GEOrgPOLITIKA
GEOrgPOLITIKA – A románok nem támogatják az ukrajnai katonai beavatkozást
Romániát is megrázta a Robert Fico elleni merénylet, a helyi sajtó is a demokrácia elleni súlyos támadást látja a bűncselekményben. Rengeteg elemzés jelent meg a lapokban arról, hogy hibáztak-e a személyvédők és legtöbbjük összecseng a német és izraeli véleménnyel, hogy igen. Ugyanis a kordon mögött nem volt sem testőr, sem rendőr, aki meg tudta volna akadályozni, hogy a merénylő fegyvert rántson. Így pont a biztonságot nyújtó eszköz volt a katasztrófa egyik forrása - minderről Czégényi Raymond, a Szent László Alapítvány társalapítója beszélt a GEOrgPOLITIKA adásában. GEOrgPOLITIKA – Hibázhattak Robert Fico személyvédői?
A 71 éves Juraj Cintula által leadott lövések láthatóan sokkolták a kormányvédelmi kommandó tagjait. A személyvédelemmel megbízott rendőröket a felállított kordon akadályozta meg a gyors reagálásban. Az elkövető a kordon túloldalán állt és azt hitték, hogy ő is csak kezet akar rázni a szlovák miniszterelnökkel. Feltételezhető, hogy az idős férfit a testőrök nem tekintették veszélyforrásnak. GEOrgPOLITIKA – Az Európai Ügyészség vizsgálja Von der Leyen SMS-bizniszét
Német és svájci lapok kedd este arról számoltak be, hogy az Európai Ügyészség vizsgálatot indított Ursula von der Leyen Covid-vakcina beszerzése ügyében. A politikus több milliárd eurós megrendelést küldött a Pfizer cégnek SMS-üzenetben, közbeszerzési eljárás nélkül. Amikor az első vizsgálat elindult, az ügyben Von der Leyen azt mondta, hogy a szöveges üzeneteket már törölte. Ez nem új Von der Leyentől; hasonló gyanús megrendeléseket kötött német védelmi miniszterként is. Saját döntéssel, nem követve a közbeszerzési eljárás rendjét, férje vagy fia cégeit előnyben részesítve kötött milliárdos üzleteket. A német ügyészség akkor kezdett vizsgálódni, amikor már a Bundeswehrben rendszeresített Heckler & Koch G36 típusú gépkarabélyokat más típusra akarta lecserélni, szintén egyéni döntéssel. Az ügy végül elsikkadt, miután az Európai Bizottság élére került. Rossz nyelvek szerint a német kormány is meg akart szabadulni tőle. GEOrgPOLITIKA – Pszicho Peti tombol – Brit kommandósok Ukrajnában
Megnézve Magyar Péter tombolását, nekem rögtön Jakab „parizeres” Péter emléke ugrott fel. A baloldal új bálványa már hozza a „Lenin-fiúk” formáját, és Cserny, valamint Szamuely retorikájával hangol a Fidesz ellen. Előkerültek a ismert lózungok, hogy „el kell kobozni a kormánytagok vagyonát, ki kell tessékelni Polt Péter legfelsőbb ügyészt az irodájából, vagy ha erre nem hajlandó, akkor segítünk neki”. Fideszes oligarchákról és politikusbűnözőkről fest rémképet a nagyérdeműnek, akik persze isszák szavait, hiszen a megfáradt gyurcsányi baloldal már nem szolgáltat nekik elegendő gyűlöletmuníciót, és a „parizeres” is már csak magányosan tömi magába az olcsó húsárút, mert a nép elpártolt tőle (legalábbis szerinte, bár most nem téved). Pszicho Peti már göbbelsi propagandáról üvöltözik, és beszól a templomból éppen kijövő embereknek. Hát mit ne mondjak, egy igazán hiteles konzervatív ember benyomását kelti. GEOrgPOLITIKA – Putyin leváltotta Szergej Sojgut, az ukránok teljes mozgósításba kezdenek
Vlagyimir Putyin orosz elnökSzergej Sojgut nevezte ki Oroszország Biztonsági Tanácsának titkárává – jelentette a Kreml sajtószolgálata. „Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta »Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának titkáráról« szóló rendeletet Szergej Kuzsugetovics Sojgu kinevezéséről az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának titkárává” – áll a közleményben. Az új védelmi miniszter Andrej Belouszov lesz, aki gazdasági szakember és az elnök tanácsadója volt. GEOrgPOLITIKA – Sikertelenek voltak a tűzszüneti tárgyalások
Nem sikerült megállapodnia Izraelnek és a Hamásznak Kairóban és ma hajnalban mindkét delegáció hazarepült - közölte az egyiptomi Al-Kahira televíziós csatorna. A felek egymást hibáztatták, hogy nem mutattak elegendő rugalmasságot. Izrael semmiképpen nem akart belemenni a terroristák azon követelésébe, hogy vonják ki katonáikat a Gázai-övezetből és tekintsék a hadműveletet befejezettnek. Benjamin Netanjahu kormánya szerint akkor a Hamász ismét erőre kapna, új harcosokat toborozna és beindítaná a fegyvergyártást, és új eszközöket is csempészne be az övezetbe. Ezzel pedig egy idő után ismét komoly fenyegetést jelentene Izrael számára.
GEOrgPOLITIKA – Maximális védelem és újabb kínai beruházások
Szerda este érkezett Budapestre Hszi Csin-ping. A kínai elnök hivatalos programja csütörtökön kezdődik. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal majd. A megbeszélések középpontjában a gazdasági kapcsolatok további erősítése lesz. Mintegy másfél tucat megállapodást biztosan aláírnak. Kínai államfő utoljára húsz évvel ezelőtt járt Magyarországon. GEOrgPOLITIKA – Fegyvereket tart vissza az USA Izraeltől Rafah miatt
Hétfő este a Hamász közölte, hogy elfogadja a közvetítők fegyverszüneti javaslatát. Azonban ennek feltételéül szabták, hogy a csapatokat ki kell vonni Gázából. Izrael ezt elfogadhatatlannak tartja. A miniszterelnöki kabinetiroda ezért a következő üzenetet tette közzé a közösségi oldalán: „A háborús kabinet egyhangúlag úgy döntött, hogy Izrael folytatja hadműveletét Rafahban, hogy katonai nyomást gyakoroljon a Hamászra a túszok szabadon bocsátása és a háború egyéb céljainak elérése érdekében.” GEOrgPOLITIKA – Mekkorát lőhetnek az ukránok?
Kijev nyugati szövetségesei eddig kikötötték, hogy az általuk szállított fegyverekkel csak Ukrajna határain belül szabad célpontokat megsemmisíteni, ergo csak védelmi célokra használhatják azokat. Igaz Ukrajna ezt sosem tartotta be. Attól is vonakodtak eddig, hogy nagy hatótávolságú rakétákat szállítsanak. Ezt a határt az USA nemrég átlépte és átadta Kijevnek az ATACMS típusú, 300 km hatótávolságú rakétákat. GEOrgPOLITIKA – Öles léptekkel a világháború felé
A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt mondta: az észak-atlanti szövetség amellett, hogy az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba. Közben elemzők szerint a nyugati vezetők egymásra licitálnak a háborús hangulat fokozásában, amely nagyon könnyen egy atomháborúhoz vezethet. GEOrgPOLITIKA – Iszlamista médiatanácsadó a német köztelevízióban
A német köztelevízió egyik médiatanácsadójáról kiderült, hogy radikális iszlamista nézeteket vall. A képernyőn is rendszeresen megjelenő Khola Maryam Hübsch egy talkshow vendégeként áradozott az iszlám törvénykezésről, a saríáról, és az ötletről, hogy Németországot át kellene alakítani egy iszlám kalifátussá. A politikai kerekasztal-beszélgetés apropója a Hamburgban tartott iszlamista tüntetés volt, amikor közel-keleti bevándorlók "Allahu akbar" kiáltások közepette követelték a kalifátus kikiáltását. GEOrgPOLITIKA – Ma állnak először bíróság elé a puccs előkészítésével vádolt német terroristák
A "Gruppe Reuß" néven elhíresült terrorszervezet bírósági aktái összesen 400.000 oldalt ölelnek fel, csak a vádirat maga 600 oldal. Az alkotmányos rend megdöntésére összeesküvő jobbradikális csoport mind a 27 tagja őrizetben várja a per mai kezdetét.
GEOrgPOLITIKA - Nagy hatótávolságú rakétákat kapott Ukrajna
Miután az amerikai szenátus megszavazta az újabb, 60 milliárd dolláros segélycsomagot Kijev számára, a Fehér Ház már be is ismerte, hogy a fegyverek egy része már a fronton van. A szállítmány többi egysége pedig német és lengyel támaszpontokon várja, hogy néhány napon belül elérje Ukrajnát. A segély első alkalommal tartalmaz nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat (Army Tactical Missile Systems). Ez a típus 300 km távolságban is képes célokat megsemmisíteni. GEOrgPOLITIKA – Az amerikaiak nem akarnak háborút
Brüsszel kardcsörtetése nem hallatszik át az Atlanti-óceánon. Az átlag amerikai választópolgár, főleg a republikánusok nem akarnak egy harmadik világháborút, és ha nem is tekintenek szimpátiával Oroszországra, nem is látnak ellenséget benne – mondta István Dániel, Floridában élő politikai aktivista/vlogger. GEOrgPOLITIKA – Nemzetközi nemi erőszak napot hirdet mára a TikTok
A TikTok egyre több veszélyt rejt a fiatalok számára. Az egyre őrültebb kihívások már számos tinédzser életét követelték. A nemrégiben orosz rulettet játszó 15 éves magyar fiú is nagy valószínűséggel egy ilyen „TikTok challenge” áldozata lett. Az eheti őrület az, hogy ma van a „nemzetközi nemi erőszak nap” és ilyenkor büntetlenül lehet szexuális bűncselekményeket elkövetni. Jogosan uralkodott el félelem a német iskolák igazgatói és tanárai körében, hogy ezt a „kihívást” sok tini ki fogja próbálni. Katharina Günther-Wünsch (CDU) Berlin oktatásügyi szenátora levélben figyelmeztette a veszélyről a német főváros iskoláit. GEOrgPOLITIKA – Varsó álma az atombombáról
Lengyelország kész atomfegyvert fogadni a területén, ha a szövetségesek úgy döntenek – mondta Andrzej Duda lengyel elnök egy lapinterjúban. Szerinte ugyanis Oroszország egyre nagyobb mértékben militarizálja a Lengyelországgal szomszédos országot, és atomfegyvert telepített Fehéroroszországba. A felvetésre szinte azonnal reagált Moszkva. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta: Oroszország hadserege megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek. GEOrgPOLITIKA – Az élőhalott milliárdos és az orosz ügynöknő
Németországban újraindították a nyomozást az OBI milliárdos tulajdonosának eltűnése ügyében, miután (állítólag) megtalálták Moszkvában az Alpokban eltűnt német milliárdost, aki feltehetően szeretőjéhez menekült – aki az egyik orosz szolgálat ügynöke. Németország újraindította a nyomozást Karl-Erivan Haubnak, az OBI áruházlánc társtulajdonosának 2018-ban az Alpokban történt rejtélyes eltűnése ügyében. Sajtóinformáció szerint a milliárdos megrendezte a halálát, és jelenleg Moszkvában él egy nővel, aki kapcsolatban állhat az orosz titkosszolgálatokkal. GEOrgPOLITIKA – A börtönből a frontra
Az új ukrán mozgósítási törvény értelmében nemcsak 27-ről 25 évre csökkentették a frontszolgálatra behívhatók életkorát, de a börtönökben raboskodó elítélteket is beránthatják. Ez alól kivételt képeznek a gyilkosok, a szexuális bűncselekményt elkövetők, és akiket kémkedés vagy hazaárulás miatt ítéltek el. Nőkre még nem vonatkozik a mozgósítás, ők egyelőre önkéntesként jelentkezhetnek a hadseregbe. Ukrajna megpróbál az új törvénnyel nagyjából 400 ezer frissen mozgósított katonát kijuttatni a frontra. Ukrajnában minden 18–60 év közötti férfinak magánál kell tartania a katonakönyvét, mivel a katonai rendészek bármikor ellenőrizhetik őket. Az ukrán nagykövetségek pedig csak akkor állítanak ki új útlevelet a lejárt helyett, ha a kérelmező rendelkezik katonakönyvvel, amelynek megszerzéséhez pedig haza kellene utaznia. Ezt sokan nem teszik meg, mivel utána már nem engednék vissza külföldi lakhelyükre. GEOrgPOLITIKA – Folytatódhatott Brüsszelben a NatCon
„Európa progresszív liberális óceánjában jelenleg Magyarország a különbözőség szigete, a megfelelő hely, ahol a konzervatívok szabadon beszélhetnek és politikai terveket szőhetnek a jövőre vonatkozóan” – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Konzervativizmus Konferencián Brüsszelben, amely végül korlátozás nélkül folytatódhatott, miután éjszaka a belga bíróság hatályon kívül helyezte a megtartását tiltó polgármesteri határozatot. A kormányfő úgy fogalmazott: „a szabadság harcosainak ismételten aktívnak kell lenniük és cselekedniük szükséges Európában”. És van egy orosz kémkedési ügy is Németországban. GEOrgPOLITIKA – Brüsszeli Diktatórikus Népköztársaság
Betiltották Brüsszelben azt a konzervatív konferenciát, amelyen a tervek szerint ma szólalna fel Orbán Viktor miniszterelnök. A rendezvényt így is csak a harmadik lehetséges helyszínen tudták megkezdeni, miután az első kettő visszalépett. Néhány felszólalás után azonban itt sem tudták folytatni a konferenciát, mert ezt a rendőrség megakadályozta. A rendőrök Emir Kir, török származású baloldali kerületi polgármester végzését adták át a szervezőknek és kérték, hogy 15 percen belül mindenki hagyja el a szálloda konferenciatermét. Az egyik résztvevő, Georg Ludwig Müller német bíboros szerint ilyen utoljára a náci Németországban történt. Az „Antifa” ultrabaloldali anarchista szervezet megfenyegetett minden szállodát és a catering cégeket, hogy ne merjenek leszerződni a Mathias Corvinus Collegiummal. GEOrgPOLITIKA – Zelenszkij legújabb követelése
Az ukrán elnök azzal vádolja szövetségeseit, hogy nem ugyanazzal a dinamikával és odaadással támogatják országát, mint Izraelt. Zelenszkij szerint az európai országoknak Ukrajna légterét is olyan hatékonyan kellene megvédeniük, mint ahogy ezt a szombat éjszakai iráni dróntámadás alatt tették. GEOrgPOLITIKA – Az „Őszinte Ígéret” drónjai
Irán beváltotta az ígéretét, ahogy Ajatollah Szajed Ali Hámenei az ország legfelsőbb vallási vezetője pár napja az X-en (twitter) posztolta „Amikor a konzulátusunkat támadják, az olyan, mintha a mi területünket támadnák. – A gonosz rezsimet meg kell büntetni, és meg is büntetjük.” GEOrgPOLITIKA – Odessza hídjait érte rakétacsapás
Ukrajna déli részén, Odessza megyében megrongálódott több közlekedési infrastrukturális létesítmény – közölte Oleh Kiper, a regionális közigazgatás vezetője. Az orosz hadsereg ezzel fontos utánpótlási útvonalakat vágott el a tengerparti régióban. Ide érkeztek a tengeren szállított NATO-fegyverek is. GEOrgPOLITIKA – Már a német belügyminiszter is migránsbűnözésről beszél
Nancy Faeser szövetségi belügyminiszterasszony is megszólalt az új bűnügyi statisztika ügyében, amelyet a napokban adott ki a Bundeskriminalamt, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal. Németországban 2023-ban 5,6 millió bűncselekményt követtek el, ez 4,4 százalékos emelkedést mutat az előző évvel. Az elkövetők közül 700.000 migrációs hátterű ez pedig 13,5 százalékos emelkedést mutat egy éven belül. A szám azonban itt csalóka, mivel, ha egy bevándorló már rendelkezik német állampolgársággal is, akkor német bűnelkövetőnek számít.