Forró drót
"Nyilván ismeri Alinsky munkáját" - alaposan leiskolázta Takács Péter az oknyomozósdit játszó Gulyás Marxit
A Soros-hálózat kutatásai alapján próbálta lenullázni az egészségügyi kormányzat munkáját Gulyás Márton, a Partizán alapítója, de Takács Péter államtitkár visszakézből lekezelte a próbálkozást. "Az emberek egészségüggyel kapcsolatos érzete és tapasztalata között nagy a különbség és ebben önöknek kimagasló szerepe van. Ezt nagyon kártékony dolognak tartom" - kezdte a témára adott válaszát, hozzátéve, hogy az államtitkárság közvéleménykutatása szerint akik sosem vettek részt az új sürgősségi betegellátásban, 2,3-ra értékelték (az 5-ösből) a rendszert, de akik már találkoztak vele, ők 4,4-re. Lázár: Nem olyan régen még Magyar Péter Mészáros Lőrinc se…ből nyalta ki a tíz fillért
A miniszternek határozott véleménye van Magyar Péter bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos ügyéről. Belehúznának a fegyverkezésbe a britek, ehhez pedig egy "országok felett álló" bankot terveznek és átlépnének az Európai Bizottságon is
Az Egyesült Királyság szerint egy új, országok felett álló bankkal az Európai Unió és a tőle kívül álló európai országok kedvezőbben fejleszthetnék a védelmi képességeiket. Szijjártó Péter: elítéljük a romániai magyarokat ért incidenseket
Elfogadhatatlannak tartjuk és a lehető leghatározottabban elítéljük a romániai magyarokat ért incidenseket — írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán, miután tárgyalt Emil Hurezeanu román külügyminiszterrel a héten történt esetekről. Nagy István: állategészségügyi operatív törzset hoz létre a kormány (Videó!)
A kormány állategészségügyi operatív törzset hoz létre, amely összehangolja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben résztvevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkáját — jelentette be az agrárminiszter közösségi oldalán pénteken. Nagy István videóbejegyzésében elmondta: a törzs szombaton is ülésezik, és dönt a további szükséges intézkedésekről. Milorad Dodik: a boszniai Szerb Köztársaság is csatlakozna a szerb-magyar katonai szövetséghez
A boszniai Szerb Köztársaság is csatlakozna a szerb-magyar katonai szövetséghez — jelentette be Milorad Dodik boszniai szerb elnök pénteken Banja Lukában, arra utalva, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök a minap felvetette: katonai szövetség jöhet létre Szerbia és Magyarország között.
Magyarországgal keménykedne a Hamász
Keménykedő közleményben tudatta országgal-világgal a Hamász, hogy ők most nagyon mérgesek azért, mert Magyarország otthagyja a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC). Fel is szólították hazánkat, hogy térjen vissza a nemzetközi szervezetbe, és tartóztassa le a Budapesten tartózkodó Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki ellen az ICC tavaly elfogatóparancsot adott ki. Tovább javul Ferenc pápa egészségi állapota
Ferenc pápa egészségi állapota tovább javul — jelentette be pénteki közleményében a Szentszék. A vatikáni tájékoztatás szerint az utóbbi napokban végzett orvosi vizsgálatok enyhe javulást mutattak a katolikus egyházfő légzésében és beszédkészségében egyaránt. Hozzátették, hogy a 88 éves Ferenc pápa szervezetében kimutatható gyulladás szintén csökkent. Újabb, migránsokat szállító repülőgép érkezett az Egyesült Államokból Venezuelába
Az Egyesült Államok újabb, venezuelai bevándorlókat szállító repülőgépe érkezett Venezuelába, összhangban a migránsok hazaszállításáról Caracas és Washington között kötött megállapodással — jelentette be a venezuelai közlekedési miniszter pénteken. A venezuelai kormány — az Egyesült Államokkal és más országokkal, köztük Hondurasszal és Mexikóval közösen — 2018-ban hívta életre a Visszatérés a szülőföldre programot, amellyel eddig csaknem 2200 venezuelai tért haza. Horváth László: kábítószergyárra csaptak le a rendőrök Csepelen (Videó!)
A volt Csepel Művek területén ötszázezer adag kristály nevű kábítószert foglaltak le a rendőrök — jelentette be a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban. Benjámin Netanjahu: az erős hadsereg és az erős gazdaság együttese vezet a békéhez
Az erős hadsereg és az erős gazdaság együttese vezet a békéhez — közölte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), ahol Civis Universitatis Honoris Causa címet vehetett át. Szijjártó Péter: Ukrajnának vissza kell adnia a kárpátaljai magyarok jogait
Ígéretekkel már tele a padlás a kárpátaljai magyarok jogainak helyreállítását illetően, most már konkrét lépésekre van szükség, Ukrajnának vissza kell adnia a magyar nemzeti közösség 2015 előtti jogait, ahogy az tizenegy pontban össze is van foglalva - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Magyar Péter szerint tiszásoknak öltözött fideszesek készülnek megtámadni önmagukat, vagy valami ilyesmi
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke lelki szemei előtt újra felsejlett a Fidesz rémképe. A pártelnök közösségi oldalán most azzal vádolja a kormányzó pártot, hogy az szervezett provokációra és hamis zászlós műveletre készül a saját országjárásán. A jobboldali újságírók ellen uszító és gyűlölködő Magyar már előre menekül a felelősség alól. A Pride-tüntetés megélhetési háttere (Vitathatatlan blog)
Mi a Pride valójában, és kiknek áll jól felfogott, anyagi érdekében ezért hőzöngeni? Ezt a kérdést teszi fel a Vitathatatlan blog és választ is talál rá. Az ellenzék leghőbb vágya, hogy az országból Kék Osztriga bárt csináljanak, de a leghangosabb aktivisták anyagi érdekeltség okán mutogatják magukat. De kik ők és miért mutogatják magukat? Olvassátok el a Vitathatlan blogbejegyzését és megkapjátok a választ! Az orosz-amerikai kapcsolatok helyreállításáról folytattak tárgyalásokat Washingtonban
A kapcsolatok helyreállításáról, az északi-sarkvidéki együttműködésről és a ritkaföldfémeknek kérdéseiről tárgyalt Washingtonban más témák mellett Donald Trump amerikai elnök kormányának képviselőivel Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója. Román szurkolók a magyaroknak: éhenkórászok vagytok
Magyarellenes molinót feszítettek ki rövid időre a csíkszeredai Mikó-vár előtt, Csíkszentkirályon a turulszobor mellé kitűzött székely zászlót rongálták meg a Steaua Bucuresti futballcsapat szurkolói Székelyföldön - írta a Maszol hírportál Bors Béla csíkszeredai alpolgármester tájékoztatása alapján. Ki az a Bárdos, aki közvetített a Magyar Péterékhez érkezett százmilliós összeg eljuttatásában?
Egyre furcsább részleteket tudunk meg arról a nemrég napvilágot látott ügyről, amelyet a Metropol hozott nyilvánosságra. A lap azt írta, legalább százmillió forintnyi támogatást adott Bige László baloldali milliárdos Magyar Péternek az elmúlt két hétben. A napilap információi szerint a hatalmas összeg Svájcból érkezett egy, a Tisza Párthoz szorosan kötődő szervezet bankszámlájára, a lebonyolításban pedig Magyar Péter egyik bizalmi embere, Bárdos Barnabás segédkezhetett. Íme, a digitális gyóntatószéket gründoló tiszás kulcsfigurák
Gál András ügyvéd, Vályi-Nagy Vilmos és Tiszolczi Lajos lehetnek a kulcsfigurák abban a rejtélyes csoportban, aminek feladata a Magyar Péterék „digitális gyóntatószékébe” beérkező ügyek feltárása. Vályi-Nagy és Gál András tagadják érintettségüket, írta meg a Mandiner oknyomozó cikksorozata legutóbbi részében. Trump felveszi a kesztyűt a baloldali bírókkal
Az igazságszolgáltatás egy részének balra tolódása nem csak amerikai sajátosság — írja a Tűzfalcsoport. Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump friss közleményben tájékoztatta a közvéleményt, miszerint „radikális baloldali bírók” dolgoznak azon, hogy akadályozzák elnöki tisztségének ellátását, és az Egyesült Államokban tartózkodó erőszakos illegális bevándorlók kitoloncolását. A kialakult helyzet pedig Magyarországot is érinti, mivel hazánkban is nőtt a "független" bírák politikai aktivizmusa. Szentkirályi Karácsonynak: Elég az önkényes hídlezárásokból!
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez, az önkényes hídlezárások ügyében - írja a Fidesz Budapest a közösségi oldalán. A frakcióvezető egyben cselekvésre szólította fel a főpolgármestert. Túl messzire megy Brüsszel Ukrajna ügyében – Nagyobb átláthatóságért küzd a CÖF (videó!)
Nemet mond a háborúra, és a brüsszeli átláthatatlanságot kéri számon a Civil Összefogás Fórum, amely most aláírásokat gyűjt, hogy kikérjék a polgárok véleményét az unió bürokratikus működéséről. A CÖF továbbra is hangsúlyozza, határozottan ellenzi Ukrajna NATO-tagságát. Gréczy szerint Orbán azóta nyer, mióta Gyurcsányt hátra tolták
Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) magamutogató "kultúrembere" a mai napot újra egy kis gyurcsányos nosztalgiázással indította a közösségi oldalán. Persze az őszödi beszéd, vagy az elhibázott, baloldali gazdaságpolitika nem fért bele, az viszont annál inkább, hogy főnökét fényezze, mégpedig azzal az indítással, hogy szerinte 'AZÓTA NYER ORBÁN, AMIÓTA GYURCSÁNY FERENCET HÁTRA TOLTÁK." A idő sok mindent megszépít, de azt a korszakot azért mégsem fogja. Megpróbálta útját állni Orbán Viktornak a Momentum, de hiába
Ismét sikerült „nagyot“ alkotnia a momentumos tüntetőknek pénteken reggel. Annak a kiderítését, hogy miképp sikerült a momentumos páráknak ilyen korán felkelniük, azt az olvasókra bízzuk, de azt bátran kimondhatjuk, sok vizet nem zavartak. Nincs is információnk arról, hogy a rádióinterjú után egyáltalán maradt-e a „tömeg” a közmédia épületénél. Az IMF vezérigazgatója szerint az amerikai vámok jelentős kockázatot jelentenek
A Donald Trump amerikai elnök által bejelentett átfogó vámok jelentős kockázatot jelentenek a világgazdaságra egy olyan időszakban, amikor a növekedés lassú - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője csütörtöki nyilatkozatában.