Forró drót
A magyar kormány kész a tárgyalások folytatására az Európai Bizottsággal
A szerdai, brüsszeli tárgyalás egyik legfontosabb hozadéka, hogy "egyértelművé tettük az Európai Bizottság számára", a magyar kormány ezután is kész a tárgyalások folytatására mind politikai, mind technikai szinten – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Hír TV Napi aktuális című műsorában csütörtök este.NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL, AVAGY KARNYÚJTÁSNYIRA AZ EB-RÉSZVÉTEL!!! – Labdarúgó Eb-selejtező: Szerbia–Magyarország 1–2 (1–2)
Marco Rossi irányításával immáron másodszor sikerült győznie Belgrádban a magyar labdarúgó-válogatottnak, amelynek értéke hatalmas, szinte biztosan Eb-részvételt ér. Csapatunk taktikusan, fegyelmezetten játszott, adódó lehetőségeit könyörtelenül kihasználta, ami csodálatos győzelmet eredményezett!Egy tévé miatt verték halálra az egyik rabot a szombathelyi börtönben (Videó)
Tévézés miatt veszett össze két rab, ám a vita annyira elfajult, hogy halálos bántalmazás lett a vége. A megvert férfi olyan súlyos nyaki és gerincsérüléseket szenvedett, hogy a kórházban elhunyt – írja a Blikk.Szijjártó Péter: állandósulni fognak a nemzetközi liberális mainstream beavatkozási kísérletei (Videó!)
Állandósulni fognak a nemzetközi liberális fősodor beavatkozási kísérletei a belpolitikai folyamatokba; már ma is látható a fellépés a patrióta pártok ellen Európában és világszerte egyaránt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Törvénymódosítási javaslattal fog élni a Fidesz-frakció a Booking-botrány miatt
A Booking tartozása a hazai vállalkozások felé több tíz milliárd forintos lehetett – mondta a Magyar Nemzetnek Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője. Mint a politikus közölte, megkezdődtek az egyeztetések arról, hogy milyen jogszabályi módosításokra lehet szükség a Booking-ügy miatt.Magyar fotóművészek alkotásait mutatják be New Yorkban
Egy hétig látható New York belvárosában a kortárs magyar fotóművészek munkáiból óriási érdeklődés mellett megnyílt Photo Couture című kiállítás – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. A New York művészeti negyedeként is ismert SoHo szívében a Nanushka márkaboltjában látható tárlaton nyolc fiatal magyar fotós munkái mutatkoznak be, kapcsolódva a divat témájához. A bemutatott alkotásokban a magyar fotográfia öröksége ötvöződik a modern motívumokkal – hangzott el az M1-en.Idén már több mint 200 ezren kértek menedékjogot Németországban
Több mint 200 ezren nyújtottak be menedékjogi kérelmet az idén Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) csütörtökön közölt adatai szerint. Január és augusztus között 204 461 ember nyújtott be menedékjogi kérelmet Németországban, 77 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Augusztusban 27 738 ilyen kérelmet nyújtottak be a hivatalhoz, ami 17 százalékos növekedést jelent éves szinten.A világhírű amerikai közgazdász szerint az a koncepció hozhat békét, amit Magyarország képvisel
Teljes mértékben helyes koncepció az, amelyet a magyar kormány képvisel – emelte ki egy interjúban az orosz–ukrán konfliktus kapcsán Jeffrey Sachs amerikai közgazdász. A Columbia Egyetem professzora úgy látja, hogy az új együttműködéseké a jövő. Az interjút a miniszterelnök politikai igazgatója is megosztotta Facebook-oldalán. Orbán Balázs ebből azt emelte ki, hogy az amerikai közgazdász szerint „nem szabadna egy megosztott világban vergődnünk, ahol a katonai szövetségek határozzák meg, kivel üzletelünk, és ki ellen harcolunk”, most azonban „nyílt háború van Európában, és az USA és Kína ellentéte miatt nyílt háború veszélye fenyeget Kelet-Ázsiában is”.Bántalmazta, meztelenül táncoltatta fogva tartott párját az abonyi férfi
Tíz hónap kutatás után fogták el a ceglédi rendőrök azt a 38 éves K. Gábort, aki egészen brutális módon elbánt a párjával Abonyban – írja a 24.hu. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság által közölt gyanúsítás szerint a férfi fogva tartotta a nőt, verte, hideg vízben fürösztette, meztelenül táncoltatta és megalázta, de olyan is előfordult a rendőrök szerint, hogy megkötözte, majd a kocsija után kötötte és egy kietlen földúton húzta maga után.Görögországban mentőcsónakokkal próbálják elérni az árvizek miatt elzárt településeket (Videó)
"Hatalmas tóvá" változott át a közép-görögországi Thesszáliai-síkság, a térségben mentőcsapatok igyekeznek elérni a heves esőzések okozta árvizek miatt a külvilágtól elzárt települések lakóit – közölte csütörtökön a görög tűzoltóság.Volt CIA-elemző: az amerikai külügyminisztérium meg akarta buktatni Orbán Viktort
A Magyar Nemzet által szemlézett beszélgetésben Larry C. Johnson egykori CIA-elemző egyenesen azt állította: az USA külügyminisztériuma leplezetlenül beavatkozott a 2022-es magyar országgyűlési kampányba, a cél pedig egyértelműen Orbán Viktor megbuktatása volt.Gyürk András: felelősségvállalás helyett Brüsszel alternatív valóságban él
„Bebizonyosodott, hogy Brüsszel a felelősség vállalása helyett inkább egy alternatív valóságban fogalmazza meg gondolatait” – emelte ki Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi (ITRE) szakbizottsága mai ülését követően. Az európai energiapolitika eredményeivel kapcsolatos vitában az Európai Bizottság pozitívan minősítette az energiaválság eddigi kezelését, Gyürk András szerint azonban az Európán eluralkodó gazdasági recesszió és a zuhanó ipari termelés más képet mutat.Szijjártó Péter: a valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházás jön létre Magyarországon
Az állam pénzügyi támogatásával megvalósuló valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást jelentette be Magyarországon a Samsung SDI, amelynek nyomán több tucat magas hozzáadott értékű munkahely jön létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.A Balatonba zuhant a Készenléti Rendőrség helikoptere
A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, a parttól mintegy 300 méterre a tó vizébe zuhant egy MD 500E típusú helikopter. A gép kétfős legénységét egy közelben tartózkodó hajó mentette ki. Az eset körülményeit vizsgálják – olvasható a police.hu-n.Üdvözöljük Belgiumban – Tortát kapott az arcába a Ryanair vezérigazgatója (Videó)
A Ryanair vezérigazgatóját, Michael O'Learyt durva fogadtatásban részesítették Brüsszelben. Két aktivista ugyanis két tortát nyomott az arcába, miközben Ursula von der Leyen kartonfigurája mellett állt – számolt be a Guardian. Az ír üzletember korábban többször is kioktató stílusban üzengetett a magyar kormánynak.Macron: semmiképp nem lehet orosz zászló a párizsi olimpián
Emmanuel Macron francia elnök szerint a jövő évi párizsi olimpián semmiképp sem lehet kitéve orosz zászló, az orosz sportolók részvételéről pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) dönt – számolt be a Reuters. Ukrajna korábban a játékok bojkottjával fenyegetőzött, bár ezt a szándékát talán ejti, ha a háborús szövetséges Oroszország és Fehéroroszország sportolói nem nemzeti színekben, hanem semleges zászló alatt versenyeznek.Az atlétikai világbajnokság egyik legnagyobb nyertese a magyar turizmus
Minden előzetes várakozást felülmúltak az augusztus 19. és 27. között Budapesten megrendezett atlétikai világbajnokság turisztikai eredményei – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.A Kreml akkor is fejleszteni fogja Észak-Koreával a kapcsolatait, ha ez más országoknak nem tetszik
Oroszország azt tervezi, hogy fejleszti kapcsolatait Észak-Koreával, függetlenül attól, hogy más országok mit gondolnak – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.Tucker Carlson: a média sokkal szabadabb Magyarországon, mint az Egyesült Államokban
"Ha Magyarországra gondolok, a józan ész jut eszembe. Ilyen volt az Egyesült Államok a '80-as években" – emelte ki Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiség, aki Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ főigazgatójával beszélgetett többek között fake news-ról és a jobboldali hálózatosodásról.Egy csúcstalálkozón az amerikai alelnök és az orosz külügyminiszter – Van esély érdemi tárgyalásokra?
Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke, Li Csiang kínai miniszterelnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma részt vett a Jakartában megrendezett kelet-ázsiai csúcstalálkozón. A tárgyalások során a házigazda Indonézia vezetője a "kiéleződő rivalizálás" veszélyeire hívta a nagyhatalmak vezetőinek a figyelmét – írja a Guardian.Újabb migránslázadás készül Franciaországban? – Ismét egy közúti ellenőrzésen ellenálló tinédzser halt meg Párizs külvárosában
Életét vesztette egy 16 éves fiú szerda este, miután motorkerékpárjával összeütközött egy rendőrautóval a Párizstól nyugatra fekvő Elancourt-ban – közölte az illetékes versailles-i ügyészség. A France Inter közrádió értesülése szerint az ütközést megelőzően a tinédzser nem volt hajlandó megállni az őt igazoltatni próbáló rendőröknek.Szijjártó Péter: minél jobb a magyar–román kapcsolat, annál jobb az erdélyi magyar közösségnek
A lehető legjobb kapcsolatokat kell fenntartani a szomszédos országokkal, ez ugyanis hasznára válik a határon túli magyar nemzeti közösségeknek is, ami jól látható Magyarország és Románia esetében is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Kevés még a vátesz, új megmentőt kap az ellenzék: pártot alapít Vona Gábor
Második Reformkor néven párttá alakul a Vona Gábor volt Jobbik-elnök által létrehozott alapítvány. A politikus erről a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videóban beszélt.Szijjártó Péter semmilyen, demokráciáról szóló kritikát nem tud elfogadni az Egyesült Államoktól, akik ki akarják zárni a választásból Donald Trumpot (videó)
A kormány mostantól semmilyen kritikát nem fogad el az Egyesült Államoktól a demokrácia állapotával kapcsolatban, miután ott ki akarják zárni a választási versenyből a legesélyesebb elnökjelöltet, Donald Trumpot − közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Ajánljuk még

































