkban – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából. Az evangélikus püspök szerint az idei karácsony "felkészületlenül ért minket". Túl sok a baj: a háborúk, a válság, a szorongás kiszorítják az embert az ünnepből.Éhségsztrájk, lemondások és tiltakozások a választások után egy héttel is a szerbiai választások után
Esti tiltakozásokkal és éhségsztrájkkal igyekszik elérni a december 17-i választásokon alulmaradt baloldali szerbiai ellenzék, hogy megismételjék a voksolást, és kivizsgálják az állítólagos választási csalásokat Szerbiában. Közben a jobboldali, rosszul teljesítő pártok egyes vezetői lemondtak.Balog Zoltán: Jézus születésével kiteljesíti az embert
Jézus azzal, hogy igent mond az életre és megszületik, kiteljesíti az embert és olyan méltóságot ad neki, amilyet mi nem tudunk magunknak adni. Erről beszélt Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából.Erdő Péter: Jézus megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a hivatásunk
Jézus életével megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a valódi, örök hivatásunk – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából. Erdő Péter hangsúlyozta: az ember nem tudhat magáról mindent, de Isten, aki az embert a saját képére alkotta, igazán ismer minket.Katonai teherautó hajtott egy zsúfolt piacon vásárlók közé a Fülöp-szigeteken, többen meghaltak
Katonai teherautóval hajtott egy zsúfolt piac közepébe egy férfi a Fülöp-szigetek déli részén vasárnap; két ember meghalt, hárman megsérültek – közölte a helyi rendőrség.Az amerikai elnök a gázai civilek védelmére szólított fel
A gázai civilek védelmére szólította fel telefonon Joe Biden amerikai elnök Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnököt szombaton, ugyanakkor nem tért ki az esetleges tűzszünetre.Idén is ingyenes a parkolás az ünnepek alatt a fővárosban
Néhány kivétellel idén is ingyenes a parkolás december 24. és január 1. között a fővárosban – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján.Éjféltől elsőfokú árvízvédelmi készültség lesz Budapesten
A Duna áradása miatt vasárnap 0:00 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a főpolgármester, vasárnaptól tilos parkolni az alsó rakpartokon.A lengyel elnök megvétózta Tusk költségvetés-módosítási tervét a közszolgálati média szétverése miatt
Andrzej Duda lengyel államfő szombaton bejelentette, hogy vétót emel a 2024. évi állami költségvetési törvényhez kapcsolódó, a parlament által már megszavazott kiegészítő jogszabály ellen az új kormánynak a közszolgálati médiát érintő intézkedései miatt.Késnek a repülők a havazás miatt a Budapest Airport szerint
Az intenzív havazás miatt késésekre, járattörlésekre kell számítaniuk az utazóknak szombat este a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - írta a Budapest Airport Zrt. Az időjárási körülmények miatt az 1-es futópályát le kellett zárni, a repülőtér jelenleg egy futópályával üzemel - tartalmazza a közlemény.Betonkeverővel ütköztek, hárman meghaltak Bakonysárkánynál
Hárman meghaltak, amikor egy gépkocsi betonkeverővel ütközött össze Bakonysárkánynál, a 81-es főút 40-es kilométerénél szombaton - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Bezzegrománia megyéinek felében nincs autópálya vagy gyorsforgalmi út
Szombaton a dél-romániai Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi út újabb szakaszát adták át. Ez azonban nem változtat azon a helyzeten, hogy a romániai megyék felében, 21 megyében nincs egyetlen kilométernyi autópálya vagy gyorsforgalmi út sem - olvasható az Economedia.ro gazdasági portálon.Húszmillió forintos sürgősségi támogatást kap a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium
Húszmillió forint sürgősségi támogatást nyújt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül – közölte az államtitkárság szombaton.Ajánljuk még

































