Forró drót
Megpróbálta útját állni Orbán Viktornak a Momentum, de hiába
Ismét sikerült „nagyot“ alkotnia a momentumos tüntetőknek pénteken reggel. Annak a kiderítését, hogy miképp sikerült a momentumos páráknak ilyen korán felkelniük, azt az olvasókra bízzuk, de azt bátran kimondhatjuk, sok vizet nem zavartak. Nincs is információnk arról, hogy a rádióinterjú után egyáltalán maradt-e a „tömeg” a közmédia épületénél. Az IMF vezérigazgatója szerint az amerikai vámok jelentős kockázatot jelentenek
A Donald Trump amerikai elnök által bejelentett átfogó vámok jelentős kockázatot jelentenek a világgazdaságra egy olyan időszakban, amikor a növekedés lassú - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője csütörtöki nyilatkozatában. Szerbia fertőtlenítő pontokat állított fel a szerb-magyar határon
A ragadós száj- és körömfájás megjelenésének megakadályozása érdekében Szerbia fertőtlenítő pontokat állított fel a Röszke-Horgos határátkelőn a teher- és személygépjárművek számára - közölte a szerbiai mezőgazdasági minisztérium. Szerbia ezzel az intézkedéssel próbálja megakadályozni, hogy az országban megjelenjen a rendkívül ragályos, főként a hasított körmű állatokat sújtó betegség. Listát állított össze a brit kormány azokról az amerikai importtermékekről, amelyekre megtorló vámokat vethet ki
Terjedelmes listát állított össze a brit kormány azokról az amerikai importtermékekről, amelyekre megtorló jellegű vámokat vethet ki, válaszul a brit exporttermékeket sújtó amerikai vámintézkedésekre. Orbán Viktor: zéró tolerancia van nálunk az antiszemitizmussal szemben, ez Európában példa nélküli (videó!)
Ahogyan azt péntek reggel megszokhattuk, ismét interjút adott a Kossuth rádiónak Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar kormányfő többek között megindokolta a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépést, érintette a zsidók helyzetét Magyarországon, felvázolta a kábítószer-hálózatokkal szembeni fellépés tervét, jogszabály-módosítás is lesz az illegális hídlezárások ellen, és szóba került az ukrajnai háború is. Utóbbiról elmondta, sikerült elszigetelni azt, és a magyar béketervet úgy dolgozták ki, hogy ellenszélben is meg lehessen valósítani. Szijjártó Péter: az európaiak háborús stratégiát, az amerikaiak és a magyarok békestratégiát követnek
Míg az európai szövetségesek továbbra is alapvetően egy háborús stratégiában - fegyverszállításokban és szankciókban - gondolkoznak, az Egyesült Államok békestratégiát hajt végre, amelyet Magyarország a leghatározottabban támogat — közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök este Brüsszelben.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Orbán Viktor ma közösen telefonon egyeztettek Donald Trumppal (rövidhír)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel - jelentette az israelnationalnews hírportál. A tájékoztatás szerint a felek arról beszéltek, hogy Magyarország úgy döntött, kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC). A három politikus ezen felül megvitatta az esetleges további lépéseket ez ügyben. Minden külön értesítés helyett – Orbán Balázs üzenete
Kubatov: legyen elég a vandalizmusból! (Videó!)
Legyen egy határ - ezzel a címmel osztott meg egy rövid videót a Facebook-on csütörtökön Kubatov Gábor. A Fradi elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a holland szurkolók után, szerdán az újpesti tábor okozott milliós kárt a Groupama Aréna mellékhelyiségeiben. Legyen elég a vandalizmusból! — írta a klubelnök. Nemzetközi Büntetőbíróság: a részes államok kötelesek teljesíteni a bíróság letartóztatásra és átadásra irányuló határozatait
Alapvető fontosságú, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) működését biztosító Római Statútum minden részes állama eleget téve kötelezettségének ne engedje be területére Benjámin Netanjahut anélkül, hogy teljesítené a bíróságnak az izraeli kormányfő letartóztatására és átadására vonatkozó határozatát - jelentette ki Paivi Kaukoranta, a részes államok közgyűlésének (ASP) elnöke csütörtökön. Schiffer szerint a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépés önmagában nem elég
Nem Magyarország, hanem a globális progresszív befolyás alatt működő nemzetközi intézmények szigetelődnek el – jelentette ki Schiffer András az Indexnek. A volt országgyűlési képviselő szerint a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépés csak gesztus, valós megoldást a nemzetközi együttműködési rendszer reformja jelentene. Schiffer Netanjahu mellett hiányolja az elfogatóparanccsal körözött politikusok közül az olyanokat is, mint Bill Clinton, George W. Bush vagy Tony Blair. Szijjártó Péter: benyújtottuk a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a kormány döntése alapján elkészítette és immár be is nyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslatot — jelentette be a tárca vezetője, Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten.
Most mi lesz? Ma elkobozták a botránypolitikus Szabó Bálint trombitáját és csendháborítás miatt is eljárás indult ellene
Csak kapkodjuk a fejünket, hiszen nincs olyan nap, hogy ne jöjjön újabb és újabb hír a legalábbis fura botránypolitikusról, Szabó Bálintról. Tudják, aki eddig kétszer fürdött meg a Dunában, hogy így tüntessen minden ellen. Ma ismét érkezett egy meghökkentő, vagy inkább megdöbbentő hír róla délelőtt csak úgy trombitálni kezdett a belvárosban. Hogy éppen mitől volt hasfájása, csak sejteni lehet. A rendőrök felszólították, hagyja abba, még hangosabban fújta. Erre elkobozták a trombitáját és csendháborítás miatt eljárást indítottak ellene. Dömötör Csaba: a Tisza tegnap szavazatokkal bizonyította hűségét a Manfred Weber-féle nagykoalíciónak (videó)
Bár az Európai Néppárt keményen fegyelmezi azokat a “nemzeti” delegációkat, amelyek nem szavaznak meg mindent, amit Manfred Weber parancsol nekik, a Tisza Párt újabb szavazatokkal bizonyította hűségét a Manfred Weber-féle nagykoalíciónak: kiálltak a háborús politika, az ukrán EU-tagság, a migrációs paktum, illetve a liberális aktivistacsoportok megnövelt finanszírozása mellett. Minderről Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője beszélt Strasbourgban csütörtökön. Ez hangzott el Orbán Viktor és Benjamin Netanjahú sajtótájékoztatóján
Közös sajtótájékoztatót tartott csütörtökök a Karmelita Kolostorban Orbán Viktor magyar, és Benjamin Netanjahú izraeli miniszterelnök, a kormányfők érintették egyebek mellett a kétoldalú kapcsolatokat, a zsidó állam fenyegetettségét, a gazdasági együttműködést és azt az új fejleményt is, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból. Sulyok Tamás államfő fogadta az izraeli miniszterelnököt
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában fogadta a Magyarországon hivatalos látogatáson tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. A magyar államfő és az izraeli kormányfő közötti találkozón a felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, a jövőbeni lehetőségeket, valamint az aktuális nemzetközi kihívásokat. Mark Rutte: az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett tagja a NATO-nak
Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett tagja a NATO-nak, de elvárja, hogy az európaiak és a kanadaiak többet költsenek a védelemre; ez most meg is történik, mert valószínűleg a legnagyobb védelmi kiadás-növekedést tapasztaljuk a berlini fal leomlása óta - jelentette ki a NATO-főtitkár csütörtökön a szövetséges tagállamok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve. Az Oroszlános Udvarban fogadta Orbán Viktor Benjamin Netanjahút
A Budai Várban, az Oroszlános Udvarban fogadta Orbán Viktor Benjamin Netanjahút csütörtökön délelőtt, az izraeli és a magyar miniszterelnök hamarosan közös sajtótájékoztatót tart. A fogadáson részt vettek a kormányfők feleségei, Sara Netanjahú és Lévai Anikó is. A TEK hangolja össze Benjámin Netanjahu védelmét budapesti látogatása idején
Izrael Állam miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ (TEK) hangolja össze budapesti látogatás alatt - közölte a TEK társadalmi kapcsolatok osztálya csütörtökön. Gulyás Gergely: Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (Cikkünk frissült!)
A kormány arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely azt mondta: a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően, a kormány csütörtökön kezdeményezi. Szijjártó Péter szerint ma Magyarország lett a kínai beruházások első számú európai célpontja
Szijjártó Péter szerint ma Magyarország lett a kínai beruházások első számú európai célpontja — írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter. Meteorológia: szokatlan év volt 2024 a HungaroMet friss tanulmánya szerint
A csapadékmennyiség és a középhőmérséklet együttes vizsgálata alapján az elmúlt 154 év legszokatlanabbja volt a tavalyi év, emellett az 1871-1900-as időszakhoz viszonyítva a legextrémebb volt a 2024-es év februárja, júliusa, a tél és a nyár is, az augusztus és a tavasz pedig a második legszokatlanabbnak adódott - írta a HungaroMet a honlapján közölt tanulmányban. Szomorkodnak a világ vezetői, hogy Trump nem viccelt az importvámokkal
Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy tíz százalékos alapvámot vet ki az Egyesült Államokba irányuló összes importra, és magasabb vámokat vet ki az ország több kereskedelmi partnerére, világszerte reakciókat váltott ki. Szijjártó: az európai gazdaság a brüsszeli politikusok alkalmatlanságának levét issza
Az európai gazdaság és így végső soron az európai emberek újra a brüsszeli politikusok alkalmatlanságának levét isszák — írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter.